Navigáció:kezdőlap/Bükki Nemzeti Park Igazgatóság/Tevékenység, működés/Alapfeladatok/Szemléletformálás, bemutatás
A Nemzeti Természetvédelmi Alaptervben is megfogalmazódik, hogy a természetvédelmi törvényben foglaltak szerint minden oktatási formában, valamennyi korosztály számára biztosítani kell a természetvédelmi ismeretek átadását. A természetvédelmi törvény, valamint az oktatásért és a környezetvédelemért felelős minisztériumok által közösen kialakított környezeti nevelési koncepció szellemében minden nemzeti park igazgatóság működési területén oktató-bemutató központot kell létesíteni és működtetni. Az ismeretterjesztéshez, oktatáshoz szükséges segédanyagokat (tudományos és népszerűsítő kiadványokat, filmeket stb.) kell készíteni. Lehetőséget kell biztosítani tanuló-, főiskolai és egyetemi hallgatócsoportok foglalkoztatására, terepgyakorlataik lebonyolítására. Segíteni kell a társadalmi önszerveződések (civil szervezetek) munkáját, természetvédelmi táborok működését. "A társadalom minden tagja számára lehetővé kell tenni - az oktatási intézményeken belül és azon kívül is -, hogy kellő irányítással és felügyelet mellett megismerje Magyarország természeti értékeit és védett területeit, az élő és élettelen természeti rendszerek működési mechanizmusát, törvényszerűségeit."
A Bükki Nemzeti Park területén zajló ismeretterjesztő-oktató-nevelő munka a szakembereink által vezetett túrák révén, a védett területek természeti és kultúrtörténeti értékeit bemutató tanösvényeken, bemutatóhelyeken, kiállítóhelyeken (pl. a Lillafüredi idegenforgalmi barlangokban) és a felsőtárkányi Nyugati kapu Oktató- és Látogatóközpontban, a nemzeti park értékeit ismertető tájékoztató füzetek, ismeretterjesztő kiadványok, tudományos igényű kötetek segítségével, valamint a rejteki kutatóházban - természetvédelmi látogató központban - lebonyolított táborokban történik.
A célok különböző tevékenységformák révén valósíthatók meg. Az igazgatóság helyt ad természetismereti táborok, természetvédelmi szaktáborok, aktív természetvédő táborok megrendezésére. Erdei iskolai programok megvalósítására egyelőre a rejteki látogatóközpont alkalmas. Főleg általános iskolás csoportok számára, a NAT nevelési céljaihoz és az egyes iskolák helyi pedagógiai programjaihoz illeszkedő keretprogramok (természetvédelmi alapismeretek, természetismeret) lebonyolítása történhet a rejteki kutatóházban.
Az igazgatóság iskolai, szakmai (vagy spontán szerveződő) csoportok, speciális érdeklődésű személyek számára szakvezetett túrákat, terepbejárásokat szervez. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság számos oktatási intézménnyel és egyesülettel kötött együttműködési szerződést, amely keretében szakmai segítséget, információs segédanyagot nyújt jeles napok (pl. Madarak és fák napja, Föld napja, Környezetvédelmi világnap stb.) rendezvényeihez, vetélkedőkhöz, tanulmányi versenyekhez.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésre törekszik a térségben működő oktató központokkal, civil szervezetekkel, természetvédő egyesületekkel, valamint a helyi lakossággal, a nemzeti park szakemberei rendszeresen vállalnak népszerűsítő, ismeretterjesztő és szakmai előadásokat.
A felnőtt továbbképzésben is részt vesz az igazgatóság. A megyei pedagógiai intézetekkel közösen pedagógusok számára elméleti és gyakorlati továbbképzéseket tart (konferenciákat szervez) a környezeti nevelési ismeretek bővítése terén a nemzeti parkokról, illetve az iskola környezeti nevelési programjának kidolgozását elősegítő erdei iskolai témákban.
Az igazgatóság különféle kiadványokat (könyvet, füzetet, prospektusokat stb.) jelentet meg: 2002-ben adott ki egy monográfiát A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek címmel, valamint - ehhez a munkánkhoz kapcsolódóan - két tanösvény-ismertető füzetet.
A magyarországi egyetemek, főiskolák természetvédelemmel kapcsolatos képzéseiben az igazgatóság igény szerint részt vesz, támogatja a hallgatók nyári gyakorlatainak, tanulmányútjainak, terepi kutatásainak a Bükki Nemzeti Parkban történő lebonyolítását.
Az oktatás-nevelés, a természeti környezetben történő tapasztalatszerzés elősegítése tehát kiemelt feladat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság számára. Az aktív környezeti nevelés egyik legfontosabb eszköze, a környezeti tudatformálás kiváló színtere a tanösvény.
Az alapító határozatban megfogalmazottaknak eleget téve a nemzeti park szolgálja a természeti és kultúrértékek megismerésére irányuló turizmust, és az idegenforgalmat. A nemzeti parkban a természetjárás, a természetben történő sportolás-testmozgás és a felüdülés-élményszerzés feltételeinek megteremtésekor azonban a természeti értékek védelmét mindig előtérbe kell helyezni. Ebből következik, hogy a nemzeti park területén csak ott és oly módon helyezhetők el turisztikai, sportolási és üdülési létesítmények, csak ott építhető út vagy sétaút, ahol az a védett természeti értékeket nem károsítja, a védett növény- és állatvilágot nem veszélyezteti.
A Bükki Nemzeti Park és környéke hazánkban az idegenforgalom egyik kitüntetett célterülete. A távolabbról érkező bel- és külföldi látogatókon kívül a környező települések lakossága is rendszeresen felkeresi a védett területeket. A napjainkban oly divatos szóhasználattal ökoturizmusnak nevezett látogatóforgalom helyes mederbe és irányba terelése, bizonyos - ismeretterjesztést szolgáló - irányítása, ellenőrzése, szükség esetén korlátozása komoly feladatot ró a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságra az elkövetkező években és évtizedekben. A védett természeti területek és értékeik megóvásának, ugyanakkor megismertetésének és bemutatásának igénye közötti összhang, a törékeny egyensúly megtalálása nem könnyű feladat.
A természet érdekei mellett viszont figyelembe kell venni a társadalom elvárásait is, a védett élőlények életkörülményeinek fenntartása mellett a látogatás különböző lehetőségeinek megteremtésére is törekedni kell. A nemzeti parkban és annak környékén lévő települések számára megélhetési alternatívává lehetne tenni az ökoturizmust (falusi turizmust vagy vendéglátást), természetesen a kellő szaktanácsadással, információnyújtással, PR-tevékenységgel (public relations - társadalmi kapcsolatok, vagyis a közönség, közvélemény bevonása-tájékoztatása), összehangolt szervezéssel, valamint átgondolt idegenforgalmi fejlesztésekkel, természetbarát kikapcsolódási lehetőségek kidolgozásával és kiajánlásával. Mindezt természetesen az igazgatóság ellenőrzése mellett, a Bükki Nemzeti Park és térsége területrendezési tervében foglaltakkal összhangban lehet csak megtenni.
Utolsó módosítás: 2005. október 19., 12:37