Navigáció:kezdőlap/Védett természeti területek/Tájvédelmi Körzetek/Tarnavidéki TK
Védetté nyilvánítás: 1993
Terület: 9569,8 ha
A tájvédelmi körzet a Heves–Borsodi-dombvidék területén három különálló egységből áll: legjelentősebb része (9551,3 ha) egy tömbben található Istenmezeje, Váraszó, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz, Szentdomonkos, Arló, Borsodszentgyörgy és Domaháza határában, külön áll a hevesaranyosi (67,6 ha) és a csernelyi (7,7 ha) rész.
A terület kiemelkedő földtani-felszínalaktani, s egyben tájképi értékei a dombvidéket alkotó homokkő (Pétervásárai Homokkő Formáció) természetes feltáródásai. A leglátványosabb a bükkszenterzsébeti Nagy-kő 60–80 m magas, csaknem függőleges sziklafala. Hasonlóan impozánsak a Vermes-völgy és a Leleszi-völgy találkozásánál emelkedő Pes-kő sziklafalai, valamint a Szarvas-kő-völgy magas, meredek sziklaorma. A kőzetet „cipóköves homokkő”-nek is nevezik, mivel a kőzetpadok mentén zsákra, cipóra emlékeztető dudorok sorakoznak. Az erősen összecementált homokkőfoltokat a külső lepusztító erők (eső, szél, fagy) preparálták ki lazább környezetükből. Istenmezején a mintegy 500 m hosszú, 20–30 m magas homokkőfal domború felszínéből szabályos „sorokban” kiemelkedő konkréciók a helyi lakosságot letarolt szőlősorokra emlékeztették: innen ered a „Noé szőlője” elnevezés és a hozzá kapcsolódó legenda.
A védett terület zárt erdőtömbjének zömét cseres-tölgyes alkotja, amely a lapos hegytetők, valamint a nyugatias és keleties lejtők zonális erdőtársulása. A gyertyános-tölgyesek a völgytalpakon találhatók leginkább, de állományaik kesztyűujjszerűen benyúlnak az érintkező cseres-tölgyesekbe illetve bükkösökbe is. Az északi kitettségű lejtőkön és a mélyebb völgyekben (pl. arlói Palina-völgy, Gyepes-völgy) kialakult, viszonylag nagy kiterjedésű extrazonális jellegű középhegységi bükkösök már kárpáti hatást tükröznek. Ezt a kárpáti, hegyvidéki hatást mutatja például a sugárkankalin, a farkasboroszlán, az ikrás fogasír és a fehér acsalapu előfordulása. A völgytalpi bükkös erdők dísze a hazánkból először innen kimutatott pontuszi nőszőfű nevű orchideaféle. A meredek, déli lejtőkön extrazonális helyzetben, viszonylag kis területen alakultak ki melegkedvelő tölgyesek, és egy-két helyen bokorerdő foltok molyhos tölggyel és dudafürttel. Ezekben találjuk a Mátra és a Bükk hegylábi részeiről felhatoló erdős sztyepp fajokat, amelyek sokszor itt érik el elterjedésük északi határait. Külön figyelmet érdemelnek a patakparti égerligetek, melyekhez fajgazdag mocsári növényzet (mocsárrétek, magassásosok, forráslápok, lápi és mocsári magaskórósok) kapcsolódnak. Ezek élőhelyéül szolgálnak olyan ritkaságoknak mint például a széleslevelű gyapjúsás, a széleslevelű ujjaskosbor, az óriás zsúrló, a mocsári gólyaorr és a szárnyas görvényfű. A fátlan növénytársulások közül legértékesebbek a meszes homokkősziklákon kialakult sziklagyepek, melyben domináns a deres csenkesz. A fedetlen homokkő felszíneken és a homokkő málladékán kialakult lappangó sásos zárt gyepek ritka, védett fajai a homoki vértő, a szürkés ördögszem, a törpe nőszirom, a leány- és a fekete kökörcsin.
A tájvédelmi körzet természetközeli állapotú élőhelyei gazdag faunát rejtenek. Rovarokban a fátlan, korábban legeltetéssel fenntartott félszáraz gyepek a legfajgazdagabbak. A legmelegebb gyepekben repülnek a rablópillék, a barnabundás boglárkalepkék és az ozirisz törpeboglárkák. A patakmenti magaskórósokban és lápokban él a gólyaorrboglárka. A kelet felé nyitott patakvölgyekben ma még gyakori a keleti gyöngyházlepke. A meleg, de párás völgyek erdőszegélyeiben növő lednekfajokon fejlődnek a trópusi megjelenésű kis fehérsávoslepkék hernyói. A kis színjátszólepke a lápok, patakok füzes szegélyeiben, míg a nagy színjátszó a hűvösebb, üde tölgyes-, gyertyános-tölgyes szegélyek kecskefüzein fejlődik. A tájvédelmi körzet néhány völgyében fordul elő a nagy hasascsiga, amely megőrzése érdekében élőhelyei az Európai Unió által is védett Natura 2000 területté lettek nyilvánítva. A forrásokban, patakokban bővelkedő területen számos kétéltűfaj lel otthonra. A legértékesebb faj a magasabb hegyvidékekre jellemző gyepi béka. Az üde, dús aljnövényzetű erdőkben néhány évtizede még jelentős állománya élt a császármadárnak, azonban állománya évtizedek alatt jelentősen csökkent. Az idős bükkösök és gyertyános-tölgyesek ritka fészkelője a fekete gólya és a békászósas. A terület szlovákiai erdőségekkel való közvetlen kapcsolatát mutatja, hogy a tájvédelmi körzet erdeiben több alkalommal előfordult a farkas és a hiúz.
Utolsó módosítás: 2013. április 30., 10:27