2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 3., 10:04
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 2., 15:04
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. április 27., 12:38
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. április 23., 09:00

2018. április 18., 09:31
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. A túra során e fülkés sziklák mellett számos egyéb izgalmas természeti és kulturális érdekességet bemutatunk, melyek a hungarikum címmel elismert bükkaljai kőkultúra szerves részét képezik. Tovább...
2018. április 17., 21:19
Ha a nyári melegben hűvösre, nyugalomra, csendre vágyik, a Borostyán Panzió a legjobb választás. A Bükkben, az Egert Miskolccal összekötő hegyi út mellett található a panzió, amely 7 db 3 ágyas szobával várja a vendégeket. A panzió a 2018. május 15. és augusztus 20. közötti időszakra különlegs ökoturisztikai programcsomagokat állított össze, 2, illetve 3 éjszakás tartózkodásra. Tovább...
2018. április 16., 15:12
A 2018. évi Fenntarthatósági Témahét keretében kihirdetett, 11-15 éves korosztály számára szóló „Ahol a fák ékig érnek” pályázat célja, hogy a diákok felfedezzék a környezetükben fellelhető különleges fákat és arról képi és szöveges dokumentációt készítsenek. A pályázat szervesen kapcsolódik a Témahét „Égig nőnek-e a fák?” című óravázlatához. Tovább...
2018. április 16., 11:00
„LEGYEN MŰANYAGMENTES A VILÁG!” Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. Magyarország az elsők között, már 1990-ben csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez. Tovább...
2018. április 10., 08:28
Az anyák napja közeledtével meghívjuk az „Egri Természetvédelmi Estek” programsorozat harmadik, s egyben „családbarát” előadására. Tovább...
2018. április 8., 10:18
Szakvezetett esti tanösvénybejárásra és csillagászati bemutatóra invitáljuk az érdeklődőket április 13-án (péntek) este 20 órától Szilvásváradon. Tovább...
2018. április 5., 14:26
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a szilvásváradi Szalajka-völgyi Információs Házba keres bolti eladó és informátor munkakörbe munkatársat. Tovább...
2018. április 5., 06:15
A lillafüredi Szent István-barlangba, valamint az Anna-barlangba keresünk szezonális, illetve egész éves foglalkoztatással barlangi túravezetőket. Tovább...
2018. április 4., 15:58
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya a 2017/2018-es tanévben természetismereti vetélkedő-sorozatot indít az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. A vetélkedő nyolc fordulója havonként, szeptembertől májusig kerül meghirdetésre a BNPI honlapján, minden alkalommal más témával. Tovább...
2018. április 3., 15:57
Esti szakvezetés a Milleniumi tanösvényen, majd a kalapati kilátónál távcsöves csillagászati megfigyelés. Csak derült égbolt esetén! Tovább...
2018. április 2., 10:49
Éjszakai tanösvény-bejárás és csillagászati bemutató Felsőtárkányban a csillagászat világnapja alkalmából. Tovább...
2018. március 27., 05:34
Március 31-én színes programmal vár minden érdeklődőt az Ipolytarnóci Ősmaradványok. Tovább...
2018. március 23., 09:42
Ősrégészeti szakvezetés, amely a Lillafüred-környéki ősemberbarlangokat fűzi fel egy igazán látványos és érdekes útvonalra: Szeleta-barlang, Büdös-pest, Kecske-lyuk, Felső-forrási-barlang, Lilla –barlang. Tovább...
2018. március 22., 16:53
2018-ban immár hatodik alkalommal rendezzük meg az Ifjú Kócsagőr programot, melynek célja az ismeretterjesztés, a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése. Tovább...
2018. március 21., 09:23
Túra Cserépfalu környékén, a Bükkalja geológiai értékei mentén, természetvédelmi szakvezetéssel. Tovább...
2018. március 20., 04:45
A parlagisas-védelmi projektünk bekerült az EU Natura 2000 Díj döntősei közé (eddigi egyedüli magyar projektként). Tovább...
2018. március 19., 08:53
Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét. Tovább...
2018. március 8., 09:27
A hatalmas teremmel és egy ettől kisebb, de annál látványosabb cseppköves teremmel rendelkező barlang a Bükk Kis-fennsíkján, a Csókás-réti leágazás közelében található. Bejárása során izgalmas ősrégészeti leletekkel, a barlangi élővilág nyomaival és cseppkövekkel is találkozunk. Tovább...
2018. március 7., 10:25
Az „Egri Természetismereti Estek” programsorozat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az Eszterházy Károly Egyetem és a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület közös szervezésében valósul meg. Tovább...
2018. február 21., 08:53
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság pályázatot hirdet erdőmérnök munkakör betöltésére. Tovább...
2018. február 14., 10:20
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság álláspályázatot hirdet bolti eladó és informátor munkakör betöltésére. Tovább...
2018. február 6., 11:32
A Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya által életre hívott Vadonleső Program és a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottság a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából tematikus pályázatot hirdet a lakhelyeden vagy annak közelében található vizes élőhely és annak élővilága jobb megismerése, megismertetése céljából. Tovább...
2018. február 2., 10:56
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vetélkedőt hirdet általános iskola felső tagozatos diákoknak, melynek témája a hazai vadon élő macskafélék. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, egy intézményből legfeljebb kettő csapatot tudunk fogadni. A vetélkedőn írásbeli és szóbeli feladatok egyaránt helyet kapnak majd. A legjobban teljesítő csapatokat ajándékcsomagban részesítjük! Tovább...
2018. február 1., 13:54

2018. január 29., 13:16
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezen a napon látogatási lehetőséget biztosít a Mátrai Tájvédelmi Körzet egyik fokozottan védett területén, a Tarjánka-szurdokban. A szakvezetés érdekességét és látványosságát a fagyott víz és a lógó jégcsapok adják, melyeket ideális esetben láthatunk is. Tovább...
2018. január 26., 08:26
A Bükki Nemzeti Park legismertebb kirándulóhelyének felkeresése télen is különleges élményt nyújt, amelyhez igazgatóságunk helyi munkatársa szakvezetésével további érdekességeket, ismereteket kínálunk. Tovább...
2018. január 25., 10:25
Megalakulásának 40. évfordulója alkalmából a Bükki Nemzeti Park Igazagatóság tavaly az egri Kaláka Fesztivállal együttműködve verspályázatot hirdetett „A Bükk csavargó útjain” címmel. A pályázatra olyan verseket vártunk, amelyek a Bükk páratlanul szép természeti adottságait, élővilágát, a területén elhelyezkedő települések, túrák, kirándulások, látogatások hangulatát adják vissza. A beérkezett versek illusztrálására a szintén ebből az alkalomból megrendezett "40 év, 40 kép" elnevezésű fotókiállítás anyaga adott lehetőséget, amely válogatás a BNPI munkatársai által az elmúlt négy évtizedben készített képekből áll. A képek és versek a Kaláka Fesztiválon kerültek együttes bemutatásra 2017 júliusában, most pedig a kiállított anyagból készült kötet bemutatására invitálunk mindenkit az egri Bródy Sándor könyvtárba. Tovább...
2018. január 19., 09:14
A 2017-ben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Eszterházy Károly Egyetem valamint annak Tittel Pál Könyvtára által szervezett „Globalizáció és Természetvédelem” című előadás-sorozat – immár Egri Természetismereti Estek néven 2018-ban is folytatódik. A rendezvény szervezőgárdája kiegészült a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportjával és a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesülettel. Első előadása 2018. 02. 07-én, 17. órától „Kutyák a természetvédelemben” címmel lesz megtartva az egri Tittel Pál Könyvtárban, melyen minden érdeklődőt szeretettel várunk! Tovább...
2018. január 8., 10:44

2018. január 5., 10:09

2018. január 3., 09:45
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság álláspályázatot hirdet informatikus rendszergazda munkakör betöltésére. Tovább...
2017. december 21., 06:22
Kérjük segítse munkánkat azzal, hogy egy rövid online kérdőívet tölt ki számunkra, amely a Nemzeti Parki Termékek ismertségének felmérését célozza meg. Tovább...
2017. december 8., 13:59
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc út 6.), (továbbiakban Ajánlatkérő) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Magyar Állam tulajdonában, az Ajánlatkérő vagyonkezelésében lévő, Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen lévő, 147 m² büfé üzemeltetésére 2018. február 15-től – 2019. december 31-ig. Tovább...
2017. november 10., 10:43
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc utca 6.), (továbbiakban Ajánlatkérő) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdetett a Magyar Állam tulajdonában, az Ajánlatkérő vagyonkezelésében lévő, Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület területén, Ipolytarnóc 039 helyrajzi számon található vendéglátó épület – alapterülete 147 m² – büfé üzemeltetésére 2017. október 18-tól – 2018. december 31-ig. Tovább...
2017. november 6., 09:43

2017. október 27., 11:50
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. A túra az Eger határában található előfordulásokat célozza meg. Tovább...
2017. október 9., 10:13
Tiszabábolna község határában, a Szélkiáltó tanösvényt bejárva ismertetjük meg az éjszakai pihenőjükre behúzó darvakat, vadludakat és a környék ragadozómadarait. Tovább...
2017. október 9., 10:11
Szakvezetett gyalogtúra a Bükk egyik legnagyobb bronzkori erődített telepéhez. A túra útvonala: Bélapátfalvi Gyári-tó - Katonasírok - Kelemen széke – Bélapátfalva. Tovább...
2017. október 4., 15:24
A szakmai nap célja, hogy hiteles tájékoztatást adjunk az állattartóknak, vadgazdálkodóknak és természetvédőknek a hazánkban élő nagyragadozókról. Tovább...
2017. október 3., 13:55
Rövid előadás a mikroszkópok történetéről, részeiről, használatáról; mikroszkópizálás a szabadban: mintagyűjtés az erdei iskola környékén (virágpor, falevél, elhullott rovarok, vízmintavétel a tóból), levélnyúzat készítés elsajátítása; begyűjtött minták, nyúzatok, rovarok vizsgálata mikroszkóp alatt. Tovább...
2017. október 2., 16:17
E különleges alkalomból az egykori mészkőbánya által feltárt geológiai értékek megismertetését kívánjuk az érdeklődők számára biztosítani egy látványos szakvezetett körtúra során, miközben a fokozottan védett természeti terület egyéb szépségei is feltárulnak. Tovább...
2017. szeptember 28., 10:46
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet 1 fő pénzügyi és számviteli előadó munkakör betöltésére. Tovább...
2017. szeptember 26., 09:03
Október 1-jén (vasárnap) az Európai Madármegfigyelő Napok keretében madárgyűrűzési bemutatóval várjuk az érdeklődőket Bátonyterenyén. Tovább...
2017. szeptember 15., 13:13
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen található vendéglátó épület üzemeltetésére pályázatot hirdet. Tovább...
2017. szeptember 12., 12:24
Előadássorozat indul az Eszterházy Károly Egyetem és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közös szervezésében a "Globalizációs kihívások és a természetvédelem" témakörében Tovább...
2017. szeptember 12., 12:13
A mátrai erdők rejtett értékeit természetvédelmi őrünk egy Kékestetőről induló szakvezetett túra keretében mutatja be. Tovább...
2017. szeptember 6., 10:09
Távcsöves csillagászati bemutatót és csillagképkeresést tartunk szeptember 16-án (szombaton) fényszennyezésmentes helyszínen a Bükki Csillagoségbolt-parkban (Hereg-rét). Tovább...
2017. szeptember 4., 14:36
Szeptember 9-én, szombaton kerül sor a népszerű pókász programra a Felsőtárkányi Bábakalács Erdei Iskolában. A pókok életmódjáról szóló előadás után a terepi gyűjtés módszereivel ismerkedhetnek a résztvevők. A begyűjtött nyolclábúakat mikroszkóp alatt is lehetőség lesz megfigyelni, mely határozásukhoz elengedhetetlen. Tovább...
2017. szeptember 4., 10:52
A Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztály által működtetett Vadonleső Program és a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság - 2017. AZ ÉV EMLŐSE: a mogyorós pele alkalmából :„Pelék, versek, képek” címmel pele-vers illusztrációs pályázatot hirdet. Tovább...
2017. augusztus 29., 10:42
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság álláspályázatot hirdet vagyongazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére Tovább...
2017. augusztus 17., 10:49
Az utóbbi napokban több észrevétel, panasz érkezett igazgatóságunkra a bükki turistautak állapotával kapcsolatban, elsősorban azért mert a kirándulókat váratlanul érte, hogy a turistaúton nem, vagy alig lehet továbbmenni a kidőlt fáktól. Valóban sokkoló látvány lehet a helyenként az egymásra borult fák tömege, főleg akkor, ha az váratlan akadályt jelent a továbbjutásban. Tovább...
2017. augusztus 7., 09:26
Kisgyőr és a galyák mediterrán jellegű klímáját, zoológiáját, növényvilágát és tájképi értékeit mutatjuk be a kabócák énekével kísért, sötétedésbe hajló túrán. A Kisgyőr feletti Ásott fa - tetőre túrázunk fel 515 m-magasra, ahonnan pazar kilátás nyílik úgy a Bükk, mint a Bükkalja és az Alföld irányába is. Sötétedés után a lappantyú hangját is hallani lehet, érezni a gyepek növényeinek fűszeres illatát, sőt, a nyári csillaghullás maximumát is megfigyeljük. Tovább...
2017. július 26., 14:43
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság álláspályázatot hirdet vagyongazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére. Tovább...
2017. július 24., 10:32
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság logópályázatot hirdet a Bükki Csillagoségbolt-park logójának megtervezésére. Tovább...
2017. július 6., 15:02
Elkészült a Sóshartyáni Hencse-hegy (HUBN20060) kiemelt jelentőségű természet-megőrzési terület (Natura 2000 területek) fenntartási terveinek egyeztetési tervdokumentációja. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2017. június 26., 15:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság idén is megrendezi szokásos "Túramanó" napközis táborát általános iskolás gyerekek számára. Tovább...
2017. június 26., 12:35
Péntektől vasárnapig a fesztivál egyik központi helyén, az egri Eszterházy-téren hazánk tíz nemzeti parkja várja az érdeklődőket turisztikai bemutatkozó sátorral, védjegyes termelők kirakodó vásárával, természetismereti játszóházzal, kiállításokkal. Tovább...
2017. június 23., 13:42
Ha a nyárra igazi kihívást keresel, ha feledhetetlenné szeretnéd tenni a 2017-es évedet, ha szereted a természetet és szereted hallatni a hangod, jelentkezz hozzánk! A világhírű Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület ökoturisztikai központjába keresünk júliusi és augusztusi munkavégzésre egyetemista és főiskolás hallgatókat. A feladat: 4-5 nap betanulási idő után egy-másfél órás túrák vezetése a Geológiai Tanösvényen. Tovább...
2017. június 20., 11:15
Az esemény alkalmával természetvédelmi szakvezetésben vehetnek részt Sirok határában található védett tőzegmohaláp mentén 2017. június 25-én (vasárnap) Tovább...
2017. június 19., 13:35
A bogácsi Rendezvényparkban megrendezendő, a XXV. Bükkaljai Borfesztivál és Nemzetközi Borverseny keretén belül megszervezett IV. Bükkaljai Mustrán 2017. június 24.-én (szombaton) főzőversenyt szervezünk, amelyre május 20-ig lehet jelentkezni. Tovább...
2017. június 14., 15:37
A Bükkaljai tájegység értékőrző seregszemléje a térségfejlesztés és a természetvédelem jegyében ezúttal Bogácson kerül megrendezésre. A programon lesz főzőverseny, pálinkaverseny, helyi kézműves termelők kirakodóvására, Kaptárkő-túra, halsimogató, halászati bemutató, hagyományőrző csoportok színpadi bemutatója, népzenei koncertek és gyerekműsor és még sok érdekesség. Tovább...
2017. június 13., 09:14
Elkészültek a Gortva-völgy (HUBN20065), a Karancs (HUBN20063) és a Salgó (HUBN20064) kiemelt jelentőségű természet-megőrzési területek (Natura 2000 területek) fenntartási terveinek egyeztetési tervdokumentációi. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2017. június 9., 13:00
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2017. június 20-ig meghosszabbítottuk a Nemzeti Parki Termék Védjegy pályázatok beadási határidejét. Védjegyet kívánunk adományozni azoknak a jellegzetes helyi előállítású termékeknek, amelyek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található, természetvédelmi oltalom alatt álló területekről származnak (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, Natura 2000 terület) és előállításuk a természet védelmével összhangban történik. Tovább...
2017. június 6., 08:29
"Milyen növény ez?" tematikus nap keretében egy botanikai sétára hívjuk az érdeklődőket. Tovább...
2017. június 1., 09:28
Milyen állatok élnek a hollókői Vár-hegyen? Miért jó a természetben egy fás legelő? A séta során ezeken túl bemutatjuk a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben folyó természetvédelmi munkát, a növény- és állattani kutatások módszereit (pl. fűhálózás, kopogtatás), az itteni erdőkezelést. Hollókő múltjának érdekes részlete a nemrégiben helyreállított fás legelő. Öreg fáinak rovarvilága, a környező erdő és patakvölgy állatai közelről tanulmányozhatók lesznek. Tovább...
2017. május 30., 09:41
Nappali és éjjeli lepkefajok kategóriákban hirdetnek fotópályázatot a III. Országos Lepkész Találkozó szervezői. Az együttműködő szervezetek célja, hogy bemutassák, népszerűsítsék a hazai lepkefajokat, valamint felhívják a figyelmet a megőrzésük fontosságára. 2017. június 22. éjfélig várják a pályaműveket. Tovább...
2017. május 24., 14:59
- a Fenntartható turizmus fejlődésének nemzetközi éve jegyében az UNESCO Szlovák Bizottságának védnöksége alatt. Tovább...
2017. május 18., 09:22
2017. május 26 és június 11 között színes program-kavalkád ünnepeli majd öreg kontinensünk földtani örökségét Ipolytarnócon. Tovább...
2017. május 18., 08:55
Elkészült a HUBN20067 azonosítóval rendelkező „Szilvásváradi Aszaló és Szilvás-patak mente” kiemelt jelentőségű természet-megőrzési terület Natura 2000 fenntartási tervének egyeztetési tervdokumentációja. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2017. május 16., 14:28
A jubileumi programok között a Bükki Nemzeti Park örökös védnökére, minden idők legsikeresebb magyar hegymászójára emlékezünk közös barátaink, a Hazajárók (Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor) segítségével. Tovább...
2017. május 16., 09:56
Milyen egy természetes erdő? Hogyan lehet úgy gazdálkodni benne, hogy az erdő közben valódi élőhelyet biztosítson az erdei állatfajok számára? Vannak-e olyan erdők, ahol nem vágunk ki fákat? Tovább...
2017. május 14., 12:29
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kerékpártúrát szervez az Európai Nemzeti Parkok Napján. A túra az Aggteleki Nemzeti Parkból a Bükki Nemzeti Parkba (a Baradla- barlangtól Szilvásvárad- Szalajka-völgyig) vezet kisforgalmú utakon, megállóhelyein kultúrtörténeti- és természeti érték ismertetők, a túra végén játékos vetélkedő, és nyeremények várják a kerékpárosokat. Tovább...
2017. május 11., 11:53
Ezen a túrán kerékpárral járjuk be a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet pusztáit, erdőit és vizes élőhelyeit, de közben a „frissítőpontokat” sem hagyjuk ki, így minden adott lesz egy kellemes és tartalmas nap eltöltéséhez. Tovább...
2017. május 4., 09:29
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Tovább...
2017. május 4., 08:26
Május 14-én (vasárnap) játékos feladatokkal várja a madarak és fák iránt érdeklődő gyermekeket, családokat a Baglyaskő-vár Látogatóközpont. Tovább...
2017. április 30., 13:10
A szokatlan időjárás nem várt veszélyes helyzetet okozott a Bükkben és a Mátrában. Nem csak a nagy mennyiségű hó okozott akadályt, hanem a viharos szél és a hó súlya miatt kidőlt fák és leszakadt ágak járhatatlanná, néhol életveszélyessé tették az utakat és az azokon való közlekedést. Tovább...
2017. április 28., 11:47
A Madarak és Fák napja alkalmából, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya és a Magyar Madártani Egyesület természetismereti programokkal várja az érdeklődőket. Tovább...
2017. április 25., 13:02
Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a Magyar Nemzeti Parkok április 28-29-én. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatják majd mindazok, akik részt vesznek a tematikus túrák valamelyikén. Tovább...
2017. április 18., 14:57
Az április 30-ra meghirdetett programunkra a nagy érdeklődés miatt egy újabb időpontot hirdetünk meg. Azokat a jelentkezőket, akik már kaptak visszaigazolást, továbbra is várjuk a vasárnapi túrán. Az újabb jelentkezők számára május 1-jén (hétfőn) tudjuk biztosítani a részvételt. Tovább...
2017. április 18., 13:50
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. A túrán résztvevők e jeles sziklákat és a környék kőkultúráját is megismerhetik a a téma legaktívabb jelenkori kutatójának társaságában. Tovább...
2017. április 13., 13:33
2017-ben ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Idén a Bükki Nemzeti Park védnöke a Kaláka együttes. Ebből az alkalomból a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködve a Kaláka Fesztivállal nyílt, korhatár nélküli versíró pályázatot hirdet „A Bükk csavargó útjain” címmel. (A pályázat címe Apor Elemér, a jeles egri költő egyik versét idézi.) Tovább...
2017. április 11., 15:52
Játékos állatfelismerő verseny, melynek lényege, hogy a Bükk jellegzetes állatfajait ábrázoló fotókat rejtünk el természetes élőhelyeiken. A feladat ezek felkutatása és a fajok felismerése. A helyezések sorrendje a felismert fajok száma alapján kerül megállapításra. Nevezni lehet egyénileg és csapatban is (családok). A helyezettek értékes ajándékokat kapnak. Tovább...
2017. április 10., 13:49
A jeles nap alkalmából az alábbi színes programokkal várjuk az érdeklődő csoportokat erdei iskolánkban április 19-én (szerdán) Tovább...
2017. április 5., 15:14
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság álláspályázatot hirdet barlangi túravezető munkakörbe. Tovább...
2017. március 31., 16:57
Kisgyőr és a galyák mediterrán jellegű klímáját, zoológiáját, növényvilágát és tájképi értékeit mutatjuk be a természetkedvelőknek a tavaszi héricsek és a kökörcsinek virágzása idején. Tovább...
2017. március 31., 08:27
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya a 2016/2017-es tanévben természetismereti vetélkedő-sorozatot indít az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. Tovább...
2017. március 28., 10:34
Lágyszárú növények meghatározása, társulást alkotó fafajok megismerése Felsőtárkány mellett, a Kő-közi tanösvényen. Tovább...
2017. március 14., 11:01
Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. Tovább...
2017. március 14., 08:08
A márciusi "barlangok hónapja" kampányhoz csatlakozva a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület és a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete nagy szeretettel meghív minden érdeklődőt a barlangok hónapja alkalmából szervezett terepi bemutatójára, melyet a Bükk-fennsík keleti részén tart. A tervezett program a barlangkutatást szeretné bemutatni az érdeklődőknek egy felszíni túra és egy barlangi leszállás során. Tovább...
2017. március 11., 13:36
Túra a Bükkalja geológiai értékei mentén, természetvédelmi szakvezetéssel. Útvonala: Hór-völgyi Látogatópark – Suba-lyuk „ősemberbarlang” – Mész-hegy – Ördögtorony kaptárkő - Látogatópark Tovább...
2017. március 6., 12:48
A hatalmas teremmel és egy ettől kisebb, de annál látványosabb cseppköves teremmel rendelkező barlang a Miskolc-Bánkút műúttól kb. 2 km-re, a Csókás-réti leágazás közelében található. Bejárása során izgalmas ősrégészeti leletekkel, a barlangi élővilág nyomaival és cseppkövekkel is találkozunk. Sisakot, lámpát a túravezető biztosít. Gumicsizma és váltóruha, esetleg overál ajánlott. Tovább...
2017. március 6., 09:34

2017. március 3., 08:59

2017. március 1., 09:07
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, mint a mellékletben megjelölt tárgyi földterületek haszonbérbe adója, figyelemmel a 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségére, ezúton tájékoztatja a Tisztelt Érintetteket a 2016. november 14. napján közzététel útján meghirdetett, és azóta lefolytatott, 1043/2016 – tól 1053/2016 – ig sorszámozott pályázati eljárások eredményéről: Tovább...
2017. február 22., 12:04
A Magyar Biológiai Társaság Környezet- és Természetvédelmi Szakosztálya, az Eszterházy Károly Egyetemmel, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal és az MTA Ökológiai Kutatóközponttal együttműködésben tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciát Egerben. Tovább...
2017. február 21., 14:23
A Magyar Nemzeti Parkok márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. Tovább...
2017. február 20., 14:21
Magyarországon és a világon elsőként a miskolci Herman Ottó Múzeumban mutatták be az expedíció fotóit, amelyek most márciusban Egerben lesznek láthatók a Barlangok hónapja program részeként. Tovább...
2017. február 16., 11:26
Cinegékkel, pintyekkel, rigókkal, harkályokkal és egyéb, kevéssé ismert énekesmadarakkal (hajnalmadár, havasi szürkebegy, bajszos sármány), valamint ragadozó madarakkal, hollókkal is találkozhatunk a fokozottan védett sziklafalak közelében. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2017. február 9., 14:15
A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság fotópályázatot hirdet "Bükkaljai kőkultúra" címmel. A pályázat aktualitását a 2016-ban elnyert Hungarikum cím adja, mely indoklása szerint a „Kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra” egy sajátos tájkarakterre épülő egységes természeti-, tájgazdálkodási- és kultúrtörténeti rendszer, mely kiemelkedő példát mutat a Magyar Értéktár természeti környezet kategóriájára. Tovább...
2017. február 8., 11:28
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetismereti vetélkedőt hirdet felső tagozatos (5-8. osztály) diákok részére, akik érdeklődnek a természetvédelem iránt, és akiket foglalkoztat a klímaváltozás kérdése. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. Tovább...
2017. január 5., 14:49
A WWF Magyarország és partnerei a LIFE in Forests című LIFE projekt keretében szakmai konferenciát rendeznek, melynek célja, hogy fórumot biztosítson a Natura 2000 területeken folyó erdőgazdálkodással és erdőkezeléssel kapcsolatos szakmai tapasztalatok megismerésének és megosztásának. A konferencián a magyar előadók mellett neves külföldi szakemberek is felszólalnak. Tovább...
2017. január 2., 08:50
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2017. január 21-én nyolcadik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km-es terepi tanulmányútját, Nagyvisnyó és Felsőtárkány között átszelve a Bükköt. Tovább...
2016. december 22., 14:49
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezúton tájékoztatja a Tisztelt Pályázókat, hogy a 2016. november 14 – én meghirdetett 1043/2016 – 1053/2016 számú földhaszonbérleti pályázatok bontására 2017. január 5-én, 9:00 órai kezdettel kerül sor. Tovább...
2016. december 9., 09:38
Útvonal: Millenniumi tanösvény – Kalapati pihenő – Rákmára-oldal – Éleskő vára – Balogh Miklós-völgy – Szalajka-völgy Tovább...
2016. december 2., 12:52
Az elmúlt évszázadban kialakult gyakorlat szerint a madáretetés a fagyos, havas, ónos esős időszak, tehát a késő ősztől kora tavaszig tartó hónapok madárvédelmi tevékenysége. Tovább...
2016. november 29., 13:29
Az ünnepek közeledtével, kedves, hangulatos kézműves szöszmötölő programot kínálunk a családoknak, gyermekeknek a felsőtárkányi látogatóközpont alkotótermében. Tovább...
2016. november 11., 13:21
A pályázat célja a természeti értékek megóvása mellett a természetkímélő gazdálkodási módokat alkalmazó családi gazdaságok megerősítése, az állattenyésztési tevékenység ösztönzése és az állattenyésztés termőföld igényének biztosítása, különös tekintettel a védett, őshonos és veszélyeztetett háziállatfajtáink megőrzésére. Tovább...
2016. november 9., 08:22
Elkészült a „Kisgyőri Halom-vár-Csincse-völgy-Cseh-völgy” (HUBN20007) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület (Natura 2000 terület) egyeztetési tervdokumentációja. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. november 7., 10:24
November 12-én, szombaton, „Madárbarát kert” programra invitáljuk az érdeklődőket Felsőtárkányban! Bár novemberben még messzebb állnak tőlünk a nagy hidegek, de nem árt időben tájékozottnak lennünk madaraink helyes téli etetéséről! A program központi témája ugyanis a madáretetés lesz, melyről hasznos információkat hallhatnak majd a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportjának előadásában. Tovább...
2016. október 18., 10:01
Idén júniusban Nemzeti érték (azaz Hungarikum) címet kapott a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra, mely látnivalókat ezen alkalommal Eger és Ostoros határában keresünk fel és Baráz Csaba, a kaptárkövek kutatója terepi előadás keretében mutat be. A túra az Eger határában található kaptárkő előfordulásokat és az Ostoros mellett megbújó bükkaljai kőkultúra emlékeit célozza meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaptárkő Egyesület közös szervezésében. A program borkóstolóval zárul. Tovább...
2016. október 17., 11:10
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportja daruvonulás- és madármegfigyelő túrát szervez Tiszabábolna község határában, a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet területén. A Szélkiáltó tanösvényt bejárva ismertetjük meg az éjszakai pihenőjükre behúzó darvakat, vadludakat és a környék ragadozómadarait. Tovább...
2016. október 17., 10:51
Az őszi szünet idejére meghosszabbítottuk a lillafüredi Anna-barlang októberi nyitva tartását, így november 6-ig 10.00- tól 15:00-ig várjuk vendégeinket. Tovább...
2016. október 13., 13:50
Tisztelt Haszonbérlőnk! Tovább...
2016. október 11., 13:41
Szakvezetett gyalogtúra a Bükk egyik legnagyobb bronzkori erődített telepéhez. Tovább...
2016. szeptember 27., 15:59
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság rajzpályázatot hirdet általános és középiskolás diákok részére, melynek témáját az „Év emlőse”, vagyis 2016-ban a hazai denevérfajok ihlették. Az „Év emlőse” program, minden évben más és más őshonos állatunkra hívja fel a figyelmet, elősegítve azok megismerését és hatékony védelmét. Tovább...
2016. szeptember 26., 12:28
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezen a napon látogatási lehetőséget biztosít a Mátrai Tájvédelmi Körzet egyik fokozottan védett területén, a Tarjánka-szurdokban. Tovább...
2016. szeptember 26., 10:38
Az Állatok Világnapja alkalmából színes programmal várjuk az állatbarátokat a felsőtárkányi Nyugati Kapu Látogatóközpontban, 2016. október 4-én (kedden) 14:00-tól. Tovább...
2016. szeptember 26., 10:22
Elkészült a Sátai Tőkés-völgy (HUBN20020) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület (Natura 2000 terület) egyeztetési tervdokumentációja. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. szeptember 26., 10:14
Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben. Az idei rendezvényre október első két napján, szombaton és vasárnap kerül sor. Tovább...
2016. szeptember 26., 08:54
Elkészült az Egerbakta-Bátor környéki erdők (HUBN20012) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület (Natura 2000 terület) egyeztetési tervdokumentációja. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. szeptember 22., 14:35
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai 2016. október 4-én a madármentésről tartanak előadást az érdeklődőknek. Tovább...
2016. szeptember 22., 13:46
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nógrád Megyei Helyi Csoportja közös programot hirdet október első hétvégéjére az Európai Madármegfigyelő Napok alkalmából. Tovább...
2016. szeptember 1., 09:00
Hegyek, erdők, barlangok, régi erdei mesterségek és a természetvédelmi tevékenység bemutatása Répáshuta térségében egy egész napos túraprogram keretében. Tovább...
2016. augusztus 30., 12:18
Szakmai előadás, ahol rengeteg információt, érdekességet hallhatnak a pókok életéről. Ezt követően egy barát-réti terepi foglalkozás során mindenki személyesen is találkozhat e különös állatcsoport ritka képviselőivel. Tovább...
2016. augusztus 17., 12:51
Az év emlősei 2016-ban a denevérek. A Vadonleső Központ által kezdeményezett Év Emlőse országos rendezvénysorozat idén összekapcsolódik a Felsőtárkányban már hagyományosnak mondható Denevérek Éjszakájával, melyet a Nemzetközi Denevéréj alkalmából szervez minden év augusztusában a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Mindkét kezdeményezés célja az, hogy az emberekkel - különös tekintettel a gyerekekre - megismertesse ezt a méltatlanul mellőzött, félreismert, ám rendkívül hasznos és érdekes emlőscsoportot. Tovább...
2016. augusztus 15., 11:50
Elkészültek a Tepke (HUBN20056) és a Bézma (HUBN20057) kiemelt jelentőségű természet-megőrzési területek (Natura 2000 területek) fenntartási terveinek egyeztetési tervdokumentációi. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. július 4., 10:27
Elkészültek a Szandai Várhegy (HUBN20059) és a Szentkúti Meszes-tető (HUBN20055) Natura 2000 területek egyeztetési tervdokumentációi. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. június 29., 12:18
Hogyan tájékozódtak egykor régen az emberek a sötét éjszakában? Telefon, GPS és egyéb eszközök híján a csillagok állásából tudtak maguknak utat találni. Izgalmas séta a sötét, holdfényes erdőben, és távcsöves megfigyelés, bemutató vár ránk. Éjszakai tanösvény-bejárást és csillagászati bemutatót tartunk Felsőtárkányban. Megfelelő időjárás esetén a Jupitert, több galaxist, gömb- és nyílthalmazt, illetve kettőscsillagot fogunk megfigyelni. Tovább...
2016. június 27., 09:26
"Milyen növény ez?" tematikus nap keretében egy botanikai sétára hívjuk az érdeklődőket. A Bükk növénytakarójának fajgazdagságát, növénytársulásainak sokféleségét számos tényező alakította, melyben elsősorban a hegység geomorfológiai, klimatikus, alapkőzeti és talajtani viszonyai játszottak meghatározó szerepet. A Vár-hegyi tanösvény mentén a cseres tölgyes és gyertyános tölgyes jellemző növényeinek legfontosabb határozóbélyegeit ismerhetjük meg. Tovább...
2016. június 21., 14:41
A 37. Kaláka Folkfesztiválon a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozott programjaival a nagyszabású rendezvénysorozathoz. Az Eszterházy tér színes kirakodóvásárán találkozhatnak az igazgatóság természetismereti kiadványaival, emblémázott ajándéktárgyaival, de ugyanitt felvilágosítást kaphatnak az év környezet- és természetismereti rendezvényeiről, túralehetőségekről, legyen szó gyalogos, avagy kerékpáros, föld feletti, vagy föld alatti kirándulásról. Az Eszterházy tér egyedi kínálatát gazdagítják az igazgatóságunk sátra melletti Nemzeti Park Védjegyes termelők árui: így itt találják a különleges kisgyőri mézeket, a bükkszentkereszti erdei bogyós lekvárokat, fajátékokat és fa népi iparművészeti alkotásokat Nagyvisnyóról és a királdi Művésztanya népművészeti remekeit is. Tovább...
2016. június 20., 14:40
Védnöki programunk a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tevékenységének bemutatását segíti, melyben évről évre olyan ismert közéleti személyiségeket, művészeket kérünk fel, akik hivatásukkal és személyiségükkel felvállalják a természetvédelem ügyének képviseletét. 2016-ban Horkai Zoltán, a nemzetközi filmipar elismert állatkoordinátora segítségével hívjuk fel a figyelmet a természet önszabályozó képességét megtestesítő nagyragadozókra. Tovább...
2016. június 20., 10:58
A Barlangok világnapja alkalmából ingyenes szakvezetést biztosítunk a jelentkezők számára június 25-én a Felsőtárkány közelében található Esztáz-kői-barlang felső szakaszán. Tovább...
2016. június 14., 15:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság először vesz részt az egri Kaláka Fesztivál programjaiban. Tovább...
2016. június 8., 08:37
A Bükkaljai tájegység értékőrző seregszemléje a térségfejlesztés és a természetvédelem jegyében ezúttal Szomolyán kerül megrendezésre. A programban főzőverseny, pálinkaverseny, helyi kézműves termelők kirakodóvására, Kaptárkő-túra és faluismereti túra, hagyományőrző csoportok színpadi bemutatója, népzenei koncertek és gyerekműsor és még sok érdekesség. Tovább...
2016. június 7., 17:48

2016. június 1., 10:57
Elkészültek a Tiszakeszi-morotva (HUBN20032) és a Girincsi Nagy-erdő (HUBN20029) Natura 2000 területek egyeztetési tervdokumentációi. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. május 30., 09:52
A Magyar Nemzeti Parok Hete keretében június 3-án megrendezésre kerülő "Az éjszaka lepkéi Felsőtárkányban" elnevezésű programunk 20:00 óra helyett 21:00 órakor kezdődik. Tovább...
2016. május 30., 09:30
A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2016 rendezvény keretében május 28 –június 05. között ingyenes természetvédelmi programokkal várjuk a Bükkbe látogató és a helyben élő érdeklődőket. Tovább...
2016. május 26., 10:32
2016. június 3-5-ig a Medves-vidéken megrendezendő fotós maraton programsorozatot a BNPI szakmai programokkal segíti. Tovább...
2016. május 25., 16:42
Várjuk olyan, maximum 8 fős csapatok (családok, civil szervezetek, baráti társaságok) jelentkezését, akik június 18-án (szombaton) Szomolyán a III. Bükkaljai Mustra keretében megrendezésre kerülő főzőversenyen szeretnének részt venni. Tovább...
2016. május 24., 11:07
A Vadonleső program „Év Emlőse” kezdeményezésére készített denevér témájú könnyűzenei alkotások, elsőként A Kutya Vacsorája: Éji vadász című dalára tetszőleges technikával készített video-klipeket (video, film, animáció, számítógépes technika stb.) várunk, melyben a teljes zeneszám elhangzik. Tovább...
2016. május 8., 12:18
Május 9-én Merkúr-átvonulást figyelhetünk meg hazánk teljes területéről. A jelenséget a Merkúr csekély látszó mérete miatt szabad szemmel nem lehet megfigyelni, csak biztonságos napszűrővel ellátott, legalább 10x-es nagyítású távcsővel. Az esemény alkalmával távcsöves bemutatót tartunk május 9-én 13:00-tól az egri Dobó téren. Tovább...
2016. május 3., 13:59
Ezúttal kerékpárral járjuk be a Borsodi Tájvédelmi Körzet pusztáit, erdőit, vizes élőhelyeit, hogy egy nagyobb szeletet ismerhessünk meg belőle. Közben az adódó "frissítőpontokat" sem hagyjuk ki, így minden adott lesz egy kellemes és tartalmas nap eltöltéséhez. Tovább...
2016. május 3., 10:48
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba kerékpározunk 2016. május 21-én az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából. A túra során 12 településen és védett területeken haladunk keresztül települési megállókkal, ahol a településről és természeti értékekről kapunk ismertetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti totó, értékes nyeremények, és ingyenes barlanglátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2016. május 2., 15:19
Tavaszi madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, melynek során a "tollas szólistákat" hangjuk alapján tanuljuk meg beazonosítani. Tovább...
2016. május 2., 13:18
Kellemes kikapcsolódás és túra, miközben természetvédelmi őrünk betekintést ad a Mátra rejtett érdekességeibe. Tovább...
2016. május 2., 11:30
Május 10-én ingyenes természetismereti programokkal, játékokkal várjuk az érdeklődőket a felsőtárkányi erdei iskolában. Tovább...
2016. április 15., 09:23
Ezen a túrán az érdeklődők megismerkedhetnek a Cserépváralja környéki kevéssé ismert, ám annál látványosabb kaptárkövekkel és a Felső-szoros szurdokvölgyének földtani képződményeivel. (Szakvezető: Baráz Csaba a BNPI munkatársa) Tovább...
2016. április 14., 14:31
A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve 2016-ban meseíró pályázatot hirdet. Tovább...
2016. április 14., 10:00
A Magyar Természettudományi Múzeum és a Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső Programjának keretén belül kreatív pályázatok benyújtására invitálunk Tovább...
2016. április 11., 10:29
Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a Magyar Nemzeti Parkok április 15-17-én. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatják majd mindazok, akik részt vesznek a tematikus túrák valamelyikén Tovább...
2016. március 29., 15:27
A Kerecsend határában, a 3-as főút mellett található, Magyarország eredeti vegetációjából megőrzött maradványerdő - amely ma már természetvédelmi terület - most a rá jellemző legszebb tavaszi aspektusban, virágszőnyeggel borított állapotában járható be, ráadásul természetvédelmi szakember vezetésével. Tovább...
2016. március 22., 11:07
Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. A programban - a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Főváros Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága együttműködésének köszönhetően - a több száz jelentkezőből kiválasztott gyakornokok a nemzeti parkokban ismerkedhettek meg a gyakorlati természetvédelem titkaival. Tovább...
2016. március 21., 10:20
Ősrégészeti szakvezetés amely jó néhány Lillafüred -környéki ősemberbarlangot fűz fel egy igazán látványos és érdekes útvonalra. Részletek honlapunkon és facebook -oldalunkon. Tovább...
2016. március 21., 10:17
A március 26-27 -ei extrém overálos barlangtúrákra (Vénusz-barlang, Bolhási-víznyelő-bg.) több jelentkezőt nem tudunk fogadni, ezért a jelentkezés lezárult. Ettől függetlenül legalább 4 fős csoportok jelentkezése bármikor lehetséges, amelyeket a kapcsolat@bnpi.hu címen, vagy közvetlenül a túravezetőnél (Bátori Károly, 20/9157384) várjuk. Tovább...
2016. március 18., 09:19
Túra a Bükkalja geológiai értékei nyomán, természetvédelmi szakvezetéssel. Útvonala: Hór-völgyi Látogatópark – Suba-lyuk „ősemberbarlang” – Mész-hegy – Ördögtorony kaptárkő - Látogatópark Tovább...
2016. március 16., 13:23

2016. március 7., 15:01
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság rajz- és esszépályázatot hirdet "Első gondolatom – a bükki ősemberbarlangok százezer éves történetéről” címmel általános iskola felső tagozatos és középiskolás tanulók részére Tovább...
2016. március 7., 13:53
2016. március 20, vasárnap Tovább...
2016. március 1., 14:13
Március 12-én (szombaton) 10 órakor kedvezményes barlanglátogatási lehetőség a kiépítetlen Esztáz-kői-barlangba. Tovább...
2016. február 22., 09:50
A Tittel Pál Könyvtár és Médiacentrum szeretettel meghívja az érdeklődőket "Három nap a Valdájban" - képes útibeszámoló az oroszországi Valdáj Nemzeti Parkról című előadásra, melyen jelnyelvi tolmács biztosítja a kommunikációs akadálymentesítést. Tovább...
2016. február 19., 10:18
Az országos programsorozathoz kapcsolódva márciusban a Bükkben is kedvezményekkel, érdekes barlangi programokkal várunk minden érdeklődőt, aki szeretne közel kerülni a föld mélyén rejtőző kincsekhez. Tovább...
2016. február 5., 13:20
Az Országos Kéktúra megújult pecsételődobozait is jelölték egy hazai különleges ötleteket felvonultató szavazáson. Tovább...
2015. december 28., 11:09
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2016. január 30-án hetedik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútját, Nagyvisnyó és Felsőtárkány között átszelve a Bükköt. Tovább...
2015. december 12., 13:19
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság túravezető képzést hirdet mindazok számára, akik szakmailag felkészültebben, szakszerűbben kívánják tájékoztatni, túráztatni vendégeiket a Tisza-tavi régió, illetve annak védett területein, vagy akik a Tisza-tó szerelmesei és többet szeretnének megtudni annak élővilágáról. A képzés során kiemelt helyet kap a turisztikai alapismeretek és a természeti értékek megismertetése elméleti és gyakorlati formában. Tovább...
2015. december 7., 09:07
Az ünnepek közeledtével, kedves, hangulatos kézműves szöszmötölő programot kínálunk a családoknak, gyermekeknek a felsőtárkányi látogatóközpont alkotótermében december 13-án (vasárnap) Tovább...
2015. november 5., 09:25
November 14-én, szombaton, „Madárbarát kert” programra invitáljuk az érdeklődőket Felsőtárkányban! Bár novemberben még messzebb állnak tőlünk a nagy hidegek, de nem árt időben tájékozottnak lennünk madaraink helyes téli etetéséről! A program központi témája ugyanis a madáretetés lesz, melyről hasznos információkat hallhatnak majd a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportjának előadásában. Tovább...
2015. november 2., 11:38
Túra a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben 2015. november 14-én. A túra során felkeressük a „Szélkiáltó” tanösvényt, megismerkedünk az itt található Ramsari Egyezményes védett területtel, az itt telelő, megpihenő és táplálkozó madarakkal. Tovább...
2015. október 30., 12:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezúton közzéteszi, hogy az A.ERDŐ 221/V megnevezésű 0005851-0005875 sorszámú szállítójegy tömbje elveszett, a szállítólevél használata 2015. október 14-től érvénytelen. Tovább...
2015. október 30., 10:39
Tisztelt Földhaszon bérlőnk!
Mint az Ön előtt is ismert, 2015 októberében megjelent Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázati kiírás, melyre a Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakban van lehetőség pályázatot benyújtani. Az AKG mellett más olyan pályázható programok is megjelentek (jelennek meg a közeljövőben), amelyeken való sikeres szerepléshez tartós, legalább a célprogram időszakára szóló földhasználati jogosultsággal kell rendelkeznie a pályázónak.
Tovább...2015. október 26., 14:48
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. Nagyszerű emlékművei úgy a földtörténetnek, mint a Kárpát-medencét benépesítő emberek történelmének. Épp egy éve, hogy országos védettséget kaptak ezek a fülkés sziklák, amelyeket most Baráz Csaba, a kaptárkövek kutatója terepi előadás keretében mutat be. A túra az Eger határában található előfordulásokat célozza meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaptárkő Egyesület szervezésében. Tovább...
2015. október 16., 10:00
Azokat, akik október 24-én látogatnak el az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területre a park nevezetességein kívül többféle program is várja. Ezen a napon rackapörkölt főző versenyt rendeznek, melyre az induló csapatok e-mailben vagy telefonon jelentkezhetnek. A látogatók a büfében helyi ételeket – palóc levest, szilvalekváros laskát és palóc sört – kóstolhatnak. Tovább...
2015. október 15., 15:47
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportja daruvonulás- és madármegfigyelő túrát szervez Tiszabábolna község határában, a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet területén, a Szélkiáltó tanösvény bemutatásával egybekötve. Tovább...
2015. október 15., 11:42
Sajnálattal értesítjük az érdeklődőket, hogy a 2015-ös programajánlóban megjelent szakvezetés a Kelemen-székére előre nem látható okból elmarad. Tovább...
2015. október 13., 14:03
A fűtéskorszerűsítés után immár a téli szezonban is várja vendégeit népszerű erdei szálláshelyünk, a Répáshutától 6 km-re található Rejteki Kutatóház. Tovább...
2015. szeptember 23., 13:18
Ezen a napon a felsőtárkányi Nyugati Kapu Okatató- és Látogatóközpontba látogatók egy szakmai előadáson vehetnek részt, ahol rengeteg információt, érdekességet hallhatnak a pókok életéről. Ezt követően egy barát-réti terepi foglalkozás során mindenki személyesen is találkozhat e különös állatcsoport ritka képviselőivel. Tovább...
2015. szeptember 17., 08:42
A Környezet - és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint konzorciumi partnerek a Svájci - Magyar Együttműködési Program SH/4/10 azonosító számú „Égigérő tanterem” című projekt keretében teszik közzé ezt a felhívást, mely támogatási lehetőséget biztosít alapfokú (1-8. évfolyamos) és középfokú (5-8. évfolyamos) iskoláskorú gyermekek erdei iskola programon való részvételéhez minősített szolgáltatóknál. Tovább...
2015. augusztus 31., 11:44
Időutazás a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet területén, a Novohrad - Nógrád Geoparkban, Ipolytarnóc és Salgótarján között. A választható táv 25 és 33 km. Tovább...
2015. augusztus 10., 14:33
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezúton tájékoztatja a tisztelt pályázókat, hogy a 2015. június 29-én meghirdetett 597/2015 - 627/2015 számú földhaszonbérleti pályázatok bontására 2015. augusztus 18-án, 8.00 órai kezdettel kerül sor. Tovább...
2015. augusztus 3., 08:00
Ezen az augusztusi nyári éjszakán csillagászati megfigyelést, és meteorlest szervezünk Felsőtárkány közelében az Egeres-völgyben Tovább...
2015. július 24., 13:39
Nemzetközi denevéréjhez kapcsolódóan idén is megrendezzük a nagy sikerű Denevérek éjszakája című programunkat Tovább...
2015. június 29., 08:00
A pályázat célja a természeti értékek megóvása mellett a természetkímélő gazdálkodási módokat alkalmazó családi gazdaságok megerősítése, az állattenyésztési tevékenység ösztönzése és az állattenyésztés termőföld igényének biztosítása, különös tekintettel a védett, őshonos és veszélyeztetett háziállatfajtáink megőrzésére Tovább...
2015. június 23., 08:44
Éjszakai túra a szentjánosbogarak rajzásának megfigyelésére. Tovább...
2015. június 19., 12:09
Június 27-július 5. között rendezik meg a neves művészeket felvonultató Mátrai Művészeti Napokat, amely mára igazi összművészeti fesztivállá nőtte ki magát. Az egyik kiemelt helyszín az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület lesz, ahol június 29-én hétfőn, rendkívüli nyitva tartással várják a különleges élményeket keresőket. Tovább...
2015. június 11., 08:53
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a felsőtárkányi "Bükkaljai Mustra" elnevezésű rendezvénye (június 20) keretében vaddisznóhús-főző versenyt hirdet. Tovább...
2015. június 10., 09:50
Június 20-án, szombaton ismét megrendezzük a bükkaljai településeket és a Bükkalja értékeit bemutató rendezvényünket, a Bükkaljai Mustrát. Tovább...
2015. június 5., 12:01
A "Muzsikál az erdő" - Mátrai Művészeti Napok idén a 12. évadára készül. 2015. június 27. - július 5.-ig a Mátra térségében 9 napon keresztül 9 helyszínen. Fő célja az embereket egy fenntartható, környezettudatos életforma irányába fordítani a zene, a művészetek és az erdő erejével. Tovább...
2015. június 5., 11:15
Garantált hűsölés a nyári melegben! A barlanglátogatás során a résztvevők megismerhetik a Nagy-fennsík egyik leghosszabb aktív víznyelőbarlangját, annak minden szépségével és különlegességével együtt. Tovább...
2015. június 5., 09:47
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság idén is megrendezi szokásos "Túramanó" napközis táborát általános iskolás gyerekek számára. Tovább...
2015. május 28., 14:54
Természetvédelmi szakvezetéses túra a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben Tovább...
2015. május 28., 14:50
A természetvédelmi szakvezetés célpontja a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet, ahol hazánk legnagyobb területének eredeti vegetációját alkotó, ám mára csaknem eltűnt erdőssztyepp élőhelyeket mutatja be természetvédelmi őr kollégánk. Tovább...
2015. május 28., 12:52
Hollókő Ófalu, a tájház és a vár megtekintése, a világörökség táji környezetének bemutatása Tovább...
2015. május 27., 10:46
2015. május 26-tól június 5-ig terjedő időszakban az Ősmaradványok színes program-kavalkádja ünnepli öreg kontinensünk földtani örökségét. Tovább...
2015. május 23., 10:00
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba, Szilvásváradról kerékpározunk az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken haladunk keresztül települési megállókkal, ahol a településről és természeti értékekről kapunk ismertetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti totó, értékes nyeremények, és ingyenes barlanglátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2015. május 22., 12:59
Az egyedülálló ősmaradványok felfedezésére május 24-én, vasárnap érkezőket a természetvédelmi terület látványosságain kívül kézműves vásárral egybekötött termelői piac is várja. Tovább...
2015. május 12., 08:04
A kerecsendi Berek-erdő tanösvényen bemutatjuk a tatárjuharos lösztölgyes növény- és állattani érdekességeit, valamint ez alkalommal madár- és peleodúkat is ellenőrzünk. Tovább...
2015. május 11., 11:02
A Varázslatos Magyarország, a Földművelésügyi Minisztérium és hazánk tíz nemzeti park igazgatóságának programsorozata keretében két napos fotóstúrát szervezünk. Tovább...
2015. május 11., 08:56
Túra az Upponyi-hegység élővilágának, geológiai értékeinek bemutatásával, május 16-án. Tovább...
2015. május 4., 14:58

2015. április 30., 09:35
Május 2 (szombat) - Természetvédelmi szakvezetéssel egybekötött túra a Mátrában, szénsavas forrással, az ország legnagyobb természetes vízesésével, geológiai érdekességekkel és más természeti látnivalókkal, melyeket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre mutat be. Tovább...
2015. április 20., 08:55
Ezen a túrán az érdeklődők megismerkedhetnek a Cserépváralja környéki kevéssé ismert, ám annál látványosabb kaptárkövekkel és a Felső-szoros szurdokvölgyének földtani képződményeivel. (Szakvezető: Baráz Csaba a BNPI munkatársa) Tovább...
2015. április 8., 11:19
Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a Magyar Nemzeti Parkok április 17-18-án. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatják majd mindazok, akik részt vesznek a 10 tematikus túra valamelyikén. Tovább...
2015. április 8., 10:45
A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, 2015. AZ ÜRGE ÉVE alkalmából „VERSengő ürgeképek” címmel ürge-vers illusztrációs és „Ürgefüttyök” címmel rövid („egyperces”) esszéíró pályázatot hirdet. Tovább...
2015. április 8., 09:18
Természetvédelmi szakvezetés a Kerecsendi Erdő Természetvédelmi Területen Tovább...
2015. április 6., 09:42
2015. április 10-én, Szomolyán A Földművelésügyi Minisztérium, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és Szomolya község önkormányzata a kaptárkövek védetté nyilvánítása alkalmából egész napos rendezvényt szervez a természetvédelem és a térségfejlesztés jegyében. Tovább...
2015. március 31., 10:05
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mint a fokozottan védett domoszlói Tarjánka-szurdok természetvédelmi- és vagyonkezelője, felhívja a kirándulók figyelmét, hogy a terület túravezetővel történő látogatási lehetősége a fokozott balesetveszély (kőzetpergés) miatt megszűnt. Tovább...
2015. március 30., 11:29
2015-ben ismét meghirdettük az Ifjú Kócsagőr programot, melynek célja a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése. Az Y Triász, a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 hazai Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága konstruktív együttműködésének köszönhetően az idén is színes programokkal, külföldi tanulmányúttal jutalmazzuk a program nyerteseit. Tovább...
2015. március 23., 15:43
A „Fotóstúrák nemzeti parkjainkban” programsorozat keretében márciustól novemberig 15 különleges túraajánlattal várják a természet és fotózás szerelmeseit a Magyar Nemzeti Parkok. A túrákon résztvevők természetvédelmi szakemberek és neves természetfotósok vezetésével bővíthetik ismereteiket természeti örökségünkről és mélyedhetnek el a természetfotózás rejtelmeiben. Tovább...
2015. március 12., 14:35
Hosszú szünet után újból napfogyatkozást figyelhetünk meg Magyarországról március 20-án. A jelenség alkalmából a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Magyar Csillagászati Egyesület Egri Helyi Csoportjának közreműködésével távcsöves megfigyelést szervez Egerben a Dobó István Téren március 20-án, 9:00-tól. Tovább...
2015. március 6., 12:25
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság közösen, parlagi sasok fészkeinek őrzésére invitál Tovább...
2015. február 17., 14:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes, helyi előállítású népművészeti tárgyi eszközöknek, melyek a tájegység kézműves hagyományaira épülő, helyi motívumokat megjelentető, hagyományos technológiával készültek. Tovább...
2015. február 9., 15:47
Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete (MHT BTSz) és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar – KÚTFŐ Projekt (ME MFK-Kútfő) közös pályázati felhívása a 2015. évi Víz Világnapjára. Tovább...
2015. január 28., 08:51
A KOKOSZ honlapján újból kiírásra került a Svájci - Magyar Együttműködési Program SH/4/10 azonosító számú „Égigérő tanterem” című projekt keretében az a támogatási lehetőség, amely lehetővé teszi az iskolás gyermekek számára minősített erdei iskola szolgáltatónál erdei iskola programban való részvételét. Tovább...
2015. január 21., 11:42
A VADONLESŐ Program, a támogató szakmai szervezetekkel egyeztetve, 2015-ben másod ízben hirdeti meg az „év emlőse” rendezvénysorozatot, mely minden évben más és más őshonos emlősállatunkra irányítja a figyelmet, elősegítve azok jobb megismerését és hatékonyabb védelmét. Tovább...
2015. január 16., 09:31
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület fotópályázatot hirdet "Kaptárkövek" címmel. Tovább...
2015. január 15., 11:37
Igazgatóságunk az elmúlt évben megkezdett programja alapján az érintett szakaszokon található vezetékek és oszlopelemek burkolását, átalakítását, cseréjét továbbá egy különösen veszélyes szakasz földkábellel történő kiváltását végzi el. Tovább...
2015. január 15., 11:17
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegysége területén mintegy 480 km hosszúságú, madárvédelmi szempontból veszélyes középfeszültségű szabadvezeték hálózatot alakít madárbaráttá. A beruházás során a madárvédelmi szempontból veszélyes vezetékszakaszok oszlopelemeinek burkolása, átalakítása, cseréje történik meg. A Madarakra veszélyes 20 kV-os vezetékszakaszok madárbarát szigetelése a Dél-borsodi Tájegységben (KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0010 projekt megvalósításának költségeihez az Európai Uniós KEOP támogatás mellett az ÉMÁSZ Hálózati Kft. is hozzájárul. Tovább...
2015. január 6., 14:18
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2015. január 31-én ötödik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútját Nagyvisnyó - Felsőtárkány között átszelve a Bükk hegységet. Tovább...
2014. december 10., 15:00
Haszonbérleti szerződések megkötésére irányuló pályázati eljárás eredményeiről Tovább...
2014. november 18., 09:48
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait a "Természetvédelem a könyvek tükrében" című rendezvényére, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által 2014-ben megjelentetett könyvek bemutatójára. Tovább...
2014. november 12., 16:23
Hirdetmény - Leadott haszonbérleti pályázatok bontásáról Tovább...
2014. november 10., 15:04
2014. november 20-án 14:00-kor Bubutimár Éva kiállításának megnyitójára várjuk az érdeklődőket. Tovább...
2014. november 3., 11:57
Túra a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben 2014. november 8-án. A túra során Meglátogatjuk a „Szélkiálló” tanösvény néhány pontját. Megismerkedünk az itt található Ramsari Egyezményes védett területtel ,az itt telelő,megpihenő és táplálkozó állatfajokkal. Tovább...
2014. október 20., 21:37
Tájékoztató a pályázati kiírásban szereplő adminisztrációs hibáról Tovább...
2014. szeptember 29., 11:29
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felsőtárkányi erdei iskolájának elnevezésére pályázatot hirdet .A logó- és név ötletek bírálásakor a legfontosabb szempont az erdei iskola tevékenységének és céljának kreatív bemutatása, egyedisége, figyelemfelkeltő képessége és mindennapi használhatósága. A logó legyen alkalmas különféle felületeken (kiadvány, szórólap, ajándéktárgy, honlap) való megjelenésre. Tovább...
2014. szeptember 3., 09:02
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság háromnapos, természetvédelmi szakvezetéssel egybekötött gyalogos vándortábort szervez a Bükk-fennsíkot bejárva, nyugat-keleti irányban átszelve a Bükköt, megtapasztalni a hegység számos természeti és kultúrtörténeti kincsét. Ha érdekel a természetvédelemben dolgozó szakemberek munkája, nem hagy hidegen az őszi erdő szépsége, a természet nyugalma és mindezt jóleső mozgás közben, hozzád hasonló emberek társaságában szeretnéd átélni, itt a helyed! A tábor időpontja 2014. október 3-5 (péntek-vasárnap). Tovább...
2014. augusztus 11., 09:08
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyeztető fórumokra várja az érdeklődőket Natura 2000 területek készülő fenntartási terveiről. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, a Darányi Ignác Terv keretében a Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 43/2012. (V. 23.) VM rendelet alapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 18 Natura 2000 területre támogatást nyert el a területek Natura 2000 fenntartási terveinek összeállítására, elkészítésére. Igazgatóságunk a nyílt tervezés gyakorlatát követve már a kezdetektől bevonja az érintett területhasználókat, hatóságokat, önkormányzatokat, civil szervezeteket és a lakosságot a tervezési folyamatba. Tovább...
2014. július 15., 12:37
2014. augusztus 23-án újra megrendezésre kerül a "Denevérek éjszakája". Tovább...
2014. július 7., 14:24
Befejezõdött a Szent István-barlang rehabilitációja. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2013-ban kezdõdött beruházása során korszerû fényforrásokra cserélték a Szent István-barlang lámpáit. Tovább...
2014. június 26., 15:22
Egész éjszakán át tartó távcsöves csillagászati megfigyelés és meteor vadászat Felsőtárkány közelében július 5-én Tovább...
2014. június 16., 09:08
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Muzsikál az Erdő Alapítvány közös rendezésében a Miocén Park zenéje életre kél. A Mátrai Művészeti Napok az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál újra hallatja dallamát. A rendkívüli rendezvényre 2014 június 30-án, hétfőn kerül sor. Tovább...
2014. június 10., 15:00
2014. június 16. és 22. között hazánk tíz nemzeti parkja szélesre tárja kapuit a nagyközönség előtt. Az idén immáron nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében egymást érik majd az érdekesebbnél érdekesebb programok Magyarország nemzeti parkjaiban. Tovább...
2014. június 5., 09:23
Újra megrendezésre kerül a Bükki Nemzeti Park igazgatóság nyári tábora a "Túramanó" tábora Tovább...
2014. május 29., 08:39
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc út 6.), (továbbiakban Ajánlatkérő) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Magyar Állam tulajdonában, az Ajánlatkérő vagyonkezelésében lévő, Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen lévő, 147 m² büfé üzemeltetésére 2014. 07. 01-től – 2014. 10. 31-ig. Tovább...
2014. május 28., 15:00
Egyeztető fórumok Natura 2000 területekre készülő fenntartási tervekről – Apc, Petőfibánya. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyeztető fórumokra várja az érdeklődőket Natura 2000 területek készülő fenntartási terveiről. Tovább...
2014. május 19., 18:31
Május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján 11 tematikus túrán szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot lehet tanulmányozni. A tavaszi égbolttal ismertetik meg az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján; a tizenegy tematikus túrán szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot lehet tanulmányozni. Tovább...
2014. május 8., 11:11
A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, 2014. A KELETI SÜN ÉVE alkalmából„Titokzatos sün-történetek” címmel mese- és képregényíró pályázatot hirdet. Tovább...
2014. május 7., 08:26
Egyeztető fórumok Natura 2000 területekre készülő fenntartási tervekről – Szomolyai Kaptár-rét és Ostoros menti erdőspuszta . A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyeztető fórumokra várja az érdeklődőket Natura 2000 területek készülő fenntartási terveiről. Tovább...
2014. április 4., 19:13
Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, az idén 20 éves Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a tavaly 40 éves Hortobágyi Nemzeti Park, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. A programban a Vidékfejlesztési Minisztérium és a 10 Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének köszönhetően 2013-ban a több száz jelentkezőből kiválasztott gyakornokok a nemzeti parkokban ismerkedhettek meg a természetvédelem titkaival. Tovább...
2014. április 4., 09:09
Garantált, felszíni túrával összekötött szakvezetéses barlangtúrák a Herman Ottó emlékév jegyében. Tovább...
2014. március 13., 15:10
Az utóbbi időben megszaporodott szabadtéri tüzek miatt a Heves Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága a két megye területén fekvő erdőkre és fásításokra, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre, átmeneti időre általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el. Tovább...
2014. március 7., 09:27
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes helyi előállítású termékeknek, amelyek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén természetvédelmi oltalom alatt álló területen (Nemzeti Park, Tájvédelmi Körzet, Természetvédelmi Terület, Natura 2000) termeltek, vagy készítettek, és előállításuk a természettel összhangban történik. Tovább...
2014. március 3., 14:19
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Víz Világnapja és a Herman Ottó Emlékévhez kapcsolódóan vetélkedőt és akadályversenyt hirdet Miskolc és vonzáskörzetében élő 10-14 éves tanulók részére. Tovább...
2014. február 28., 20:28
Haszonbérleti pályázati eredmények - 2014.02.28 Tovább...
2014. február 21., 13:11
A Vidékfejlesztési Minisztérium természetvédelemért felelős részlege és az érintett nemzetipark-igazgatóságok – a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével – márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangolás” kampány célja hazánk különleges barlangjainak és egyedülálló barlangturisztikai lehetőségeinek bemutatása, népszerűsítése. A hónap során az érintett nemzetipark-igazgatóságok különleges barlangturisztikai programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat. Tovább...
2014. február 7., 12:04
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság rajzpályázatot hirdet óvodások és általános iskolás diákok számára Tovább...
2014. február 3., 10:55
Madármegfigyelő túrát tartunk a Bél-kő természetvédelmi területen, ahol számos, kevésbé ismert védett madarat figyelhetünk meg természetvédelmi őr vezetésével 2014. február 15-én. Tovább...
2014. január 29., 14:51
Hétvégi családi program a Vizes Élőhelyek Világnapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Tisza-tavi Ökocentrum szervezésében Tovább...
2014. január 17., 23:46
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, m int a mellékletben megjelölt tárgyi földterületek haszonbérbe adója, figyelemmel a 2 6 2 /2 0 1 0 . (XI. 17.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségére, ezúton tájékoztatja a Tisztelt Érintetteket a 2013. augusztus 16. napján közzététel útján meghirdetett, és azóta lefolytatott, 791/2013 - tói 877/2013 - ig sorszámozott pályázati eljárások eredményéről: Tovább...
2014. január 16., 12:10
Az Erőss Zsolt emléktúra - IV. Transzbükki átkelés zárásaként emlékhely avató ünnepséget tartunk felsőtárkányi látogatókozpontunkban Tovább...
2014. január 6., 09:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság negyedik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, közel 30 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútját. A túra különlegességét az adja, hogy a természetvédelmi kezelő szervezet szakemberei – természetvédelmi törvény 41§ (1) bekezdésében és a 341/2004. (XII. 22.) Korm. Rendelet által meghatározott tevékenységek és alapfeladatok alapján – fokozottan védett, látogatók által elzárt területekre is bekalauzolja a résztvevőket. Ez által az Északi-Bükk egyik legszebb szurdokvölgyében, a Leány-völgyben, illetve a Bükk-fennsíkon és a karsztfennsík déli homlokán húzódó ún. „Kövek vonulatán” (Tar-kő) még költési idő és a vegetációs időszak előtt tudtunk számos természeti (főleg földtani) értéket közvetlen módon bemutatni. Tovább...
2013. december 30., 10:02
Tájékoztatás pályázatok bírálatának meghosszabbításáról Tovább...
2013. december 20., 17:30
Pályázati hirdetmény földhaszonbérleti pályázatok bírálatának meghosszabbításáról Tovább...
2013. november 18., 15:50
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait 2013. november 28-án tartandó könyvbemutatóra, melyen köszöntőt mond a BNPI igazgatója, dr. Horváth Ákos Tovább...
2013. november 18., 14:02
a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság hirdetményei bírálati jegyzőkönyv leadására vonatkozó határidő-hosszabbításról, és leadott haszonbérleti pályázatok bontásáról. Tovább...
2013. november 8., 08:31
Novemberi programjainkban változások lesznek, melyekről ezúton tájékoztatjuk az érdeklődőket Tovább...
2013. október 31., 10:10
A javítás a felhívás 1. sz. mellékletében szereplő területadatok hibáját javítja a 1101/2013, 1102/2013, 1103/2013, 1109/2013 azonosító számú pályázatok esetében. Tovább...
2013. október 28., 07:25
Célja a családi gazdaságok kialakítása és megerősítése, továbbá a legeltetésre alapozott állattartási tevékenység ösztönzése, az állattenyésztés termőföldigényének biztosítása a természetvédelmi célokkal összhangban. Tovább...
2013. október 9., 17:50
Felsőtárkányi erdei iskolánkban családi hétvégét tartunk, melyre szeretettel várjuk az érdeklődő családokat. Tovább...
2013. október 4., 08:58
A Bükki Nemzeti Park igazgatóság tájékoztatja a Haszonbérleti Pályázati Kiírás 8. pontja alapján az érintett pályázókat, hogy a pályázatok bontási helyéről és kezdő időpontjáról Tovább...
2013. szeptember 30., 12:55
Előadások, vetélkedők, játszóház, állatsimogató és élő állatok bemutatója az Állatok Világnapja alkalmából. Várunk minden érdeklődőt! Tovább...
2013. szeptember 27., 17:13

2013. szeptember 25., 14:06
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ismét meghirdeti a "Rejtett értékeink" vetélkedősorozatát. A verseny három fordulóból áll, amelynek feladatait az interneten (www.bnpi.hu) találnak meg a jelentkezők. Tovább...
2013. szeptember 16., 15:51
Az európai autómentes napon kerékpártúrát szervezünk Szilvásvárad-Nagyvisnyó-Dédestapolcsány-Lázbérci-tó-Szilvásvárad útvonalon Tovább...
2013. szeptember 5., 11:59
2013. május 24 – én meghirdetett földhaszonbérleti pályázatok bírálatának meghosszabbításáról döntött a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója Tovább...
2013. szeptember 5., 09:38
A Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Terület értékeinek megtekintése szakvezetett túra keretében Tovább...
2013. szeptember 3., 11:00
Tájékoztatás a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által 2013-ban közzétett, 100 hektár térmértéket elérő birtoktestet tartalmazó haszonbérleti pályázati felhívások kapcsán Tovább...
2013. augusztus 24., 12:47
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2013.08.16-án közzétett, és meghirdetett egyes pályázati felhívásait visszavonja Tovább...
2013. augusztus 24., 12:35
2013. szeptember 14-én, szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a TeSzedd! országos szemétgyűjtő akciót. A szervezők idén is a lakosság, a vállalatok, az önkormányzatok, az iskolák, a civil szervezetek önkéntes jelentkezését várják annak érdekében, hogy az akció során a lehető legtöbb illegálisan lerakott szeméttől tisztítsuk meg az országot. Tovább...
2013. augusztus 16., 13:44

2013. augusztus 14., 08:50
Az előző években nagy sikere volt denevérek éjszakája nevű programunknak, amely idén is megrendezésre kerül Tovább...
2013. augusztus 8., 09:50
Vetített képes előadással, és csillagászati távcsöves bemutatóval várjuk az érdeklődőket felsőtárkányi erdei iskolánkban Tovább...
2013. augusztus 8., 09:35
Mint azt már a kirándulók is tapasztalhatták ezen a nyáron még tart a Palota-szálló függőkertjének tavasszal elkezdett rekonstrukciója. Felújítják a támfalakat a park sétaútjait. Tovább...
2013. augusztus 1., 09:24

2013. július 31., 15:31
Augusztus 11. vasárnap ismét vásárnap lesz az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen; nógrádi termelők és kézművesek kínálják majd portékáikat. A „Magyarország második legjobb kirándulóhelyét” e napon felkeresők többek között kecske-, tehén- és juhsajtok, házi készítésű lekvárok, mézek között válogathatnak, de lesz bio-kenyér, mézeskalács, csuhé- és kerámia dísztárgy. Ezúttal is kapható lesz palócgulyás, szilvalekváros laska és palóc sör. Tovább...
2013. július 22., 11:05
A Lápok világnapja alkalmából a résztvevők természetvédelmi szakvezetésben vehetnek részt Sirok határában található védett tőzegmohaláp mentén. Tovább...
2013. július 11., 17:20
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása pályázatok bontásáról Tovább...
2013. július 4., 14:27
Újra megrendezésre kerül a Bükki Nemzeti Park igazgatóság nyári tábora a "Túramanó" Tovább...
2013. június 15., 11:25
Hívunk mindenkit az erdőbe: felnőtteket és gyerekeket, családokat! A Príma Díjas „Muzsikál az erdő” 10. alkalommal kerül megrendezésre a Mátrában 9 napon keresztül 9 helyszínen, mely a térség kiemelkedő turisztikai, kulturális és összművészeti rendezvénye. Tovább...
2013. június 4., 15:00
2013. június 10. és 16. között hazánk tíz nemzeti parkja szélesre tárja kapuit a nagyközönség előtt. Az idén immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében egymást érik majd az érdekesebbnél érdekesebb programok hazánk nemzeti parkjaiban. Lesznek vezetett túrák szárazföldön, vízen és barlangokban, gyalogosan és kerékpáron, természetvédelmi előadások, bemutatók; a gyermekek számára pedig játékos vetélkedők, tanösvénytúrák, kézműves foglalkozások, játszóházak. Tovább...
2013. május 23., 08:38
a Pély 16F erdőrészlet kapcsolódóan földalatti gombák gyűjtéséhez szükséges, erdőgazdálkodó által kiállított előzetes írásbeli engedély megszerzése a természetvédelmi célkitűzésekkel összhangban Tovább...
2013. május 16., 13:55
Bõvíti és továbbfejleszti erdei iskolai programját a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A projekt célja, hogy az ismeretterjesztõ programok a korábbinál ingergazdagabb környezetben sokoldalúbb ismeretanyagot adjanak. Az Igazgatóság tervei szerint a beruházás eredményeként a foglalkozásokon résztvevők száma akár 60%-al, is emelkedhet. Tovább...
2013. május 15., 17:12
A kiviteli terveknek megfelelõen halad a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén folytatott komplex vizes élõhelyrehabilitációs programja. A beruházás célja a tájból mára eltűnt vagy erősen lecsökkent arányú vizes élőhelytípusok visszaállítása. Tovább...
2013. május 14., 17:43
Természetvédelmi szakvezetés a Bél-kő Természetvédelmi Területen, 2013. 05. 18-án Tovább...
2013. május 6., 15:05
Az idei évben is megrendezésre kerül a Madarak és Fák napja Felsőtárkányban, ahol érdekes és változatos programokkal várjuk az érdeklődő iskolásokat Tovább...
2013. május 2., 14:33
Első alkalommal kerül megrendezésre az I. Mályi Természetvédelmi Fesztivál. Rengeteg kiállítóval, vetélkedőkkel, gyerekeknek játszóházzal, óriás társasjátékkal, hüllőkiállítással, állatsimogatóval lovaglási lehetősséggel. Tovább...
2013. május 2., 10:48
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel meghívják Önt és barátait az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából szervezett kerékpártúrára. Könnyű tekergést kínálunk változatos tájakon, a helyi értékek megismerését kínáló pihenőkkel, a kikapcsolódás élményével. Tovább...
2013. április 25., 18:35
Termelői piac, és kézműves vásár várja a hozzánk látogatókat Ipolytarnócon, május 1-jén. Tovább...
2013. április 25., 10:38
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Heves Megyei Hírlap 2013. április 22-i számában a 13. oldalon megjelent tájékoztatását az alábbiak szerint pontosítjuk. Tovább...
2013. április 22., 08:53
A tavasz beköszöntével mind több és több madárhangot hallhatunk erdeinkben. Aki meg szeretné tanulni hangjaikról felismerni a madarakat, annak itt a helye! Tovább...
2013. április 8., 13:42
Virágzás hónapja…amikor a virágok a szirmaikat bontják. A madarak egyre többször fakadnak dalra, téli álmából éled a természet, s lassan-lassan felpezsdül az erdőben is az élet. Tavaszodik. Virágillatot hoz a szél. Várjuk hát együtt a Tavaszt, kint a természetben! Tovább...
2013. április 5., 14:47
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-hevesi tájegysége a természeti értékeink megóvása érdekében együttműködési lehetőségeket keres a működési területén tevékenykedő méhészekkel. Az elmúlt évek során tapasztalt felelőtlen emberi zavarásoknak köszönhetően szükségét érezzük egy társadalmi párbeszéd elindításának, amely biztosíthatja egyes védett és fokozottan védett fajok egyedeinek nyugalmát valamint védett, Natura 2000 gyepterület megóvását. Ennek első lépéseként fordul a méhészeti tevékenységet végzők irányába, mint a gazdálkodói környezetben aktívan és viszonylagos szabadsággal mozgó fél felé. Tovább...
2013. március 29., 10:29
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes helyi feldolgozott tejtermékeknek, amelyek a nemzeti park területén készülnek, és előállításuk a természettel összhangban történik. Tovább...
2013. március 27., 18:27
Március végén hosszabbított (nyári) nyitvatartási rend szerint várjuk kedves látogatóinkat Tovább...
2013. március 23., 12:53
Színes, érdekes programok április hónapban Ipolytarnócon Tovább...
2013. március 4., 11:26
Szeretettel várjuk osztályok, szakköri csoportok, közösségek jelentkezését előadással, terepi megfigyeléssel, madárhang vadászattal, vetélkedővel egybekötött ismeretterjesztő foglalkozásunkra Tovább...
2013. január 15., 11:45
Erőss Zsolt hegymászó, az első magyar "Hópárduc" vetített képes előadással egybekötött fotókiállítás megnyitója lesz 2013. január 24-én, 16:00-tól erdei iskolánk konferenciatermében. Tovább...
2012. november 22., 10:18
December 2-án (vasárnap), 9:30-tól "Madárbarát kert" programra invitáljuk a madárbarátokat. Tovább...
2012. november 12., 15:16
Várjuk a Bükköt kedvelő természetbarátokat II. transzbükki átkelésünkre. Tovább...
2012. október 29., 15:05
Csillagászati szakkör indul közép- és főiskolás korúak számára Egerben. Az első foglalkozás várható kezdési időpontja: november 14. (szerda) Tovább...
2012. október 15., 14:50
Ehető és mérgező gombák meghatározása erdei gyalogtúra keretében Tovább...
2012. szeptember 25., 16:01
Érdekes, interaktív program vár mindenkit erdei iskolánkban az Állatok világnapja alkalmából Tovább...
2012. augusztus 27., 14:33
A MÁV-START Zrt. 2012. szeptember 29-én rendkívüli vonatot indít a régmúltba, az ősvilági katasztrófához! A Novohrad-Nógrád Geopark kapuja várja a bátor időutazókat. Tovább...
2012. augusztus 13., 13:53
Idén sem múlhat el a nyár denevéréj nélkül. Töltsd velünk az estét 2012.08.25-én 17 órától Felsőtárkányban! Tovább...
2012. augusztus 6., 10:18
Csillagászati- és húsevőnövény-bemutató,vetített képes előadás, és a Perzeidák meteorraj megfigyelése derült idő esetén. Tovább...
2012. július 10., 15:09
Elkészült a kompenzációs területként kijelölt, „Tiszaújvárosi ártéri erdők” (HUBN22096) Natura 2000 terület hatékonyabb, természetvédelmi szempontokat is figyelembevevő fenntartható kezelését megalapozó Natura 2000 fenntartási terve. Tovább...
2012. június 14., 16:34
Újra megrendezésre kerül a Bükki Nemzeti Park igazgatóság nyári tábora a "Túramanó" Tovább...
2012. június 11., 14:01
Fedezze fel Magyarország természeti kincseit! A Magyar Nemzeti Parkok Hete idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre az ország 10 nemzeti parkjában. Mindazon programok látogatása ingyenes, amelyeknél részvételi díj nincs külön feltüntetve. Tovább...
2012. június 4., 21:35
Az esemény távcsöves bemutatására Egerben, 2012. június 6-án (szerdán) kerül sor. A következő hasonló jelenségre több, mint száz évet kell várnunk. Tovább...
2012. május 23., 08:00
A Natura 2000 területek az európai, közösségi jelentőségű ritka és veszélyeztetett fajok, illetve élőhelyeik hálózata. Kijelölésük célja a fajok és élőhelyek kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése, fejlesztése, illetve – szükség esetén – helyreállítása. Tovább...
2012. május 17., 14:33
2012. június 2-án, szombaton vedd fel a kesztyűt újra! Fogjunk össze a tiszta Magyarországért, és a TeSzedd! hulladékszedési nap keretében mutassuk példát: tegyünk együtt a gazdátlan, elhagyott hulladékkupacok eltüntetéséért. Tovább...
2012. május 15., 14:12
Tiszaújvárosi ártéri erdők Natura 2000 terület fenntartási tervével kapcsolatos lakossági fórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket Tovább...
2012. május 9., 10:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel meghívja Önt és barátait az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából szervezett kerékpártúrára. A könnyű tekergés változatos tájakon a helyi értékek megismerését kínáló pihenőkkel a kikapcsolódás élményével. Tovább...
2012. május 3., 17:36
Idén újra indul a "Rejtett értékeink" vetélkedő kisebb módosításokkal, megújult formában Tovább...
2012. május 3., 08:05
Program éjszakai lepkék megfigyelésére a Mátrai Tájegységben, Mátrafüreden Tovább...
2012. április 30., 08:11
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata fokozottan védett természetvédelmi értékek megóvása érdekében 2012.03.05-06.30. között az alábbiak szerint és a következő helyszíneken kiemelten ellenőrzi a hatályos jogszabályok betartását a Pes-kő, Három-kő, Tar-kő, Köpüs-kő, illetve a Dédesi Kisvár-szikla fokozottan védett természeti területeken. A látogatók számára fenntartott terület határát szalagozással jelöljük. Tovább...
2012. április 16., 08:17
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a részt vevő szervezetek a Föld Napja alkalmából szeretettel várják a családokat, gyermekeket, kisebbeket és nagyobbakat április 20-án az Érsekkertben és 22-én a Felsővárosban Tovább...
2012. április 10., 11:05
Mit kell tudni a hasznos és gyógyító növények gyűjtéséről? A gyógynövények erejével ismerkedünk és a gyógynövényekkel való gyógyítás hagyományáról mesél Gyuri bácsi, a bükkszentkereszti füvesember. Tovább...
2012. március 29., 07:30
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az általa 2011. december 7.-én meghirdetett Haszonbérleti Pályázatokat elbírálta. Tovább...
2012. március 14., 10:29
A Vidékfejlesztési Miniszter által elrendelt tűzgyújtási tilalom miatt a március 31-re meghirdetett gasztrotúra egy későbbi időpontban kerül megtartásra Tovább...
2012. március 12., 09:39
Játékos ismeretterjesztő foglalkozás a harkályok különleges életéről, terepi megfigyelés, madárhang vadászat, vetélkedővel összekötött előadás keretében. Tovább...
2012. február 23., 09:13
Ökológiai lábnyom, klímaváltozás, boldogsági index, piaci verseny… Sejtelmes fogalmak, de vajon mit jelentenek pontosan? S tudjuk-e pontosan mitől is függ boldogságunk? Képesek vagyunk-e változtatni szokásainkon, hogy ne éljük fel éltető környezetünket? A Tükörben a Világ kiállítás mindezekre a kérdésekre igyekszik válaszolni, s művészi igénnyel mutatja be a fenntartható fejlődés lehetséges útjait, illetve az ember és a természet viszonyát. Tovább...
2012. január 31., 10:55
A tél közepén már javában etetjük a madarakat. Ha szeretnénk, hogy kedves barátaink a téli etetés után is a kertünkben maradjanak, fészkelésre alkalmas odút készíthetünk számukra. Tovább...
2012. január 24., 16:07
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatja a Haszonbérleti Pályázati Kiírás 8. pontja alapján az érintett pályázókat, hogy a pályázatok bontásáról Tovább...
2012. január 23., 16:22
A vadászati idény a nagyvadas területeken február 28-ig tart. Tovább...
2012. január 23., 11:17
Az előre ismertetett túraszabályok és természetvédelmi előírások betartásával, képzett túravezető felügyelete mellett lehet a Domoszlói Önkormányzatnak túraprogramot szervezni a helyszínre – annál is inkább, mert a szurdok különösen balesetveszélyes. Tovább...
2012. január 18., 14:19
2012. február 18. Az egész napos – közel 30 kilométer hosszúságú – túra Nagyvisnyótól Felsőtárkányig, észak-dél irányban szeli át a Bükk hegységet. Ennek során számos olyan élménnyel gazdagodhatnak a résztvevők, melyet a fokozottan védett területeken, erdőrezervátumokon való átkelés nyújt. A túrát a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei, a természetvédelmi őrszolgálat tagjai vezetik, akik számos rejtett, a természetvédelmi törvény értelmében csak engedéllyel látogatható értéket, helyszínt mutatnak be a túra résztvevői számára. Tovább...
2011. december 21., 17:06
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc u. 6.) (továbbiakban Ajánlatkérő), az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4) Korm. rendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Magyar Állam tulajdonában az Ajánlatkérő vagyonkezelésében Tájház ("Hollókői tájház" )üzemeltetésére 2012. február 1-től 2016. december 31-ig terjedő időszakra. Tovább...
2011. december 14., 16:13
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2011. december 7-én meghirdetett pályázati felhívásában a 11.4 pont hibásan került megfogalmazásra. Tovább...
2011. december 7., 10:21
Az év talán legszebb, és kevesek által ismert meteorrajának megfigyelése. Távcsöves bemutatóval és előadással várunk minden érdeklődőt. Helyszín: Felsőtárkány, Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont Információ és jelentkezés: Novák Richárd, 06-30-277-4970, novakr@bnpi.hu Tovább...
2011. december 6., 20:19
Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Mezőcsát települések külterületén található termőföldekre Tovább...
2011. december 1., 12:07
A hagyomány és a természet jegyében kézműves és sütögetős, mézillatú délelőtti program gyermekeknek, családoknak. Már javában az Adventi hónapban járunk, s türelmetlenül várjuk a Karácsony közeledtét. Mit is tegyünk a nagy várakozás közepette? Először is: élvezzünk ki minden pillanatot, öltöztessük díszbe környezetünket és lelkünket is, s hangolódjunk rá a nyugodt, pihentető téli napokra! Tovább...
2011. november 28., 09:43
2011. december 9-én 13:00 órától a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság madárkalács készítő napot tart általános iskolások részére a Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpontban (3100 Salgótarján, Karancs út 78.). A programban közreműködnek a Dornyay Béla Általános Iskola diákjai Drexler Éva vezetésével. Tovább...
2011. november 18., 09:23
Az elmúlt évszázadban kialakult gyakorlat szerint a madáretetés a fagyos, havas, ónos esős időszak, tehát a késő ősztől kora tavaszig tartó hónapok madárvédelmi tevékenysége. Hazánkban szerencsére nincs szükség az egész éves etetés gyakorlatának bevezetésére, ezért a költési időszak márciusi kezdetével fejezzük be a kert madarainak etetését. Ennek nemcsak elvi, de madárvédelmi oka is van. Megfigyelések számolnak be arról, hogy a cinegék hajlamosak az etetőben maradó napraforgóval táplálni a fiókáikat, akik ezt nem tudják megemészteni, és a gyomortól a nyelőcsőig felgyülemlő magoktól megfulladhatnak, elpusztulhatnak. A magvak fiókakori emésztése nem egyszerű feladat, erre néhány nálunk élő faj képes csak (ezeknél a magokat a szülők előemésztik), ezért magevő madaraink többsége is rovarokkal eteti fészekben fejlődő fiókáit. Tovább...
2011. október 25., 11:50
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. október 24-i hatállyal feloldotta az országos tűzgyújtási tilalmat az erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre. Tovább...
2011. október 11., 15:16
A világhírű ipolytarnóci ősmaradványok 175 évvel ezelőtt elkezdődött földtani kutatásához és geológiai tanösvénye folyamatos túravezetéseinek 25 évvel ezelőtti bevezetéséhez kötődően a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tudományos emlékülést tart. A 2011 október 20-án, 13 órakor kezdődő rendezvényre az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület Ősfenyő Belépő fogadóépületében kerül sor, ahová az érdeklődőket szeretettel várják. Tovább...
2011. október 9., 11:09
Gyalogtúra a bükki földvárakhoz. A túra útvonala: Bélapátfalva Gyári-tó - Katonasírok - Kelemen széke. Találkozási pont: Bélapátfalva, Gyári-tó. A találkozás időpontja: 2011. 10.15., 9.00 órakor (Időtartam: kb. 6 óra). Jelentkezés: Baráz Csaba, tel.: (30) 475-4113. Tovább...
2011. október 5., 22:32
Hirdetmény leadott pályázatok pályázók részére történő visszaadásáról Tovább...
2011. október 3., 22:00
Haszonbérleti pályázat visszavonása Tovább...
2011. szeptember 29., 08:47
Tájékoztatás a felvett pályázati csomagok számáról Tovább...
2011. szeptember 21., 08:07
Tájékoztatjuk az érdeklődő gazdálkodókat, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, mint Kiíró, a 692/2011. I. sz. egység azonosítójú 2011. szeptember 1-jén meghirdetett pályázati felhívását 2011. szeptember 22-vel visszavonja. A pályázati felhívással érintett földrészletek megváltozott szempontok szerinti pályázati kiírását a Kiíró a közeljövőben megjelenteti. Tovább...
2011. szeptember 20., 16:23
Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Mezőcsát települések külterületén található termőföldekre Tovább...
2011. szeptember 15., 08:16
Túlnépesedés, klímaváltozás, élelmiszer-kilométer, vízlábnyom… Sejtelmes fogalmak, de vajon mit jelentenek pontosan? Tudjuk-e, mitől függ igazán boldogságunk? Képesek vagyunk-e változtatni szokásainkon, hogy ne éljük fel éltető környezetünket? A Tükörben a Világ kiállítás mindezekre a kérdésekre igyekszik válaszolni, s művészi igénnyel mutatja be a fenntartható fejlődés lehetséges útjait, illetve az ember és a természet viszonyát. Tovább...
2011. szeptember 13., 10:50
A Szeleta-barlang október végéig nem látogatható rekonstrukciós munkálatok miatt Tovább...
2011. szeptember 8., 08:16
A túra útvonala: Szilvásvárad: Szalajka-völgyi kerékpárkölcsönző, Archeopark, Orbán ház, faluismertető – Dédestapolcsány: Kézművesház megtekintése – körtúra a Lázbérci-tó körül – visszaút Szilvásváradra. Az indulás időpontja: 2011. szeptember 18. (vasárnap), 9.10 óra. Időtartam: kb. 5 óra. Táv: 36 km. A találkozási helyszíne: Szilvásvárad, Szalajka-völgy Kerékpárkölcsönző. Tovább...
2011. augusztus 25., 23:38
Országos favágó verseny és találkozó kerül megrendezésre Bükkzsércen, 2011. augusztus 27-én Tovább...
2011. augusztus 25., 23:33
Idén is megrendezésre kerül a denevérek éjszakája, 2011. augusztus 27-én Tovább...
2011. július 15., 23:53
A vidékfejlesztési miniszter tűzgyújtási tilalmat rendelt el Tovább...
2011. június 23., 14:37
Igazgatóságunk 2011 július 19.-én rendezi a „Vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése a Bükkben” című, KEOP-3.1.2/2F/09-2010-0008 azonosító számú pályázatához kapcsolódó záró-konferenciát és munkaértekezletet. Tovább...
2011. június 20., 12:37
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Émász közös, ingyenes programjában fehér gólya gyűrűzésre kerül sor. Tovább...
2011. június 20., 09:37
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság idén nyáron is napközis táborokat szervez általános iskolás gyerekek részére Tovább...
2011. június 1., 16:27
A mai naptól Igazgatóságunk honlapjáról letölthetőek az adatbekérő és a kaszálás bejelentő formanyomtatványok az alábbi linken Tovább...
2011. május 20., 08:39
Az idei év egyetlen hazánkból is megfigyelhető holdfogyatkozása a holdpálya felszálló csomójának közelében következik be a Kígyótartó csillagképben, mintegy 7°-ra az M8 ködtől. A Hold mélyen belemerül a Föld árnyékába a ritka hosszú esemény alatt: a totalitás fázisa maga 100 percig(!) tart. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság részéről Novák Richárd tart előadást a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban, valamint távcsöves megfigyelést az egri Dobó téren. Tovább...
2011. május 19., 20:41
Csatlakozz Te is Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akciójához 2011. május 21-én! „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” mottóval a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködve nagyszabású hulladékgyűjtő akciót szervez, mely során reméljük, megmozdul az egész ország, hogy együttes erővel tisztítsuk meg hazánkat. Tovább...
2011. május 19., 16:15
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kerékpártúrája az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából. A túrák a már jól bevált útvonalon, de az eddigiektől eltérően egyszerre két irányból indulnak. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szilvásváradról indítja kerékpárosait, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kerekesei pedig Aggtelekről indulnak. A két mezőny Putnokon találkozik, ahol a Gömör Múzeumban frissítőt biztosítunk, játékos természetismereti és helytörténeti vetélkedőt tartunk. Ehhez kapcsolódóan nyeremények, és múzeumlátogatás várja a résztvevőket. Ezt követően a kerékpárosok visszaindulnak a rajthelyükre. Tovább...
2011. május 11., 07:49
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel meghívja Önt, és minden érdeklődőt a Zöld Fiatalok és a Cellux Csoport alkotóinak "Tükörben a világ" című interaktív kiállítására Tovább...
2011. március 17., 13:10
A Pes-kő, Három-kő, Tar-kő, Dédesi Kisvár-szikla fokozottan védett területein a szabályok betartását a Természetvédelmi Őrszolgálat a 2011.02.20. és 2011.06.31. közötti időszakban kiemelten ellenőrzi. Tovább...
2011. március 16., 08:41
Az ENSZ 47. Közgyűlése az 1992-es dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította, 1994-óta emlékezünk meg globálisan e természeti kincsünkről. Magyarország területének több mint 95 százaléka nemzetközi vízgyűjtőre esik, így hazánk számára a felszíni és a felszín alatti vizekkel való gazdálkodás területén is különösen fontos a vízgyűjtőn osztozó országokkal való együttműködés. A határokon átnyúló vízgyűjtők témakörének jelmondata: "Határokkal megosztott vizek - megosztott lehetőségek". Tovább...
2011. március 8., 13:11
Minden évben több millió hóvirág esik áldozatul a Valentin- és nőnapon szokásos virágcsokor ajándékozásnak. A gátlástalan „gyűjtőszenvedély” mára veszélybe sodorta a védett növény hazai állományát. Pótolhatatlan természeti értékünk megóvása érdekében arra kérünk mindenkit, hogy hóvirág helyett inkább cserepes virággal, könyvvel vagy egy mosollyal ajándékozza meg szeretteit a közelgő ünnepeken. Tovább...
2011. február 18., 08:23
Országra szóló játék indul általános iskolások és iskoláik részére a környezettudatosság jegyében. A Zöldi Ákos és a Földvigyázók program online vetélkedője 2011. február 28-tól május 27-ig tart, melynek végén a diákok között egyéniben, az iskolák között pedig régiók szerint is eredményt hirdetünk. Tovább...
2011. február 15., 09:57
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság rajzpályázatot hirdet „Béka a fa tövén, ezeréves, csodavén” címmel óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak a 2011. március 11-tól megrendezésre kerülő Békamentő akcióhoz kapcsolódóan. Tovább...
2011. január 5., 10:01
Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a lillafüredi Anna-barlang elektromos felújítási munkálatok miatt a 2011. augusztusig zárva tart. Tovább...
2010. október 4., 11:19
Tájékoztatjuk a látogatóközönséget, hogy a lillafüredi Anna-barlangot október 4-től zárva tartjuk. Tovább...
2010. szeptember 17., 11:50
A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Belügyminisztérium által létrehozott Európai Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Bizottság pályázatot írt ki az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre. A nemzeti szintű tájdíj pályázat a hazánkban 2008-ban hatályba lépett Európai Táj Egyezménnyel összhangban került kiírásra. Tovább...
2010. július 22., 09:43
Igazgatóságunkhoz az elmúlt napokban két bejelentés érkezett arról, hogy a Bükk-fennsík Bálvány csúcsán épített kilátó járófelületének deszkái korhadtak. Tovább...
2010. július 15., 00:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság fotópályázatot hirdet „A Bükki Nemzeti Park” című fotóalbumban történő megjelenésre. Olyan képeket várunk, amelyek az alábbi tematika szerint bemutatják a Bükk hegységben található természeti és kulturális örökséget, a karakteres tájrészleteket, e vidék különös és egyedi értékeit, az itt élő, az itt munkálkodó emberek életét.
Tovább...2010. június 4., 13:39
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Novohrad-Nógrád Geopark és a Gelka System Kft. 3-dimenziós fotó- és filmfesztivált hirdet Tovább...
2010. június 3., 11:38
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 3., 10:04
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 2., 15:43
2018. április 9-én a természetvédelmi őrszolgálat illegálisan lerakott szarvasmarha maradványokat észlelt a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet Pásztó közigazgatási területéhez tartozó részén. Igazgatóságunk értesítette a Nógrád Megyei Kormányhivatal Pásztói Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályt, melynek képviseletében Dr. Micsutka Attila járási főállatorvos tartott helyszíni ellenőrzést. Tovább...
2018. május 2., 15:37
Április 25-én, a késő délutáni órákban a BNPI Természetvédelmi Őrszolgálata Arló: Szohony-völgyben 4 főt engedély nélküli fakitermelésen ért tetten. Tovább...
2018. május 2., 15:04
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. április 27., 13:25
Igazgatóságunk immár 11 éve – 2007 óta – folyamatosan jelen van és szervezi , több civil szervezettel karöltve, a városi Föld Napját az egri Érsekkertben. Tovább...
2018. április 27., 12:38
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. április 23., 14:36
Az egri Robert Bosch Automotiv Steering Kft. dolgozóinak felajánlása nyomán, karitatív nap keretében szemétszedésre került sor Cserépváralja községhatárban. Az nap kezdetén, rövid ismeretterjesztő túrával egybekötve szemét-mentesítettük a Bükki Nemzeti Park fokozottan védett területegységén, a Mangó-tető oldalában található kaptárköveket és a hozzájuk vezető ösvény környékét (így a közvetlenül utánunk érkező, a BNPI vezetett túráján részt vevő csapatot már makulátlan környezet fogadta!). Tovább...
2018. április 23., 10:34
Dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter a 2018. évi Föld Napja alkalmából miniszteri elismerő oklevelet adományozott Korompai Tamás, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai referensének a gerinctelen-zoológiai értékek felmérése és megőrzése érdekében végzett kiemelkedő munkájáért, különös figyelemmel a lepkefajokra, továbbá erdőtervezések, Natura 2000-es erdőterületek meghatározása területén kifejtett tevékenységére. Tovább...
2018. április 23., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. április 21., 21:47
A Magyar Geopark Bizottság 2018. tavaszi kihelyezett ülését a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) Ipolytarnóci Ősmaradványok területén tartotta. Tovább...
2018. április 21., 09:00
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. A túra során e fülkés sziklák mellett számos egyéb izgalmas természeti és kulturális érdekességet bemutatunk, melyek a hungarikum címmel elismert bükkaljai kőkultúra szerves részét képezik. Tovább...
2018. április 18., 09:31
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. A túra során e fülkés sziklák mellett számos egyéb izgalmas természeti és kulturális érdekességet bemutatunk, melyek a hungarikum címmel elismert bükkaljai kőkultúra szerves részét képezik. Tovább...
2018. április 17., 21:19
Ha a nyári melegben hűvösre, nyugalomra, csendre vágyik, a Borostyán Panzió a legjobb választás. A Bükkben, az Egert Miskolccal összekötő hegyi út mellett található a panzió, amely 7 db 3 ágyas szobával várja a vendégeket. A panzió a 2018. május 15. és augusztus 20. közötti időszakra különlegs ökoturisztikai programcsomagokat állított össze, 2, illetve 3 éjszakás tartózkodásra. Tovább...
2018. április 16., 15:12
A 2018. évi Fenntarthatósági Témahét keretében kihirdetett, 11-15 éves korosztály számára szóló „Ahol a fák ékig érnek” pályázat célja, hogy a diákok felfedezzék a környezetükben fellelhető különleges fákat és arról képi és szöveges dokumentációt készítsenek. A pályázat szervesen kapcsolódik a Témahét „Égig nőnek-e a fák?” című óravázlatához. Tovább...
2018. április 16., 14:29
Idén is, az elhúzódó téli időjárás ellenére, a korábbi évekhez hasonlóan áprilisban indult meg a kétéltűek vonulása a Mátrában. Mátrafüredet a 24. sz. főúton elhagyva, 1,5 km után érjük el Sástót, mely az kedvelt pihenőhely a Mátrában, egyben a térség legjelentősebb kétéltű szaporódóhelye. Tovább...
2018. április 16., 11:00
„LEGYEN MŰANYAGMENTES A VILÁG!” Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. Magyarország az elsők között, már 1990-ben csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez. Tovább...
2018. április 13., 20:00
Esti szakvezetés a Milleniumi tanösvényen, majd a kalapati kilátónál távcsöves csillagászati megfigyelés. Csak derült égbolt esetén! Tovább...
2018. április 10., 09:52
Április 7-én volt a 28. Szarvasűzők váltófutóverseny, ami régen az egyetemisták, főiskolások versenye volt, de néhány éve megnyitották a nagyközönség előtt is. Az útvonal a Bükk területén halad, a csapatnak Egerből-Miskolcra kellett elfutnia. Tovább...
2018. április 10., 08:28
Az anyák napja közeledtével meghívjuk az „Egri Természetvédelmi Estek” programsorozat harmadik, s egyben „családbarát” előadására. Tovább...
2018. április 8., 10:18
Szakvezetett esti tanösvénybejárásra és csillagászati bemutatóra invitáljuk az érdeklődőket április 13-án (péntek) este 20 órától Szilvásváradon. Tovább...
2018. április 7., 09:00
A Kerecsendi Berek-erdő természetvédelmi terület bejárása szakvezetéssel, a helyre jellemző legszebb aspektusban, mikor odvas keltikék és egyéb tavaszi virágok szőnyege borítja az ébredő erdő talaját. Tovább...
2018. április 5., 14:26
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a szilvásváradi Szalajka-völgyi Információs Házba keres bolti eladó és informátor munkakörbe munkatársat. Tovább...
2018. április 5., 06:15
A lillafüredi Szent István-barlangba, valamint az Anna-barlangba keresünk szezonális, illetve egész éves foglalkoztatással barlangi túravezetőket. Tovább...
2018. április 4., 15:58
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya a 2017/2018-es tanévben természetismereti vetélkedő-sorozatot indít az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. A vetélkedő nyolc fordulója havonként, szeptembertől májusig kerül meghirdetésre a BNPI honlapján, minden alkalommal más témával. Tovább...
2018. április 3., 15:57
Esti szakvezetés a Milleniumi tanösvényen, majd a kalapati kilátónál távcsöves csillagászati megfigyelés. Csak derült égbolt esetén! Tovább...
2018. április 3., 15:42
Múlt héten ünnepeltük a Víz Világnapját a felsőtárkányi erdei iskolánkban, ahova általános iskolai csoportokat vártunk. Tovább...
2018. április 2., 10:49
Éjszakai tanösvény-bejárás és csillagászati bemutató Felsőtárkányban a csillagászat világnapja alkalmából. Tovább...
2018. március 31., 10:00
Ősrégészeti szakvezetés, amely a Lillafüred-környéki ősemberbarlangokat fűzi fel egy igazán látványos és érdekes útvonalra: Szeleta-barlang, Büdös-pest, Kecske-lyuk, Felső-forrási-barlang, Lilla –barlang. Tovább...
2018. március 31., 09:00
Immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja című országos programsorozat. A nyílt nap célja, hogy a nagyközönség számára bemutassák és megnyissák az uniós források felhasználásával megvalósult sikeres hazai projektek kapuit. Az európai uniós támogatásból megvalósult több tízezer fejlesztés közül a legizgalmasabbak kulisszatitkaiba tekinthetnek be az érdeklődők. Tovább...
2018. március 28., 16:06
Április 1-jén indul a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság új, egységes jegyrendszere a lillafüredi Szent István-barlangban és Anna-barlangban, az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál, a szilvásváradi Millenniumi kilátóban, valamint a felsőtárkányi Nyugati kapu Látogatóközpontban. Tovább...
2018. március 28., 06:06
Répáshuta felett, a Bükk ölelésében található a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett Borostyán Panzió. A 7 szobás panzió a téli időszakban egy nagyobb felújításon esett át, hogy a 2018-as szezonra kifestve, új konyhai eszközökkel, parkettázva várja a vendégeket. A szálláshely Nagypéntektől foglalható. Tovább...
2018. március 27., 15:02
A 2015-ben jeladóval ellátott Bükki nevű békászó sasunk immár a negyedik költési szezonjára tér vissza, hátán jeladójával, az Észak-Bükkbe. Tovább...
2018. március 27., 10:26
Napjainkban élénk médiaérdeklődést váltanak ki a hazai nagyragadozókkal kapcsolatosan megjelenő információk, ahogy a közösségi oldalakon időről-időre felbukkanó képanyagok is. Ilyen esetként említhető a februárban Nógrád megye területén - pár héten belül - két alkalommal is felbukkant, kameracsapdával lefotózott hiúzról megjelent képsorozat. A képeket annak készítője, egy névtelenséget kérő, a nagyragadozók védelmét fontosnak tartó, biológus végzettségű vadász szinte az észlelésekkel egy időben továbbította számunkra. Tovább...
2018. március 27., 05:34
Március 31-én színes programmal vár minden érdeklődőt az Ipolytarnóci Ősmaradványok. Tovább...
2018. március 26., 19:25
A 22 éves madár élete során 13 sikeres költésből 24 fiókát nevelt fel, amellyel nagyban hozzájárult a veszélyeztetett hazai állomány növekedéséhez. Ez a madár volt a híressé vált „Remény” nevű parlagisas-példány biológiai anyja is, amelyet emberi zavarás miatt nem tudott kikelteni és felnevelni. Tovább...
2018. március 25., 10:00
Az Esztáz-kői-barlang a Felsőtárkány melletti Gyetra-völgyben található. Megközelítése lehetséges vezetett csoportban kerékpárral (kölcsönözhető a BNPI felsőtárkányi látogatóközpontjában), de önállóan, saját kerékpárral vagy gyalogosan is. Sisakot és fejlámpát a túravezető biztosít. Tovább...
2018. március 24., 21:08
2018. március 24-én került sor a Nemzeti Parki Termék Védjegy körút 8. állomására, amelynek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság adott otthont. Tovább...
2018. március 24., 09:00
Túra Cserépfalu környékén, a Bükkalja geológiai értékei mentén, természetvédelmi szakvezetéssel. Tovább...
2018. március 23., 14:29
Az elmúlt napokban varázsütés-szerűen megváltozott az időjárás, hirtelen beköszöntött a tavasz. A kellemes meleg napsugarak nem csupán a kirándulókat csalogatják ki a természetbe: a növény- és állatvilág is szinte egyik napról a másikra ocsúdott fel téli álmából. Mi sem jelzi ezt jobban a Baglyaskő-vár Látogatóközpontban, minthogy a tavasz hírnökeként előbújt az első martilapu a föld alól, és megjelentek az erdei békák az évek óta használt szaporodóhelyen. Tovább...
2018. március 23., 13:37
2018. március 21-én Nagykanizsán, a Medgyasszay-házban Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Erdők Világnapja alkalmából rendezett Pro Silva Hungariae kitüntetési ünnepségen 29 szakember számára adott át szakmai elismeréseket. Mlakár Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelője kitüntetésben részesült az erdő, mint komplex életközösség megőrzése érdekében végzett munkája, a fokozottan védett fajok monitorozása, a természetvédők és a vadgazdálkodók jó együttműködésének biztosítása, az erdőtervezést segítő tevékenysége elismeréseként. Tovább...
2018. március 23., 09:42
Ősrégészeti szakvezetés, amely a Lillafüred-környéki ősemberbarlangokat fűzi fel egy igazán látványos és érdekes útvonalra: Szeleta-barlang, Büdös-pest, Kecske-lyuk, Felső-forrási-barlang, Lilla –barlang. Tovább...
2018. március 22., 16:53
2018-ban immár hatodik alkalommal rendezzük meg az Ifjú Kócsagőr programot, melynek célja az ismeretterjesztés, a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése. Tovább...
2018. március 22., 14:35
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „A területi jelenlét és természetvédelmi megőrzés hatékonyságának javítása a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi Őrszolgálatának komplex fejlesztésével” című projektjének köszönhetően 190 millió forintos fejlesztéssel tudja hatékonyabbá tenni a Természetvédelmi Őrszolgálat munkáját. Az eredményekről Tállai András országgyűlési képviselő, valamint Rónai Kálmánné igazgató számolt be egy mai sajtótájékoztatón. Tovább...
2018. március 21., 09:23
Túra Cserépfalu környékén, a Bükkalja geológiai értékei mentén, természetvédelmi szakvezetéssel. Tovább...
2018. március 21., 04:55
Rendőrök találtak rá Hejőbába és Szakáld között egy kificamodott szárnyú bíbicre. A madár már a Mályi Madármentő Állomáson lábadozik. Tovább...
2018. március 20., 04:45
A parlagisas-védelmi projektünk bekerült az EU Natura 2000 Díj döntősei közé (eddigi egyedüli magyar projektként). Tovább...
2018. március 19., 15:20
2017 áprilisában igazgatóságunkra érkezett egy bejelentés, miszerint a Tarna-vidék homokkő szikláinak egyikén, egy emberek által gyakran használt ösvényen három ragadozómadár tojást találtak. Tovább...
2018. március 19., 08:53
Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét. Tovább...
2018. március 18., 10:00
A Bükk-fennsíkon lévő barlang bejáratán befolyó víz minden esetben nedves élményt nyújt. A függőleges aknákon való közlekedést beépített létrák teszik lehetővé. A kúszós-mászós útvonal miatt ezt a túrát inkább barlangjárásban tapasztaltabb személyeknek ajánljuk. Tovább...
2018. március 17., 10:00
A Bükk-fennsík igen látványos, fokozottan védett és lezárt cseppkőbarlangjának látogatását főleg kaland- és bizonyítani vágyó fiataloknak, valamint sportos felnőtteknek ajánljuk. Egyes szakaszok leküzdése barlangi tapasztalatok nélkül nagy lelkierőt és megfelelő fizikai felkészülést követel meg. Tovább...
2018. március 16., 19:15
Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság erdészeti osztályvezetője a védett erdőterületek körzeti erdőtervezésében és természeti értékeinek megóvása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért. Tovább...
2018. március 15., 12:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Európa Diplomás helyszínén, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen geológiai szakvezetés keretében mutatjuk be a terület értékeit március 15-én. Tovább...
2018. március 14., 15:34
A csapadékos tél és a lassú olvadás miatt már várható volt, hogy 2018 tavaszán is működésbe lépnek a Dél-Bükk időszakos karsztforrásai. Közülük rendre a Vörös-kő-völgyi forrás indul leghamarabb, most is így történt, március 14-én már 30 cm-es állandó vízsugarat produkált. Tovább...
2018. március 10., 10:00
A hatalmas teremmel és egy ettől kisebb, de annál látványosabb cseppköves teremmel rendelkező barlang a Bükk Kis-fennsíkján, a Csókás-réti leágazás közelében található. Bejárása során izgalmas ősrégészeti leletekkel, a barlangi élővilág nyomaival és cseppkövekkel is találkozunk. Tovább...
2018. március 8., 09:43
A községi könyvár szomszédságában álló, önkormányzati tulajdonú lévő, használaton kívüli víztornyon legalább 20 éve fészkel a fehér gólya. Az évek alatt hatalmas mennyiségű fészekanyag halmozódott fel a magasban. A mintegy 2 méter magas, közel 1 tonnára becsült fészek esetében félő volt, hogy egy erősebb viharban a fészek, esetleg a víztoronnyal együtt leborul, emberéletet is veszélyeztetve. Tovább...
2018. március 8., 09:27
A hatalmas teremmel és egy ettől kisebb, de annál látványosabb cseppköves teremmel rendelkező barlang a Bükk Kis-fennsíkján, a Csókás-réti leágazás közelében található. Bejárása során izgalmas ősrégészeti leletekkel, a barlangi élővilág nyomaival és cseppkövekkel is találkozunk. Tovább...
2018. március 7., 10:25
Az „Egri Természetismereti Estek” programsorozat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az Eszterházy Károly Egyetem és a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület közös szervezésében valósul meg. Tovább...
2018. március 6., 10:42
A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület is csatlakozott a márciusi "Barlangoljunk" kampányhoz: március 24-25 -én ingyenes barlangos hétvégét szerveznek, amely során az érdeklődők betekintést kaphatnak a barlangi kutatók életébe. Tovább...
2018. február 28., 09:22
Élénk média érdeklődést váltott ki az a 2018. február 15-én az egyik vadászati témájú Facebook-csoport oldalára felkerült vadkamera felvétel, amely egy hiúzról készült Nógrád megyében. Igazgatóságunk munkatársait is számos megkeresés érte ezzel kapcsolatban. Tovább...
2018. február 24., 12:10
A téli időszakban az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület a vendégek előtt zárva van, azonban egy-egy különleges túra alkalmával télen is betekintést engedünk a terület csodáiba. Tovább...
2018. február 22., 10:02
A Magyar Nemzeti Parkok márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. A hónap során az érintett nemzeti park igazgatóságok különleges barlangi programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat. Tovább...
2018. február 21., 08:53
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság pályázatot hirdet erdőmérnök munkakör betöltésére. Tovább...
2018. február 19., 12:11
A „Karszt területek ökoszisztéma szolgáltatása – a helyi fenntartható fejlődés támogatása” (EcoKarst) elnevezésű nemzetközi projekt már megvalósított feladatainak első éves kiértékelését a Bükki Nemzeti Parkban (Noszvajon) tartjuk meg 2018. február 19 és 22 között. Tovább...
2018. február 17., 10:30
2018. február 17-én különleges túrára várjuk az érdeklődőket Ipolytarnócra. Tovább...
2018. február 14., 16:49
Az „Egri Természetismereti Estek” programsorozat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület és az Eszterházy Károly Egyetem közös szervezésében valósul meg - a "Globalizáció és Természetvédelem" rendezvénysorozat folytatásaként. Első vendégünk az MME parlagisas védelmi projektjének (Parlagi sasok védelme a Pannon-Régióban) munkatársa, Deák Gábor volt, aki "Kutyák a természetvédelemben" címmel tartott nekünk előadást. A rendezvényt Dudás György, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese nyitotta meg. Tovább...
2018. február 14., 10:20
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság álláspályázatot hirdet bolti eladó és informátor munkakör betöltésére. Tovább...
2018. február 7., 17:00
Falco és Carlo a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) parlagisas védelmi projektjének (Parlagi sasok védelme a Pannon-Régióban) méreg- és tetemkereső kutyája. Falco volt az ország - sőt az egész régió - első iIyen speciálisan képzett kutyája. Deák Gáborral az MME alkalmazásában nagyban hozzájárultak a ragadozómadarakat pusztító illegális mérgezéses esetek felderítésében és visszaszorításában. A páros az elmúlt 4 évben 547 keresés alkalmával 201 bűncselekménnyel kapcsolatos találattal segítette a hatóságok sikeres felderítő munkáját. Az egyik frissen kiképzett négylábú, a "Carlo" névre hallgató belga juhászkutya is napjainkban már az ő csapatukat erősíti. Tovább...
2018. február 6., 11:32
A Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya által életre hívott Vadonleső Program és a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottság a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából tematikus pályázatot hirdet a lakhelyeden vagy annak közelében található vizes élőhely és annak élővilága jobb megismerése, megismertetése céljából. Tovább...
2018. február 2., 10:56
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vetélkedőt hirdet általános iskola felső tagozatos diákoknak, melynek témája a hazai vadon élő macskafélék. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, egy intézményből legfeljebb kettő csapatot tudunk fogadni. A vetélkedőn írásbeli és szóbeli feladatok egyaránt helyet kapnak majd. A legjobban teljesítő csapatokat ajándékcsomagban részesítjük! Tovább...
2018. február 1., 13:54
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya a 2017/2018-es tanévben természetismereti vetélkedő-sorozatot indít az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. A vetélkedő nyolc fordulója havonként, szeptembertől májusig kerül meghirdetésre a BNPI honlapján, minden alkalommal más témával. Tovább...
2018. január 30., 15:35
Megalakulásának 40. évfordulója alkalmából a Bükki Nemzeti Park Igazagatóság tavaly az egri Kaláka Fesztivállal együttműködve verspályázatot hirdetett „A Bükk csavargó útjain” címmel. A pályázatra olyan verseket vártunk, amelyek a Bükk páratlanul szép természeti adottságait, élővilágát, a területén elhelyezkedő települések, túrák, kirándulások, látogatások hangulatát adják vissza. A beérkezett versek illusztrálására a szintén ebből az alkalomból megrendezett "40 év, 40 kép" elnevezésű fotókiállítás anyaga adott lehetőséget, amely válogatás a BNPI munkatársai által az elmúlt négy évtizedben készített képekből áll. A képek és versek a Kaláka Fesztiválon kerültek együttes bemutatásra 2017 júliusában. Tovább...
2018. január 30., 10:27
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc utca 6.), (továbbiakban Ajánlatkérő) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdetett a Magyar Állam tulajdonában, az Ajánlatkérő vagyonkezelésében lévő, Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület területén, Ipolytarnóc 039 helyrajzi számon található vendéglátó épület – alapterülete 147 m² – büfé üzemeltetésére 2018. február 15-től – 2019. december 31-ig. Tovább...
2018. január 29., 13:16
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezen a napon látogatási lehetőséget biztosít a Mátrai Tájvédelmi Körzet egyik fokozottan védett területén, a Tarjánka-szurdokban. A szakvezetés érdekességét és látványosságát a fagyott víz és a lógó jégcsapok adják, melyeket ideális esetben láthatunk is. Tovább...
2018. január 28., 10:00
A Bükki Nemzeti Park legismertebb kirándulóhelyének felkeresése télen is különleges élményt nyújt, amelyhez igazgatóságunk helyi munkatársa szakvezetésével további érdekességeket, ismereteket kínálunk. Tovább...
2018. január 27., 10:30
10 km-es túra geoparki túra a szlovák oldali mucsinyi fatörzsbarlangig és vissza. Tovább...
2018. január 26., 16:30
Megalakulásának 40. évfordulója alkalmából a Bükki Nemzeti Park Igazagatóság tavaly az egri Kaláka Fesztivállal együttműködve verspályázatot hirdetett „A Bükk csavargó útjain” címmel. A pályázatra olyan verseket vártunk, amelyek a Bükk páratlanul szép természeti adottságait, élővilágát, a területén elhelyezkedő települések, túrák, kirándulások, látogatások hangulatát adják vissza. A beérkezett versek illusztrálására a szintén ebből az alkalomból megrendezett "40 év, 40 kép" elnevezésű fotókiállítás anyaga adott lehetőséget, amely válogatás a BNPI munkatársai által az elmúlt négy évtizedben készített képekből áll. A képek és versek a Kaláka Fesztiválon kerültek együttes bemutatásra 2017 júliusában, most pedig a kiállított anyagból készült kötet bemutatására invitálunk mindenkit az egri Bródy Sándor könyvtárba. Tovább...
2018. január 26., 08:26
A Bükki Nemzeti Park legismertebb kirándulóhelyének felkeresése télen is különleges élményt nyújt, amelyhez igazgatóságunk helyi munkatársa szakvezetésével további érdekességeket, ismereteket kínálunk. Tovább...
2018. január 25., 10:25
Megalakulásának 40. évfordulója alkalmából a Bükki Nemzeti Park Igazagatóság tavaly az egri Kaláka Fesztivállal együttműködve verspályázatot hirdetett „A Bükk csavargó útjain” címmel. A pályázatra olyan verseket vártunk, amelyek a Bükk páratlanul szép természeti adottságait, élővilágát, a területén elhelyezkedő települések, túrák, kirándulások, látogatások hangulatát adják vissza. A beérkezett versek illusztrálására a szintén ebből az alkalomból megrendezett "40 év, 40 kép" elnevezésű fotókiállítás anyaga adott lehetőséget, amely válogatás a BNPI munkatársai által az elmúlt négy évtizedben készített képekből áll. A képek és versek a Kaláka Fesztiválon kerültek együttes bemutatásra 2017 júliusában, most pedig a kiállított anyagból készült kötet bemutatására invitálunk mindenkit az egri Bródy Sándor könyvtárba. Tovább...
2018. január 22., 11:10
A 2018-as évben is megtartottuk évindító szakvezetett ismeretterjesztő túránkat a Bükkben, amely 2014 óta az Erőss Zsolt Emléktúra nevet viseli, a 2013-ban elhunyt hegymászóra emlékezve, aki abban az évben a túra résztvevője, egyben tiszteletbeli vezetője volt. Tovább...
2018. január 21., 10:00
A Bükki Nemzeti Park legismertebb kirándulóhelyének felkeresése télen is különleges élményt nyújt, amelyhez igazgatóságunk helyi munkatársa szakvezetésével további érdekességeket, ismereteket kínálunk. Tovább...
2018. január 20., 00:00
2018. január 20-án 10.30-tól különleges téli túrára várjuk Ipolytarnócra. Tovább...
2018. január 19., 09:14
A 2017-ben a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Eszterházy Károly Egyetem valamint annak Tittel Pál Könyvtára által szervezett „Globalizáció és Természetvédelem” című előadás-sorozat – immár Egri Természetismereti Estek néven 2018-ban is folytatódik. A rendezvény szervezőgárdája kiegészült a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportjával és a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesülettel. Első előadása 2018. 02. 07-én, 17. órától „Kutyák a természetvédelemben” címmel lesz megtartva az egri Tittel Pál Könyvtárban, melyen minden érdeklődőt szeretettel várunk! Tovább...
2018. január 16., 08:41
A korábbi évekhez hasonlóan az idei évben is január második hétvégéjén került sor az immár országos méretűvé vált sasszinkronra, amely 25 éve indult el a Dél-hevesi Tájegység területéről. A program során a nemzeti park működési területén telelő sasok és más ragadozómadár fajok felmérése zajlott. Tovább...
2018. január 12., 14:00
Kelet-Európában páratlan csillagászati élményközpont épül Magyarország első hegyvidéki erdős nemzeti parkjában, a Bükki Nemzeti Parkban, amely egyben Magyarország harmadik nemzetközileg is elismert Csillagoségbolt-parkja. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Répáshuta közelében készülő beruházásához Magyarország Kormánya nettó 990 millió forinttal járul hozzá. Tovább...
2018. január 9., 19:53
Január elején elindult a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság komplex turisztikai minőségfejlesztési programja. A cél az, hogy az Igazgatóság által működtetett bemutatóhelyeken (Lillafüred: Szent István-barlang és Anna-barlang, Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület, Szilvásvárad: Millenniumi kilátó és Szalajka-ház, Felsőtárkány: Nyugati Kapu Látogatóközpont), valamint az Igazgatóság szálláshelyein a vendégek minél magasabb színvonalú szolgáltatásokkal találkozzanak, de az Igazgatóság egyéb ökoturisztikai szolgáltatásai (pl. tanösvények, túrák) is minél magasabb szinten feleljenek meg a vendégelvárásoknak. Tovább...
2018. január 8., 10:44
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya a 2017/2018-es tanévben természetismereti vetélkedő-sorozatot indít az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. A vetélkedő nyolc fordulója havonként, szeptembertől májusig kerül meghirdetésre a BNPI honlapján, minden alkalommal más témával. Tovább...
2018. január 5., 10:09
A Bükki Nemzeti Park legismertebb kirándulóhelyének felkeresése télen is különleges élményt nyújt, amelyhez igazgatóságunk helyi munkatársa szakvezetésével további érdekességeket, ismereteket kínálunk. Tovább...
2018. január 3., 09:45
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság álláspályázatot hirdet informatikus rendszergazda munkakör betöltésére. Tovább...
2017. december 30., 09:46
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2018. január 20-án kilencedik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km-es terepi tanulmányútját, Szilvásvárad és Felsőtárkány között átszelve a Bükk hegységet. Tovább...
2017. december 23., 07:00
Szilvásváradon és Lillafüreden a két ünnep között is várjuk az érdeklődőket bemutatóhelyeinken. Mindenkinek kellemes kikapcsolódást kívánunk! Tovább...
2017. december 21., 06:22
Kérjük segítse munkánkat azzal, hogy egy rövid online kérdőívet tölt ki számunkra, amely a Nemzeti Parki Termékek ismertségének felmérését célozza meg. Tovább...
2017. december 20., 20:03
Minden kedves partnerünknek, vendégünknek áldott karácsonyi ünnepeket és sikeres, boldog új évet kívánunk! Tovább...
2017. december 20., 00:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2018. január 20-án kilencedik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km-es terepi tanulmányútját, Szilvásvárad és Felsőtárkány között átszelve a Bükk hegységet. Tovább...
2017. december 11., 16:28
December 8-án a Mátrában, Bodony község határában szabadon engedtük azt az uhut, amelyet még szeptemberben egy bejelentést követően sérülten találtunk meg a közelben. Tovább...
2017. december 8., 13:59
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc út 6.), (továbbiakban Ajánlatkérő) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Magyar Állam tulajdonában, az Ajánlatkérő vagyonkezelésében lévő, Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen lévő, 147 m² büfé üzemeltetésére 2018. február 15-től – 2019. december 31-ig. Tovább...
2017. december 1., 08:53
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében rendhagyó órát tartottunk a Felsőtárkányi Általános Iskola felső tagozatos diákjai számára. Tovább...
2017. november 29., 10:54
Együttműködési megállapodást írt alá Rónai Kálmánné, a BNPI igazgatója és Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere Eger sikeres Európa Kulturális Fővárosa pályázata érdekében. Tovább...
2017. november 24., 09:24
Madárkalácsot készítettünk, madarakat gyűrűztünk, és érdekes előadást hallgathattak a gyerekek a madarak téli etetéséről felsőtárkányi erdei iskolánkban. Tovább...
2017. november 22., 13:52
A BNPI központjában az Eger és Szilvásvárad közötti kerékpározási lehetőségekről, a fejlesztési elképzelésekről egyeztetett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az Egererdő Zrt. és a Kerékpáros Szövetség Révész Máriusszal, Magyarország kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosával. Tovább...
2017. november 17., 11:16
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság génmegőrzési tevékenységéről és az egy évvel ezelőtti ménvizsga eredményességéről a korábbiakban már beszámoltunk. Idén november 3-án Mélykúton a Furioso - North Star Lótenyésztő Egyesület ismét ménvizsgát rendezett, melyen két ménjelölttel a Batúz-tanyai állománya újra képviselte magát. A rangos megmérettetésen mindkét felvezetett ménjelöltünk sikeres ménvizsgát tett. Tovább...
2017. november 15., 08:38
Igazgatóságunk a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 36. §-ban foglaltak alapján, illetve a 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet Mellékletében szereplő tartalmi követelményeknek megfelelően elkészítette a működési területén lévő Bükki Nemzeti Park természetvédelmi részletes kezelési tervének tervezetét. Tovább...
2017. november 14., 14:36
Idén 5. alkalommal került megrendezésre a verpeléti Vár-hegy területén a „Kisléptékű Élőhely Rekonstrukciós Akció” (KÉRA) a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek munkájával. Tovább...
2017. november 10., 10:43
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc utca 6.), (továbbiakban Ajánlatkérő) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdetett a Magyar Állam tulajdonában, az Ajánlatkérő vagyonkezelésében lévő, Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület területén, Ipolytarnóc 039 helyrajzi számon található vendéglátó épület – alapterülete 147 m² – büfé üzemeltetésére 2017. október 18-tól – 2018. december 31-ig. Tovább...
2017. november 9., 14:03
A 2014. szeptemberében kezdődött „Szalakótavédelem a Kárpát-medencében” LIFE+ projekt egyik kiemelt feladata, hogy a szalakóta állomány növekedjen mind Magyarország, mind pedig Románia területén. Ehhez elengedhetetlen a fészkelőhelyek biztosítása és újabbak kialakítása, továbbá az élőhelyük megőrzése, kezelése. Tovább...
2017. november 8., 08:38
Eger, 2017. november 2-5. Tovább...
2017. november 6., 09:43
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya a 2017/2018-es tanévben természetismereti vetélkedő-sorozatot indít az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. A vetélkedő nyolc fordulója havonként, szeptembertől májusig kerül meghirdetésre a BNPI honlapján, minden alkalommal más témával. Tovább...
2017. november 4., 09:17
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. A túra az Eger határában található előfordulásokat célozza meg. Tovább...
2017. november 2., 15:27
Tavaly a Morva-Karsztban 48 év után megjelent egy vándorsólyom pár. A tojó gyűrűkódját idén sikerült leolvasni, amelyből kiderült, hogy a Bükkben született: a madarat Szitta Tamás és Pongrácz Ádám, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa gyűrűzte meg műfészekben, 2013-ban. A hír nagy média érdeklődést keltett Csehországban. Tovább...
2017. november 2., 09:23
Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úr az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja alkalmából 72 személynek adott át elismerést. Telekes József kollégánk Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Tovább...
2017. október 30., 07:59
A Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága éves ülését idén 2017. október 18-19-én Ipolytarnócon tartotta. Tovább...
2017. október 27., 11:50
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. A túra az Eger határában található előfordulásokat célozza meg. Tovább...
2017. október 27., 10:45
Az ősz az óvodások, iskolások számára hagyományosan a tanulmányi kirándulások időszaka, ilyenkor kiemelt figyelmet kap a környezeti nevelés és szemléletformálás. Ha figyelmesen követjük a zöld jeles napok sorát, az ősz folyamán több nevezetes eseményt is találhatunk a naptárban. A sort az Európai Madármegfigyelő Napok nyitja, melyet hagyományosan október első hétvégéjén rendeznek meg, ezt követi az Állatok Világnapja október 4-én. Ezek alkalmából számos foglalkozást, előadást, bemutatót tartottunk salgótarjáni óvodákban, iskolákban és távolabbi helyszíneken is. Programjainkon csaknem 400 fő vett részt. Tovább...
2017. október 26., 11:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság október 21-22 -én megtartott „Nagyragadozók Magyarországon – I. Országos Szakmai Nap” elnevezésű programja hiánypótló rendezvénynek tekinthető. A fokozottan védett nagyragadozó fajokkal kapcsolatos ismereteknek eddig kevés olyan nyilvános szakmai fóruma volt, ahol a fajok és a velük kapcsolatos konfliktushelyzetek esetében az állattartók, a vadgazdálkodók és a természetvédelmi szakemberek megvitathatták volna nézeteiket. Tovább...
2017. október 25., 15:02
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bemutató- és kiállítóhelyei november 1-jén zárva tartanak, ám az őszi szünet miatt november első hetében még hosszú nyitva tartással várják kedves látogatóinkat. Tovább...
2017. október 21., 14:00
Tiszabábolna község határában, a Szélkiáltó tanösvényt bejárva ismertetjük meg az éjszakai pihenőjükre behúzó darvakat, vadludakat és a környék ragadozómadarait. Tovább...
2017. október 21., 10:00
2017-ben éppen 10 éve, hogy megtalálták az egykori Pannon-tenger partján álló 7 millió éves mocsárciprusokat Bükkábrányban. Az évfordulóhoz kapcsolódva 2017 őszén a gyerekek számára kézműves foglalkozásokon idézzük meg a Pannon-tenger élővilágát. A programok a min. sétálójegyet vásárló vendégek számára ingyenesek. Tovább...
2017. október 20., 08:34
Az EcoKarst projekt (Karszt területek ökoszisztéma szolgáltatása – a helyi fenntartható fejlődés támogatása) keretében 2017. szeptember 24-27. között került megrendezésre a 2. Irányító Testületi ülés és tanulmányút az ausztriai Kalkalpen Nemzeti Parkban, melyen 9 ország több mint 60 képviselője vett részt. A tanulmányút célja egyrészt az volt, hogy az egyes országokból meghívott ökoszisztéma szolgáltatóknak eszme- és tapasztalatcserét biztosítson, másrészt lehetőséget nyújtson a projektrésztvevők számára az elkövetkező periódusok fontosabb eseményeinek megbeszélésére és időbeli ütemezésére a projekt optimális végrehajtásának érdekében. Tovább...
2017. október 14., 10:00
2017-ben éppen 10 éve, hogy megtalálták az egykori Pannon-tenger partján álló 7 millió éves mocsárciprusokat Bükkábrányban. Az évfordulóhoz kapcsolódva 2017 őszén a gyerekek számára kézműves foglalkozásokon idézzük meg a Pannon-tenger élővilágát. A programok a min. sétálójegyet vásárló vendégek számára ingyenesek. Tovább...
2017. október 14., 09:00
Szakvezetett gyalogtúra a Bükk egyik legnagyobb bronzkori erődített telepéhez. A túra útvonala: Bélapátfalvi Gyári-tó - Katonasírok - Kelemen széke – Bélapátfalva. Tovább...
2017. október 11., 12:08
Az Állatok Világnapja alkalmából mint egy 75 tanuló látogatott el programjainkra. Tovább...
2017. október 11., 10:00
Rövid előadás a mikroszkópok történetéről, részeiről, használatáról; mikroszkópizálás a szabadban: mintagyűjtés az erdei iskola környékén (virágpor, falevél, elhullott rovarok, vízmintavétel a tóból), levélnyúzat készítés elsajátítása; begyűjtött minták, nyúzatok, rovarok vizsgálata mikroszkóp alatt. Tovább...
2017. október 9., 11:11
Október első hétvégéje a földtani képződmények megismertetésének jegyében telt. Az ismeretterjesztés helyszínei a Bél-kő Természetvédelmi Terület és a salgóbányai Geocsodák Háza voltak. Tovább...
2017. október 9., 10:13
Tiszabábolna község határában, a Szélkiáltó tanösvényt bejárva ismertetjük meg az éjszakai pihenőjükre behúzó darvakat, vadludakat és a környék ragadozómadarait. Tovább...
2017. október 9., 10:11
Szakvezetett gyalogtúra a Bükk egyik legnagyobb bronzkori erődített telepéhez. A túra útvonala: Bélapátfalvi Gyári-tó - Katonasírok - Kelemen széke – Bélapátfalva. Tovább...
2017. október 7., 10:00
E különleges alkalomból az egykori mészkőbánya által feltárt geológiai értékek megismertetését kívánjuk az érdeklődők számára biztosítani egy látványos szakvezetett körtúra során, miközben a fokozottan védett természeti terület egyéb szépségei is feltárulnak. Tovább...
2017. október 7., 10:00
2017-ben éppen 10 éve, hogy megtalálták az egykori Pannon-tenger partján álló 7 millió éves mocsárciprusokat Bükkábrányban. Az évfordulóhoz kapcsolódva 2017 őszén a gyerekek számára kézműves foglalkozásokon idézzük meg a Pannon-tenger élővilágát. A programok a min. sétálójegyet vásárló vendégek számára ingyenesek. Tovább...
2017. október 4., 15:24
A szakmai nap célja, hogy hiteles tájékoztatást adjunk az állattartóknak, vadgazdálkodóknak és természetvédőknek a hazánkban élő nagyragadozókról. Tovább...
2017. október 4., 10:00
A 2017-es év állatainak megismerése természetismereti játékokon keresztül. Tovább...
2017. október 3., 17:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság logópályázatot hirdetett a Bükki Csillagoségbolt-park logójának megtervezésére. Tovább...
2017. október 3., 13:55
Rövid előadás a mikroszkópok történetéről, részeiről, használatáról; mikroszkópizálás a szabadban: mintagyűjtés az erdei iskola környékén (virágpor, falevél, elhullott rovarok, vízmintavétel a tóból), levélnyúzat készítés elsajátítása; begyűjtött minták, nyúzatok, rovarok vizsgálata mikroszkóp alatt. Tovább...
2017. október 2., 16:17
E különleges alkalomból az egykori mészkőbánya által feltárt geológiai értékek megismertetését kívánjuk az érdeklődők számára biztosítani egy látványos szakvezetett körtúra során, miközben a fokozottan védett természeti terület egyéb szépségei is feltárulnak. Tovább...
2017. szeptember 30., 10:00
2017-ben éppen 10 éve, hogy megtalálták az egykori Pannon-tenger partján álló 7 millió éves mocsárciprusokat Bükkábrányban. Az évfordulóhoz kapcsolódva 2017 őszén a gyerekek számára kézműves foglalkozásokon idézzük meg a Pannon-tenger élővilágát. A programok a min. sétálójegyet vásárló vendégek számára ingyenesek. Tovább...
2017. szeptember 28., 10:46
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet 1 fő pénzügyi és számviteli előadó munkakör betöltésére. Tovább...
2017. szeptember 28., 08:56
Az elmúlt héten két jeladós fekete gólya megkerülés is volt a BNPI működési területén. Lengyel kollégáktól érkezett megkeresés, hogy két madaruk is nálunk tartózkodik, melyek mozgását jeladó segítségével követik. Tovább...
2017. szeptember 28., 07:46
Zártkörű szakmai programmal ünnepelte a Turizmus Világnapját a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett Ipolytarnóci Ősmaradványok. Tovább...
2017. szeptember 26., 09:03
Október 1-jén (vasárnap) az Európai Madármegfigyelő Napok keretében madárgyűrűzési bemutatóval várjuk az érdeklődőket Bátonyterenyén. Tovább...
2017. szeptember 25., 14:24
Már a harmadik költési szezonját követhettük nyomon a műholdas jeladóval ellátott békászó sasunknak a Bükk hegységben. A jeladót még 2015. július 17-én szereltük fel az MME és a Revír Kft. szakembereivel közösen. Tovább...
2017. szeptember 23., 10:00
Idén is megrendezésre kerül Ipolytarnócón a Palóc termelői nap. Minden kedves érdeklődőt várunk szeretettel az ősmaradványok megtekintésére, palócföld különleges sajtjai, kézműves – és egyéb termékei mellett. A vásár és az ősmaradványok megtekintése mellett, a gyerekeknek külön készülünk kézműves foglalkozásokkal is. Tovább...
2017. szeptember 23., 10:00
2017-ben éppen 10 éve, hogy megtalálták az egykori Pannon-tenger partján álló 7 millió éves mocsárciprusokat Bükkábrányban. Az évfordulóhoz kapcsolódva 2017 őszén a gyerekek számára kézműves foglalkozásokon idézzük meg a Pannon-tenger élővilágát. A programok a min. sétálójegyet vásárló vendégek számára ingyenesek. Tovább...
2017. szeptember 19., 12:02
2017. szeptember 16-án szombaton a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság őrszolgálata bejelentést kapott, hogy a Mátra északi lábánál lévő egyik település mellett egy Uhut találtak. A madár egy fácánnevelő telepre „szabadult be”, ahol felületi sérülések mellett a jobb szeme károsodott. Tovább...
2017. szeptember 19., 11:15
2017-ben szeptember 20-24-ig vár mindenkit a 78. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár Budapesten, a Hungexpo területén (Albertirsai út 10). Az OMÉK 2017 elsődleges célja, hogy szakmai szempontból bemutassa a fejlett, hatékony, környezettudatos vállalkozásokra, családi gazdaságokra, kis- és őstermelőkre épülő mezőgazdaságot, és annak értékeit, eredményeit megismertesse a szakmával és a nagyközönséggel. Tovább...
2017. szeptember 16., 20:01
Távcsöves csillagászati bemutatót és csillagképkeresést tartunk szeptember 16-án (szombaton) fényszennyezésmentes helyszínen a Bükki Csillagoségbolt-parkban (Hereg-rét) Tovább...
2017. szeptember 16., 11:00
2017-ben éppen 10 éve, hogy a bükkábrányi bányában mintegy 60 méter mélyről előkerültek azok az ősfák, amelyekből 5 az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen ma is megtekinthető. A bükkábrányi lelet őslénytani világszenzáció, hiszen szerves anyagként maradt meg a 300-400 éves korukban elpusztult fák néhány része. Az 5-6 méter magas, 1,5-3 méteres átmérőjű tizenhat fatörzs eredeti, álló helyzetében konzerválódott. Tovább...
2017. szeptember 16., 09:00
A mátrai erdők rejtett értékeit természetvédelmi őrünk egy Kékestetőről induló szakvezetett túra keretében mutatja be. Tovább...
2017. szeptember 15., 13:13
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen található vendéglátó épület üzemeltetésére pályázatot hirdet. Tovább...
2017. szeptember 15., 09:00
A Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet megismerése, a természetvédelmi őrszolgálat munkájának bemutatása a Nagy-kői tanösvény bejárásával. Tovább...
2017. szeptember 12., 14:26
A földművelésügyi miniszter az ország területén lévő erdőkben és a fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokra, a 2017. június 20-tól, az EVgF/513/2017. számú határozattal elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat azonnali hatállyal feloldja. Tovább...
2017. szeptember 12., 12:24
Előadássorozat indul az Eszterházy Károly Egyetem és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közös szervezésében a "Globalizációs kihívások és a természetvédelem" témakörében Tovább...
2017. szeptember 12., 12:13
A mátrai erdők rejtett értékeit természetvédelmi őrünk egy Kékestetőről induló szakvezetett túra keretében mutatja be. Tovább...
2017. szeptember 9., 10:00
Szakmai előadás, ahol rengeteg információt, érdekességet hallhatnak a pókok életéről. Előbb mikroszkópos bemutató, majd egy terepi gyűjtőtúra során mindenkihez közel hozzuk e különös állatcsoport ritka képviselőit. Tovább...
2017. szeptember 7., 16:48
A parlagi sas világszerte veszélyezetett faj, európai állományának jelentős része a Kárpát-medencében költ. E nagy testű ragadozó madarunk elsősorban a síkvidéki területekhez kötődik, bár hazai állományának jelentős része ma is hegyvidékeken költ. A Hevesi-síkon, ahol a következő események lezajlottak, országos szinten is jelentős állománya található a fajnak. Tovább...
2017. szeptember 6., 10:09
Távcsöves csillagászati bemutatót és csillagképkeresést tartunk szeptember 16-án (szombaton) fényszennyezésmentes helyszínen a Bükki Csillagoségbolt-parkban (Hereg-rét). Tovább...
2017. szeptember 6., 10:00
Rövid előadás a mikroszkópok történetéről, részeiről, használatáról; mikroszkópizálás a szabadban: mintagyűjtés az erdei iskola környékén (virágpor, falevél, elhullott rovarok, vízmintavétel a tóból), levélnyúzat készítés elsajátítása; begyűjtött minták, nyúzatok, rovarok vizsgálata mikroszkóp alatt. Tovább...
2017. szeptember 4., 14:36
Szeptember 9-én, szombaton kerül sor a népszerű pókász programra a Felsőtárkányi Bábakalács Erdei Iskolában. A pókok életmódjáról szóló előadás után a terepi gyűjtés módszereivel ismerkedhetnek a résztvevők. A begyűjtött nyolclábúakat mikroszkóp alatt is lehetőség lesz megfigyelni, mely határozásukhoz elengedhetetlen. Tovább...
2017. szeptember 4., 10:52
A Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztály által működtetett Vadonleső Program és a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság - 2017. AZ ÉV EMLŐSE: a mogyorós pele alkalmából :„Pelék, versek, képek” címmel pele-vers illusztrációs pályázatot hirdet. Tovább...
2017. szeptember 4., 09:36
2017-ben éppen 10 éve, hogy a bükkábrányi bányában mintegy 60 méter mélyről előkerültek azok az ősfák, amelyekből öt az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen, három a miskolci Pannon-tenger Múzeumban ma is megtekinthető. A bükkábrányi lelet őslénytani világszenzáció, hiszen szerves anyagként maradt meg az egykor a Pannon-tenger partján álló 300-400 éves korukban elpusztult fák néhány része. Az 5-6 méter magas, 1,5-3 méteres átmérőjű tizenhat fatörzs eredeti, álló helyzetében konzerválódott. Tovább...
2017. augusztus 30., 11:17
Ebben az évben is megrendezésre került Felsőtárkányban az Európai Denevéréjhez kapcsolódó Denevérek Éjszakája elnevezésű programunk. Tovább...
2017. augusztus 29., 10:42
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság álláspályázatot hirdet vagyongazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére Tovább...
2017. augusztus 26., 17:00
Családi program a Nemzetközi Denevéréj alkalmából. A denevérek életéről szóló előadást terepi bemutató követi denevérfogással és gyűrűzéssel, ahol a gyerekek kézbe is vehetik a repülő emlősöket. Tovább...
2017. augusztus 23., 10:48
A földművelésügyi miniszter Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami és miniszteri kitüntetéseket adott át. Tovább...
2017. augusztus 22., 14:46
Szeretnéd látni a Magas-Tátra csúcsait? Nem kell külföldre utaznod a látványért! A szilvásváradi Millenniumi Kilátóból gyönyörködhetsz a közeli és tiszta idő esetén a távolabbi hegyekben is! Tovább...
2017. augusztus 17., 10:49
Az utóbbi napokban több észrevétel, panasz érkezett igazgatóságunkra a bükki turistautak állapotával kapcsolatban, elsősorban azért mert a kirándulókat váratlanul érte, hogy a turistaúton nem, vagy alig lehet továbbmenni a kidőlt fáktól. Valóban sokkoló látvány lehet a helyenként az egymásra borult fák tömege, főleg akkor, ha az váratlan akadályt jelent a továbbjutásban. Tovább...
2017. augusztus 13., 17:00
Kisgyőr és a galyák mediterrán jellegű klímáját, zoológiáját, növényvilágát és tájképi értékeit mutatjuk be a kabócák énekével kísért, sötétedésbe hajló túrán. A Kisgyőr feletti Ásott fa - tetőre túrázunk fel 515 m-magasra, ahonnan pazar kilátás nyílik úgy a Bükk, mint a Bükkalja és az Alföld irányába is. Sötétedés után a lappantyú hangját is hallani lehet, érezni a gyepek növényeinek fűszeres illatát, sőt, a nyári csillaghullás maximumát is megfigyeljük. Tovább...
2017. augusztus 12., 20:00
Az augusztusi hullócsillagokat fényszennyezés-mentes természeti környezetben, kényelmes tábori ágyakról, távcsöves bemutató mellett tekinthetik meg látogatóink. Csak derült égbolt esetén! Tovább...
2017. augusztus 11., 13:21
A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet újabb legelőit veszik birtokba a szürke szarvasmarhák. A cél a természetet kímélő - az elmúlt évtizedek során sajnos háttérbe szorult - legeltetéses gazdálkodás megvalósítása, amely a területen élő védett növény- és állatfajok számára megfelelő élőhelyet biztosít. Tovább...
2017. augusztus 11., 11:34
Új interaktív kiállítás várja a Szilvásváradra látogatókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szalajka-völgyi Információs Házában. Tovább...
2017. augusztus 7., 09:26
Kisgyőr és a galyák mediterrán jellegű klímáját, zoológiáját, növényvilágát és tájképi értékeit mutatjuk be a kabócák énekével kísért, sötétedésbe hajló túrán. A Kisgyőr feletti Ásott fa - tetőre túrázunk fel 515 m-magasra, ahonnan pazar kilátás nyílik úgy a Bükk, mint a Bükkalja és az Alföld irányába is. Sötétedés után a lappantyú hangját is hallani lehet, érezni a gyepek növényeinek fűszeres illatát, sőt, a nyári csillaghullás maximumát is megfigyeljük. Tovább...
2017. július 27., 10:52
Július 17. és 21. között rendeztük meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság napközis táborát Felsőtárkányban, melyre 23 „túramanó” jelentkezett. Az idei táborban – nevéhez hűen – a természetjárás, túrázás kapott nagyobb szerepet. Tovább...
2017. július 27., 07:58
– Kocsis László kutató előadása Ipolytarnócon 2017. július 29-én. Tovább...
2017. július 26., 14:43
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság álláspályázatot hirdet vagyongazdálkodási ügyintéző munkakör betöltésére. Tovább...
2017. július 24., 10:32
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság logópályázatot hirdet a Bükki Csillagoségbolt-park logójának megtervezésére. Tovább...
2017. július 21., 08:54
A Bükki Nemzeti Park nyugati kapujában, Felsőtárkányban 2017. július 20-án Borsod- és Heves megye településeinek polgármesterei találkoztak, hogy kezdeményezzék a Bükk-vidék Geopark létrehozását. Tovább...
2017. július 18., 14:53
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) májusban kötött keretmegállapodása után - az országban másodikként - Heves megyében is aláírták az agrárszakképzés megerősítését szolgáló partnerségi megállapodást. Az együttműködés célja, hogy az agrárszakképzés megerősítésével növelje a Heves megyében működő agrárgazdasági szervezetek versenyképességét és a megye népességmegtartó erejét. Tovább...
2017. július 17., 08:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság idén is megrendezi szokásos "Túramanó" napközis táborát általános iskolás gyerekek számára. Tovább...
2017. július 14., 12:02
Dr. Kordos László és Mészáros Ildikó – az ipolytarnóci vizes ősélőhely felfedezői - újból aktív ásatást végeznek a geológiai tanösvény őslábnyomos élőhelyének a feltárásra. Akik szeretnék a szenzációs krokodilok birodalma felfedezőit a helyszínen tetten érni, azok az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület geológiai tanösvényén a tervek szerint 2017. július 19-ig megtekinthetik az ásatásokat. Tovább...
2017. július 14., 10:46
Egyre több szalakótát "látunk viszont" a színes gyűrűk leolvasásának segítségével a BNPI működési területén..A szalakóták (idén kissé megkésve) május közepétől tértek vissza hozzánk a telelőterületekről, s ezzel mi is kíváncsian vártuk, hogy hány madarat tudunk majd egyedileg beazonosítani a gyűrűk, színes gyűrűk segítségével. Tovább...
2017. július 14., 09:06
A közelmúltban két bütykös hattyú érkezett a Baglyaskő-vár Látogatóközpont madármenhelyére. A védett madarakat rendőrségi eljárás keretében foglalták le, mivel engedély nélkül tartották őket. Mivel fiatal koruktól fogva ember közelében nevelkedtek, valamivel bizalmasabbak vad társaiknál, azonban szolid távolságtartásuk biztató jel a jövőbeli szabadon bocsátásra nézve. Tovább...
2017. július 12., 15:06
A mi élő erdőnk – erdőkezelés másképp. Ezzel a címmel készült az a 25 perces dokumentumfilm, amely a hazai Natura 2000 erdőkben tevékenykedő magánerdő-gazdálkodók példáján keresztül kívánja bemutatni a szakma és a nagyközönség számára a természetet kímélő erdőkezelésben rejlő lehetőségeket. Tovább...
2017. július 8., 10:00
A résztvevők a látványos túra közben megismerkedhetnek a természetes erdőképpel a fokozottan védett, csak engedéllyel látogatható Őserdőben, ahol több mint kétszáz éve nem folyik gazdálkodás. Tovább...
2017. július 7., 21:00
Terepi előadás és rovarcsapdázás bemutató, ahol a kevésbé ismert, éjjel aktív, különleges szépségű lepkékkel testközelből is megismertetjük az érdeklődőket. Tovább...
2017. július 7., 10:00
Terepi séta és bemutató, ahol a nappal aktív, különleges szépségű lepkékkel testközelből is megismertetjük az érdeklődőket. Tovább...
2017. július 6., 17:00
Terepi ismeretterjesztő előadás és bemutató, ahol botanikus kollégánk meglepő tényeket, érdekességeket prezentál a gyomnövényekről. Tovább...
2017. július 6., 15:02
Elkészült a Sóshartyáni Hencse-hegy (HUBN20060) kiemelt jelentőségű természet-megőrzési terület (Natura 2000 területek) fenntartási terveinek egyeztetési tervdokumentációja. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2017. július 5., 12:00
A kicsi, de annál látványosabb cseppkövekben bővelkedő barlang Felsőtárkánytól 3,5 km-re, a Gyetra-völgyben nyílik. Megközelítése: gyalogosan könnyű sétával 1 óra, vagy biciklivel 20 perc alatt. A barlangig kerékpárral kényelmesen járható erdei út vezet, a fenti távolság gyönyörű környezetben tehető meg. Tovább...
2017. június 30., 10:00
Péntektől vasárnapig a fesztivál egyik központi helyén, az egri Eszterházy-téren hazánk tíz nemzeti parkja várja az érdeklődőket turisztikai bemutatkozó sátorral, védjegyes termelők kirakodó vásárával, természetismereti játszóházzal, kiállításokkal. Tovább...
2017. június 26., 15:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság idén is megrendezi szokásos "Túramanó" napközis táborát általános iskolás gyerekek számára. Tovább...
2017. június 26., 12:35
Péntektől vasárnapig a fesztivál egyik központi helyén, az egri Eszterházy-téren hazánk tíz nemzeti parkja várja az érdeklődőket turisztikai bemutatkozó sátorral, védjegyes termelők kirakodó vásárával, természetismereti játszóházzal, kiállításokkal. Tovább...
2017. június 26., 09:03
Fazekas Sándor földművelődésügyi miniszter és Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park igazgatója június 16.-án ünnepélyes keretek között indította útjára Miskolcon a Bükk keleti kapujában lévő Szeleta Park Látogatóközpont beruházást. Tovább...
2017. június 25., 09:49
Szakvezetés a Siroki Nyírjes-tó természetvédelmi területen. Tovább...
2017. június 23., 20:45
A júniusi éjszakákon az erdőben egyszerre felragyogó szentjánosbogarak sokasága feledhetetlen látvány. A nőstény a talajon ül, vagy felmászik az alacsony növényekre és potrohát felgörbítve látni engedi a hasoldalán lévő világítószervét. A levegőben alacsonyan repülő hím ezt a zöldessárga fényforrást keresi, ahogyan mi is éjszakai sétánk során. Tovább...
2017. június 23., 13:42
Ha a nyárra igazi kihívást keresel, ha feledhetetlenné szeretnéd tenni a 2017-es évedet, ha szereted a természetet és szereted hallatni a hangod, jelentkezz hozzánk! A világhírű Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület ökoturisztikai központjába keresünk júliusi és augusztusi munkavégzésre egyetemista és főiskolás hallgatókat. A feladat: 4-5 nap betanulási idő után egy-másfél órás túrák vezetése a Geológiai Tanösvényen. Tovább...
2017. június 22., 10:50
2017. június 20-tól az egész ország területét érintő tűzgyújtási tilalom lépett életbe. Tovább...
2017. június 20., 11:15
Az esemény alkalmával természetvédelmi szakvezetésben vehetnek részt Sirok határában található védett tőzegmohaláp mentén 2017. június 25-én (vasárnap) Tovább...
2017. június 19., 13:35
A bogácsi Rendezvényparkban megrendezendő, a XXV. Bükkaljai Borfesztivál és Nemzetközi Borverseny keretén belül megszervezett IV. Bükkaljai Mustrán 2017. június 24.-én (szombaton) főzőversenyt szervezünk, amelyre május 20-ig lehet jelentkezni. Tovább...
2017. június 15., 16:07
2017. június 2-3. között immár 21. alkalommal rendezte meg a Hortobágyi Nonprofit Zrt. és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete az Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozót. A magyar szürke szarvasmarha gulyákat őrző pásztorok és gulyások mérik össze fizikai és szellemi tudásukat ezen a versenyen, amelyen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság idén két csapattal is részt vett. Tapasztaltabb, idősebb párosunk – id. Varnyú Lőrinc és Purgel Szilveszter - a gulyásmesterség versenyszámaiban mérte össze tudását 11 versenypárossal. A bojtárfeladatokban való jártasságukról pedig fiatalabb versenyzőink ifj. Varnyú Lőrinc és Varnyú Dávid tettek tanúbizonyságot, 12 párossal versengve. Tovább...
2017. június 15., 16:02
A szombati programunkra jelentkezők a felsőtárkányi Vár-hegyi tanösvény gyertyános-tölgyesei, cseres-tölgyesei és dolomiton kialakult melegkedvelő tölgyesei között tehettek pár kilométeres sétát. Tovább...
2017. június 14., 15:37
A Bükkaljai tájegység értékőrző seregszemléje a térségfejlesztés és a természetvédelem jegyében ezúttal Bogácson kerül megrendezésre. A programon lesz főzőverseny, pálinkaverseny, helyi kézműves termelők kirakodóvására, Kaptárkő-túra, halsimogató, halászati bemutató, hagyományőrző csoportok színpadi bemutatója, népzenei koncertek és gyerekműsor és még sok érdekesség. Tovább...
2017. június 13., 15:30
2017. június 6-i döntésével a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség (IDA) Csillagoségbolt-parkká nyilvánította a Bükki Nemzeti Parkot, így hazánkban a Zselic és a Hortobágy mellett harmadikként egy új védett terület kapta meg ezt a rangos elismerést. Tovább...
2017. június 13., 12:13
A védett természeti területek, illetve a Natura 2000 területek hálózatának rendszeres ellenőrzése jelentős feladatot ró a Nemzeti Park Igazgatóságok Természetvédelmi Őrszolgálataira. A területi jelenlét erősítésében segítséget nyújt e levegőből történő ellenőrzés. Pár száz méteres magasságból hatalmas területek áttekintésére van lehetőség, számos jogellenes cselekmény (illegális földhasználat, hulladék elhelyezése, stb.) könnyedén felismerhető és pontosan detektálható. Tovább...
2017. június 13., 09:14
Elkészültek a Gortva-völgy (HUBN20065), a Karancs (HUBN20063) és a Salgó (HUBN20064) kiemelt jelentőségű természet-megőrzési területek (Natura 2000 területek) fenntartási terveinek egyeztetési tervdokumentációi. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2017. június 12., 11:20
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya hét fordulós természetismereti vetélkedő-sorozatot hirdetett 2016. október - 2017. április között, felső tagozatos diákok számára. Tovább...
2017. június 10., 08:23
"Milyen növény ez?" tematikus nap keretében egy botanikai sétára hívjuk az érdeklődőket. A Bükk növénytakarójának fajgazdagságát, növénytársulásainak sokféleségét számos tényező alakította, melyben elsősorban a hegység geomorfológiai, klimatikus, alapkőzeti és talajtani viszonyai játszottak meghatározó szerepet. Tovább...
2017. június 9., 13:00
A nagy érdeklődésre való tekintettel 2017. június 20-ig meghosszabbítottuk a Nemzeti Parki Termék Védjegy pályázatok beadási határidejét. Védjegyet kívánunk adományozni azoknak a jellegzetes helyi előállítású termékeknek, amelyek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található, természetvédelmi oltalom alatt álló területekről származnak (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, Natura 2000 terület) és előállításuk a természet védelmével összhangban történik. Tovább...
2017. június 9., 11:05
Az idei április végi szélsőséges időjárási viszonyok, a hó és a viharos szél próbára tették a Bükki Nemzeti Park erdeinek ellenálló képességét és az erdők faállományának állékonyságát. A vihar sok területen az erdők faállományát megtépázta, a településeket összekötő infrastruktúra fenntartóinak és a lakosságnak jelentős nehézséget és károkat is okozva. Az erdőgazdálkodók részére is jelentős nehézséget és többletfeladatot jelent a rendes erdőgazdálkodási tevékenységtől eltérő feladatok végrehajtása (utak, épületek, gépek kiszabadítása a kidőlt fáktól és a kidőlt faállományfoltokból, és az érintett területekről a hasznosítható faanyag kitermelése). Azonban a nemzeti park védett és fokozottan védett erdőire, mint a Bükk hegység élővilágának fennmaradását biztosító élőhelyekre gyakorolt hatása ennek az április végén meglehetősen szokatlan időjárási helyzetnek többrétű. Tovább...
2017. június 6., 08:29
"Milyen növény ez?" tematikus nap keretében egy botanikai sétára hívjuk az érdeklődőket. Tovább...
2017. június 3., 10:00
Milyen állatok élnek a hollókői Vár-hegyen? Miért jó a természetben egy fás legelő? A séta során ezeken túl bemutatjuk a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben folyó természetvédelmi munkát, a növény- és állattani kutatások módszereit (pl. fűhálózás, kopogtatás), az itteni erdőkezelést. Hollókő múltjának érdekes részlete a nemrégiben helyreállított fás legelő. Öreg fáinak rovarvilága, a környező erdő és patakvölgy állatai közelről tanulmányozhatók lesznek. Tovább...
2017. június 2., 12:26
Május 27-én csodálatos idő fogadta a résztvevőket a XIX. Bükk-Aggtelek kerékpártúrán, amely az idén az Aggtelek-Bükk túra nevet is kaphatta volna hiszen ebben az évben megfordítva, Aggtelekről indult 10 órakor. Tovább...
2017. június 1., 14:29
2017. szeptember 25-ig meghosszabbítottuk a Kaptárkő Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által "Bükkaljai kőkultúra" címmel meghirdetett fotópályázat beadási határidejét. Tovább...
2017. június 1., 09:28
Milyen állatok élnek a hollókői Vár-hegyen? Miért jó a természetben egy fás legelő? A séta során ezeken túl bemutatjuk a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzetben folyó természetvédelmi munkát, a növény- és állattani kutatások módszereit (pl. fűhálózás, kopogtatás), az itteni erdőkezelést. Hollókő múltjának érdekes részlete a nemrégiben helyreállított fás legelő. Öreg fáinak rovarvilága, a környező erdő és patakvölgy állatai közelről tanulmányozhatók lesznek. Tovább...
2017. május 31., 10:32
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2017. évi küldöttközgyűlésén Chernel István Emlékérmet kapott Seres Nándor természetvédelmi őr kollégánk. Tovább...
2017. május 31., 09:50
Május 18-án került megrendezésre a hagyománynak számító szlovák-magyar természetismereti vetélkedő, immár tizenötödik alkalommal. A verseny helyszíne idén Ipolytarnóc volt, ahol a terület adottságainak megfelelően a miocén kor élővilága került a középpontba. Tovább...
2017. május 30., 09:41
Nappali és éjjeli lepkefajok kategóriákban hirdetnek fotópályázatot a III. Országos Lepkész Találkozó szervezői. Az együttműködő szervezetek célja, hogy bemutassák, népszerűsítsék a hazai lepkefajokat, valamint felhívják a figyelmet a megőrzésük fontosságára. 2017. június 22. éjfélig várják a pályaműveket. Tovább...
2017. május 27., 10:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kerékpártúrát szervez az Európai Nemzeti Parkok Napján. A túra az Aggteleki Nemzeti Parkból a Bükki Nemzeti Parkba (a Baradla- barlangtól Szilvásvárad- Szalajka-völgyig) vezet kisforgalmú utakon, megállóhelyein kultúrtörténeti- és természeti érték ismertetők, a túra végén játékos vetélkedő, és nyeremények várják a kerékpárosokat. Tovább...
2017. május 26., 10:00
A programsorozat a magyar–szlovák Novohrad–Nógrád Geopark különleges geológiai értékeit mutatja be az érdeklődőknek. A Fantasztikus Vulkánnap során tetten érhetők a vulkáni katasztrófák nyomai. Részletes program: osmaradvanyok.hu Tovább...
2017. május 24., 18:00
A jubileumi programok között a Bükki Nemzeti Park örökös védnökére, minden idők legsikeresebb magyar hegymászójára emlékezünk közös barátaink, a Hazajárók (Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor) segítségével. Tovább...
2017. május 24., 14:59
- a Fenntartható turizmus fejlődésének nemzetközi éve jegyében az UNESCO Szlovák Bizottságának védnöksége alatt. Tovább...
2017. május 20., 10:00
Milyen egy természetes erdő? Hogyan lehet úgy gazdálkodni benne, hogy az erdő közben valódi élőhelyet biztosítson az erdei állatfajok számára? Vannak-e olyan erdők, ahol nem vágunk ki fákat? Tovább...
2017. május 20., 09:00
Bepillantás a kutatók munkájába: természetvédelmi monitoring a nagyközönség számára. Fokozottan védett természeti terület látogatása vezetővel a Salgótarjáni Gortva-völgyben. Tovább...
2017. május 19., 11:08
Az Oktatási Hivatal Egri Pedagógiai Oktatási Központja megyei környezetvédelmi vetélkedőt tartott 4. és 5. osztályos gyerekek részére erdei iskolánkban, Felsőtárkányban. Tovább...
2017. május 18., 09:22
2017. május 26 és június 11 között színes program-kavalkád ünnepeli majd öreg kontinensünk földtani örökségét Ipolytarnócon. Tovább...
2017. május 18., 08:55
Elkészült a HUBN20067 azonosítóval rendelkező „Szilvásváradi Aszaló és Szilvás-patak mente” kiemelt jelentőségű természet-megőrzési terület Natura 2000 fenntartási tervének egyeztetési tervdokumentációja. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2017. május 16., 14:28
A jubileumi programok között a Bükki Nemzeti Park örökös védnökére, minden idők legsikeresebb magyar hegymászójára emlékezünk közös barátaink, a Hazajárók (Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor) segítségével. Tovább...
2017. május 16., 10:48
Védett és fokozottan védett orchideákat figyeltünk meg 2017. május 13-án szombaton, Felsőtárkány közelében. Tovább...
2017. május 16., 09:56
Milyen egy természetes erdő? Hogyan lehet úgy gazdálkodni benne, hogy az erdő közben valódi élőhelyet biztosítson az erdei állatfajok számára? Vannak-e olyan erdők, ahol nem vágunk ki fákat? Tovább...
2017. május 14., 12:29
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kerékpártúrát szervez az Európai Nemzeti Parkok Napján. A túra az Aggteleki Nemzeti Parkból a Bükki Nemzeti Parkba (a Baradla- barlangtól Szilvásvárad- Szalajka-völgyig) vezet kisforgalmú utakon, megállóhelyein kultúrtörténeti- és természeti érték ismertetők, a túra végén játékos vetélkedő, és nyeremények várják a kerékpárosokat. Tovább...
2017. május 14., 10:00
Május 14-én (vasárnap) játékos feladatokkal várja a madarak és fák iránt érdeklődő gyermekeket, családokat a Baglyaskő-vár Látogatóközpont. Tovább...
2017. május 13., 09:00
Ezen a túrán kerékpárral járjuk be a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet pusztáit, erdőit és vizes élőhelyeit, de közben a „frissítőpontokat” sem hagyjuk ki, így minden adott lesz egy kellemes és tartalmas nap eltöltéséhez. Tovább...
2017. május 12., 12:42
A hirtelen jött áprilisi havazás okozta, a Bükkhöz képest szerencsére kisebb károk után újabb természeti jelenség következtében károsodtak a szubmontán bükkösök a Mátrában. Tovább...
2017. május 11., 11:53
Ezen a túrán kerékpárral járjuk be a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet pusztáit, erdőit és vizes élőhelyeit, de közben a „frissítőpontokat” sem hagyjuk ki, így minden adott lesz egy kellemes és tartalmas nap eltöltéséhez. Tovább...
2017. május 10., 09:55
A 40 éves Bükki Nemzeti Park történetében eddig nem tapasztalt természeti katasztrófa történt 2017. áprilisában a Bükkben. Tovább...
2017. május 8., 15:38
2017. május 5-én a Madarak és Fák Napja alkalmából, természetismereti programokkal vártuk az érdeklődőket a felsőtárkányi Bábakalács Erdei Iskolában. Tovább...
2017. május 6., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Tovább...
2017. május 5., 10:51
Az április végi fakidőlések miatt a Millenniumi Kilátótoronyhoz vezető erdészeti út még mindig le van zárva, így autóval továbbra sem megközelíthető. Kollégáink folyamatosan dolgoznak a Szilvásváradról induló, szintén fakidőlések miatt járhatatlan Millenniumi tanösvény biztonságosan járhatóvá tételén. Ennek eredményeként május 6 (szombat)-tól ismét meg tudjuk nyitni a kilátót! Tovább...
2017. május 5., 10:00
Természetismereti szakvezetésekkel, játékokkal, színes programokkal várjuk az érdeklődőket. Tovább...
2017. május 4., 09:29
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Tovább...
2017. május 4., 08:26
Május 14-én (vasárnap) játékos feladatokkal várja a madarak és fák iránt érdeklődő gyermekeket, családokat a Baglyaskő-vár Látogatóközpont. Tovább...
2017. május 3., 15:38
A korán érkezett jó időnek köszönhetően a Bükk területén is beindult a vegetáció, kizöldültek a fák és a korán költő madarak fészkelése is elkezdődött. Ezek részben a nagytestű ragadozómadár- és bagolyfajok, illetve kistestű énekesmadarak. A beköszöntő hideg időjárás a sok kidőlt fa és a nagy mennyiségű hó jelentős problémát okozott ezeknél a fajoknál és az élőhelyeiken. Tovább...
2017. május 2., 14:53
A szalakóták kb 90% mesterséges odúkban költ, mivel kevés a számukra alkalmas odvas fa,így mesterséges költő ládák kihelyezésével lehet segiteni a megtelepedésüket. Tovább...
2017. április 30., 13:10
A szokatlan időjárás nem várt veszélyes helyzetet okozott a Bükkben és a Mátrában. Nem csak a nagy mennyiségű hó okozott akadályt, hanem a viharos szél és a hó súlya miatt kidőlt fák és leszakadt ágak járhatatlanná, néhol életveszélyessé tették az utakat és az azokon való közlekedést. Tovább...
2017. április 30., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2017. április 29., 20:05
Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a Magyar Nemzeti Parkok április 28-29-én. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatják majd mindazok, akik részt vesznek a tematikus túrák valamelyikén. Tovább...
2017. április 28., 17:43
A múlt heti nagy mennyiségű csapadékból a Bükkben mostanáig beszivárgott víz elérte azt a mennyiséget, amely működésbe hozza Vörös-kői időszakos karsztforrást. A hegység központi része még mindig több helyen járhatatlan a hó és a szél által okozott fakidőlések miatt, de az alacsonyabb tengerszint feletti magasságban található forrás biztonságosan megközelíthető a Stimecz-ház irányából. Tovább...
2017. április 28., 11:47
A Madarak és Fák napja alkalmából, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya és a Magyar Madártani Egyesület természetismereti programokkal várja az érdeklődőket. Tovább...
2017. április 26., 15:45
A Magyar Tájdíjat Mátraderecske Községi Önkormányzata kapta meg a Palócföld ősereje Tájfejlesztési, közösségi mintaprogram az élhető faluért című pályázattal elért eredményéért. Tovább...
2017. április 26., 14:09
Bükk-hegység nemzeti parkká nyilvánításának 40. évfordulója alkalmából a 2017-es kibocsátáson a Bükki Nemzeti Park jelenik meg. Az érméből 10 000 Ft-os címletű ezüst és 2000 Ft-os címletű színesfém változatot bocsátott ki a jegybank 2017. április 21-én. A különleges, fekvő téglalap alakú emlékérmék a sorozat negyedik tagjaként jelennek meg az Őrségi, a Duna-Dráva és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkot követve. Tovább...
2017. április 25., 14:19
A 2017. évi Fenntarthatósági Témahét a köznevelés keretében, a tanév rendjéhez igazodva valósul meg. A program célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése iskolai keretek között. A témahéthez igazgatóságunk a bélapátfalvi általános iskolával együtt csatlakozott, hogy közösen munkálkodjunk környezetünk egészségesebbé tételében. Tovább...
2017. április 25., 13:02
Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a Magyar Nemzeti Parkok április 28-29-én. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatják majd mindazok, akik részt vesznek a tematikus túrák valamelyikén. Tovább...
2017. április 25., 08:52
2017. április 21-én, a Pest megyei Farmoson került megrendezésre az idei központi Föld Napja rendezvény a hazai nemzetipark-igazgatóságok részvételével, ahol négy kollégánk is elismerésben részesült. Tovább...
2017. április 22., 09:00
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. Tovább...
2017. április 21., 10:00
Természetismereti játékok, feladatok az egri Érsekkertben. Tovább...
2017. április 21., 10:00
Természetismereti foglalkozás és túra óvodásoknak a Föld Napja alkalmából, beltéri bemutatóhely, növénykert, madármenhely, bazaltszikla megtekintésével. Tovább...
2017. április 19., 10:44
Növényismereti túrát tartottunk a felsőtárkányi Kő-közi tanösvényen április 11-én, melyen - az egyéni érdeklődők mellett - két iskola 50 tanulója vett részt. Tovább...
2017. április 19., 10:00
Szakvezetett séta a Kő-közi tanösvényen és a felsőtárkányi kőzetparkban, természetismereti játékok. Tovább...
2017. április 18., 14:57
Az április 30-ra meghirdetett programunkra a nagy érdeklődés miatt egy újabb időpontot hirdetünk meg. Azokat a jelentkezőket, akik már kaptak visszaigazolást, továbbra is várjuk a vasárnapi túrán. Az újabb jelentkezők számára május 1-jén (hétfőn) tudjuk biztosítani a részvételt. Tovább...
2017. április 18., 13:50
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. A túrán résztvevők e jeles sziklákat és a környék kőkultúráját is megismerhetik a a téma legaktívabb jelenkori kutatójának társaságában. Tovább...
2017. április 15., 09:30
Játékos állatfelismerő verseny, melynek lényege, hogy a Bükk jellegzetes állatfajait ábrázoló fotókat rejtünk el természetes élőhelyeiken. A feladat ezek felkutatása és a fajok felismerése. A helyezések sorrendje a felismert fajok száma alapján kerül megállapításra. Nevezni lehet egyénileg és csapatban is (családok). A helyezettek értékes ajándékcsomagot kapnak. Tovább...
2017. április 14., 20:00
Esti szakvezetés a Milleniumi tanösvényen, majd a kalapati kilátónál távcsöves csillagászati megfigyelés. Csak derült égbolt esetén! Tovább...
2017. április 13., 13:33
2017-ben ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Idén a Bükki Nemzeti Park védnöke a Kaláka együttes. Ebből az alkalomból a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködve a Kaláka Fesztivállal nyílt, korhatár nélküli versíró pályázatot hirdet „A Bükk csavargó útjain” címmel. (A pályázat címe Apor Elemér, a jeles egri költő egyik versét idézi.) Tovább...
2017. április 13., 10:00
Lágyszárú növények meghatározása, társulást alkotó fafajok megismerése Felsőtárkány mellett, a Kő-közi tanösvényen. Tovább...
2017. április 11., 15:52
Játékos állatfelismerő verseny, melynek lényege, hogy a Bükk jellegzetes állatfajait ábrázoló fotókat rejtünk el természetes élőhelyeiken. A feladat ezek felkutatása és a fajok felismerése. A helyezések sorrendje a felismert fajok száma alapján kerül megállapításra. Nevezni lehet egyénileg és csapatban is (családok). A helyezettek értékes ajándékokat kapnak. Tovább...
2017. április 10., 13:49
A jeles nap alkalmából az alábbi színes programokkal várjuk az érdeklődő csoportokat erdei iskolánkban április 19-én (szerdán) Tovább...
2017. április 8., 09:00
Kisgyőr és a galyák mediterrán jellegű klímáját, zoológiáját, növényvilágát és tájképi értékeit mutatjuk be a természetkedvelőknek a tavaszi héricsek és a kökörcsinek virágzása idején. Tovább...
2017. április 6., 10:42
A Dél-Hevesi Tájegységben Igazgatóságunk 2013-ban kezdett legeltetéses állattartásba Tarnaszentmiklós közigazgatási területén, egy 360 hektáros, saját vagyonkezelésben lévő gyepterületen. A magyar szürke szarvasmarha gulya beszerzését célzottan, a Hamvajárásban megvalósítandó természetvédelmi célú élőhelykezelés miatt vásároltuk, azért, hogy ott legeltetési kísérletet valósíthassunk meg. Tovább...
2017. április 5., 15:14
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság álláspályázatot hirdet barlangi túravezető munkakörbe. Tovább...
2017. április 5., 10:01
1977. január 1-jén lépett életbe az a határozat, melynek értelmében az ország harmadik, ugyanakkor az első, hegyvidéki, erdős területet magába foglaló nemzeti parkjaként megalakult a Bükki Nemzeti Park. Tovább...
2017. április 3., 20:00
Éjszakai tanösvény-bejárás és csillagászati bemutató Felsőtárkányban. Csak derült égbolt esetén! Tovább...
2017. április 2., 09:00
A Kerecsendi Berek-erdő természetvédelmi terület bejárása szakvezetéssel, a helyre jellemző legszebb aspektusban, mikor odvas keltikék és egyéb tavaszi virágok szőnyege borítja az ébredő erdő talaját. Tovább...
2017. április 1., 09:00
A Pélyi Ludas tanösvény bejárásával megismerkedhetnek a jellegzetes dél-hevesi élőhelyekkel (szikes gyepek, mocsarak), vízfelületekkel, a mesterséges és természetközeli cserjésekkel, erdőkkel és azok élővilágával. Eközben a természetvédelmi célok, kezelési feladatok és problémák is bemutatásra kerülnek. Tovább...
2017. március 31., 16:57
Kisgyőr és a galyák mediterrán jellegű klímáját, zoológiáját, növényvilágát és tájképi értékeit mutatjuk be a természetkedvelőknek a tavaszi héricsek és a kökörcsinek virágzása idején. Tovább...
2017. március 31., 13:23
Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úr az Erdők Világnapja alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Domboróczki Gábornak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi területfelügyelőjének az erdővédelemben, az erdőtervezésben, az erdészeti munkák ellenőrzésében végzett kiemelkedő, elhivatott tevékenységéért. Tovább...
2017. március 31., 08:27
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya a 2016/2017-es tanévben természetismereti vetélkedő-sorozatot indít az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. Tovább...
2017. március 28., 10:34
Lágyszárú növények meghatározása, társulást alkotó fafajok megismerése Felsőtárkány mellett, a Kő-közi tanösvényen. Tovább...
2017. március 27., 13:08
Sopron, 2017. március 22. – Sikerrel zárult a WWF Magyarország, az Europa Media Nonprofit Kft. és partnerei által szervezett Élő Erdő konferencia Sopronban. A szakmai rendezvényen jelenlévő több mint 200 résztvevő egyetértett: a Natura 2000 célok elérése közös felelősség, amelyet csak szoros együttműködésben lehet magasabb szintre emelni. Tovább...
2017. március 26., 11:00
Ősrégészeti szakvezetés, amely a szilvásváradi Szalajka-völgyből indul a híres ősemberbarlang megismerésére. Tovább...
2017. március 25., 10:00
Ősrégészeti szakvezetés, amely jó néhány Lillafüred -környéki ősemberbarlangot fűz fel egy igazán látványos és érdekes útvonalra. Ez évben a Felső-forrási -bg., a Vénusz -bg., A Kő-lyuk, a Hillebrand Jenő –bg. és az Udvar-kő kerül terítékre. Tovább...
2017. március 24., 13:02
Március 20-án újabb iskolába látogattunk el a Víz Világnapja alkalmából. Ezúttal a poroszlói Vass Lajos Általános Iskola 7.osztályos tanulóival beszélgettünk a Föld egyre fogyatkozó vízkészletéről, és a környezettudatos vízhasználat lehetőségeiről. Tovább...
2017. március 24., 12:12
A Víz világnapja alkalmából tartottunk természetismereti foglalkozást a felsőtárkányi Bábakalács Erdei Iskolában március 17-én, pénteken. Tovább...
2017. március 24., 09:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Eszterházy Károly Egyetem közös előadássorozatának második alkalmán, 2017. március 20-án az ökológiai lábnyomunk csökkentéséről hallgattunk meg egy érdekes előadást a Líceum könyvtárában. Tovább...
2017. március 19., 10:00
A bejáraton befolyó víz minden esetben nedves élményt nyújt. A függőleges aknákon való közlekedést beépített létrák teszik lehetővé. A kúszós-mászós útvonal miatt ezt a túrát inkább barlangjárásban tapasztaltabb személyeknek ajánljuk. Sisakot, fejlámpát, overált a túravezető biztosít. Tovább...
2017. március 18., 10:00
Az igen látványos, fokozottan védett és lezárt cseppkőbarlang látogatását főleg kaland- és bizonyítani vágyó fiataloknak, valamint sportos felnőtteknek ajánljuk. Egyes szakaszok leküzdése barlangi tapasztalatok nélkül nagy lelkierőt és megfelelő fizikai felkészülést követel meg. Sisakot, fejlámpát, overált a túravezető biztosít. Tovább...
2017. március 18., 09:00
Túra a Bükkalja geológiai értékei mentén, természetvédelmi szakvezetéssel. Útvonala: Hór-völgyi Látogatópark – Suba-lyuk „ősemberbarlang” – Mész-hegy – Ördögtorony kaptárkő - Látogatópark Tovább...
2017. március 17., 10:00
A felsőtárkányi Szikla-forrás élővilágának megismerése, kémiai vízvizsgálat, biológiai vízvizsgálat Bisel-módszerrel, halfajok bemutatása. Tovább...
2017. március 16., 12:34
Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úr az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója, március 15. nemzeti ünnepünk alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Jósvári Máriának a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság pénzügyi és gazdasági tevékenységének példamutató tervezéséért és irányításáért. Tovább...
2017. március 14., 11:01
Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. Tovább...
2017. március 14., 08:08
A márciusi "barlangok hónapja" kampányhoz csatlakozva a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület és a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete nagy szeretettel meghív minden érdeklődőt a barlangok hónapja alkalmából szervezett terepi bemutatójára, melyet a Bükk-fennsík keleti részén tart. A tervezett program a barlangkutatást szeretné bemutatni az érdeklődőknek egy felszíni túra és egy barlangi leszállás során. Tovább...
2017. március 13., 13:52
Ezen a hétvégén a Bükk-fennsík két olyan barlangját ajánljuk kedvezményesen, amelyek a sportosabb, kalandvágyóbb természetjárók számára nyújtanak maradandó élményt. Tovább...
2017. március 11., 13:36
Túra a Bükkalja geológiai értékei mentén, természetvédelmi szakvezetéssel. Útvonala: Hór-völgyi Látogatópark – Suba-lyuk „ősemberbarlang” – Mész-hegy – Ördögtorony kaptárkő - Látogatópark Tovább...
2017. március 11., 10:00
A hatalmas teremmel és egy ettől kisebb, de annál látványosabb cseppköves teremmel rendelkező barlang a Miskolc-Bánkút műúttól kb. 2 km-re, a Csókás-réti leágazás közelében található. Bejárása során izgalmas ősrégészeti leletekkel, a barlangi élővilág nyomaival és cseppkövekkel is találkozunk. Sisakot, lámpát a túravezető biztosít. Gumicsizma és váltóruha, esetleg overál ajánlott. Tovább...
2017. március 6., 12:48
A hatalmas teremmel és egy ettől kisebb, de annál látványosabb cseppköves teremmel rendelkező barlang a Miskolc-Bánkút műúttól kb. 2 km-re, a Csókás-réti leágazás közelében található. Bejárása során izgalmas ősrégészeti leletekkel, a barlangi élővilág nyomaival és cseppkövekkel is találkozunk. Sisakot, lámpát a túravezető biztosít. Gumicsizma és váltóruha, esetleg overál ajánlott. Tovább...
2017. március 6., 10:36
Sok kiránduló és természetjáró számára a kikelti hóvirág virágzása jelenti a tavasz végérvényes eljövetelét. A téli borongós, hideg napok után sokan választják hétvégi programnak a túrázást, erdei sétát. Korábban a hóvirág szedése ennek az életérzésnek a velejárója lehetett, azonban mára a faj törvényes védelmet kapott, így a letépés helyett inkább arra kérjük a látogatóinkat, hogy más formáját válasszák e látnivaló megörökítésének. Szerencsére a technikai fejlődés egyre több ember kezébe ad olyan eszközöket (lásd a digitális fénykezőgépek, okostelefonok elterjedése), mellyel ez az „örök élmény” nem tűnik el. A letépett virágok múlandósága percekben mérhető, a turistaút szélére kidobott elhervadt („megunt”) csokrok az emberi birtoklásvágy szomorú példái. Tovább...
2017. március 6., 09:34
Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét. Tovább...
2017. március 4., 10:00
Az Esztáz-kői-barlang a Felsőtárkány melletti Gyetra-völgyben található. Megközelítése lehetséges kerékpárral, amely kölcsönözhető is a BNPI felsőtárkányi látogatóközpontjában, de gyalogosan is. Sisakot és fejlámpát a túravezető biztosít. Tovább...
2017. március 3., 12:30
300 millió forintos Európai Uniós forrásból épül látogató-, oktatási- és kezelőközpont Mátrafüreden – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, valamint Horváth László, a térség országgyűlési képviselője. Tovább...
2017. március 3., 08:59
2017-ben ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Idén a Bükki Nemzeti Park védnöke a Kaláka együttes. Ebből az alkalomból a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködve a Kaláka Fesztivállal nyílt, korhatár nélküli versíró pályázatot hirdet „A Bükk csavargó útjain” címmel. (A pályázat címe Apor Elemér, a jeles egri költő egyik versét idézi.) Tovább...
2017. március 2., 15:57
Március 1-jétől elindult a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Nemzeti Parkok közös kampánya, a Barlangoljunk! elnevezésű programsorozat, melynek nyitórendezvényére Egerben, az Agria Plázában került sor. A programot az Inverse Everest fotópályázat megnyitója és a Láthatatlan Magyarország című 3D-s film vetítése színesítette. Tovább...
2017. március 1., 15:00
Az „Inverse Everest” fotókiállítás megnyitója a Föld legmélyebb barlangjáról (2197 m), amelynek anyagát egy magyar expedíció készítette 2016-ban. Ezt követően Egri Csaba barlangi fotós látványos 3D-s bemutatója következik hazai és külföldi barlangokról. Tovább...
2017. március 1., 09:07
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, mint a mellékletben megjelölt tárgyi földterületek haszonbérbe adója, figyelemmel a 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségére, ezúton tájékoztatja a Tisztelt Érintetteket a 2016. november 14. napján közzététel útján meghirdetett, és azóta lefolytatott, 1043/2016 – tól 1053/2016 – ig sorszámozott pályázati eljárások eredményéről: Tovább...
2017. február 28., 10:42
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 40. éves fennállásának alkalmából jubileumi programsorozattal készülünk a 2017-es évben. A 9 alkalomból álló pecsétgyűjtő túrasorozat első programja „A bükki farkasok nyomában” rendezvényünk volt. Tovább...
2017. február 25., 09:00
Cinegékkel, pintyekkel, rigókkal, harkályokkal és egyéb, kevéssé ismert énekesmadarakkal (hajnalmadár, havasi szürkebegy, bajszos sármány), valamint ragadozó madarakkal, hollókkal is találkozhatunk a fokozottan védett sziklafalak közelében. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2017. február 22., 12:04
A Magyar Biológiai Társaság Környezet- és Természetvédelmi Szakosztálya, az Eszterházy Károly Egyetemmel, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal és az MTA Ökológiai Kutatóközponttal együttműködésben tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciát Egerben. Tovább...
2017. február 22., 11:48
A Vizes Élőhelyek Világnapja, és a közelgő Víz Világnapja alkalmából a Föld vízkészletének fontosságára és megőrzésére hívtuk fel az egri Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Tinódi Sebestyén Tagiskolájának tanulói figyelmét egy rendhagyó óra keretében. Tovább...
2017. február 21., 14:23
A Magyar Nemzeti Parkok márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. Tovább...
2017. február 21., 09:47
2017. február 20-án. (hétfőn) Dr. Mika János klímakutató előadását hallgathattuk az Egyetem könyvtárában Tovább...
2017. február 20., 14:21
Magyarországon és a világon elsőként a miskolci Herman Ottó Múzeumban mutatták be az expedíció fotóit, amelyek most márciusban Egerben lesznek láthatók a Barlangok hónapja program részeként. Tovább...
2017. február 16., 11:26
Cinegékkel, pintyekkel, rigókkal, harkályokkal és egyéb, kevéssé ismert énekesmadarakkal (hajnalmadár, havasi szürkebegy, bajszos sármány), valamint ragadozó madarakkal, hollókkal is találkozhatunk a fokozottan védett sziklafalak közelében. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2017. február 15., 09:23
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közel kilencszáz millió forintot nyert Európai Uniós pályázati támogatásból dél-hevesi állattartó telepének infrastrukturális fejlesztésére. Az itt legeltetett, jelenleg 120 egyedből álló szürke szarvasmarha gulya a gyepterületek természetvédelmi célú hasznosítását valósítja meg 2013 óta. Tovább...
2017. február 15., 08:56
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közel négyszáz millió forintot nyert Európai Uniós pályázati támogatásból 38 bükki barlang természeti állapotának megőrzésére, denevérek élőhelyének megóvására. Tovább...
2017. február 14., 11:23
2017. február 11-én szakvezetést tartottunk a fokozottan védett Tarjánka-patak szurdokvölgyében. Tovább...
2017. február 9., 14:15
A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság fotópályázatot hirdet "Bükkaljai kőkultúra" címmel. A pályázat aktualitását a 2016-ban elnyert Hungarikum cím adja, mely indoklása szerint a „Kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra” egy sajátos tájkarakterre épülő egységes természeti-, tájgazdálkodási- és kultúrtörténeti rendszer, mely kiemelkedő példát mutat a Magyar Értéktár természeti környezet kategóriájára. Tovább...
2017. február 8., 11:28
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetismereti vetélkedőt hirdet felső tagozatos (5-8. osztály) diákok részére, akik érdeklődnek a természetvédelem iránt, és akiket foglalkoztat a klímaváltozás kérdése. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. Tovább...
2017. február 8., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezen a napon látogatási lehetőséget biztosít a Mátrai Tájvédelmi Körzet egyik fokozottan védett területén, a Tarjánka-szurdokban. A szakvezetés érdekességét és látványosságát a fagyott víz és a lógó jégcsapok adják, melyeket ideális esetben láthatunk is. Tovább...
2017. február 6., 10:34
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 40 éves jubileuma alkalmából értékes nyereményekkel – nemzeti parki védjegyes kézműves termékek, ingyenes belépők és szolgáltatások, kiadványok, ajándéktárgyak - jutalmazzuk azokat a természetkedvelő kirándulókat, akik az alábbi tájakat bemutató ingyenes szakvezetett túráinkon szerezhető pecsétekből legalább ötöt összegyűjtenek egy pecsétgyűjtő lapra. Többet is érdemes gyűjteni, mert a legtöbb programon részt vett beküldőket ingyenes hétvégi szállással díjazzuk bármelyik választott erdei szálláshelyünkön. Tovább...
2017. január 27., 13:43
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság sajtótájékoztatót tartott a 2017-es év védnöki programjáról és a jubileumi évben megrendező programokról. Rónai Kálmánné igazgató a nemzeti park 40 éves évfordulója alkalmából sajtótájékoztatót tartott 2017. január 26-án Egerben. A sajtótájékoztatón sor került a nemzeti park 2017-es védnökének felkérésére. A védnöki program 2012-ben indult. A januári sajtótájékoztatón Horkai Zoltán adta át védnöki posztját a 2017-es év védnökének, a Kaláka együttesnek. A védnöki tisztségét Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője vette át, aki örömmel jelentette be, hogy a hazai természetvédelem egyik legnagyobb közönségrendezvénye, a Magyar Nemzeti Parkok Hete ebben az évben Egerben, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaláka Fesztivál közös szervezésében kerül megrendezésre. A 2017-es év kiemelt programjairól, terveiről és az előttünk álló feladatokról is szó esett. A kiemelt programjai a Barlangok Hónapja, melynek országos nyitórendezvényét Egerben tartják, a Bükk-Aggtelek kerékpártúra, a IV. Bükkaljai Mustra, a pecsétgyűjtő túrasorozat. A március 30-án tartandó jubileumi ülésre is felhívta a figyelmet igazgató asszony, ahol a nap zárásaként a Kaláka együttes tart családi koncertet Miskolcon. Tovább...
2017. január 26., 14:21
A hagyományokhoz hűen az év második hétvégéjén került sor a Dél-hevesi Sasszinkronból immár országos léptékűvé vált programra, melynek során a térségünkben telelő ragadozómadarak, elsősorban sasfajok számbavétele zajlik. Tovább...
2017. január 23., 12:00
Az ország nagy részén tovább nőtt a légszennyezettség, a magas szálló por tartalom miatt vasárnap már tizenhét település levegőjét minősítette veszélyesnek az Országos Közegészségügyi Központ (OKK). Tovább...
2017. január 23., 09:28
Január 21-én, szombaton félszáz emberrel, barátokkal, régi és új ismerősökkel vágtunk át a Bükkön - hóban és szikrázó napsütésben. Ablakos-kő-völgy, Csurgói erdészház, Fekete-sár, Körös-barlang, Őserdő, Vörös-kő és a Stimecz-ház jelentették a főbb állomáspontokat. Tovább...
2017. január 13., 12:09
Az ország legnagyobb függőleges esésű vízesése a tartós hideg következtében megfagyott. A vízesés a lillafüredi Palotaszálló függőkertjében található. A téli fagyott vízesést naponta több látogató is megcsodálja. Tovább...
2017. január 5., 14:49
A WWF Magyarország és partnerei a LIFE in Forests című LIFE projekt keretében szakmai konferenciát rendeznek, melynek célja, hogy fórumot biztosítson a Natura 2000 területeken folyó erdőgazdálkodással és erdőkezeléssel kapcsolatos szakmai tapasztalatok megismerésének és megosztásának. A konferencián a magyar előadók mellett neves külföldi szakemberek is felszólalnak. Tovább...
2017. január 2., 08:50
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2017. január 21-én nyolcadik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km-es terepi tanulmányútját, Nagyvisnyó és Felsőtárkány között átszelve a Bükköt. Tovább...
2016. december 25., 13:04
2016. december 13-án kihelyezett tanácsülést tartott az Eszterházy Károly Egyetem vezetése a Nyugati Kapu Látogatóközpontban. Ezen a napon került aláírásra az EKE és a BNPI közti stratégiai együttműködési megállapodás. Tovább...
2016. december 22., 14:49
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezúton tájékoztatja a Tisztelt Pályázókat, hogy a 2016. november 14 – én meghirdetett 1043/2016 – 1053/2016 számú földhaszonbérleti pályázatok bontására 2017. január 5-én, 9:00 órai kezdettel kerül sor. Tovább...
2016. december 17., 10:15
Útvonal: Millenniumi tanösvény – Kalapati pihenő – Rákmára-oldal – Éleskő vára – Balogh Miklós-völgy – Szalajka-völgy Tovább...
2016. december 16., 10:00
2016-ban a hazai denevérfajokat választották meg az „Év emlősének”. Ennek apropóján a Nógrád-Ipoly Természetvédelmi Tájegység munkatársai számos ismeretterjesztő-szemléletformáló foglalkozást tartottak a salgótarjáni óvodásoknak és iskolásoknak. A programokon több mint 300 gyermek vett részt. Tovább...
2016. december 11., 10:00
Az ünnepek közeledtével, kedves, hangulatos kézműves szöszmötölő programot kínálunk a családoknak, gyermekeknek a felsőtárkányi látogatóközpont alkotótermében. Tovább...
2016. december 9., 09:38
Útvonal: Millenniumi tanösvény – Kalapati pihenő – Rákmára-oldal – Éleskő vára – Balogh Miklós-völgy – Szalajka-völgy Tovább...
2016. december 2., 12:52
Az elmúlt évszázadban kialakult gyakorlat szerint a madáretetés a fagyos, havas, ónos esős időszak, tehát a késő ősztől kora tavaszig tartó hónapok madárvédelmi tevékenysége. Tovább...
2016. november 30., 09:20
November 21-én lezárult az „Év emlőse” rajzpályázat, melynek apropóját a hazai denevérfajok védelme adta. Tovább...
2016. november 29., 13:29
Az ünnepek közeledtével, kedves, hangulatos kézműves szöszmötölő programot kínálunk a családoknak, gyermekeknek a felsőtárkányi látogatóközpont alkotótermében. Tovább...
2016. november 25., 10:09
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében idén már 12. alkalommal került sor a középfeszültségű oszlopok országos felmérésére. Ennek a programnak a fő célja a középfeszültségű oszlopok és vezetékek által okozott, leginkább áramütésből eredő madárpusztulások feltérképezése volt. Ugyanakkor így pontosabb képet kaphatunk a még szigeteletlen oszlopfejek elhelyezkedéséről és károkozásáról is, illetve a már szigetelt oszlopok esetében is ellenőrizhetjük a különböző szigetelések és madárvédelmi berendezések hatékonyságát. Tovább...
2016. november 24., 15:49
A Mátrai Tájvédelmi Körzet Természetvédelmi Területkezelési Egységünkben az utóbbi napokban 4 kárpáti borzderes szarvasmarha borjúnk született. Az új jövevények annak a szintén itt tartott bikának a leszármazottai, amelyik a Magyarországon elsőként kiadott hivatalos fedeztetési engedély birtokosa. Még 6 borjú születését várjuk. Nagy előrelépés ez a fajtának a Mátrai Tájvédelmi Körzetben történő, illetve hazai újrahonosításában. Tovább...
2016. november 22., 10:45
A természettel kapcsolatos szakmákkal ismerkedhettek meg diákok a hatvani vadászati múzeum programján. Megtudhatták, milyen egy zoológus munkaköre, mit csinálnak a természetvédelmi területfelügyelők, vagy miként dolgozik egy preparátor. Tovább...
2016. november 22., 09:43
2009-ben indult útjára a kezdeményezés, amely minden év november utolsó hetében a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára hívja fel a figyelmet. Ennek keretében lelkes önkéntesek saját akcióötleteikkel csatlakozhatnak. Magyarország 2012-ben csatlakozott a kampányhoz, azóta folyamatosan bővül az aktív résztvevők köre, az elmúlt évben 475 szervezet, intézmény vett részt akciókkal Hulladékcsökkentési hét programjában. Tovább...
2016. november 17., 15:41
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete az USA nemzeti parki hálózatának 100. évfordulója alkalmából 2016-ban felkereste a magyarországi nemzeti parkokat, ahol a hazai természeti értékekkel és a természetvédelem állami apparátusával ismerkedett. Sorrendben a tizedik állomásként 2016. november 16- án érkezett meg a Bükki Nemzeti Parkba. Tovább...
2016. november 14., 14:02
A Batúz tanya Természetvédelmi és Területkezelési Központ egy évvel ezelőtt KEOP pályázatból jött létre (Lótartás infrastrukturális feltételeinek megteremtése a Batúzban. Keop-3.2.0/11-2012-0017 és 0018) a Borsodi Mezőség védett legelőinek természetvédelmi célú kezelésére. Az egykor vízjárta mezőség ma is számos olyan botanikai és zoológiai ritkaságnak adnak otthont, melyek speciális kezelést igényelnek. A terület kiemelkedő élőhely- és fajdiverzitása indokolttá teszi egy komplex élőhelykezelés megvalósítását, amelyben a fő cél a természetvédelmi szempontból kiemelkedő hazai és nemzetközi védelem alatt álló fajok ökológiai igényeinek kielégítése. A kezelés elsődleges eleme a legelőre alapozott extenzív állattartás. A központ emellett célul tűzte ki a Furioso - North Star védett őshonos lófajta megőrizését az utókor és a magyarság számára. Tovább...
2016. november 12., 10:33
November 12-én, szombaton, „Madárbarát kert” programra invitáljuk az érdeklődőket Felsőtárkányban! Bár novemberben még messzebb állnak tőlünk a nagy hidegek, de nem árt időben tájékozottnak lennünk madaraink helyes téli etetéséről! A program központi témája ugyanis a madáretetés lesz, melyről hasznos információkat hallhatnak majd a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportjának előadásában. Tovább...
2016. november 11., 13:21
A pályázat célja a természeti értékek megóvása mellett a természetkímélő gazdálkodási módokat alkalmazó családi gazdaságok megerősítése, az állattenyésztési tevékenység ösztönzése és az állattenyésztés termőföld igényének biztosítása, különös tekintettel a védett, őshonos és veszélyeztetett háziállatfajtáink megőrzésére. Tovább...
2016. november 9., 08:22
Elkészült a „Kisgyőri Halom-vár-Csincse-völgy-Cseh-völgy” (HUBN20007) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület (Natura 2000 terület) egyeztetési tervdokumentációja. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. november 7., 10:24
November 12-én, szombaton, „Madárbarát kert” programra invitáljuk az érdeklődőket Felsőtárkányban! Bár novemberben még messzebb állnak tőlünk a nagy hidegek, de nem árt időben tájékozottnak lennünk madaraink helyes téli etetéséről! A program központi témája ugyanis a madáretetés lesz, melyről hasznos információkat hallhatnak majd a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportjának előadásában. Tovább...
2016. november 5., 09:00
Idén júniusban Nemzeti érték (azaz Hungarikum) címet kapott a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra, mely látnivalókat ezen alkalommal Eger és Ostoros határában keresünk fel és Baráz Csaba, a kaptárkövek kutatója terepi előadás keretében mutat be. A túra az Eger határában található kaptárkő előfordulásokat és az Ostoros mellett megbújó bükkaljai kőkultúra emlékeit célozza meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaptárkő Egyesület közös szervezésében. A program borkóstolóval zárul. Tovább...
2016. október 26., 14:45
Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja, október 23-a alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen 56 személy részére kitüntetéseket adott át. Ez alkalomból a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet területén természetvédelmi őrszolgálati feladatokat ellátó Seres Mihály Nándor őrkerület-vezető kollégánk Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott. Tovább...
2016. október 26., 10:33
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság október 8-án, a Geotóp Napon látogatási lehetőséget biztosított a Mátrai Tájvédelmi Körzet egyik fokozottan védett területén, a Tarjánka-szurdokban. Tovább...
2016. október 22., 14:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportja daruvonulás- és madármegfigyelő túrát szervez Tiszabábolna község határában, a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet területén. A Szélkiáltó tanösvényt bejárva ismertetjük meg az éjszakai pihenőjükre behúzó darvakat, vadludakat és a környék ragadozómadarait. Tovább...
2016. október 18., 10:01
Idén júniusban Nemzeti érték (azaz Hungarikum) címet kapott a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra, mely látnivalókat ezen alkalommal Eger és Ostoros határában keresünk fel és Baráz Csaba, a kaptárkövek kutatója terepi előadás keretében mutat be. A túra az Eger határában található kaptárkő előfordulásokat és az Ostoros mellett megbújó bükkaljai kőkultúra emlékeit célozza meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaptárkő Egyesület közös szervezésében. A program borkóstolóval zárul. Tovább...
2016. október 17., 11:10
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportja daruvonulás- és madármegfigyelő túrát szervez Tiszabábolna község határában, a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet területén. A Szélkiáltó tanösvényt bejárva ismertetjük meg az éjszakai pihenőjükre behúzó darvakat, vadludakat és a környék ragadozómadarait. Tovább...
2016. október 17., 10:51
Az őszi szünet idejére meghosszabbítottuk a lillafüredi Anna-barlang októberi nyitva tartását, így november 6-ig 10.00- tól 15:00-ig várjuk vendégeinket. Tovább...
2016. október 15., 09:00
Szakvezetett gyalogtúra a Bükk egyik legnagyobb bronzkori erődített telepéhez. Tovább...
2016. október 13., 13:50
Tisztelt Haszonbérlőnk! Tovább...
2016. október 11., 13:41
Szakvezetett gyalogtúra a Bükk egyik legnagyobb bronzkori erődített telepéhez. Tovább...
2016. október 8., 10:00
E különleges alkalomból az egyébként zárt területre kalauzoljuk az érdeklődőket, ahol a Mátra vulkáni múltját szemléltetjük az itt megtalálható kőzettani érdekességek segítségével. Tovább...
2016. október 5., 15:43
Az Állatok Világnapja alkalmából, október 4-én megrendezett természetismereti programjainkon közel 60 fő vett részt. Az általános iskolások rejtvényeken és ügyességi feladatokon keresztül ismerkedtek a 2016-os év állatfajaival. Tovább...
2016. október 4., 14:53
Az Állatok Világnapja alkalmából színes programmal várjuk az állatbarátokat a felsőtárkányi Nyugati Kapu Látogatóközpontban, 2016. október 4-én (kedden) 14:00-tól. Tovább...
2016. szeptember 27., 15:59
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság rajzpályázatot hirdet általános és középiskolás diákok részére, melynek témáját az „Év emlőse”, vagyis 2016-ban a hazai denevérfajok ihlették. Az „Év emlőse” program, minden évben más és más őshonos állatunkra hívja fel a figyelmet, elősegítve azok megismerését és hatékony védelmét. Tovább...
2016. szeptember 26., 12:28
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezen a napon látogatási lehetőséget biztosít a Mátrai Tájvédelmi Körzet egyik fokozottan védett területén, a Tarjánka-szurdokban. Tovább...
2016. szeptember 26., 10:38
Az Állatok Világnapja alkalmából színes programmal várjuk az állatbarátokat a felsőtárkányi Nyugati Kapu Látogatóközpontban, 2016. október 4-én (kedden) 14:00-tól. Tovább...
2016. szeptember 26., 10:22
Elkészült a Sátai Tőkés-völgy (HUBN20020) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület (Natura 2000 terület) egyeztetési tervdokumentációja. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. szeptember 26., 10:14
Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben. Az idei rendezvényre október első két napján, szombaton és vasárnap kerül sor. Tovább...
2016. szeptember 26., 08:54
Elkészült az Egerbakta-Bátor környéki erdők (HUBN20012) kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület (Natura 2000 terület) egyeztetési tervdokumentációja. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. szeptember 22., 14:35
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai 2016. október 4-én a madármentésről tartanak előadást az érdeklődőknek. Tovább...
2016. szeptember 22., 14:01
Újabb „Nógrádikum” díjban részesült igazgatóságunk a X. Nógrádi Megyenapon Tovább...
2016. szeptember 22., 13:46
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nógrád Megyei Helyi Csoportja közös programot hirdet október első hétvégéjére az Európai Madármegfigyelő Napok alkalmából. Tovább...
2016. szeptember 12., 11:09
Szeptember 7-én a "Mikrovilág" elnevezésű tematikus napunkon, és szeptember 11-én pedig pókász programunkon mikroszkópok használatával ismerkedtek az érdeklődők, illetve terepi pókfogás, határozás keretében ismerkedtek meg a jelenlevők a nyolclábú állatokkal. Tovább...
2016. szeptember 11., 14:10
Szakmai előadás, ahol rengeteg információt, érdekességet hallhatnak a pókok életéről. Ezt követően egy barát-réti terepi foglalkozás során mindenki személyesen is találkozhat e különös állatcsoport ritka képviselőivel. Tovább...
2016. szeptember 4., 10:30
Hegyek, erdők, barlangok, régi erdei mesterségek és a természetvédelmi tevékenység bemutatása Répáshuta térségében egy egész napos túraprogram keretében. Tovább...
2016. szeptember 1., 10:47
Augusztus 20-án a Földművelésügyi Minisztérium Szent István Napja alkalmából szervezett kitüntetési ünnepségén Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár Miniszteri Elismerő Oklevelet adott át Sipos Józsefné kollégánknak. Tovább...
2016. szeptember 1., 09:00
Hegyek, erdők, barlangok, régi erdei mesterségek és a természetvédelmi tevékenység bemutatása Répáshuta térségében egy egész napos túraprogram keretében. Tovább...
2016. augusztus 31., 09:18
A minden évben hagyományosan augusztusban megrendezett denevér est idén sem maradhatott el, melyre közel ötven fő volt kíváncsi. Tovább...
2016. augusztus 30., 12:18
Szakmai előadás, ahol rengeteg információt, érdekességet hallhatnak a pókok életéről. Ezt követően egy barát-réti terepi foglalkozás során mindenki személyesen is találkozhat e különös állatcsoport ritka képviselőivel. Tovább...
2016. augusztus 27., 17:00
Az év emlősei 2016-ban a denevérek. A Vadonleső Központ által kezdeményezett Év Emlőse országos rendezvénysorozat idén összekapcsolódik a Felsőtárkányban már hagyományosnak mondható Denevérek Éjszakájával, melyet a Nemzetközi Denevéréj alkalmából szervez minden év augusztusában a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Mindkét kezdeményezés célja az, hogy az emberekkel - különös tekintettel a gyerekekre - megismertesse ezt a méltatlanul mellőzött, félreismert, ám rendkívül hasznos és érdekes emlőscsoportot. Tovább...
2016. augusztus 19., 11:04
A ház Cserépfalu közelében található, a Hór-völgyben, az Oszlai-réten, a tájház szomszédságában. A településtől négy kilóméternyire van, ami az itt megszálló vendégek számára autóval is leküzdhető. Tovább...
2016. augusztus 17., 12:51
Az év emlősei 2016-ban a denevérek. A Vadonleső Központ által kezdeményezett Év Emlőse országos rendezvénysorozat idén összekapcsolódik a Felsőtárkányban már hagyományosnak mondható Denevérek Éjszakájával, melyet a Nemzetközi Denevéréj alkalmából szervez minden év augusztusában a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Mindkét kezdeményezés célja az, hogy az emberekkel - különös tekintettel a gyerekekre - megismertesse ezt a méltatlanul mellőzött, félreismert, ám rendkívül hasznos és érdekes emlőscsoportot. Tovább...
2016. augusztus 15., 16:21
Július 25. és 29. között rendeztük meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság napközis táborát Felsőtárkányban, melyre 25 „túramanó” jelentkezett. A tábor programjai, foglalkozásai döntően a Bükk-hegység természeti értékeire irányították a résztvevők figyelmét. Tovább...
2016. augusztus 15., 13:31
Idén nyáron 12 parlagi sas fióka repült ki a Bükki Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben és a körülötte elterülő Natura 2000 védelmet élvező területeken. Tovább...
2016. augusztus 15., 13:28
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság első alkalommal vett részt a 2016. augusztus 12-13-án megrendezett IV. Harsányi Szürkemarha Fesztiválon. A rendezvény jó alkalom volt, hogy megismertessük a résztvevőkkel igazgatóságunk természetvédelmi feladatait és ökoturisztikai kínálatát. Tovább...
2016. augusztus 15., 11:50
Elkészültek a Tepke (HUBN20056) és a Bézma (HUBN20057) kiemelt jelentőségű természet-megőrzési területek (Natura 2000 területek) fenntartási terveinek egyeztetési tervdokumentációi. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. augusztus 13., 21:00
Augusztus a hullócsillagok hónapja. Az év ezen időszakában, egészen pontosan augusztus 13-14. éjszakáin látványos hullócsillagokat figyelhetünk meg a városoktól távol. A jelenség kapcsán távcsöves csillagászati bemutatóval és tábori ágyakról nézhető meteorlessel kedveskedünk a hozzánk ellátogatóknak. Tovább...
2016. augusztus 4., 14:00
Sérült nagy kócsagot mentettek a Mátrai és a Nógrádi Tájegység munkatársai. A madárra túrázók bukkantak rá a Bátonyterenyéhez tartozó Szorospatak közelében. Nógrád megyében – valljuk be – nem mindennapi látvány az úttesten ácsorgó nagy kócsag, főleg nem a Mátra erdős vidékén! Tovább...
2016. július 30., 18:39
Szomorú hírt kell megosztanunk: Farkas Szabolcs kollégánk, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kormánytisztviselője, a természetvédelmi őrszolgálat tagja 2016. július 24-én, súlyos betegség után örökre eltávozott közülünk. Tovább...
2016. július 9., 21:00
Hogyan tájékozódtak egykor régen az emberek a sötét éjszakában? Telefon, GPS és egyéb eszközök híján a csillagok állásából tudtak maguknak utat találni. Izgalmas séta a sötét, holdfényes erdőben, és távcsöves megfigyelés, bemutató vár ránk. Éjszakai tanösvény-bejárást és csillagászati bemutatót tartunk Felsőtárkányban. Megfelelő időjárás esetén a Jupitert, több galaxist, gömb- és nyílthalmazt, illetve kettőscsillagot fogunk megfigyelni. Tovább...
2016. július 6., 11:29
Amint arról korábban hírt adtunk, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területére is visszaérkeztek a szalakóták. A madarak nem tétlenkedtek, hamar költésbe kezdtek és mostanra a legtöbb, számukra kitett mesterséges odúban szalakóta fiókák cseperednek. Tovább...
2016. július 6., 11:15
2016. július 1-jén dr. Nováki Gyula régész 90. születésnapja alkalmából ünnepi rendezvényre került sor Salgótarjánban. Tovább...
2016. július 5., 14:53
A periodika 2006-tól jelenik meg évente három-négy alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadásában. Eleinte az INTERREG 3A program keretében , az Európai Unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásában készült, majd a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének keretében. Tovább...
2016. július 5., 09:09
A rekkenő hőség ellenére is akadtak érdeklődők szombati túránkon, mely a felsőtárkányi Vár-hegyi tanösvényen vezetett keresztül. A résztvevők - Schmotzer András kutatási referens szakvezetésével - számos növénycsalád képviselőjével ismerkedhettek meg. Tovább...
2016. július 4., 10:27
Elkészültek a Szandai Várhegy (HUBN20059) és a Szentkúti Meszes-tető (HUBN20055) Natura 2000 területek egyeztetési tervdokumentációi. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. július 2., 09:00
"Milyen növény ez?" tematikus nap keretében egy botanikai sétára hívjuk az érdeklődőket. A Bükk növénytakarójának fajgazdagságát, növénytársulásainak sokféleségét számos tényező alakította, melyben elsősorban a hegység geomorfológiai, klimatikus, alapkőzeti és talajtani viszonyai játszottak meghatározó szerepet. A Vár-hegyi tanösvény mentén a cseres tölgyes és gyertyános tölgyes jellemző növényeinek legfontosabb határozóbélyegeit ismerhetjük meg. Tovább...
2016. június 29., 12:18
Hogyan tájékozódtak egykor régen az emberek a sötét éjszakában? Telefon, GPS és egyéb eszközök híján a csillagok állásából tudtak maguknak utat találni. Izgalmas séta a sötét, holdfényes erdőben, és távcsöves megfigyelés, bemutató vár ránk. Éjszakai tanösvény-bejárást és csillagászati bemutatót tartunk Felsőtárkányban. Megfelelő időjárás esetén a Jupitert, több galaxist, gömb- és nyílthalmazt, illetve kettőscsillagot fogunk megfigyelni. Tovább...
2016. június 27., 11:29
Az erdő bonyolult rendszer, ezért pontos működése a legtöbb ember számára érthetetlen. És ez nem csak a természeti viszonyaira igaz, hanem az erdővel kapcsolatos jogi és szakmai szabályozásra is. Kevés olyan ember van – az erdő tulajdonosait is beleértve – aki számára világos, hogy mit miért kell, vagy lehet az erdőben csinálni. Tovább...
2016. június 27., 09:26
"Milyen növény ez?" tematikus nap keretében egy botanikai sétára hívjuk az érdeklődőket. A Bükk növénytakarójának fajgazdagságát, növénytársulásainak sokféleségét számos tényező alakította, melyben elsősorban a hegység geomorfológiai, klimatikus, alapkőzeti és talajtani viszonyai játszottak meghatározó szerepet. A Vár-hegyi tanösvény mentén a cseres tölgyes és gyertyános tölgyes jellemző növényeinek legfontosabb határozóbélyegeit ismerhetjük meg. Tovább...
2016. június 25., 10:00
A Barlangok világnapja alkalmából ingyenes szakvezetést biztosítunk a jelentkezők számára június 25-én a Felsőtárkány közelében található Esztáz-kői-barlang felső szakaszán. Tovább...
2016. június 25., 10:00
Védnöki programunk a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tevékenységének bemutatását segíti, melyben évről évre olyan ismert közéleti személyiségeket, művészeket kérünk fel, akik hivatásukkal és személyiségükkel felvállalják a természetvédelem ügyének képviseletét. 2016-ban Horkai Zoltán, a nemzetközi filmipar elismert állatkoordinátora segítségével hívjuk fel a figyelmet a természet önszabályozó képességét megtestesítő nagyragadozókra. Tovább...
2016. június 24., 21:00
A júniusi éjszakákon egyszerre felragyogó szentjánosbogarak sokasága feledhetetlen látvány. A nőstény a talajon ül, vagy felmászik az alacsony növényekre, és potrohát felgörbítve láttatni engedi a hasoldalán lévő világítószervét. A levegőben alacsonyan repülő hím ezt a zöldessárga fényforrást keresi, ahogyan mi is éjszakai túránk során. Tovább...
2016. június 21., 14:41
A 37. Kaláka Folkfesztiválon a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozott programjaival a nagyszabású rendezvénysorozathoz. Az Eszterházy tér színes kirakodóvásárán találkozhatnak az igazgatóság természetismereti kiadványaival, emblémázott ajándéktárgyaival, de ugyanitt felvilágosítást kaphatnak az év környezet- és természetismereti rendezvényeiről, túralehetőségekről, legyen szó gyalogos, avagy kerékpáros, föld feletti, vagy föld alatti kirándulásról. Az Eszterházy tér egyedi kínálatát gazdagítják az igazgatóságunk sátra melletti Nemzeti Park Védjegyes termelők árui: így itt találják a különleges kisgyőri mézeket, a bükkszentkereszti erdei bogyós lekvárokat, fajátékokat és fa népi iparművészeti alkotásokat Nagyvisnyóról és a királdi Művésztanya népművészeti remekeit is. Tovább...
2016. június 20., 14:40
Védnöki programunk a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tevékenységének bemutatását segíti, melyben évről évre olyan ismert közéleti személyiségeket, művészeket kérünk fel, akik hivatásukkal és személyiségükkel felvállalják a természetvédelem ügyének képviseletét. 2016-ban Horkai Zoltán, a nemzetközi filmipar elismert állatkoordinátora segítségével hívjuk fel a figyelmet a természet önszabályozó képességét megtestesítő nagyragadozókra. Tovább...
2016. június 20., 14:12
Június 18, szombat, Szomolya - Csodás idő, jó hangulat, kirándulások, vidámságok és finomságok a bükkaljai települések és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közös rendezvényén. Tovább...
2016. június 20., 10:58
A Barlangok világnapja alkalmából ingyenes szakvezetést biztosítunk a jelentkezők számára június 25-én a Felsőtárkány közelében található Esztáz-kői-barlang felső szakaszán. Tovább...
2016. június 14., 15:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság először vesz részt az egri Kaláka Fesztivál programjaiban. Tovább...
2016. június 8., 08:37
A Bükkaljai tájegység értékőrző seregszemléje a térségfejlesztés és a természetvédelem jegyében ezúttal Szomolyán kerül megrendezésre. A programban főzőverseny, pálinkaverseny, helyi kézműves termelők kirakodóvására, Kaptárkő-túra és faluismereti túra, hagyományőrző csoportok színpadi bemutatója, népzenei koncertek és gyerekműsor és még sok érdekesség. Tovább...
2016. június 7., 17:48
Hogyan tájékozódtak egykor régen az emberek a sötét éjszakában? Telefon, GPS és egyéb eszközök híján a csillagok állásából tudtak maguknak utat találni. Izgalmas séta a sötét, holdfényes erdőben, és távcsöves megfigyelés, bemutató vár ránk. Éjszakai tanösvény-bejárást és csillagászati bemutatót tartunk Felsőtárkányban. Megfelelő időjárás esetén a Jupitert, több galaxist, gömb- és nyílthalmazt, illetve kettőscsillagot fogunk megfigyelni. Tovább...
2016. június 5., 10:00
A résztvevők a látványos túra közben megismerkedhetnek a természetes erdőképpel a fokozottan védett, csak engedéllyel látogatható Őserdőben, ahol több mint kétszáz éve nem folyik gazdálkodás. Tovább...
2016. június 4., 00:00
Nyílt nap a felsőtárkányi Nyugati Kapu Látogatóközpontban, ahol egész nap ingyenesen tekinthető meg a kiállítás. Tovább...
2016. június 3., 20:00
Rövid előadás a lepkék életéről, majd éjszakai terepi bemutató, ahol a kevéssé ismert, éjjel aktív, különleges szépségű lepkékkel testközelből is megismertetjük az érdeklődőket. Tovább...
2016. június 2., 10:00
Földtani és tájtörténeti szakvezetés Tovább...
2016. június 1., 10:57
Elkészültek a Tiszakeszi-morotva (HUBN20032) és a Girincsi Nagy-erdő (HUBN20029) Natura 2000 területek egyeztetési tervdokumentációi. A tervvel kapcsolatban az érintettek, a tulajdonosok és a területen gazdálkodók számára gazdafórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket. Tovább...
2016. június 1., 10:46
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Földművelésügyi Minisztérium célzott támogatásával Natura 2000 területek fenntartási terveit készíti, 2016-ban. Igazgatóságunk a nyílt tervezés gyakorlatát követve be kívánja vonni az érintett területhasználókat, hatóságokat, önkormányzatokat, civil szervezeteket és a lakosságot a tervezési folyamatba. Tovább...
2016. május 31., 16:30
Az Esztáz-kői-barlang a Felsőtárkány melletti Gyetra-völgyben található. Megközelítése Felsőtárkány – Egeres-völgy (Varró-ház kisvasút megállótól tovább a sorompónál) – Hideg-kúti-völgy (Napsugár-pihenő kulcsosháznál balra)– Gyetra-völgyi úton tovább 850 m. A falutól gyalogosan 50 perc, kerékpárral 20 perc alatt elérhető. Ajánlott öltözet, terepcipő, meleg ruházat (fejvédőt, lámpát biztosítunk). Tovább...
2016. május 31., 08:57
Újra látogatható a Bálvány csúcsán található Petőfi-kilátó, jelentette be a Vodafone Magyarország, miután a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve felújíttatta a korábban meglehetősen leromlott állapotú és így évekig lezárt kilátót. Tovább...
2016. május 30., 12:32
A biológiai sokféleség nemzetközi napja alkalmából a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet (Cerová vrchovina CHKO) munkatársai május 21-én Füleken, május 22-én Salgótarjánban szerveztek természetismereti programokat. A rendezvények jól szolgálták a természeti értékek széles körű megismertetését. Tovább...
2016. május 30., 09:52
A Magyar Nemzeti Parok Hete keretében június 3-án megrendezésre kerülő "Az éjszaka lepkéi Felsőtárkányban" elnevezésű programunk 20:00 óra helyett 21:00 órakor kezdődik. Tovább...
2016. május 30., 09:30
A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2016 rendezvény keretében május 28 –június 05. között ingyenes természetvédelmi programokkal várjuk a Bükkbe látogató és a helyben élő érdeklődőket. Tovább...
2016. május 27., 10:18
Igazi barbárok tanyáztak a Kecskelyuk-barlangban! Tovább...
2016. május 27., 09:53
Várhatóan már a hétvégén kinyílhat Lillafüreden az amerikai tulipánfa (Liriodendron tulipifera L.). Tovább...
2016. május 26., 10:32
2016. június 3-5-ig a Medves-vidéken megrendezendő fotós maraton programsorozatot a BNPI szakmai programokkal segíti. Tovább...
2016. május 25., 16:42
Várjuk olyan, maximum 8 fős csapatok (családok, civil szervezetek, baráti társaságok) jelentkezését, akik június 18-án (szombaton) Szomolyán a III. Bükkaljai Mustra keretében megrendezésre kerülő főzőversenyen szeretnének részt venni. Tovább...
2016. május 25., 14:57
2016. május 19-22 között került megrendezésre Hódmezővásárhelyen a XXIII. Alföldi Állattenyésztési Napok és Kiállítás nevű rendezvény. Az ország legnagyobb tenyészállat seregszemléjén első alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is képviseltette magát. Tovább...
2016. május 24., 11:07
A Vadonleső program „Év Emlőse” kezdeményezésére készített denevér témájú könnyűzenei alkotások, elsőként A Kutya Vacsorája: Éji vadász című dalára tetszőleges technikával készített video-klipeket (video, film, animáció, számítógépes technika stb.) várunk, melyben a teljes zeneszám elhangzik. Tovább...
2016. május 24., 10:00
A programsorozat a magyar–szlovák Novohrad–Nógrád Geopark különleges geológiai értékeit mutatja be az érdeklődőknek. A Fantasztikus Vulkánnap során tetten érhetők a vulkáni katasztrófák nyomai. Tovább...
2016. május 23., 17:02
2016.05.15-én Mezőszemere határában egy belvízfolton végeztem megfigyeléseket, amikor egy színes gyűrűvel megjelölt gólyatöcsre lettem figyelmes. A korábbi időszakban rendszeresen figyeltem meg a területen alkalmanként akár 8-10 madarat is, de a jelölt példányt ezen a napon láttam először. Tovább...
2016. május 23., 15:34
2016. május 13-14. között rendezte meg a Hortobágyi Nonprofit Zrt. immáron huszadik alkalommal az Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozót. A magyar szürke szarvasmarha gulyákat őrző pásztorok és gulyások mérik össze fizikai és szellemi tudásukat ezen a versenyen, amelyen idén először a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is részt vett. Tovább...
2016. május 23., 09:18
Szombaton ötven fő részvételével, kiváló időjárási viszonyok között zajlott a z Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából szervezett kerékpártúra Szilvásváradtól Aggtelekig. A kerékpározást és a természetet kedvelő, vállalkozó szellemű résztvevők mintegy hetven kilométert tekertek le a két nemzeti park közötti gyér forgalmú közutakon és erdészeti úton vezetett túrán. Tovább...
2016. május 22., 09:00
A természetvédelmi őrszolgálat által folytatott kutatási tevékenység ezúttal a nagyközönség számára is nyitott lesz: a Biológiai Sokféleség Napja alkalmából a Salgótarján közelében fekvő Gorva-völgy élővilága kerül bemutatásra május 22-én vasárnap. Tovább...
2016. május 21., 09:30
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba kerékpározunk 2016. május 21-én az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából. A túra során 12 településen és védett területeken haladunk keresztül települési megállókkal, ahol a településről és természeti értékekről kapunk ismertetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti totó, értékes nyeremények, és ingyenes barlanglátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2016. május 20., 12:11
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Lázbérci Tájvédelmi Körzet fennállásának negyvenedik évfordulója és a Biológiai Sokféleség Napja alkalmából természetismereti programot szervezett általános iskolák részére, május 19-én. Tovább...
2016. május 20., 12:01
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosított a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítették. Tovább...
2016. május 20., 10:26
Magyarországon 1902 óta ünnepeljük a Madarak és Fák Napját. E jeles nap alkalmából több ismeretterjesztő program lebonyolítására került sor a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrád-Ipoly Természetvédelmi Tájegységének szervezésében. Tovább...
2016. május 18., 15:21
A XVII. Gömör Expo & Fesztivál keretében május 7-én ismét rajthoz álltak fogathajóink Putnokon. Ezúttal egyes és kettes fogatban is kipróbálták magukat. Egyes fogattal Dávid Ádám és segédhajtója, Kónya Gergely 3. helyezést értek el Bella nevű lovukkal. Kettes fogatban, SZLV kategóriában Dongó Zoltán hajtó, Dongó Sándor segédhajtóval, valamint a Brill és Carlos nevű lovakkal 4. helyezést értek el. Eredményükhöz ezúton is gratulálunk. Tovább...
2016. május 17., 16:13
Manapság egyre több helyről halljuk, hogy régi gyümölcsfajták megőrzésével, megmentésével foglalkoznak intézmények, szervezetek, magánemberek egyaránt. Ma már vannak faiskolák, amelyek célul tűzték ki, hogy régi fajtákat is szaporítanak, iskolák, ahol bemutatják a gyerekeknek milyen a bőralma, a batul és a ponyik, egyházi kertek, ahol újra szeretnék éleszteni a régi hangulatot, kis manufaktúrák, amelyek nélkülözhetetlennek tartják a történelmi fajták használatát termékeikhez, művészek, akik régi fajtákról festenek képet, vagy írnak oly szeretettel, hogy egy-egy írást újra és újra el kell olvasni, mert érezzük a megírt almák, birsek ízét és illatát, mert ott vagyunk a szőlőhegyen az öreg diófa árnyékában… Tovább...
2016. május 17., 15:55
Az Észak-Bükkben költő egyik békászó sas (Clanga pomarina) pár hímjére a tavalyi évben raktunk jeladót, hogy nyomon követhessük a madár élőhely használatát, és vonulását. A jeladót még 2015. július 17-én szereltük fel az MME és a Revír Kft. szakembereivel. A szerkezet felszerelésével az volt a célunk, hogy adatokat nyerjünk az itt fészkelő pár táplálkozási szokásairól, helyi és hazai viszonylatban - azaz milyen táplálkozó helyeket, mezőgazdasági kultúrákat preferál ez a főleg mezei pockokkal táplálkozó sasfaj. Tovább...
2016. május 15., 09:00
Ezúttal kerékpárral járjuk be a Borsodi Tájvédelmi Körzet pusztáit, erdőit, vizes élőhelyeit, hogy egy nagyobb szeletet ismerhessünk meg belőle. Közben az adódó "frissítőpontokat" sem hagyjuk ki, így minden adott lesz egy kellemes és tartalmas nap eltöltéséhez. Tovább...
2016. május 11., 09:01
Magyar Nemzeti Parkok Hete 2016 rendezvény keretében május 28 –június 05. között változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. A rendezvény nyitóhétvégéjének május 28-29-én Debrecenben a Békás-tó zöldövezete ad otthont, kapcsolódva a Hortobágy házhoz jön! – pusztai kínáló- elnevezésű kulturális és gasztronómiai programsorozathoz és IX. Nemzetközi Fazekas Fesztiválhoz. Tovább...
2016. május 10., 10:00
Május 10-én ingyenes természetismereti programokkal, játékokkal várjuk az érdeklődőket a felsőtárkányi erdei iskolában. Tovább...
2016. május 8., 12:18
Május 9-én Merkúr-átvonulást figyelhetünk meg hazánk teljes területéről. A jelenséget a Merkúr csekély látszó mérete miatt szabad szemmel nem lehet megfigyelni, csak biztonságos napszűrővel ellátott, legalább 10x-es nagyítású távcsővel. Az esemény alkalmával távcsöves bemutatót tartunk május 9-én 13:00-tól az egri Dobó téren. Tovább...
2016. május 8., 09:30
Tavaszi madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, melynek során a "tollas szólistákat" hangjuk alapján tanuljuk meg beazonosítani. Tovább...
2016. május 7., 10:00
Kellemes kikapcsolódás és túra, miközben természetvédelmi őrünk betekintést ad a Mátra rejtett érdekességeibe. Tovább...
2016. május 3., 13:59
Ezúttal kerékpárral járjuk be a Borsodi Tájvédelmi Körzet pusztáit, erdőit, vizes élőhelyeit, hogy egy nagyobb szeletet ismerhessünk meg belőle. Közben az adódó "frissítőpontokat" sem hagyjuk ki, így minden adott lesz egy kellemes és tartalmas nap eltöltéséhez. Tovább...
2016. május 3., 10:56
Felsőtárkányban, a Bábakalács Erdei Iskolánkban mozgalmasan indult a tavasz, színes jeles- és tematikus napi programokkal vártuk az érdeklődőket Tovább...
2016. május 3., 10:48
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba kerékpározunk 2016. május 21-én az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából. A túra során 12 településen és védett területeken haladunk keresztül települési megállókkal, ahol a településről és természeti értékekről kapunk ismertetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti totó, értékes nyeremények, és ingyenes barlanglátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2016. május 3., 09:59
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiemelt feladatának tekinti a természettudományos ismeretek átadását, ezért szívesen támogatja az olyan kezdeményezéseket, mint a budapesti Bajza utcai Általános Iskola Öko napja, amelynek megrendezésében információkkal, kiadványokkal és szóróanyagokkal segített. Tovább...
2016. május 2., 15:54
2016. május 1-jén második alkalommal rendeztek fogathajtó versenyt Bélapátfalván, az Ipari Park területén. Az eseményen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság képviseletében Batúz-tanyai kollégáink is részt vettek. Saját állományból álló kétlovas fogattal indultak SZLV (Szabadidős Lovas Verseny) kategóriában. Tovább...
2016. május 2., 15:19
Tavaszi madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, melynek során a "tollas szólistákat" hangjuk alapján tanuljuk meg beazonosítani. Tovább...
2016. május 2., 13:18
Kellemes kikapcsolódás és túra, miközben természetvédelmi őrünk betekintést ad a Mátra rejtett érdekességeibe. Tovább...
2016. május 2., 12:24
Elindult a szalakóták számára is az idei költési szezon és a madarak lassan hozzálátnak a számukra kihelyezett mesterséges odúk elfoglalásához. Tovább...
2016. május 2., 11:30
Május 10-én ingyenes természetismereti programokkal, játékokkal várjuk az érdeklődőket a felsőtárkányi erdei iskolában. Tovább...
2016. április 29., 09:50
Tarnaszentmiklós Határában, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzethez tartozó védett legelőn idén is megtörtént a legeltetés megkezdése az április 28-án megrendezett Kihajtási Ünneppel. A legeltetés fő célja a terület minél természetesebb állapotban tartása, amely az itt élő pusztai növény- és állatfajok számára ideális élőhelyet teremt. Tovább...
2016. április 27., 14:17
2016. április 16-án a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (NMKI) munkatársai és családtagjaik családi nap keretében ismerkedtek meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság salgótarjáni Baglyas-kő Vár Látogatóközpontjának természeti értékeivel. Tovább...
2016. április 27., 11:46
A kerecsensólyom védelmében végzett közös, összehangolt tevékenységünket 2015. legjobb természetvédelmi projektjei közé választotta az Európai Bizottság A Bizottság minden évben kiosztja a „Legjobb LIFE természetvédelmi program” díját, az előző évben lezárt projektek körében. Három kategóriában összesen 63 európai uniós program közül 23 kapta meg ezt az elismerő kitüntetést, köztük „A kerecsensólyom védelme ÉK-Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában” című LIFE+ projekt. Tovább...
2016. április 27., 08:38
Április 22-én a Föld Napja alkalmából a Nemzeti Múzeumban tartott kitüntetési ünnepségen Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár átadták az idei PRO NATURA díjakat, emlékplaketteket, és Miniszteri Elismerő Okleveleket. Tovább...
2016. április 23., 09:00
Ezen a túrán az érdeklődők megismerkedhetnek a Cserépváralja környéki kevéssé ismert, ám annál látványosabb kaptárkövekkel és a Felső-szoros szurdokvölgyének földtani képződményeivel. (Szakvezető: Baráz Csaba a BNPI munkatársa) Tovább...
2016. április 20., 13:37
Egy tétellel bővítette a Hungarikumok Gyűjteményét és nyolc tétellel a Magyar Értéktárat a Hungarikum Bizottság Budapesten megtartott keddi ülésén. Tovább...
2016. április 19., 08:35
Vándorsólyom fészkelését sikerült a sziklamászóknak mászás közben detektálniuk a Fehérkőn. A nőstény kotlik, a hím táplálékért jár, így jelenlétük csak ritkán fedezhető fel - akkor azonban látványos. A hím a zsákmányt a levegőben adja át. Ez az aktus napjában többször is előfordul, így akár a szabadidőparkból, akár Herman Ottó múzeumnak berendezett házától is jól látható. A fészek megközelítése csak kötéltechnikával lehetséges, a sziklamászók azonban - önmagukat korlátozva - a sziklát idén elkerülik. Tovább...
2016. április 16., 21:00
Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a Magyar Nemzeti Parkok április 15-17-én. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatják majd mindazok, akik részt vesznek a tematikus túrák valamelyikén Tovább...
2016. április 15., 11:34
Sasvári János 2008-ban kezdett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-hevesi tájegységében természetvédelmi őrként dolgozni. Munkája során kiemelkedő szerepet vállalt a tájegység területén folyó természetvédelmi munkák szervezésében és lebonyolításában. Jelentős szerepe volt az itt folyó KEOP és Life pályázatok sikerességében. A területen folytatott felméréseivel és adatgyűjtésével nagymértékben hozzájárult a tájegység biotikai értékeinek naprakész megismeréséhez. A Dél-hevesi régióban országosan is kiemelkedő jelentőségű fokozottan védett ragadozó madár (parlagi sas, kerecsen sólyom, kék vércse) állományok védelmében és előfordulásuk, állományalakulásuk nyomon követésében kiemelkedő szerepet vállalt, és folytat jelenleg is. Tovább...
2016. április 15., 09:23
Ezen a túrán az érdeklődők megismerkedhetnek a Cserépváralja környéki kevéssé ismert, ám annál látványosabb kaptárkövekkel és a Felső-szoros szurdokvölgyének földtani képződményeivel. (Szakvezető: Baráz Csaba a BNPI munkatársa) Tovább...
2016. április 14., 15:16
A Tarnaszentmiklóson legelő szürke szarvasmarha gulyánk életében a végéhez közeledik az ellési időszak. Eddig összesen 82 borjú született, 44 bika és 38 üsző. Az anyák és borjaik számára megkezdtük a legeltetési szezon kezdetén esedékes legelőhöz szoktatást a gyepen, ezzel megalapozva a minél egészségesebb kondíciót. Tovább...
2016. április 14., 14:31
A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve 2016-ban meseíró pályázatot hirdet. Tovább...
2016. április 14., 10:00
A Magyar Természettudományi Múzeum és a Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső Programjának keretén belül kreatív pályázatok benyújtására invitálunk Tovább...
2016. április 11., 10:29
Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a Magyar Nemzeti Parkok április 15-17-én. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatják majd mindazok, akik részt vesznek a tematikus túrák valamelyikén Tovább...
2016. április 7., 15:54
A tavasz megérkeztével, a rovarok aktivitásának megindulásával a denevérek is ébredeznek téli álmukból. Ezek a rendkívül hasznos, kizárólag a rovarok szemszögéből félelmetes emlősök időnként a nyitva hagyott nyílászárókon át a folyosókra, szobákba is bejutnak – ilyen esetben kérjük értesítse szakértőnket, aki a befogásukban segít. Tovább...
2016. április 7., 10:53
A tavasz legbiztosabb jele, hogy fölébredtek az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület békái és megindultak szaporodó helyük felé. Mivel útjuk éppen a parkolón keresztül vezet, ilyenkor a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei terelő- és védőhálókkal kerítik le a parkolót, az utat tévesztő kétéltűeket pedig összegyűjtik és a kis tóhoz viszik. Tovább...
2016. április 4., 10:00
Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét. Tovább...
2016. április 2., 09:00
A Kerecsend határában, a 3-as főút mellett található, Magyarország eredeti vegetációjából megőrzött maradványerdő - amely ma már természetvédelmi terület - most a rá jellemző legszebb tavaszi aspektusban, virágszőnyeggel borított állapotában járható be, ráadásul természetvédelmi szakember vezetésével. Tovább...
2016. április 1., 13:53
A március 18-án a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság támogatásával megrendezett versenyen természettudományos ismeretekről, környezetvédelmi kérdésekről a vízkincs megóvásáról, a biológiai sokféleség fenntartásáról volt szó. Mindezek mellett a Bükki Nemzeti Parkkal kapcsolatos kérdések is megfogalmazódtak. Tovább...
2016. március 29., 15:27
A Kerecsend határában, a 3-as főút mellett található, Magyarország eredeti vegetációjából megőrzött maradványerdő - amely ma már természetvédelmi terület - most a rá jellemző legszebb tavaszi aspektusban, virágszőnyeggel borított állapotában járható be, ráadásul természetvédelmi szakember vezetésével. Tovább...
2016. március 27., 10:00
A bejáraton befolyó víz minden esetben nedves élményt nyújt. A függőleges aknákon való közlekedést beépített létrák teszik lehetővé. A kúszós-mászós útvonal miatt ezt a túrát inkább barlangjárásban tapasztaltabb személyeknek ajánljuk. Sisakot, fejlámpát, overált a túravezető biztosít. Tovább...
2016. március 27., 10:00
Ősrégészeti szakvezetés amely jó néhány Lillafüred -környéki ősemberbarlangot fűz fel egy igazán látványos és érdekes útvonalra. Részletek honlapunkon és facebook -oldalunkon. Tovább...
2016. március 26., 10:00
A fokozottan védett és lezárt cseppkőbarlang látogatását főleg kaland- és bizonyítani vágyó fiataloknak, valamint sportos felnőtteknek ajánljuk. Sisakot, fejlámpát, overált a túravezető biztosít. Tovább...
2016. március 24., 13:38
A kökörcsinek a magyar nép régi ismerősei. Már a honfoglalás előtt, az eurázsiai sztyeppéken vándorolva találkozhattunk velük, ez ugyanis a legjellemzőbb élőhelyük. Nevük is ebből a korból származik, a régi török köznyelvben ugyanis a kök kéket jelentett, a kökörcsin ennek a szónak a kicsinyítő képzős alakja. Érdekesség, hogy a kök szó fedezhető fel a kék termésű kökény és – kissé módosulva – a lilás virágú kikerics a nevében is. Persze azóta már törökül sem kök a kék, de kicsit megváltoztatva megőrizték ezt a szót, hiszen az ég török neve ma is gök. Tovább...
2016. március 24., 13:25
Rangos nemzetközi díjra esélyes a Galya-kilátó: az építmény bekerült a legnagyobb amerikai online építészmagazin, az Architizer éves versenyébe Renováció kategóriában. A jelöltek két díjra esélyesek: a szakmai zsűri elismerése mellett közönségdíjat is nyerhetnek. Tovább...
2016. március 23., 10:22
A húsvéti hosszú hétvége és a várható tavaszias idő miatti nagyobb érdeklődésre való tekintettel idén egy héttel korábban vezetjük be a nyári nyitva tartást idegenforgalmilag kiépített barlangjainkban. Tovább...
2016. március 22., 13:02
Március 20-án, vasárnap a Víz Világnapja alkalmából szerveztünk kerékpártúrát a Lázbérci víztározóhoz. Tovább...
2016. március 22., 11:07
Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. A programban - a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Főváros Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága együttműködésének köszönhetően - a több száz jelentkezőből kiválasztott gyakornokok a nemzeti parkokban ismerkedhettek meg a gyakorlati természetvédelem titkaival. Tovább...
2016. március 21., 20:36
Mintegy harminc fő volt kíváncsi a Bükkalja geológiai értékeivel kapcsolatos, természetvédelmi szakvezetésünkre Baráz Csaba kollégánk vezetésével. Tovább...
2016. március 21., 10:20
Ősrégészeti szakvezetés amely jó néhány Lillafüred -környéki ősemberbarlangot fűz fel egy igazán látványos és érdekes útvonalra. Részletek honlapunkon és facebook -oldalunkon. Tovább...
2016. március 21., 10:17
A március 26-27 -ei extrém overálos barlangtúrákra (Vénusz-barlang, Bolhási-víznyelő-bg.) több jelentkezőt nem tudunk fogadni, ezért a jelentkezés lezárult. Ettől függetlenül legalább 4 fős csoportok jelentkezése bármikor lehetséges, amelyeket a kapcsolat@bnpi.hu címen, vagy közvetlenül a túravezetőnél (Bátori Károly, 20/9157384) várjuk. Tovább...
2016. március 20., 09:30
A Víz Világnapja alkalmából egy kellemes kerékpáros kirándulás közben bemutatjuk a Lázbérci Tájvédelmi Körzetet, a víztározót és felkeressük a Lázbérci Vízmű üzemét, ahol bemutatjuk, mi köze a védett területnek az ivóvizünkhöz. A túrán saját és a helyszínen kölcsönzött kerékpárokat is igénybe lehet venni. Tovább...
2016. március 19., 09:00
Túra a Bükkalja geológiai értékei nyomán, természetvédelmi szakvezetéssel. Útvonala: Hór-völgyi Látogatópark – Suba-lyuk „ősemberbarlang” – Mész-hegy – Ördögtorony kaptárkő - Látogatópark Tovább...
2016. március 18., 09:19
Túra a Bükkalja geológiai értékei nyomán, természetvédelmi szakvezetéssel. Útvonala: Hór-völgyi Látogatópark – Suba-lyuk „ősemberbarlang” – Mész-hegy – Ördögtorony kaptárkő - Látogatópark Tovább...
2016. március 16., 13:23
Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Magyarország is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, amelynek egyik fontos célja, hogy a jövő generációiban tudatosítsa a víz szerepének, védelmének jelentőségét. Tovább...
2016. március 12., 10:00
Az Esztáz-kői-barlang a Felsőtárkány melletti Gyetra-völgyben található. Megközelítése lehetséges kerékpárral, amely kölcsönözhető is a BNPI felsőtárkányi látogatóközpontjában, de gyalogosan is. Sisakot és fejlámpát a túravezető biztosít. Tovább...
2016. március 7., 15:01
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság rajz- és esszépályázatot hirdet "Első gondolatom – a bükki ősemberbarlangok százezer éves történetéről” címmel általános iskola felső tagozatos és középiskolás tanulók részére Tovább...
2016. március 7., 13:53
2016. március 20, vasárnap Tovább...
2016. március 1., 14:13
Március 12-én (szombaton) 10 órakor kedvezményes barlanglátogatási lehetőség a kiépítetlen Esztáz-kői-barlangba. Tovább...
2016. március 1., 08:46
Minden bizonnyal a ragyogó idő és a tavaszias hangulat is közrejátszott abban, hogy a szombati Hajnalmadár túra iránt érdeklődők nagy számban jelentek meg. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel szervezett kirándulásunk célfaja az igen dekoratív magashegységi madár; a hajnalmadár (Trichodroma muraria) megfigyelése volt. E karmazsinpiros szárnyfolttal rendelkező kb. veréb-nagyságú faj - mely nevét e színéről kapta, a hajnali napsugarakra utalva - hazánkban téli vendég és a Bél-kő természetvédelmi területen október végétől március elejéig találhatjuk meg. Madarász kollégák idén is többször beszámoltak a megfigyeléséről, bár – mivel egy madárról van szó… -, nem kiszámítható, mikor és pontosan hol jelenik meg, a madarászat olykor igazi türelemjáték lehet. Tovább...
2016. február 27., 14:09
A magashegységek ezen impozáns énekesmadara a teleket alacsonyabb hegyvidéki területeken tölti, ilyenkor a Bél-kő sziklafalain is rendszeresen megfigyelhető. Mellette más, kevésbé ismert fajokkal (pl. havasi szürkebegy, bajszos sármány) is találkozhatunk. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2016. február 22., 09:50
A Tittel Pál Könyvtár és Médiacentrum szeretettel meghívja az érdeklődőket "Három nap a Valdájban" - képes útibeszámoló az oroszországi Valdáj Nemzeti Parkról című előadásra, melyen jelnyelvi tolmács biztosítja a kommunikációs akadálymentesítést. Tovább...
2016. február 19., 10:18
Az országos programsorozathoz kapcsolódva márciusban a Bükkben is kedvezményekkel, érdekes barlangi programokkal várunk minden érdeklődőt, aki szeretne közel kerülni a föld mélyén rejtőző kincsekhez. Tovább...
2016. február 17., 14:37
Az elmúlt hetekben a Bükk-fennsíkon hullott nagy mennyiségű csapadék hatására nem csak a lefolyó vizek mennyisége növekedett, hanem a hegylábi karsztforrások is "beindultak". A Szinva megnövekedett vízhozama miatt a lillafüredi Palota Szálló melletti vízesés is a szokásosnál intenzívebben, látványosabban működik a tél végi napokban, hetekben. Tovább...
2016. február 16., 12:53
Az elmúlt hetek csapadékos időjárásának hatására a Vörös-kő és az Imó-forrás is működésbe lépett. Ezek a források a karsztvízszint megemelkedésével mindaddig várhatóan működni fognak, míg az esős idő tart, valamint az azt követő hetekben is még jó eséllyel érdemes lesz felkeresni őket. Tovább...
2016. február 11., 15:41
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Novohrad-Nógrád Geopark Nonprofit Kft. olyan hosszútávú együttműködési megállapodást írt alá, amely célja a két szervezet közötti kapcsolat erősítése, egymás munkájának segítése, kölcsönös megismertetése, a természet védelme, a természetvédelmi célokat is szolgáló földtudományi értékekhez kapcsolódó bemutatás, geoturizmus terén a Novohrad-Nógrád Geopark területén. Tovább...
2016. február 5., 13:20
Az Országos Kéktúra megújult pecsételődobozait is jelölték egy hazai különleges ötleteket felvonultató szavazáson. Tovább...
2016. február 2., 10:19
2016-ban Horkai Zoltán, a nemzetközi filmipar elismert állatkoordinátora segítségével hívjuk fel a figyelmet a természet önszabályozó képességét megtestesítő nagyragadozókra. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tevékenységének szélesebb körű bemutatására 2012-ben indítottuk útjára védnökségi programunkat, melynek keretében évről évre olyan ismert közéleti személyiségeket, művészeket, kérünk fel a Bükki Nemzeti Park védnökének, akik személyiségükkel, hivatásuk kapcsán híven képviselik a természetvédelem ügyét. Tovább...
2016. február 1., 11:16
Idén ismét nagy sikerrel tartottuk meg hagyományos szakvezetett túránkat, amely észak-déli irányban szeli át a Bükköt. A program 2014 óta viseli az "Erőss Zsolt emléktúra" nevet, mellyel emléket állít a 2013-ban a Kancsendzöngán eltűnt hegymászónak, aki abban az évben a nemzeti park védnökeként tiszteletbeli vezetője volt a túrának. Tovább...
2016. január 30., 08:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2016. január 30-án hetedik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútját, Nagyvisnyó és Felsőtárkány között átszelve a Bükköt. Tovább...
2016. január 22., 08:51
A hagyományoknak megfelelően az idei évben is sor került Dél-Hevesben a telelő sasok számbavételére. Az idei volt a 23. ilyen esemény, amely a 13. Országos Sasszinkron keretein belül zajlott le, így az Igazgatóság működési területén több tájegységben is párhuzamosan folytak a számlálások. A Hevesi-sík mellett a Borsodi-síkon, a Bükkalján, Kesznyéten térségében, a Mátraalján és még számos más területen sikerült számba venni a telelő ragadozó madarakat. Tovább...
2016. január 4., 15:34
Hazánk két legnagyobb vízesése is igazgatóságunk működési területén található, melyek az időjárás téliesre fordulásával látványosan jéggé fagytak. Tovább...
2015. december 28., 11:09
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2016. január 30-án hetedik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútját, Nagyvisnyó és Felsőtárkány között átszelve a Bükköt. Tovább...
2015. december 13., 10:00
Ünnepváró kézműves program gyerekeknek és családoknak. Ajándékok, karácsonyi díszek, koszorúk készítése természetes anyagokból, helyi kézművesek segítségével. Tovább...
2015. december 12., 13:19
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság túravezető képzést hirdet mindazok számára, akik szakmailag felkészültebben, szakszerűbben kívánják tájékoztatni, túráztatni vendégeiket a Tisza-tavi régió, illetve annak védett területein, vagy akik a Tisza-tó szerelmesei és többet szeretnének megtudni annak élővilágáról. A képzés során kiemelt helyet kap a turisztikai alapismeretek és a természeti értékek megismertetése elméleti és gyakorlati formában. Tovább...
2015. december 10., 15:16
Idén is megrendezésre került a salgótarjáni Körúti Tagóvoda, illetve a Mackóvár Központi Óvoda óvodásai számára a „Madármikulás” elnevezésű foglalkozás a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpont munkatársai közreműködésével. Mikulás alkalmából cinkegolyót gyúrtak a gyerekek az áttelelő madarainknak. Tovább...
2015. december 7., 09:07
Az ünnepek közeledtével, kedves, hangulatos kézműves szöszmötölő programot kínálunk a családoknak, gyermekeknek a felsőtárkányi látogatóközpont alkotótermében december 13-án (vasárnap) Tovább...
2015. november 26., 13:10
Igazgatóságunk ez év szeptemberében adott hírt a Bükki Nemzeti Park területén született farkaskölykökről. A farkasok kameracsapdákkal történő követése azóta is folyamatos, miközben nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy a megfigyeléseket a lehető legkisebb zavarással végezzük. Tovább...
2015. november 17., 14:44
Családok, barátok, iskolások és sok madár részvételével zajlott szombati programunk, melyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen szerveztünk. Az összejövetel fő témája a téli madáretetés volt - melyről előadást tartottunk és a kisebbek segítségével madárkalácsot is készítettünk. Tovább...
2015. november 16., 15:30
A kék vércse védelme a Kárpát-medencében (LIFE11/NAT/HU/000926) elnevezésű Life+ projekt keretében november 5-én gazdálkodói fórum került megrendezésre a besenyőtelki Tepély-pusztán. Az igazgatóság szervezésében zajló rendezvény apropóját elsősorban az októberben megjelent Agrár-környezetgazdálkodási pályázati felhívás adta, amit tudvalevőleg nagyfokú érdeklődés övez a térség mezőgazdasági termelőinek körében. Tovább...
2015. november 14., 10:00
November 14-én, szombaton, „Madárbarát kert” programra invitáljuk az érdeklődőket Felsőtárkányban! Bár novemberben még messzebb állnak tőlünk a nagy hidegek, de nem árt időben tájékozottnak lennünk madaraink helyes téli etetéséről! A program központi témája ugyanis a madáretetés lesz, melyről hasznos információkat hallhatnak majd a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportjának előadásában. Tovább...
2015. november 13., 11:59
Túra a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben 2015. november 14-én. A túra során felkeressük a „Szélkiáltó” tanösvényt, megismerkedünk az itt található Ramsari Egyezményes védett területtel, az itt telelő, megpihenő és táplálkozó madarakkal. Tovább...
2015. november 11., 15:14
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, mint a mellékletben megjelölt tárgyi földterületek haszonbérbe adója, figyelemmel a 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségére, ezúton tájékoztatja a Tisztelt Érintetteket a 2015. június 29. napján közzététel útján meghirdetett, és azóta lefolytatott, 597/2015 – től 627/2015 – ig sorszámozott pályázati eljárások eredményéről: Tovább...
2015. november 11., 12:50
A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081) Life projekt első évében 3 szalakótát jelöltek meg jeladóval a Borsodi -Mezőség Tájvédelmi Körzet területén, amelyek fontos információkkal látták el a kutatókat a madarak területhasználatáról és táplálkozási szokásairól. Tovább...
2015. november 9., 15:57
Az idei fűtéskorszerűsítésnek köszönhetően az egész téli szezonban bevezető áron lehet igénybe venni a Bükk közepén található, mégis könnyen megközelíthető népszerű szálláshelyünket. Tovább...
2015. november 7., 09:00
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. Nagyszerű emlékművei úgy a földtörténetnek, mint a Kárpát-medencét benépesítő emberek történelmének. Épp egy éve, hogy országos védettséget kaptak ezek a fülkés sziklák, amelyeket most Baráz Csaba, a kaptárkövek kutatója terepi előadás keretében mutat be. A túra az Eger határában található előfordulásokat célozza meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaptárkő Egyesület szervezésében. Tovább...
2015. november 5., 09:25
November 14-én, szombaton, „Madárbarát kert” programra invitáljuk az érdeklődőket Felsőtárkányban! Bár novemberben még messzebb állnak tőlünk a nagy hidegek, de nem árt időben tájékozottnak lennünk madaraink helyes téli etetéséről! A program központi témája ugyanis a madáretetés lesz, melyről hasznos információkat hallhatnak majd a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportjának előadásában. Tovább...
2015. november 2., 11:47
Az október végi daruvonulás az ország vizes élőhelyein több helyütt megfigyelhető. Igazgatóságunk idén a korábbi Tisza menti árterületen, a Borsodi-mezőségben szervezett a látványos esemény tiszteletére szakvezetett túraprogramot az MME Bükki Helyi Csoportjával karöltve. Tovább...
2015. november 2., 11:38
Túra a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben 2015. november 14-én. A túra során felkeressük a „Szélkiáltó” tanösvényt, megismerkedünk az itt található Ramsari Egyezményes védett területtel, az itt telelő, megpihenő és táplálkozó madarakkal. Tovább...
2015. október 30., 12:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezúton közzéteszi, hogy az A.ERDŐ 221/V megnevezésű 0005851-0005875 sorszámú szállítójegy tömbje elveszett, a szállítólevél használata 2015. október 14-től érvénytelen. Tovább...
2015. október 30., 11:09
Tisztelt Földhaszon bérlőnk!
Mint az Ön előtt is ismert, 2015 októberében megjelent Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázati kiírás, melyre a Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakban van lehetőség pályázatot benyújtani. Az AKG mellett más olyan pályázható programok is megjelentek (jelennek meg a közeljövőben), amelyeken való sikeres szerepléshez tartós, legalább a célprogram időszakára szóló földhasználati jogosultsággal kell rendelkeznie a pályázónak.
Tovább...2015. október 30., 10:39
Tisztelt Földhaszon bérlőnk!
Mint az Ön előtt is ismert, 2015 októberében megjelent Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázati kiírás, melyre a Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020 közötti uniós fejlesztési időszakban van lehetőség pályázatot benyújtani. Az AKG mellett más olyan pályázható programok is megjelentek (jelennek meg a közeljövőben), amelyeken való sikeres szerepléshez tartós, legalább a célprogram időszakára szóló földhasználati jogosultsággal kell rendelkeznie a pályázónak.
Tovább...2015. október 26., 14:48
A kaptárkövek különleges látnivalók, természeti és kulturális értékek, melyek különös faragványainak eredete, rendeltetése még mindig rejtély. Nagyszerű emlékművei úgy a földtörténetnek, mint a Kárpát-medencét benépesítő emberek történelmének. Épp egy éve, hogy országos védettséget kaptak ezek a fülkés sziklák, amelyeket most Baráz Csaba, a kaptárkövek kutatója terepi előadás keretében mutat be. A túra az Eger határában található előfordulásokat célozza meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaptárkő Egyesület szervezésében. Tovább...
2015. október 24., 15:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület Bükki Csoportja daruvonulás-néző túrát szervez Tiszabábolna község határában, a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet területén, a Szélkiáltó tanösvény bemutatásával egybekötve. Tovább...
2015. október 24., 09:00
2015. október 24-én több jeles esemény is lesz az Ősmaradványoknál. Termelői piac és kézműves vásár, rackapörkölt főző verseny és darts bajnokság izgalmai táplálják majd a forradalmi hevületet. Tovább...
2015. október 19., 12:52
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a LIFEinFOREST pályázat finanszírozásában kétnapos tanulmányutat szervezett a Zemplénbe 2015. október 7-8. között. A programra főként azok kaptak meghívást, akik napi szinten foglalkoznak Natura 2000 erdőkkel kapcsolatos témakörrel, ill. kezeléssel. Megkerestük az állami erdőgazdálkodókat, a jogosult erdészeti szakszemélyzet tagjai közül a működési terület megyéiben tevékenykedőket, magánerdő-gazdálkodókat, az erdészeti hatóság munkatársait, de meghívást kaptak az erdészeti szakirányú közép- és felsőoktatási intézmények is. Tovább...
2015. október 16., 12:11
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság társpartnerként vesz részt a „Továbbfejlesztett kommunikáció, együttműködés és kapacitásbővítés a Natura 2000 erdők biodiverzitásának megőrzése érdekében” című LIFE+ Információ és Kommunikáció pályázatban. A pályázat célja a Natura 2000 erdők védelmi státuszának erősítése a két ellentétes érdekeltségű ágazat, az erdészet és a természetvédelem álláspontjának közelítésével, konszenzus keresésével. A projekt megvalósítása különböző kommunikációs csatornák (képzések, kiadványok, kerekasztal-beszélgetések, workshopok, bel- és külföldi tanulmányutak, stb.) segítségével történik. Tovább...
2015. október 16., 10:00
Azokat, akik október 24-én látogatnak el az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területre a park nevezetességein kívül többféle program is várja. Ezen a napon rackapörkölt főző versenyt rendeznek, melyre az induló csapatok e-mailben vagy telefonon jelentkezhetnek. A látogatók a büfében helyi ételeket – palóc levest, szilvalekváros laskát és palóc sört – kóstolhatnak. Tovább...
2015. október 15., 15:47
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportja daruvonulás- és madármegfigyelő túrát szervez Tiszabábolna község határában, a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet területén, a Szélkiáltó tanösvény bemutatásával egybekötve. Tovább...
2015. október 15., 11:42
Sajnálattal értesítjük az érdeklődőket, hogy a 2015-ös programajánlóban megjelent szakvezetés a Kelemen-székére előre nem látható okból elmarad. Tovább...
2015. október 15., 09:51
A "Kaptárkövek Fotópályázat" -ból készült kiállítás az év végéig ingyenesen megtekinthető Felsőtárkányban, a BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpontjában. Tovább...
2015. október 13., 14:03
A fűtéskorszerűsítés után immár a téli szezonban is várja vendégeit népszerű erdei szálláshelyünk, a Répáshutától 6 km-re található Rejteki Kutatóház. Tovább...
2015. október 6., 11:23
Októben 3-án, szombaton az Állatok Világnapja apropóján a pókok világával ismertettük meg a Felsőtárkányba ellátogató érdeklődőket. Tovább...
2015. október 6., 10:43
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, Borbáth Péter, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén, Pély közelében 15 fakó keselyűt pillantott meg, melyek épp az éjszakázáshoz kerestek megfelelő helyet. Tovább...
2015. október 5., 11:37
A sokak által jól ismert cinegék mellett ritka erdei madárfajokkal is találkozhattak azok, akik október 4-én részt vettek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által szervezett madármegfigyelő túrán Salgótarjánban. Tovább...
2015. október 4., 08:00
Az Európai Madármegfigyelő Napok alkalmából szakvezetett túrát hirdetünk október 4-én. A túra hossza kb. 5 km, végállomása a Baglyas-kő Vár Látogatóközpont, ahol a résztvevők megtekinthetik a madármenhely sérült, repatriálásra váró madarait. A túrát igazgatóságunk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen szervezi. A részvétel díjtalan. Tovább...
2015. október 3., 10:00
Ezen a napon a felsőtárkányi Nyugati Kapu Okatató- és Látogatóközpontba látogatók egy szakmai előadáson vehetnek részt, ahol rengeteg információt, érdekességet hallhatnak a pókok életéről. Ezt követően egy barát-réti terepi foglalkozás során mindenki személyesen is találkozhat e különös állatcsoport ritka képviselőivel. Tovább...
2015. szeptember 28., 11:13
Idén is ködtavakkal érkezett az ősz a Bükk-fennsíki rétekre. A nagyobb területű hegyi kaszálókon, így legfőképp a Nagy-mezőn ilyenkor megszokott látvány, amint a hajnali pára összegyűlik a mélyedésekben és a napsütés megerősödéséig néhány méteres vastagságú foltokban gomolyog. Tovább...
2015. szeptember 28., 02:00
Hajnali bemutató és távcsöves megfigyelés Eger központjában. Tovább...
2015. szeptember 23., 13:18
Ezen a napon a felsőtárkányi Nyugati Kapu Okatató- és Látogatóközpontba látogatók egy szakmai előadáson vehetnek részt, ahol rengeteg információt, érdekességet hallhatnak a pókok életéről. Ezt követően egy barát-réti terepi foglalkozás során mindenki személyesen is találkozhat e különös állatcsoport ritka képviselőivel. Tovább...
2015. szeptember 17., 15:53
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén több éve folyamatosan gyűjtjük és rögzítjük a nagyragadozók észlelésével kapcsolatos információkat. Az Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata és zoológusai által végzett megfigyelések a lakossági észlelésekkel kiegészülve évek óta igazolják a farkas állandósult jelenlétét. Tovább...
2015. szeptember 17., 08:42
A Környezet - és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint konzorciumi partnerek a Svájci - Magyar Együttműködési Program SH/4/10 azonosító számú „Égigérő tanterem” című projekt keretében teszik közzé ezt a felhívást, mely támogatási lehetőséget biztosít alapfokú (1-8. évfolyamos) és középfokú (5-8. évfolyamos) iskoláskorú gyermekek erdei iskola programon való részvételéhez minősített szolgáltatóknál. Tovább...
2015. szeptember 9., 13:07
Igazgatóságunk a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet védett gyepterületeinek természetvédelmi kezelése és fenntartása céljából extenzív tartástechnológiára alapozott állattartó telepet alakított ki Szentistván település közigazgatási területén, Batúz-tanya központtal. Tovább...
2015. szeptember 9., 08:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság több új gépet vásárol a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet területén található Batúz-tanyán ellátandó feladatok végrehajtásához. A legeltetéses állattartást kiszolgáló természetvédelmi területkezelési központban több mint 200 furioso northstar ló és 500 juh tartása történik. Az állatok ellátásához szükséges mezőgazdasági gépek és a többi eszköz megvásárlására a KEOP-3.2.0/11-2012-0017 és KEOP-3.2.0/11-2012-0019 jelű pályázatok keretében - a közbeszerzési eljárást követően - a bajai székhelyű DORKER Kft-vel írt alá szállítási szerződést a BNPI. Tovább...
2015. szeptember 1., 14:58
A hazai denevérek nem vérszívóak, nem kapaszkodnak a hajba és nem is félelmetesek. Ellenben nagyon hasznos rovarirtók. Ilyen és még rengeteg ehhez hasonló tudnivalóval, maradandó élményekkel lettek gazdagabbak a résztvevők szombaton a BNPI által szervezett Denevérek Éjszakáján Felsőtárkányban. Tovább...
2015. augusztus 31., 11:44
Időutazás a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet területén, a Novohrad - Nógrád Geoparkban, Ipolytarnóc és Salgótarján között. A választható táv 25 és 33 km. Tovább...
2015. augusztus 29., 17:00
Nemzetközi denevéréjhez kapcsolódóan idén is megrendezzük a nagy sikerű Denevérek éjszakája című programunkat Tovább...
2015. augusztus 14., 20:00
Ezen az augusztusi nyári éjszakán csillagászati megfigyelést, és meteorlest szervezünk Felsőtárkány közelében az Egeres-völgyben Tovább...
2015. augusztus 10., 14:33
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezúton tájékoztatja a tisztelt pályázókat, hogy a 2015. június 29-én meghirdetett 597/2015 - 627/2015 számú földhaszonbérleti pályázatok bontására 2015. augusztus 18-án, 8.00 órai kezdettel kerül sor. Tovább...
2015. augusztus 10., 14:33
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezúton tájékoztatja a tisztelt pályázókat, hogy a 2015. június 29-én meghirdetett 597/2015 - 627/2015 számú földhaszonbérleti pályázatok bontására 2015. augusztus 18-án, 8.00 órai kezdettel kerül sor. Tovább...
2015. augusztus 3., 08:00
Ezen az augusztusi nyári éjszakán csillagászati megfigyelést, és meteorlest szervezünk Felsőtárkány közelében az Egeres-völgyben Tovább...
2015. július 27., 08:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság idén is megrendezi szokásos "Túramanó" napközis táborát általános iskolás gyerekek számára. Tovább...
2015. július 24., 13:39
Nemzetközi denevéréjhez kapcsolódóan idén is megrendezzük a nagy sikerű Denevérek éjszakája című programunkat Tovább...
2015. július 21., 13:44
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezúton tájékoztatja a Tisztelt Pályázókat, hogy a 2015. június 29-én meghirdetett 597/2015 - 627/2015 földhaszonbérleti pályázati kiírásokkal kapcsolatos kérdéseiket Dr. Gondos István ügyvéd úr nyári szabadságolása miatt, 2015. július 21 - 2015. augusztus 4. időszakban kizárólag e-mailben (telefon helyett), a haszonberlet@bnpi.hu e-mail címre szíveskedjenek megküldeni. Tovább...
2015. július 21., 13:32
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ezúton tájékoztatja a Tisztelt Pályázókat, hogy a 2015. június 29-én meghirdetett alábbi földhaszonbérleti pályázatok közül az 598/2015, 599/2015, 602/2015, 606/2015, 609/2015, 610/2015, 625/2015, 626/2015, 627/2015 pályázati kiírásokban feltüntetett regisztrációs határideje 2015. augusztus 3. (hétfő) 12:00 órára módosul. Tovább...
2015. július 14., 08:58
Az idei év emlőse az ürge. Ebből az alkalomból a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Vadonleső Programmal és más együttműködő partnerekkel közösen "VERSengő ürgeképek” címmel ürge-vers illusztrációs pályázatot hirdetett, amelyre igazán értékes alkotások érkeztek. A képek kapcsolódó galériánkban megtekinthetők. Tovább...
2015. július 11., 09:49
Garantált hűsölés a nyári melegben! A barlanglátogatás során a résztvevők megismerhetik a Nagy-fennsík egyik leghosszabb aktív víznyelőbarlangját, annak minden szépségével és különlegességével együtt. Tovább...
2015. július 9., 11:36
Több bejelentés is érkezett, hogy az Eger-patak belvárosi szakaszán viperákat láttak. A valóságban ezek a patakban és a környezetében élő kockás siklók (Natrix tessellta) és vízisiklók (Natrix natrix) egyedei. Tovább...
2015. július 9., 09:39
A földművelésügyi miniszter 2015. július 3-tól kezdődően átmeneti időre általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el. Tovább...
2015. június 29., 08:00
A pályázat célja a természeti értékek megóvása mellett a természetkímélő gazdálkodási módokat alkalmazó családi gazdaságok megerősítése, az állattenyésztési tevékenység ösztönzése és az állattenyésztés termőföld igényének biztosítása, különös tekintettel a védett, őshonos és veszélyeztetett háziállatfajtáink megőrzésére Tovább...
2015. június 27., 08:08
A "Muzsikál az erdő" - Mátrai Művészeti Napok idén a 12. évadára készül. 2015. június 27. - július 5.-ig a Mátra térségében 9 napon keresztül 9 helyszínen. Fő célja az embereket egy fenntartható, környezettudatos életforma irányába fordítani a zene, a művészetek és az erdő erejével. Tovább...
2015. június 24., 11:49
A víziállások létesítésének szabályozását a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet (továbbiakban kormányrendelet) határozza meg. Tovább...
2015. június 23., 08:44
Éjszakai túra a szentjánosbogarak rajzásának megfigyelésére. Tovább...
2015. június 20., 10:00
Június 20-án, szombaton ismét megrendezzük a bükkaljai településeket és a Bükkalja értékeit bemutató rendezvényünket, a Bükkaljai Mustrát. Tovább...
2015. június 19., 12:09
Június 27-július 5. között rendezik meg a neves művészeket felvonultató Mátrai Művészeti Napokat, amely mára igazi összművészeti fesztivállá nőtte ki magát. Az egyik kiemelt helyszín az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület lesz, ahol június 29-én hétfőn, rendkívüli nyitva tartással várják a különleges élményeket keresőket. Tovább...
2015. június 15., 14:00
Ingyenes programok, szakvezetéses túrák, kedvezményes látogatások, nyílt nap a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságon Tovább...
2015. június 11., 12:14
Ingyenes programok, szakvezetéses túrák, kedvezményes látogatások, nyílt nap a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságon Tovább...
2015. június 11., 08:53
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a felsőtárkányi "Bükkaljai Mustra" elnevezésű rendezvénye (június 20) keretében vaddisznóhús-főző versenyt hirdet. Tovább...
2015. június 10., 09:50
Június 20-án, szombaton ismét megrendezzük a bükkaljai településeket és a Bükkalja értékeit bemutató rendezvényünket, a Bükkaljai Mustrát. Tovább...
2015. június 6., 13:11
Hollókő Ófalu, a tájház és a vár megtekintése, a világörökség táji környezetének bemutatása Tovább...
2015. június 5., 12:01
A "Muzsikál az erdő" - Mátrai Művészeti Napok idén a 12. évadára készül. 2015. június 27. - július 5.-ig a Mátra térségében 9 napon keresztül 9 helyszínen. Fő célja az embereket egy fenntartható, környezettudatos életforma irányába fordítani a zene, a művészetek és az erdő erejével. Tovább...
2015. június 5., 11:15
Garantált hűsölés a nyári melegben! A barlanglátogatás során a résztvevők megismerhetik a Nagy-fennsík egyik leghosszabb aktív víznyelőbarlangját, annak minden szépségével és különlegességével együtt. Tovább...
2015. június 5., 09:47
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság idén is megrendezi szokásos "Túramanó" napközis táborát általános iskolás gyerekek számára. Tovább...
2015. június 5., 09:30
A természetvédelmi szakvezetés célpontja a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet, ahol hazánk legnagyobb területének eredeti vegetációját alkotó, ám mára csaknem eltűnt erdőssztyepp élőhelyeket mutatja be természetvédelmi őr kollégánk. Tovább...
2015. május 30., 08:42
A Varázslatos Magyarország, a Földművelésügyi Minisztérium és hazánk tíz nemzeti park igazgatóságának programsorozata keretében két napos fotóstúrát szervezünk. Tovább...
2015. május 28., 14:54
Természetvédelmi szakvezetéses túra a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben Tovább...
2015. május 28., 14:50
A természetvédelmi szakvezetés célpontja a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet, ahol hazánk legnagyobb területének eredeti vegetációját alkotó, ám mára csaknem eltűnt erdőssztyepp élőhelyeket mutatja be természetvédelmi őr kollégánk. Tovább...
2015. május 28., 12:52
Hollókő Ófalu, a tájház és a vár megtekintése, a világörökség táji környezetének bemutatása Tovább...
2015. május 27., 10:46
2015. május 26-tól június 5-ig terjedő időszakban az Ősmaradványok színes program-kavalkádja ünnepli öreg kontinensünk földtani örökségét. Tovább...
2015. május 26., 13:14
2015. május 26-tól június 5-ig terjedő időszakban az Ősmaradványok színes program-kavalkádja ünnepli öreg kontinensünk földtani örökségét. Tovább...
2015. május 26., 12:09
Rossz idő nem létezik, legfeljebb embert próbáló idő. Az idei évben nem kényeztetett el bennünket az időjárás, de kerékpározni minden körülmények között érdemes, ezt most is megtapasztaltuk. Tovább...
2015. május 23., 10:00
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba, Szilvásváradról kerékpározunk az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken haladunk keresztül települési megállókkal, ahol a településről és természeti értékekről kapunk ismertetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti totó, értékes nyeremények, és ingyenes barlanglátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2015. május 23., 10:00
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba, Szilvásváradról kerékpározunk az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken haladunk keresztül települési megállókkal, ahol a településről és természeti értékekről kapunk ismertetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti totó, értékes nyeremények, és ingyenes barlanglátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2015. május 22., 12:59
Az egyedülálló ősmaradványok felfedezésére május 24-én, vasárnap érkezőket a természetvédelmi terület látványosságain kívül kézműves vásárral egybekötött termelői piac is várja. Tovább...
2015. május 20., 10:18
Ünnepi faültetések, és kétoldalú természetvédelmi vetélkedő várta a diákokat határon innen és túl Nógrádi Tájegységünkben Tovább...
2015. május 16., 09:00
A kerecsendi Berek-erdő tanösvényen bemutatjuk a tatárjuharos lösztölgyes növény- és állattani érdekességeit, valamint ez alkalommal madár- és peleodúkat is ellenőrzünk. Tovább...
2015. május 16., 09:00
Túra az Upponyi-hegység élővilágának, geológiai értékeinek bemutatásával. Tovább...
2015. május 14., 15:19
Április végére a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területére is megérkeztek az első szalakóták Tovább...
2015. május 12., 08:04
A kerecsendi Berek-erdő tanösvényen bemutatjuk a tatárjuharos lösztölgyes növény- és állattani érdekességeit, valamint ez alkalommal madár- és peleodúkat is ellenőrzünk. Tovább...
2015. május 11., 11:02
A Varázslatos Magyarország, a Földművelésügyi Minisztérium és hazánk tíz nemzeti park igazgatóságának programsorozata keretében két napos fotóstúrát szervezünk. Tovább...
2015. május 11., 08:56
Túra az Upponyi-hegység élővilágának, geológiai értékeinek bemutatásával, május 16-án. Tovább...
2015. május 5., 09:27
Bányászati emlékeket, egykori, mára felhagyott érckutató bányatárókat és potenciális élőhelyet állított helyre Igazgatóságunk. Tovább...
2015. május 4., 14:58
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba, Szilvásváradról kerékpározunk az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken haladunk keresztül települési megállókkal, ahol a településről és természeti értékekről kapunk ismertetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti totó, értékes nyeremények, és ingyenes barlanglátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2015. május 2., 09:00
Természetvédelmi szakvezetéssel egybekötött túra a Mátrában május 2-án (szombaton) az Ilona-völgyi geológiai tanösvényen, az ország legmagasabb természetes vízeséséhez. Tovább...
2015. május 1., 20:02
Az idei húsvéton két sérült rétisast (Haliaetus albicilla) kellett mentenünk a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegységben. Az egyik kifejlett hím madarat húsvét vasárnapján egy vadász és családja találta az Ároktő melletti Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben. A területre érkező természetvédelmi őr az ellenállást nem mutató madarat azonnal elszállította a Hortobágyi Madárkórházba. A mérgezés gyanúja miatt, a kezelés során a madár gyógyszereket, infúziót és vitaminokat kapott. Tovább...
2015. április 30., 09:35
Május 2 (szombat) - Természetvédelmi szakvezetéssel egybekötött túra a Mátrában, szénsavas forrással, az ország legnagyobb természetes vízesésével, geológiai érdekességekkel és más természeti látnivalókkal, melyeket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre mutat be. Tovább...
2015. április 30., 08:09
E sorok írásakor ugyan a jeladós madaraink, és ebből ítélve az állomány zöme is még csak Közép – Afrikában jár (www. satellitrtacking.eu), az első példányok április utolsó napjaiban megérkeztek a Kárpát-medencébe. Tovább...
2015. április 28., 10:04
Eger MJV Önkormányzata és civil szervezetek, valamint városi intézmények közreműködésével szervezett Föld Napja rendezvényén a jó időben nagyon sokan, köztük sok száz óvodás és iskolás vett részt. Tovább...
2015. április 28., 08:42
A bükkaljai kőkultúra nyomában (2015. 04. 25.) Tovább...
2015. április 27., 16:19
A Madarak és Fák Napját a Felfedezők Napjával összekötve, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság nem csupán a madárvilág felfedezésére invitál, de ősvilági szörnyek kutatására is a Miocén Parkban. Tovább...
2015. április 27., 16:02
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2015. április 23-án a Földművelésügyi Minisztérium Föld Napja kitüntetési ünnepségén Pro Natura díjakat és miniszteri elismerő okleveleket adott át. Tovább...
2015. április 27., 12:03
A Ludányhalászi Öreg-tó biológiai állapotának javulása, természeti értékeinek kedvezőbb helyzetbe kerülése, a veszélyeztető tényezők mérséklődése, illetve megszűnése, az inváziós fajok visszaszorulása várható attól a beruházástól mely a közelmúltban fejeződött be. Tovább...
2015. április 27., 11:51
2015. április 24. Tarnaszentmiklós, Betyár páskom Tovább...
2015. április 20., 11:47
Újabb kétéltű átjárókat és terelőfalakat létesített a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Mátrában és a Bükkben. Tovább...
2015. április 20., 08:55
Ezen a túrán az érdeklődők megismerkedhetnek a Cserépváralja környéki kevéssé ismert, ám annál látványosabb kaptárkövekkel és a Felső-szoros szurdokvölgyének földtani képződményeivel. (Szakvezető: Baráz Csaba a BNPI munkatársa) Tovább...
2015. április 18., 18:11
Csillagfényes tanösvény - Csillagászest a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében 2015. április 18-án. Tovább...
2015. április 17., 12:59
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Szomolya önkormányzata és a Földművelésügyi Minisztérium közös programot szervezett a természetvédelem és a vidékfejlesztés jegyében. Tovább...
2015. április 15., 08:46
Földhaszonbérleti szerződések területi ellenőrzését végzik kollégáink május 1-jétől. Tovább...
2015. április 8., 11:19
Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak a Magyar Nemzeti Parkok április 17-18-án. Szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot tanulmányozhatják majd mindazok, akik részt vesznek a 10 tematikus túra valamelyikén. Tovább...
2015. április 8., 10:45
A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, 2015. AZ ÜRGE ÉVE alkalmából „VERSengő ürgeképek” címmel ürge-vers illusztrációs és „Ürgefüttyök” címmel rövid („egyperces”) esszéíró pályázatot hirdet. Tovább...
2015. április 8., 09:18
Természetvédelmi szakvezetés a Kerecsendi Erdő Természetvédelmi Területen Tovább...
2015. április 6., 09:42
2015. április 10-én, Szomolyán A Földművelésügyi Minisztérium, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és Szomolya község önkormányzata a kaptárkövek védetté nyilvánítása alkalmából egész napos rendezvényt szervez a természetvédelem és a térségfejlesztés jegyében. Tovább...
2015. április 4., 09:38
Túra a Tarnaszentmiklósi Ludas és Hamvajárás tanösvényeken Tovább...
2015. április 2., 14:37
Több helyszínen lakossági fórum keretében mutattuk be projektjeinket, melyek légkábelek madárbaráttá tételét tűzték ki célul. Tovább...
2015. március 31., 10:05
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mint a fokozottan védett domoszlói Tarjánka-szurdok természetvédelmi- és vagyonkezelője, felhívja a kirándulók figyelmét, hogy a terület túravezetővel történő látogatási lehetősége a fokozott balesetveszély (kőzetpergés) miatt megszűnt. Tovább...
2015. március 30., 11:29
2015-ben ismét meghirdettük az Ifjú Kócsagőr programot, melynek célja a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése. Az Y Triász, a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 hazai Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága konstruktív együttműködésének köszönhetően az idén is színes programokkal, külföldi tanulmányúttal jutalmazzuk a program nyerteseit. Tovább...
2015. március 24., 12:52
Március 20-án hazánkból részleges napfogyatkozást lehetett megfigyelni. Az ország több pontján rendeztek távcsöves megfigyeléseket, melyhez igazgatóságunk is csatlakozott. Tovább...
2015. március 24., 12:00
Március 22-én a Víz Világnapján szervezett túránk felhívására 12 fő érkezett az indulási pontra Szilvásváradra, a szalajka-völgyi Kerékpárkölcsönzőhöz. A Szalajka-völgyből Nagyvisnyó, Dédestapolcsány falvakon keresztül vezető utunkat végig kísérte a Szalajka- és a Bán-patak, melyek a Láz-bérci víztározó fő vízgyűjtői. Tovább...
2015. március 23., 16:13
A salgótarjáni SÁIK Dornyay Béla Tagiskola diákjai egy rendhagyó természetismeret órán vettek részt március 20-án, amit az Ipoly Erdő Zrt. Salgótarjáni Erdészete a BNPI munkatársaival együttműködve szervezett a Baglyas-kő Vár Látogatóközpontban. Tovább...
2015. március 23., 15:43
A „Fotóstúrák nemzeti parkjainkban” programsorozat keretében márciustól novemberig 15 különleges túraajánlattal várják a természet és fotózás szerelmeseit a Magyar Nemzeti Parkok. A túrákon résztvevők természetvédelmi szakemberek és neves természetfotósok vezetésével bővíthetik ismereteiket természeti örökségünkről és mélyedhetnek el a természetfotózás rejtelmeiben. Tovább...
2015. március 23., 08:00
Földhaszonbérleti szerződések megkötésére irányuló pályázati eljárás eredményéről Tovább...
2015. március 22., 09:31
A túra közben a Lázbérci Tájvédelmi Körzet munkatársa mutatja be az 1975. óta védett területet. Tovább...
2015. március 20., 08:30
Részleges napfogyatkozás és a Nap megfigyelése távcsövek segítségével március 20-án Tovább...
2015. március 19., 08:22
A közelmúltban a Szlovák Köztársaság területéről kis számban, de egyre gyakrabban érkező barna medvék hazánkban is megtalálták az élőhelyeiket. Az elmúlt évben Heves és Nógrád megye északi részén az észlelési adatok arra engednek következtetni, hogy a medve folyamatosan jelen van, így az Ön lakhelyének közelében is megjelenhet! Tovább...
2015. március 12., 14:35
Hosszú szünet után újból napfogyatkozást figyelhetünk meg Magyarországról március 20-án. A jelenség alkalmából a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Magyar Csillagászati Egyesület Egri Helyi Csoportjának közreműködésével távcsöves megfigyelést szervez Egerben a Dobó István Téren március 20-án, 9:00-tól. Tovább...
2015. március 11., 13:49
Ezen a napon Szilvásváradról a Lázbérci-tóhoz kerekezünk. A víztározónál a Lázbérci Tájvédelmi Körzetről kapunk ismertetést, majd a Lázbérci-víztározót megkerülve gyönyörködhetünk a tó látványában és betekintést nyerhetünk a védett terület egy kis szegletébe. Látogatást teszünk a Lázbérci Vízmű területén, ahol szakember mutatja be annak működését, a vízellátó rendszer vezérlését, illetve a víztisztítás technológiáját, hogy hogyan lesz a tó vizéből az ivóvíz-vezetékbe táplálható minőségű víz. Tovább...
2015. március 11., 10:06
Újra folyik a víz a Vörös-kői-alsó forrásból, és szép hóvirágos erdő fogadja a látogatókat. Csapadék híján várhatóan már nem is lesz magasabb a vízoszlop. Tovább...
2015. március 9., 08:52
Március a barlangok hónapja, amikor kedvezményes barlangtúrákkal, belépőjegyekkel várjuk az érdeklődőket Tovább...
2015. március 6., 12:25
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság közösen, parlagi sasok fészkeinek őrzésére invitál Tovább...
2015. március 3., 13:07
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai által 2013-ban elkezdett feltárások szakmai feldolgozása szenzációs felfedezést hozott, újabb ősállatok nyomai kerültek elő Ipolytarnócon, a miocén parkban Tovább...
2015. március 3., 11:32
Újabb rekordot döntött a magyar nemzeti parkok látogatottsága tavaly: jócskán meghaladta az 1,4 millió főt a regisztrált látogatók száma. Tovább...
2015. február 17., 14:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes, helyi előállítású népművészeti tárgyi eszközöknek, melyek a tájegység kézműves hagyományaira épülő, helyi motívumokat megjelentető, hagyományos technológiával készültek. Tovább...
2015. február 16., 14:22
A nagy számú érdeklődésre való tekintettel immáron hatodik alkalommal rendeztük meg a Transzbükki átkelést Tovább...
2015. február 9., 15:47
Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete (MHT BTSz) és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar – KÚTFŐ Projekt (ME MFK-Kútfő) közös pályázati felhívása a 2015. évi Víz Világnapjára. Tovább...
2015. február 9., 10:05
A január végi szakvezetett túraprogramunkat a nagy érdeklődésre való tekintettel megismételjük, ugyanazon az útvonalon és ugyanolyan feltételek mellett. A túra érdekessége, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, mint az érintett terület természetvédelmi kezelője fokozottan védett, a látogatók elől elzárt területekre is bekalauzolja a résztvevőket, akik közben a Bükk értékeiről, érdekességeiről és természetvédelemről is hallanak előadásokat. Tovább...
2015. február 7., 08:25
A tanösvény nyomvonalán haladva, majd arról letérve érjük el a felhagyott bánya alsó szintjét, ahol a sziklafalakon megfigyelhető a magashegységek impozáns énekesmadara. A hajnalmadár a telelése során a Bél-kő sziklafalain is rendszeresen látható. Emellett a túra során más, kevéssé ismert fajokkal (például havasi szürkebeggyel és bajszos sármánnyal) is találkozhatunk. A megfigyeléshez kérjük a résztvevőket, hogy távcsövet hozzanak magukkal. Tovább...
2015. február 3., 10:43
2015. január 31-én ismét megrendeztük szokásos téli természetvédelmi szakvezetésünket a Bükkben, amely tavaly óta a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) örökös fővédnöke, a 2013 májusában a Kancsendzöngán eltűnt hegymászó, Erőss Zsolt nevét viseli. Az emléktúrán az ötven résztvevő mellett Zsolt özvegye, Sterczer Hilda is megtisztelt bennünket. Tovább...
2015. január 31., 08:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2015. január 31-én ötödik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútját Nagyvisnyó Felsőtárkány között átszelve a Bükk hegységet. Tovább...
2015. január 28., 08:51
A KOKOSZ honlapján újból kiírásra került a Svájci - Magyar Együttműködési Program SH/4/10 azonosító számú „Égigérő tanterem” című projekt keretében az a támogatási lehetőség, amely lehetővé teszi az iskolás gyermekek számára minősített erdei iskola szolgáltatónál erdei iskola programban való részvételét. Tovább...
2015. január 22., 11:01
Immáron huszonkettedik alkalommal került megrendezésre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a telelő ragadozó madarak számbavétele. Ez a Dél-hevesi Tájegységből induló kezdeményezés és az országos programmá válása óta már hagyománnyá vált madárszámlálás január 17-én várta a természetbarátokat, hogy egy kellemes, egész napos túra alkalmával ismét megszámlálásra kerülhessenek a térségben telelő kisebb-nagyobb ragadozómadarak. Tovább...
2015. január 21., 11:42
A VADONLESŐ Program, a támogató szakmai szervezetekkel egyeztetve, 2015-ben másod ízben hirdeti meg az „év emlőse” rendezvénysorozatot, mely minden évben más és más őshonos emlősállatunkra irányítja a figyelmet, elősegítve azok jobb megismerését és hatékonyabb védelmét. Tovább...
2015. január 16., 09:31
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület fotópályázatot hirdet "Kaptárkövek" címmel. Tovább...
2015. január 15., 11:37
Igazgatóságunk az elmúlt évben megkezdett programja alapján az érintett szakaszokon található vezetékek és oszlopelemek burkolását, átalakítását, cseréjét továbbá egy különösen veszélyes szakasz földkábellel történő kiváltását végzi el. Tovább...
2015. január 15., 11:17
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegysége területén mintegy 480 km hosszúságú, madárvédelmi szempontból veszélyes középfeszültségű szabadvezeték hálózatot alakít madárbaráttá. A beruházás során a madárvédelmi szempontból veszélyes vezetékszakaszok oszlopelemeinek burkolása, átalakítása, cseréje történik meg. A Madarakra veszélyes 20 kV-os vezetékszakaszok madárbarát szigetelése a Dél-borsodi Tájegységben (KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0010 projekt megvalósításának költségeihez az Európai Uniós KEOP támogatás mellett az ÉMÁSZ Hálózati Kft. is hozzájárul. Tovább...
2015. január 6., 14:18
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2015. január 31-én ötödik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, 20 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútját Nagyvisnyó - Felsőtárkány között átszelve a Bükk hegységet. Tovább...
2014. december 15., 14:21
A periodika 2006-tól jelenik meg évente három-négy alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadásában. Eleinte az INTERREG 3A program keretében , az Európai Unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásában készült, majd a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének keretében Tovább...
2014. december 15., 13:45
Felsőtárkány amúgy is népszerű kirándulóközpontjában a szabadidő sportos eltöltésének újabb lehetőségét teremtette meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban, valamint közvetlen környezetében több, a bemutatást, ismeretterjesztést, oktatást, ökoturizmust segítő fejlesztés ért véget ebben az évben. Ennek során elkészült hazánk első állandó tájékozódási futópályája is. Ez egy Skandináviában és Európa nyugati országaiban már elterjedt létesítmény, mely a terepi tájékozódási képességet fejleszti, sportolási lehetőséget teremt, de erdei séta formájában teljesítve a kirándulók számára is izgalmas program. Tovább...
2014. december 15., 08:53
A salgótarjáni Körúti Tagóvoda apróságai számára nem csupán a cipőbe rejtett ajándékok miatt lesz emlékezetes az idei Mikulás-nap. „Zöld óvodás”-ként gondoltak az éhes cinkékre, pintyekre is, és maguk készítettek madárkalácsot az áttelelő énekesmadaraknak. Tovább...
2014. december 14., 08:00
Családi, ünnepváró foglalkozás a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban december 14-én Tovább...
2014. december 10., 15:00
Haszonbérleti szerződések megkötésére irányuló pályázati eljárás eredményeiről Tovább...
2014. december 5., 13:19
Az elmúlt években északi szomszédunktól kis számban érkező barna medvék, úgy tűnik, hazánkban is megtalálják élőhelyeiket. Az állandó megtelepedésre alkalmas hazai élőhelyek - a Börzsöny, a Mátra, a Bükk, Aggteleki-karszt – között, a faj terjeszkedését szolgáló zöld folyosók is a medvék rendelkezésére állnak. Tovább...
2014. november 24., 08:24
A komplex fejlesztés célja, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság erdei iskolai ismeretterjesztő programjai a korábbinál ingergazdagabb környezetben valósulhassanak meg. Terveink szerint a beruházás eredményeként a foglalkozásokon résztvevők száma akár 60%-al, évi 1200-1300-ról 2000-re emelkedhet. Tovább...
2014. november 18., 09:48
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait a "Természetvédelem a könyvek tükrében" című rendezvényére, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által 2014-ben megjelentetett könyvek bemutatójára. Tovább...
2014. november 12., 16:23
Hirdetmény - Leadott haszonbérleti pályázatok bontásáról Tovább...
2014. november 10., 15:04
2014. november 20-án 14:00-kor Bubutimár Éva kiállításának megnyitójára várjuk az érdeklődőket. Tovább...
2014. november 8., 08:00
Túra a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben 2014. november 8-án. A túra során Meglátogatjuk a „Szélkiálló” tanösvény néhány pontját. Megismerkedünk az itt található Ramsari Egyezményes védett területtel ,az itt telelő,megpihenő és táplálkozó állatfajokkal. Tovább...
2014. november 3., 11:57
Túra a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben 2014. november 8-án. A túra során Meglátogatjuk a „Szélkiálló” tanösvény néhány pontját. Megismerkedünk az itt található Ramsari Egyezményes védett területtel ,az itt telelő,megpihenő és táplálkozó állatfajokkal. Tovább...
2014. november 3., 08:59
A földművelésügyi miniszter rendelete alapján kiemelt természetvédelmi oltalmat kapott hazánk valamennyi jelenleg ismert és ez idáig még nem védett kaptárkő-előfordulása. E különleges természeti és kultúrtörténeti emlékek megőrzését a jövőben egységes szerkezetbe foglalt természetvédelmi kezelési terv segíti. A kaptárkövek megóvását szolgáló természeti emlékek létesítéséről, valamint a kaptárkövek megóvását szolgáló természetvédelmi kezelési terv kihirdetéséről szóló 17/2014. (X. 27.) FM rendelet a Magyar Közlöny 2014. október 27-i számában jelent meg. Tovább...
2014. október 30., 15:29
Tájékoztató kiállítóhelyeink nyitva tartásáról november 1-jei hétvégén Tovább...
2014. október 30., 10:49
A hagyományos legeltetéses állattartást állította vissza a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság több saját vagyonkezelésű területén a Mátrában és a Bükkben. A rackajuhok legeltetésével valamint a rendszeres kaszálással lehetővé válik a hazai viszonylatban páratlan hegyi- és dombvidéki rétek- illetve gyepek természetvédelmi szempontoknak megfelelő hosszútávú fenntartása. A néhány napja befejeződött fejlesztés keretében az Igazgatóság kiépítette a hagyományos állattartás infrastrukturális feltételeit pl. téliesített nyári szállást, karámot, valamint mobil pásztorszállást is telepített. Tovább...
2014. október 29., 14:26
Tájékoztató a pályázatok bontásáról Tovább...
2014. október 28., 13:24
Befejeződött a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő Nógrád megyei védett dombvidéki rétek és legelők élőhely-kezeléséhez kapcsolódó infrastrukturális feltételek megteremtése. A projekt keretében a különféle természetvédelmi kezelési igényű gyepes élőhelyek fenntartásához szükséges komplex gépsort vásároltunk. Így - többek között - traktorok, különböző területek kezelésére alkalmas szárzúzók és kaszák, hengeres bálázó, bálagyűjtő és szállító pótkocsi valamint UNIMOG és a gépek helyszínre szállításához, bálarakodáshoz szükséges egyéb eszközök állnak immár rendelkezésünkre. A pályázatból beszerzésre került gépek elhelyezésére, biztonságos tárolására alkalmas gépszínt is építettünk. A sikeres pályázat révén az utóbbi évek legjelentősebb mezőgazdasági gépvásárlását valósítottuk meg. Tovább...
2014. október 28., 10:44
Hirdetmény - Leadott haszonbérleti pályázatok bontásáról Tovább...
2014. október 22., 15:06
Az idei „No megállj csak!” - Geotóp napot 2014-ben – a Less Nándor emléktúra keretén belül, október 11-én rendezték Cserépfalun, a földtudományi értékek megismertetését zászlajára tűző Debreceni Hexasakk Természetbarát Egyesület, valamint a Csavar-Go Klub szervezésében. A szervezők a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot a túraversenyek mellett indított szakvezetéses túra lebonyolítására kérték fel az Ördögtorony tanösvény nyomvonalán. A Geotóp nap alkalmával egy rövidebb, 12,27 km hosszú távú szakaszt végigjárva az érdeklődők szakvezetésünkkel megismerkedhettek a Bükk hegységet, főként a Déli-Bükköt és a Bükkalját felépítő legfontosabb kőzetekkel, a belőlük kialakult egyedi felszínformákkal, kultúrtörténeti és természetvédelmi értékekkel. Tovább...
2014. október 20., 21:37
Tájékoztató a pályázati kiírásban szereplő adminisztrációs hibáról Tovább...
2014. október 14., 14:50
Ismét megkezdődött az alföldi kora őszi időszak egyik leglátványosabb mozzanata, a kék vércsék gyülekezése. Valamint ezzel együtt, országszerte megkezdték a szakemberek is a gyülekező madarak szinkronszámlálását. Tovább...
2014. október 9., 11:26
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság október elején háromnapos szakvezetést tartott a természetjárás kedvelőinek, a természetvédelmi munka iránt érdeklődőknek a Bükk-fennsík bejárására, annak alaposabb megismerésére. Az előrejelzés ellenére végig borult, ködös idő fogadott, ami megfosztott bennünket a magaslatokról elénk táruló kilátástól, de a ködbe vesző erdőket járva a résztvevők így is megtapasztalhatták az őszi erdő szépségét. Tovább...
2014. október 7., 15:14
Madárgyűrűzést rendezett a Dél-Hevesi Tájegység 2014. szept. 24-én Szihalmon és szept. 25-én Kerecsenden az ottani óvodások, és általános iskolások számára. Tovább...
2014. október 4., 08:20
Idén is megrendezésre kerül családi rendezvényünk Állatok világnapja alkalmából október 4-én. Tovább...
2014. október 3., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság háromnapos, természetvédelmi szakvezetéssel egybekötött gyalogos vándortábort szervez a Bükk-fennsíkot bejárva, nyugat-keleti irányban átszelve a Bükköt, megtapasztalni a hegység számos természeti és kultúrtörténeti kincsét. Tovább...
2014. szeptember 30., 09:03
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében 2014. szeptember 26-án, Tarnaszentmiklóson került sor a projekt lassan már hagyományossá váló őszi szakmai rendezvényére. Tovább...
2014. szeptember 29., 11:29
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felsőtárkányi erdei iskolájának elnevezésére pályázatot hirdet .A logó- és név ötletek bírálásakor a legfontosabb szempont az erdei iskola tevékenységének és céljának kreatív bemutatása, egyedisége, figyelemfelkeltő képessége és mindennapi használhatósága. A logó legyen alkalmas különféle felületeken (kiadvány, szórólap, ajándéktárgy, honlap) való megjelenésre. Tovább...
2014. szeptember 27., 09:41
Szakvezetett túrák a Turizmus Világnapján az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület megalapításának 60., és a Karancs-Medves ill. a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet megalapításának 25. évfordulója alkalmából. Tovább...
2014. szeptember 26., 09:39
az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület megalapításának 60., és a Karancs-Medves ill. a Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet megalapításának 25. évfordulója alkalmából. Tovább...
2014. szeptember 12., 14:11
Az Európai Mobilitási Héten (szeptember 16. -22.) –e természetbarát közlekedési módot választva kerékpárra szállunk és Szilvásváradról a Lázbérci-tóhoz kerekezünk. Tovább...
2014. szeptember 8., 08:00
Célja a természeti értékek megóvása mellett, a természetkímélő gazdálkodási módokat alkalmazó családi gazdaságok megerősítése, az állattenyésztési tevékenység ösztönzése és az állattenyésztés termőföld igényének biztosítása, különös tekintettel a védett, őshonos és veszélyeztetett háziállatfajtáink megőrzésére Tovább...
2014. szeptember 3., 09:02
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság háromnapos, természetvédelmi szakvezetéssel egybekötött gyalogos vándortábort szervez a Bükk-fennsíkot bejárva, nyugat-keleti irányban átszelve a Bükköt, megtapasztalni a hegység számos természeti és kultúrtörténeti kincsét. Ha érdekel a természetvédelemben dolgozó szakemberek munkája, nem hagy hidegen az őszi erdő szépsége, a természet nyugalma és mindezt jóleső mozgás közben, hozzád hasonló emberek társaságában szeretnéd átélni, itt a helyed! A tábor időpontja 2014. október 3-5 (péntek-vasárnap). Tovább...
2014. augusztus 26., 14:30
Idén is megtartottuk szokásos denevéres programunkat. A felnőttek igazán érdekes előadásokat hallhattak a leghatékonyabb és legtermészetesebb éjszakai szúnyog- és rovarirtó emlősökről, életmódjukról, védelmükről. Tovább...
2014. augusztus 23., 17:00
2014. augusztus 23-án újra megrendezésre kerül a "Denevérek éjszakája". Tovább...
2014. augusztus 16., 20:00
Ezen az augusztusi nyári éjszakán csillagászati megfigyelést, és meteorlest szervezünk Felsőtárkány közelében az Egeres-völgyben Tovább...
2014. augusztus 11., 09:08
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyeztető fórumokra várja az érdeklődőket Natura 2000 területek készülő fenntartási terveiről. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, a Darányi Ignác Terv keretében a Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 43/2012. (V. 23.) VM rendelet alapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 18 Natura 2000 területre támogatást nyert el a területek Natura 2000 fenntartási terveinek összeállítására, elkészítésére. Igazgatóságunk a nyílt tervezés gyakorlatát követve már a kezdetektől bevonja az érintett területhasználókat, hatóságokat, önkormányzatokat, civil szervezeteket és a lakosságot a tervezési folyamatba. Tovább...
2014. augusztus 1., 10:27
A bélapátfalvai Gilitka-kápolnánál július 27-én délben megrendezett Szent Anna napi búcsún több mint százan tették tiszteletüket. A búcsúi szentmisét Szabó József Béla c. kanonok, Eger és vidéke esperese, Eger-Felnémet plébánosa, az egri Hittudományi Főiskola tanára celebrálta. A búcsúi szentmisére Szarvaskőből zarándokmenet érkezett. Ezen a vidéken Szent Anna közbenjárását a szerencsés szüléshez és a helyes gyermekneveléshez kérték. Bélapátfalva és a hozzá tartozó falvak népe évszázadok óta Szent Anna napján körmenetben vonult ki a kicsiny kápolnához, ahol szentmisén vettek részt. Tovább...
2014. július 30., 13:09
A beruházás II. ütemében véget ért a korábban megkezdett komplex élőhely-rehabilitáció. A projekt eredményeként biztosítani lehet a tájegység vizes élőhelyein a csapadékvíz visszatartását, ezáltal ismét benépesülhetnek a kiszáradt szikes tavak, sekély vizű élőhelyek, mocsarak. A beruházás során szárnyékerdők telepítése is történt, a célok megvalósulásának ellenőrzését pedig a projekt részeként végzendő kutató-monitoring tevékenység biztosítja. A beruházás költségei meghaladták a 400 millió Ft-ot. Tovább...
2014. július 25., 13:06
Nyári gyakorlatos természetvédelmi mérnök hallgatók beszámolója Kék vércse Life+ keretében szervezett madárgyűrűzésről Tovább...
2014. július 22., 15:33
Befejeződött a vizes élőhelyek rekonstrukciója a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-borsodi Tájegységének területén. A beruházás II. ütemében véget ért a korábban megkezdett komplex élőhely-rehabilitáció Tovább...
2014. július 20., 11:51
Idén is nagy sikerrel zajlott a BNPI által szervezett a Túramanó táborunk. A hét során számos helyszínre jutottunk el megyeszerte. Tovább...
2014. július 15., 12:37
2014. augusztus 23-án újra megrendezésre kerül a "Denevérek éjszakája". Tovább...
2014. július 14., 07:29
Az idei túramanó tábor 2014. július 14-18. között kerül megrendezésre Tovább...
2014. július 10., 17:08
Befejeződött a lillafüredi Szent István-barlang rehabilitációja. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2013-ban kezdődött beruházása során korszerű fényforrásokra cserélték a Szent István-barlang lámpáit. Tovább...
2014. július 10., 08:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc út 6.), (továbbiakban Ajánlatkérő) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdetett a Magyar Állam tulajdonában, az Ajánlatkérő vagyonkezelésében lévő, Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen lévő, 147 m² büfé üzemeltetésére 2014. 07. 01-től – 2014. 10. 31-ig. Tovább...
2014. július 9., 15:58
Barna medve nyomaira bukkantak a Nógrád megyei Cered határában. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai lakossági bejelentés alapján megvizsgálták a helyszínen a nyomokat, és amit lehetett, rögzítettek. A vizsgálatok szerint az erdős területen valóban barna medve járt. Tovább...
2014. július 7., 14:24
Befejezõdött a Szent István-barlang rehabilitációja. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2013-ban kezdõdött beruházása során korszerû fényforrásokra cserélték a Szent István-barlang lámpáit. Tovább...
2014. július 6., 13:37
2014. 07.05-én egész éjszakán át tartó csillagászati- és távcsöves megfigyelést, meteorlest tartottunk Felsőtárkány közelében Tovább...
2014. július 5., 21:30
Egész éjszakán át tartó távcsöves csillagászati megfigyelés és meteor vadászat Felsőtárkány közelében Tovább...
2014. július 2., 12:06
Az Első Bükkaljai Mustra keretében, a térség polgármestereinek, önkormányzati képviselőinek és a LEADER közösségek képviselőinek részvételére alapozott tanácskozást rendezett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „A térségfejlesztés három pillére: nemzeti értéktár, natúrpark és természetvédelem” címmel – 2013. június 21-én. Tovább...
2014. június 30., 10:08
Június 21-én, szombaton kellemes kora nyári időjárásban, gazdag programokkal vártuk az érdeklődőket a cserépváraljai Setét-völgyben az Ifjúsági tábor területén. Tovább...
2014. június 30., 09:21
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Muzsikál az Erdő Alapítvány közös rendezésében a Miocén Park zenéje életre kél. A Mátrai Művészeti Napok az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál újra hallatja dallamát. A rendkívüli rendezvényre 2014 június 30-án, hétfőn kerül sor. Tovább...
2014. június 28., 08:54
Hívunk mindenkit az erdőbe, felnőtteket és gyerekeket, családokat egyaránt, ahol jó társaságra, barátságra találhat! A Príma Díjas „Muzsikál az erdő” - Mátrai Művészeti Napok 11. alkalommal hívjuk életre a Mátrában, mely mára a térség kiemelkedő turisztikai, kulturális és összművészeti rendezvényévé vált. Ez egy olyan aktív szabadidő eltöltési mód, ahol az erdő, a művészet és a zene segítségével az embereket egy környezettudatos életvitel irányába mozdítja. Tovább...
2014. június 26., 15:22
Egész éjszakán át tartó távcsöves csillagászati megfigyelés és meteor vadászat Felsőtárkány közelében július 5-én Tovább...
2014. június 18., 13:19
Tájékoztatjuk vendégeinket, hogy június 21-én, szombaton az Anna-barlang 18:00-23:00 között egységesen 600 Ft-os belépőjeggyel látogatható. Tovább...
2014. június 17., 08:00
Haszonbérleti szerződések megkötésére irányuló pályázati eljárás eredményeiről Tovább...
2014. június 16., 10:01
Nagy érdeklődés mellett mutatta be Igazgatóságunk a Vizes élőhelyek rekonstrukciója a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén: a Dél-borsodi Tájegység tájrehabilitációja II. ütem (KEOP-3.1.2/2F/09-2010-0027) c. projektjét június 11-én Mezőcsáton. Az Általános Művelődési Központ - Kiss József Közösségi Házban tartott tájékoztatón csaknem hatvan környékbeli gazdálkodó vett részt. Tovább...
2014. június 16., 09:08
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Muzsikál az Erdő Alapítvány közös rendezésében a Miocén Park zenéje életre kél. A Mátrai Művészeti Napok az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál újra hallatja dallamát. A rendkívüli rendezvényre 2014 június 30-án, hétfőn kerül sor. Tovább...
2014. június 16., 08:23
2014. június 16. és 22. között hazánk tíz nemzeti parkja szélesre tárja kapuit a nagyközönség előtt. Az idén immáron nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében egymást érik majd az érdekesebbnél érdekesebb programok Magyarország nemzeti parkjaiban. Tovább...
2014. június 10., 15:00
2014. június 16. és 22. között hazánk tíz nemzeti parkja szélesre tárja kapuit a nagyközönség előtt. Az idén immáron nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében egymást érik majd az érdekesebbnél érdekesebb programok Magyarország nemzeti parkjaiban. Tovább...
2014. június 5., 09:23
Újra megrendezésre kerül a Bükki Nemzeti Park igazgatóság nyári tábora a "Túramanó" tábora Tovább...
2014. június 4., 15:14
2014. május 14-16 közötti időszakban a Heves Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága tájékoztatása szerint mintegy 25 ezer köbméter faanyagot ért viharkár a Bükkben és a Mátrában – a károk pontos felmérését az erdőgazdálkodók folyamatosan végzik. A viharkárral érintett területeken a jellemző károsítási formák a tövestől kidőlt faegyedek, földön fekvő darabok, ill. a facsonkok (a törés után visszamaradó álló rész). Tovább...
2014. május 30., 11:06
Immár tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a hagyományosnak számító szlovák-magyar természetismereti vetélkedő, igazgatóságunk és a szlovák állami természetvédelem együttműködése keretében. A szervezők ebben az évben a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet munkatársai voltak. A rossz idő miatt a versenynek az ajnácskői kultúrház adott otthont Tovább...
2014. május 30., 09:26
Muzsikál az erdő rendezvény Ipolytarnócon Tovább...
2014. május 29., 08:39
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc út 6.), (továbbiakban Ajánlatkérő) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Magyar Állam tulajdonában, az Ajánlatkérő vagyonkezelésében lévő, Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen lévő, 147 m² büfé üzemeltetésére 2014. 07. 01-től – 2014. 10. 31-ig. Tovább...
2014. május 28., 16:24
Az elmúlt időszak csapadékos időjárásának köszönhetően a Bükk népszerű időszakos karsztforrása, a Vöröskői-alsó-forrás idén először működésbe lépett Tovább...
2014. május 28., 15:00
Egyeztető fórumok Natura 2000 területekre készülő fenntartási tervekről – Apc, Petőfibánya. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyeztető fórumokra várja az érdeklődőket Natura 2000 területek készülő fenntartási terveiről. Tovább...
2014. május 26., 13:21
A periodika 2006-tól jelenik meg évente három-négy alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadásában. Eleinte az INTERREG 3A program keretében , az Európai Unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásában készült, majd a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének keretében Tovább...
2014. május 24., 20:00
Hogyan tájékozódtak egykor régen az emberek a sötét éjszakában? Telefon, GPS és egyéb eszközök híján a csillagok állásából tudtak maguknak utat találni. Izgalmas séta a sötét, holdfényes erdőben, és távcsöves megfigyelés, bemutató vár ránk. Éjszakai tanösvény-bejárást és csillagászati bemutatót tartunk Felsőtárkányban. Megfelelő időjárás esetén a Jupitert, több galaxist, gömb- és nyílthalmazt, illetve kettőscsillagot fogunk megfigyelni. Tovább...
2014. május 24., 09:23
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba indítjuk kerékpáros túránkat Tovább...
2014. május 23., 09:14
Az Európa Diplomás területen színes programkavalkád ünnepli kontinensünk földtani örökségét. Tovább...
2014. május 20., 15:35
Ünnepélyes keretek között leplezték le Kubinyi Ferenc szobrát a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpontjában május 15-én. A szobor Szabó Noémi szobrászművész alkotása A műalkotás leleplezése előtt a természettudós munkásságát ismertető tudományos ülésre került sor. Tovább...
2014. május 19., 18:31
Május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján 11 tematikus túrán szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot lehet tanulmányozni. A tavaszi égbolttal ismertetik meg az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok május 24-én, az Európai Nemzeti Parkok Napján; a tizenegy tematikus túrán szakképzett túravezetők segítségével az éjszakai égboltot lehet tanulmányozni. Tovább...
2014. május 10., 09:03
Izgalmas programok, kézműves helyszínek, túrák, akadályverseny erdei iskolánkban Tovább...
2014. május 9., 08:57
Ünnepi faültetés a Madarak és Fák Napja alkalmából Tovább...
2014. május 8., 11:11
A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, 2014. A KELETI SÜN ÉVE alkalmából„Titokzatos sün-történetek” címmel mese- és képregényíró pályázatot hirdet. Tovább...
2014. május 7., 08:26
Egyeztető fórumok Natura 2000 területekre készülő fenntartási tervekről – Szomolyai Kaptár-rét és Ostoros menti erdőspuszta . A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyeztető fórumokra várja az érdeklődőket Natura 2000 területek készülő fenntartási terveiről. Tovább...
2014. május 3., 15:15
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság április 29-én kihajtási ünnep keretén belül szakmai napot rendezett a tarnaszentmiklósi Betyár-Páskomon. A program a Kék vércse védelme a Kárpát-medencében (LIFE11/NAT/HU/000926) című Life+ projekt egyik fontos eleme, melynek szervezését az igazgatóság vállalta. Tovább...
2014. április 28., 15:35
Két kollégánk Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkárától pénteken Budapesten. Tovább...
2014. április 26., 10:00
Az ároktői, oszlai és hollókői tájházak ezen a napon ingyen látogathatók. Tovább...
2014. április 22., 09:25
érsekkerti rendezvény Egerben, a Föld Napja alkalmából. Természet- és környezetismereti játékok, vetélkedők, ügyességi feladatok gyermekeknek. Tovább...
2014. április 18., 13:27
A Litkei gólyafészekben nevelkedett, tavalyi késői költésből származó fióka még az őszi vonulás megkezdése előtt balesetet szenvedett: elütötte a Litkénél közlekedő személyvonat. A madarat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai mentették meg. Tovább...
2014. április 17., 15:21
Erőss Zsolt: Magaslataim című emlékkiállítás megnyitója Seregélyesen 2014. április 23-án Tovább...
2014. április 17., 14:19
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiállítóhelyeinek húsvéti nyitvatartása Tovább...
2014. április 16., 14:11
A Vidékfejlesztési Minisztérium a természetvédelmi oltalom alatt álló területeken működő helyi vállalkozások, gazdálkodók, gazdálkodó szervezetek támogatása, eladásra szánt termékeik megbecsülésének növelése, piaci lehetőségeinek bővítése érdekében élt a Nemzeti Parki Termék védjegy létrehozásának kezdeményezésével. A védjegy bevezetésétől a környezettudatosság növelését, a térségi, természetvédelmi, vidékfejlesztési és gazdasági együttműködések erősítését várja a szaktárca, a védjegyrendszer működtetésében kulcsszerepet játszó nemzeti park igazgatóságokkal együtt. Tovább...
2014. április 11., 10:14
Magyarország legmélyebb barlangja egészen mostanáig a Bükkben található István-lápai-barlang volt, melyet 254 méter mélységben ismerünk. Járatait éppen 50 évvel ezelőtt, 1964-ben fedezték föl elődeink. A mélység tekintetében már fél évszázada fennálló elsőség csak napjainkban dőlt meg… Tovább...
2014. április 9., 19:23
A Mars bolygó közelségének apropóján távcsöves bemutatót és előadást tartunk a felsőtárkányi erdei iskolánkban. Tovább...
2014. április 9., 12:20
A március 11-én kihirdetett általános tűzgyújtási tilalmat a mai nappal feloldotta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság javaslatára a Heves Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága a megye illetékességi területen fekvő erdőkre és fásításokra, valamint azok határától számított kétszáz méteren belüli területekre. Ugyanakkor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére is feloldották a tűzgyújtási tilalmat Tovább...
2014. április 7., 09:54
A Varbói-tó mellett mutatták be a szakemberek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a „Kétéltű átjárók és terelőfalak létesítése a Mátrában és a Bükkben” (KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0011 azonosító számú) projektjét. Tovább...
2014. április 5., 08:00
Garantált, felszíni túrával összekötött szakvezetéses barlangtúrák a Herman Ottó emlékév jegyében. Tovább...
2014. április 4., 19:13
Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, az idén 20 éves Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a tavaly 40 éves Hortobágyi Nemzeti Park, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. A programban a Vidékfejlesztési Minisztérium és a 10 Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének köszönhetően 2013-ban a több száz jelentkezőből kiválasztott gyakornokok a nemzeti parkokban ismerkedhettek meg a természetvédelem titkaival. Tovább...
2014. április 4., 09:09
Garantált, felszíni túrával összekötött szakvezetéses barlangtúrák a Herman Ottó emlékév jegyében. Tovább...
2014. március 31., 10:21
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Helicon Life + pályázat keretében ismét meghirdeti a fokozottan védett parlagi sas védelme érdekében életre hívott fészekőrzési tábort. Az Európai Uniós társfinanszírozású pályázat, „A Parlagi sas védelme Magyarországon” (LIFE10NAT/HU/019)” címmel 2012 és 2016 között minden évben meghirdeti az Igazgatóság működési területén található parlagi sas fészkek közül az emberi tevékenység által leginkább veszélyeztetettebb fészek őrzését. A kijelölt terület a Hevesi-sík Különleges Madárvédelmi Terület, ahol a faj az elmúlt évtizedek védelmi intézkedéseinek köszönhetően megerősödött és jelenleg erős bázisát adja az országos állománynak. Tovább...
2014. március 30., 15:09
A kék vércse védelme a Kárpát-medencében (LIFE11/NAT/HU/000926) című LIFE+ projekt megvalósításában a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is, mint partnerszervezet tevékeny részt vállal. A projektben meghatározott tevékenységek közül például a faj igényeihez igazodó élőhelykezelés vagy a fészkelést elősegítő mesterséges költőládák kihelyezése mind olyan feladatok, melyek az Igazgatóság működési területén, konkrétan a Dél-hevesi Tájegységben kerülnek megvalósításra. Tovább...
2014. március 22., 10:00
Miskolc és vonzáskörzete általános iskolásaink meghirdetett egész napos akadályverseny, vetélkedő és gyermekrajz pályázat értékelés és kiállítás megnyitója. Tovább...
2014. március 21., 13:34
Kérdőíves felmérést indítunk a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által felügyelt védett területek látogatói körében. Tovább...
2014. március 18., 11:34
Mravecz Gábor kollégánk miniszteri elismerő oklevelet kapott a Vidékfejlesztési Minisztériumban Március 15. alkalmából rendezett ünnepségen. Tovább...
2014. március 14., 13:23
Jelentős érdeklődés mellett tartotta Igazgatóságunk a „Bükki barlangok megőrzését, természeti állapotának helyreállítását szolgáló beruházások 2. ütem” elnevezésű projektünk nyitórendezvényét a Szent István-barlangban. Tovább...
2014. március 13., 15:10
Az utóbbi időben megszaporodott szabadtéri tüzek miatt a Heves Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága a két megye területén fekvő erdőkre és fásításokra, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre, átmeneti időre általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el. Tovább...
2014. március 10., 11:55
"Barlangoljunk!" elnevezésű, Magyarország barlangjainak jobb megismerését célzó kampányhoz igazgatóságunk is csatlakozott. Tovább...
2014. március 7., 09:27
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes helyi előállítású termékeknek, amelyek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén természetvédelmi oltalom alatt álló területen (Nemzeti Park, Tájvédelmi Körzet, Természetvédelmi Terület, Natura 2000) termeltek, vagy készítettek, és előállításuk a természettel összhangban történik. Tovább...
2014. március 4., 13:44
Először hirdeti meg az Év Emlőse rendezvénysorozatot a Vidékfejlesztési Minisztérium által működtetett VADONLESŐ Program. Célunk, hogy – egyeztetve a szakmai szervezetekkel – minden évben más és más őshonos emlősállatunkra hívjuk fel a figyelmet, és ezzel is segítsük a fajok megismerését, valamint hatékonyabb védelmét. Idén az év emlőse a keleti sün (Erinaceus roumanicus.) Tovább...
2014. március 4., 09:54
Az ENSZ Közgyűlése tavaly döntött arról, hogy március 3-át, mely 2013-ban a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) elfogadásának 40. születésnapja volt, a Vadvilág Világnapjává nyilvánítja. Tovább...
2014. március 3., 14:56
A rajzpályázat eredményhirdetésére és a rajzokból készült kiállítás megnyitójára 2014. február 27-én, 17 órakor került sor a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban. Tovább...
2014. március 3., 14:19
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Víz Világnapja és a Herman Ottó Emlékévhez kapcsolódóan vetélkedőt és akadályversenyt hirdet Miskolc és vonzáskörzetében élő 10-14 éves tanulók részére. Tovább...
2014. március 1., 13:00
A Vidékfejlesztési Minisztérium természetvédelemért felelős részlege és az érintett nemzetipark-igazgatóságok – a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével – márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangolás” kampány célja hazánk különleges barlangjainak és egyedülálló barlangturisztikai lehetőségeinek bemutatása, népszerűsítése. A hónap során az érintett nemzetipark-igazgatóságok különleges barlangturisztikai programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat. Tovább...
2014. február 28., 20:28
Haszonbérleti pályázati eredmények - 2014.02.28 Tovább...
2014. február 21., 13:11
A Vidékfejlesztési Minisztérium természetvédelemért felelős részlege és az érintett nemzetipark-igazgatóságok – a Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével – márciusban hazánk látogatható barlangjait kívánják megismertetni a föld alatti túrák iránt érdeklődőkkel. A „Barlangolás” kampány célja hazánk különleges barlangjainak és egyedülálló barlangturisztikai lehetőségeinek bemutatása, népszerűsítése. A hónap során az érintett nemzetipark-igazgatóságok különleges barlangturisztikai programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a látogatókat. Tovább...
2014. február 17., 10:04
A salgótarjáni SÁIK Dornyay Béla Tagiskola tanulóinak kiállítása február 11-én nyílt meg a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban. Tovább...
2014. február 15., 09:29
Madármegfigyelő túrát tartunk a Bél-kő természetvédelmi területen, ahol számos, kevésbé ismert védett madarat figyelhetünk meg természetvédelmi őr vezetésével 2014. február 15-én. Tovább...
2014. február 12., 09:56
Az idei évben ismét megrendezésre került a sasszinkronként emlegetett ragadozómadár-számlálás, melyre a dél-hevesi régióban 21., országosan pedig 11. alkalommal került sor. Az esős, őszies időjárás ellenére 56 madarász és természetbarát gyűlt össze január 18-án reggel Tarnaszentmiklóson és Füzesabonyban, hogy újabb élményekkel gazdagodhasson. Tovább...
2014. február 11., 15:00
Február 11-én 15 órakor kerül sor az „Életfa” című vándorkiállítás megnyitójára a salgótarjáni Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban. Tovább...
2014. február 7., 12:04
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság rajzpályázatot hirdet óvodások és általános iskolás diákok számára Tovább...
2014. február 3., 10:55
Madármegfigyelő túrát tartunk a Bél-kő természetvédelmi területen, ahol számos, kevésbé ismert védett madarat figyelhetünk meg természetvédelmi őr vezetésével 2014. február 15-én. Tovább...
2014. február 2., 08:28
Hétvégi családi program a Vizes Élőhelyek Világnapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Tisza-tavi Ökocentrum szervezésében Tovább...
2014. január 29., 14:51
Hétvégi családi program a Vizes Élőhelyek Világnapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Tisza-tavi Ökocentrum szervezésében Tovább...
2014. január 27., 18:47
Több mint félszázan vágtunk neki a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett 4. Transzbükki átkelésnek. A közel húsz kilométeres szakvezetéses túrát a Kancsendzöngán tavaly elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt emlékének szenteltük, aki egy évvel ezelőtt – a BNPI védnökeként – tiszteletbeli túravezetőnk volt. A Nagyvisnyóról induló emléktúrán a visszatérő vendégeink között velünk tartott Zsolt özvegye, Sterczer Hilda és dr. Kiss Gábor a Vidékfejlesztési Minisztérium Tájvédelmi, barlangvédelmi és ökoturisztikai osztályának osztályvezetője is. Tovább...
2014. január 25., 08:35
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság negyedik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, közel 30 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútját. A túra különlegességét az adja, hogy a természetvédelmi kezelő szervezet szakemberei – természetvédelmi törvény 41§ (1) bekezdésében és a 341/2004. (XII. 22.) Korm. Rendelet által meghatározott tevékenységek és alapfeladatok alapján – fokozottan védett, látogatók által elzárt területekre is bekalauzolja a résztvevőket. Ez által az Északi-Bükk egyik legszebb szurdokvölgyében, a Leány-völgyben, illetve a Bükk-fennsíkon és a karsztfennsík déli homlokán húzódó ún. „Kövek vonulatán” (Tar-kő) még költési idő és a vegetációs időszak előtt tudtunk számos természeti (főleg földtani) értéket közvetlen módon bemutatni. Tovább...
2014. január 24., 12:46
Két új projektünk indult a Hevesi Füves Puszták, és a Borsodi Mezőség tájvédelmi körzetekben. Tovább...
2014. január 20., 13:07
A parlagi sas védelem Magyarországon (LIFE NAT /HU/000019) Európai uniós project keretében a Jászságban (HNPI működési területén), egy etetőhely került kialakításra került sor, elsősorban parlagi sasok részére. Tovább...
2014. január 17., 23:46
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, m int a mellékletben megjelölt tárgyi földterületek haszonbérbe adója, figyelemmel a 2 6 2 /2 0 1 0 . (XI. 17.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségére, ezúton tájékoztatja a Tisztelt Érintetteket a 2013. augusztus 16. napján közzététel útján meghirdetett, és azóta lefolytatott, 791/2013 - tói 877/2013 - ig sorszámozott pályázati eljárások eredményéről: Tovább...
2014. január 16., 12:10
Az Erőss Zsolt emléktúra - IV. Transzbükki átkelés zárásaként emlékhely avató ünnepséget tartunk felsőtárkányi látogatókozpontunkban Tovább...
2014. január 14., 16:09
Lakossági bejelentés alapján 2014. január 7-én egy láthatóan beteg nagy kócsag (Egretta alba) befogását végezték el a BNPI Nyugat-bükki Tájegységének természetvédelmi őrei az Egerszalóki víztározónál. Tovább...
2014. január 10., 11:55
2014. január 9-től, Európai Uniós források felhasználásával, a KEOP-3.1.2./2F-09-11-2013-0013 azonosító számú projekt keretében elindultak a Szent-István barlang természetvédelmi célú világításkorszerűsítési munkálatai. A beruházás tervezett befejezési dátuma 2014. augusztus 31. Tovább...
2014. január 9., 09:15
Nem tudunk fogadni több jelentkezést az Erőss Zsolt emléktúrára, mivel az előirányzott 50 fős keret a mai nappal betelt. Az év folyamán tartandó túráinkra sok szeretettel várunk mindenkit, programjainkat a honlapon és Facebook oldalunkon lehet nyomon követni. Tovább...
2014. január 8., 13:54
A periodika 2006-tól jelenik meg évente három-négy alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadásában. Eleinte az INTERREG 3A program keretében , az Európai Unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásában készült, majd a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének keretében Tovább...
2014. január 6., 09:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság negyedik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, közel 30 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútját. A túra különlegességét az adja, hogy a természetvédelmi kezelő szervezet szakemberei – természetvédelmi törvény 41§ (1) bekezdésében és a 341/2004. (XII. 22.) Korm. Rendelet által meghatározott tevékenységek és alapfeladatok alapján – fokozottan védett, látogatók által elzárt területekre is bekalauzolja a résztvevőket. Ez által az Északi-Bükk egyik legszebb szurdokvölgyében, a Leány-völgyben, illetve a Bükk-fennsíkon és a karsztfennsík déli homlokán húzódó ún. „Kövek vonulatán” (Tar-kő) még költési idő és a vegetációs időszak előtt tudtunk számos természeti (főleg földtani) értéket közvetlen módon bemutatni. Tovább...
2013. december 30., 10:02
Tájékoztatás pályázatok bírálatának meghosszabbításáról Tovább...
2013. december 20., 17:30
Pályázati hirdetmény földhaszonbérleti pályázatok bírálatának meghosszabbításáról Tovább...
2013. december 16., 15:24
Madáreleséget készítettek a Dr. Krepuska Géza Általános Iskola szakkörösei a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban, Salgótarjánban. Tovább...
2013. december 13., 11:56
Európa idei kulturális fővárosába, Kassára érkezett az Erőss Zsolt fotóiból álló vándorkiállítás, melyet 2013 márciusában indított útjára a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A legsikeresebb magyar hegymászó expedícióin készült képek az elmúlt évben nyolc magyarországi állomáson lettek kiállítva. A kassai Thália színházban december 11-én tartott megnyitó a Kikelet Kassai Ifjúsági Szövetség és a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közmûvelődési Szövetség közreműködésével valósult meg. A tárlat december 21-től Tornalján, január 8-ától pedig Párkányban lesz látható. Tovább...
2013. december 8., 09:00
A felsőtárkányi bolhapiac napján várunk minden érdeklődőt Adventi édes-mézes napra Tovább...
2013. november 28., 14:39
2013-ban, új kezdeményezésként az igazgatóság működési területén lévő települési önkormányzatok részére polgármesteri fórumokat szervezünk. A rendezvény célja az Igazgatóság aktuális feladatainak, eredményeinek ismertetése, az egyes tájegységek területén folyó természetvédelmi munka bemutatása, valamint tájékoztatás a folyamatban lévő természetvédelmi fejlesztésekről. Tovább...
2013. november 18., 15:50
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait 2013. november 28-án tartandó könyvbemutatóra, melyen köszöntőt mond a BNPI igazgatója, dr. Horváth Ákos Tovább...
2013. november 18., 14:02
a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság hirdetményei bírálati jegyzőkönyv leadására vonatkozó határidő-hosszabbításról, és leadott haszonbérleti pályázatok bontásáról. Tovább...
2013. november 16., 09:00
November 16-án, szombaton várunk minden érdeklődőt Tiszabábolna-Szentistván környékét bejáró vadlúdleső túránkra. Tovább...
2013. november 8., 08:31
Novemberi programjainkban változások lesznek, melyekről ezúton tájékoztatjuk az érdeklődőket Tovább...
2013. október 31., 10:10
A javítás a felhívás 1. sz. mellékletében szereplő területadatok hibáját javítja a 1101/2013, 1102/2013, 1103/2013, 1109/2013 azonosító számú pályázatok esetében. Tovább...
2013. október 28., 07:25
Célja a családi gazdaságok kialakítása és megerősítése, továbbá a legeltetésre alapozott állattartási tevékenység ösztönzése, az állattenyésztés termőföldigényének biztosítása a természetvédelmi célokkal összhangban. Tovább...
2013. október 25., 12:16
Az új védjegytulajdonosok a szarvaskői Csipkebogyó Fesztiválon ünnepélyes keretek között vehették át szerződéseiket Tovább...
2013. október 22., 15:56
Állampolgári bejelentést követően a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) természetvédelmi őrszolgálata egy fiatal hím szürke farkas tetemére bukkant a Bükkben. Tovább...
2013. október 12., 08:22
Szakvezetett túra a szilvás-kői fokozottan védett természeti területen. Tovább...
2013. október 9., 17:50
Felsőtárkányi erdei iskolánkban családi hétvégét tartunk, melyre szeretettel várjuk az érdeklődő családokat. Tovább...
2013. október 8., 16:45
2013. szeptember 27-én immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Kutatók Éjszakája programsorozat az egri Eszterházy Károly Főiskolán. A változatos programok lebonyolításából, az előadások és gyakorlatok megtartásából nem csupán a főiskola oktatói és dolgozói vették ki részüket, hanem más intézmények szakemberei is bekapcsolódtak a rendezvények lebonyolításába. Tovább...
2013. október 7., 16:17
Elkészült időszaki jelentésünk, mely a harmadik negyedévben megvalósított tevékenységeinket foglalja össze Tovább...
2013. október 7., 08:28
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) pályázatot által közösen kiírt pályázat célja, hogy az ökoturisztikai létesítmények, illetve működtetőik számára lehetőséget adjon kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján történő megmérettetésére. Tovább...
2013. október 6., 18:07
Az október 6-i vasárnap ismét vásárnap lesz; ekkor kerül sor a szezon utolsó, kézműves vásárral egybekötött termelői piacára. Tovább...
2013. október 5., 10:00
2013. október 5-én kutyás kirándulást szervezünk salgótarjáni látogatóközpontunktól Tovább...
2013. október 4., 10:00
Előadások, vetélkedők, játszóház, állatsimogató és élő állatok bemutatója az Állatok Világnapja alkalmából. Tovább...
2013. október 4., 08:58
A Bükki Nemzeti Park igazgatóság tájékoztatja a Haszonbérleti Pályázati Kiírás 8. pontja alapján az érintett pályázókat, hogy a pályázatok bontási helyéről és kezdő időpontjáról Tovább...
2013. szeptember 30., 12:55
Előadások, vetélkedők, játszóház, állatsimogató és élő állatok bemutatója az Állatok Világnapja alkalmából. Várunk minden érdeklődőt! Tovább...
2013. szeptember 28., 08:00
Szeptember 28-án új kiállítás nyílik a Látogatóközpontban: A keresőn túl is van élet címmel Lengyel László Zoltán erdőmérnök fotóit láthatják az érdeklődők. Tovább...
2013. szeptember 27., 17:13
Célja a családi gazdaságok kialakítása és megerősítése, továbbá a legeltetésre alapozott állattartási tevékenység ösztönzése, az állattenyésztés termőföldigényének biztosítása a természetvédelmi célokkal összhangban. Tovább...
2013. szeptember 25., 14:06
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ismét meghirdeti a "Rejtett értékeink" vetélkedősorozatát. A verseny három fordulóból áll, amelynek feladatait az interneten (www.bnpi.hu) találnak meg a jelentkezők. Tovább...
2013. szeptember 25., 11:39
Haszonbérleti szerződések megkötésére irányuló pályázati eljárások eredményéről Tovább...
2013. szeptember 23., 14:23
Az Egererdő, Északerdő és Ipolyerdő Erdészeti Zrt-k üzemi területein vadászat miatt korlátozásokat vezetnek be. Tovább...
2013. szeptember 22., 09:15
Az európai autómentes napon kerékpártúrát szervezünk Szilvásvárad-Nagyvisnyó-Dédestapolcsány-Lázbérci-tó-Szilvásvárad útvonalon Tovább...
2013. szeptember 20., 14:16
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság lehetőséget kínál az Esztáz-kői-barlang felső (könnyű) szakaszának bejárására kedvezményes áron Tovább...
2013. szeptember 16., 15:51
Az európai autómentes napon kerékpártúrát szervezünk Szilvásvárad-Nagyvisnyó-Dédestapolcsány-Lázbérci-tó-Szilvásvárad útvonalon Tovább...
2013. szeptember 16., 14:22
A termékkör és területi hatály bővítésével 12 termelő 27 terméke kapta meg a Nemzeti Parki Termék védjegyet, melynek odaítéléséről a Nemzeti Parki Tanúsítvány Bizottság pénteki ülésén döntött. Tovább...
2013. szeptember 7., 08:30
A Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Terület értékeinek megtekintése szakvezetett túra keretében Tovább...
2013. szeptember 5., 11:59
2013. május 24 – én meghirdetett földhaszonbérleti pályázatok bírálatának meghosszabbításáról döntött a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója Tovább...
2013. szeptember 5., 09:38
A Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Terület értékeinek megtekintése szakvezetett túra keretében Tovább...
2013. szeptember 3., 11:00
Tájékoztatás a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által 2013-ban közzétett, 100 hektár térmértéket elérő birtoktestet tartalmazó haszonbérleti pályázati felhívások kapcsán Tovább...
2013. szeptember 2., 12:00
Az erdőkre és fásításokra, valamint az erdők és fásítások melletti területekre a 2013. július 22-étől elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat a vidékfejlesztési miniszter azonnali hatállyal feloldja.. Tovább...
2013. szeptember 1., 17:01
Tájékoztatás az erdőtörvény módosítása kapcsán túrázóknak, kerékpárosoknak, lovasoknak Tovább...
2013. augusztus 24., 17:35
2013. augusztus 24-én 17 órától Felsőtárkányban, az erdei iskolánkban denevérekkel kapcsolatos előadás, kézműveskedés és terepi program lesz Tovább...
2013. augusztus 24., 12:47
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2013.08.16-án közzétett, és meghirdetett egyes pályázati felhívásait visszavonja Tovább...
2013. augusztus 24., 12:35
2013. szeptember 14-én, szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a TeSzedd! országos szemétgyűjtő akciót. A szervezők idén is a lakosság, a vállalatok, az önkormányzatok, az iskolák, a civil szervezetek önkéntes jelentkezését várják annak érdekében, hogy az akció során a lehető legtöbb illegálisan lerakott szeméttől tisztítsuk meg az országot. Tovább...
2013. augusztus 16., 13:44
Célja a családi gazdaságok kialakítása és megerősítése, továbbá a legeltetésre alapozott állattartási tevékenység ösztönzése, az állattenyésztés termőföldigényének biztosítása a természetvédelmi célokkal összhangban. Tovább...
2013. augusztus 14., 08:50
Az előző években nagy sikere volt denevérek éjszakája nevű programunknak, amely idén is megrendezésre kerül Tovább...
2013. augusztus 14., 08:26
A gyurgyalag éve alkalmából Bécsy László zoológus és Zumpf András erdésztechnikus fotóiból nyílik kiállítás az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület fogadóépületében. Tovább...
2013. augusztus 11., 08:17
2013 augusztus 11-én Termelői piac és kézműves vásár lesz az Ősmaradványoknál. Tovább...
2013. augusztus 10., 20:46
Derült idő esetén csillagászati bemutató és ismeretterjesztő előadást tartunk Tovább...
2013. augusztus 8., 12:00
A „Földet a gazdáknak” program keretében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2013. első félévében 8927 hektár országos jelentőségű védett természeti területre vonatkozóan tett közzé pályázati felhívásokat. A kapcsolódó pályázati eljárások jelenleg is folyamatban vannak. Tovább...
2013. augusztus 8., 09:50
Vetített képes előadással, és csillagászati távcsöves bemutatóval várjuk az érdeklődőket felsőtárkányi erdei iskolánkban Tovább...
2013. augusztus 8., 09:35
Mint azt már a kirándulók is tapasztalhatták ezen a nyáron még tart a Palota-szálló függőkertjének tavasszal elkezdett rekonstrukciója. Felújítják a támfalakat a park sétaútjait. Tovább...
2013. augusztus 2., 11:58
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 43/2012. (V. 23.) VM rendelet alapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 18 Natura 2000 területre támogatást nyert el a területek Natura 2000 fenntartási terveinek összeállítására, elkészítésére. A Natura 2000 fenntartási tervekkel kapcsolatos alapinformációkról a folyamatosan frissülő honlapunkon is tájékozódhat: http://www.bnpi.hu/naturaterv Tovább...
2013. augusztus 1., 09:24
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes helyi előállítású termékeknek, amelyek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén természetvédelmi oltalom alatt álló területen (Nemzeti Park, Tájvédelmi Körzet, Természetvédelmi Terület, Natura 2000) termeltek, vagy készítettek, és előállításuk a természettel összhangban történik. Tovább...
2013. július 31., 15:31
Augusztus 11. vasárnap ismét vásárnap lesz az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen; nógrádi termelők és kézművesek kínálják majd portékáikat. A „Magyarország második legjobb kirándulóhelyét” e napon felkeresők többek között kecske-, tehén- és juhsajtok, házi készítésű lekvárok, mézek között válogathatnak, de lesz bio-kenyér, mézeskalács, csuhé- és kerámia dísztárgy. Ezúttal is kapható lesz palócgulyás, szilvalekváros laska és palóc sör. Tovább...
2013. július 27., 10:16
Szakvezetés a Siroki Nyírjes-Tó Természetvédelmi Területen Tovább...
2013. július 25., 14:29
2013. július 25-én, 14:30-kor nyílik Erőss Zsolt fotókiállítása Ipolytarnócon Tovább...
2013. július 23., 17:45
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter 2013. július 22-től átmeneti időre. Tovább...
2013. július 22., 11:05
A Lápok világnapja alkalmából a résztvevők természetvédelmi szakvezetésben vehetnek részt Sirok határában található védett tőzegmohaláp mentén. Tovább...
2013. július 22., 08:52
Turisztikai, természetismereti napközis tábor általános iskolás gyerekeknek: kirándulások, túrák, ismerkedés a természettel Tovább...
2013. július 13., 21:00
Éjszakai bátorságpróba-túra, csillagászati bemutató és megfigyelés Tovább...
2013. július 11., 17:20
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása pályázatok bontásáról Tovább...
2013. július 5., 09:03
Az Európai Unió két természetvédelmi – a madárvédelmi – (2009/147/EK) és az élőhelyvédelmi (92/43/EGK) –irányelvén alapuló, az Unióban védendő, megőrzendő élőhelytípusok, állat- és növényfajok védelmét szolgáló területek hálózata. A Natura 2000 hálózatot a madarak védelmére létrehozott különleges madárvédelmi területek (KMT), valamint az élőhelyek, növény- és egyéb állatfajok védelmére kijelölt különleges természetmegőrzési területek (KTT) alkotják. Tovább...
2013. július 4., 14:27
Újra megrendezésre kerül a Bükki Nemzeti Park igazgatóság nyári tábora a "Túramanó" Tovább...
2013. július 3., 14:58
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Muzsikál az Erdő Alapítvány közös rendezésében a Mátrai Művészeti Napok az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál is hallatta dallamát. A rendkívüli rendezvényre 2013 július 1-én, hétfőn került sor. Tovább...
2013. július 3., 11:08
Meteoritkráter rejtőzködik a Bükki Nemzeti Park területén? A napokban megjelent Zöld Horizont 24-25. számában egy 20 millió évvel ezelőtti meteorit-becsapódás után nyomozunk. Bizonyos geológiai és felszínalaktani jelenségek felvetik egy hajdani impakt esemény lehetőségét. Tovább...
2013. június 26., 11:13
Hetedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Nemzeti Parkok Hete, idén június 10-16 között. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is számos nagyszerű programot kínált, melyek közül a vasárnapi „bükki őserdei gyalogtúrán” vettek részt az érdeklődők. Tovább...
2013. június 20., 09:17
Június 7-én, pénteken ünnepélyes rendezvény keretében megnyílt Cserépfalu határában, a Bükk hegység peremén a Hór-völgyi Látogatópark. Tállai András országgyűlési képviselő, önkormányzati államtitkár (Belügyminisztérium) megnyitó beszéde után a résztvevők meghallgatták a turisztikai létesítmény pályázati hátteréről szóló beszámolót, majd megtekintették az épületben látható két kiállítást. Tovább...
2013. június 19., 16:51
A szlovák-magyar természetvédelmi szervezetek céljai közösek: Megismertetni a fiatalokat a védett természeti területekkel és értékekkel, hogy büszkék lehessenek azokra. Tovább...
2013. június 15., 11:25
Hívunk mindenkit az erdőbe: felnőtteket és gyerekeket, családokat! A Príma Díjas „Muzsikál az erdő” 10. alkalommal kerül megrendezésre a Mátrában 9 napon keresztül 9 helyszínen, mely a térség kiemelkedő turisztikai, kulturális és összművészeti rendezvénye. Tovább...
2013. június 10., 12:22
Június 5-én került megrendezésre a Környezetvédelmi Világnap a salgótarjáni városi sportcsarnokban, ahol a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is képviseltette magát. Tovább...
2013. június 10., 08:00
2013. június 10. és 16. között hazánk tíz nemzeti parkja szélesre tárja kapuit a nagyközönség előtt. Az idén immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében egymást érik majd az érdekesebbnél érdekesebb programok hazánk nemzeti parkjaiban. Lesznek vezetett túrák szárazföldön, vízen és barlangokban, gyalogosan és kerékpáron, természetvédelmi előadások, bemutatók; a gyermekek számára pedig játékos vetélkedők, tanösvénytúrák, kézműves foglalkozások, játszóházak. Tovább...
2013. június 7., 08:01
Természetismereti vetélkedő általános iskolásoknak Sámsonházán Tovább...
2013. június 4., 15:00
2013. június 10. és 16. között hazánk tíz nemzeti parkja szélesre tárja kapuit a nagyközönség előtt. Az idén immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében egymást érik majd az érdekesebbnél érdekesebb programok hazánk nemzeti parkjaiban. Lesznek vezetett túrák szárazföldön, vízen és barlangokban, gyalogosan és kerékpáron, természetvédelmi előadások, bemutatók; a gyermekek számára pedig játékos vetélkedők, tanösvénytúrák, kézműves foglalkozások, játszóházak. Tovább...
2013. június 4., 14:01
A veszélyeztetett fészekből május elején megmentett tojásból kikelt parlagi sas fióka a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásán a szakszerű ápolásnak köszönhetően kellően megerősödött ahhoz, hogy visszahelyezzék egy szabadon költő pár fészkébe. Tovább...
2013. május 31., 11:56
Újra útra keltek a biciklisek az Európai Nemzeti Parkok Napján. Ebben az évben már 15. alkalommal rendezték meg közösen a Bükki és Aggteleki Nemzeti Parkok igazgatóságai hagyományos kerékpártúrájukat. A reggeli borús esőfelhők ellenére sokan újra eljöttek, de sokan először vágtak neki a 67 km-es túránknak. Tovább...
2013. május 28., 09:03
A magyar-szlovák Novohrad-Nógrád Geopark igyekszik felfedni a helyiek és az idelátogatók számára a Földünket formáló erők titkait. Vezetett túrák során érhetjük tetten az egykori tengerek, vulkáni katasztrófák nyomait, izgalmas kísérletekben vehetünk részt, sőt Ipolytarnócon miniatűr vulkánt is működésbe hozhatunk! Tovább...
2013. május 27., 13:28
Sajnálattal értesültünk, hogy Erőss Zsolt, aki 2013-ban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi tevékenységéhez kapcsolódóan vállalt védnöki szerepet, és hegymászó társa Kiss Péter a Kancsendzönga Expedíció során, a csúcsról való ereszkedés közben, 8000 méter körüli magasságban eltűnt. Tovább...
2013. május 26., 08:08
Május 26-án különösen érdemes lesz kisgyerekekkel ellátogatni az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területre. A sok izgalmas látnivaló, a játszótér, a mini kalandpark és a miocén ősállatok mellett gyermeknap alkalmából ingyenes koncerttel kedveskednek a kis vendégeknek. Tovább...
2013. május 25., 08:56
Fokozottan védett természeti terület látogatása a salgótarjáni Gortva-völgyben, és monitoring munka megfigyelése szakvezető segítségével Tovább...
2013. május 25., 08:19
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel meghívják Önt és barátait az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából szervezett kerékpártúrára. Könnyű tekergést kínálunk változatos tájakon, a helyi értékek megismerését kínáló pihenőkkel, a kikapcsolódás élményével. Tovább...
2013. május 23., 08:38
a Pély 16F erdőrészlet kapcsolódóan földalatti gombák gyűjtéséhez szükséges, erdőgazdálkodó által kiállított előzetes írásbeli engedély megszerzése a természetvédelmi célkitűzésekkel összhangban Tovább...
2013. május 18., 08:49
Természetismereti szakvezetés a Bél-kő Természetvédelmi Területen Tovább...
2013. május 16., 13:55
Bõvíti és továbbfejleszti erdei iskolai programját a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A projekt célja, hogy az ismeretterjesztõ programok a korábbinál ingergazdagabb környezetben sokoldalúbb ismeretanyagot adjanak. Az Igazgatóság tervei szerint a beruházás eredményeként a foglalkozásokon résztvevők száma akár 60%-al, is emelkedhet. Tovább...
2013. május 15., 17:12
A kiviteli terveknek megfelelõen halad a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén folytatott komplex vizes élõhelyrehabilitációs programja. A beruházás célja a tájból mára eltűnt vagy erősen lecsökkent arányú vizes élőhelytípusok visszaállítása. Tovább...
2013. május 14., 17:43
Természetvédelmi szakvezetés a Bél-kő Természetvédelmi Területen, 2013. 05. 18-án Tovább...
2013. május 12., 08:41
Változatos programokkal várjuk kedves vendégeinket a Madarak és Fák Napján Ipolytarnócon Tovább...
2013. május 11., 08:00
A mi világunk - Mezőföld Természetfotó Egyesület kiállítása Ipolytarnócon Tovább...
2013. május 10., 08:31
Ünnepi faültetés a Madarak és Fák Napján a Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpontban május 10-én Tovább...
2013. május 10., 08:00
Az idei évben is megrendezésre kerül a Madarak és Fák napja Felsőtárkányban, ahol érdekes és változatos programokkal várjuk az érdeklődő iskolásokat Tovább...
2013. május 6., 15:05
Az idei évben is megrendezésre kerül a Madarak és Fák napja Felsőtárkányban, ahol érdekes és változatos programokkal várjuk az érdeklődő iskolásokat Tovább...
2013. május 2., 14:33
Első alkalommal kerül megrendezésre az I. Mályi Természetvédelmi Fesztivál. Rengeteg kiállítóval, vetélkedőkkel, gyerekeknek játszóházzal, óriás társasjátékkal, hüllőkiállítással, állatsimogatóval lovaglási lehetősséggel. Tovább...
2013. május 2., 10:48
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel meghívják Önt és barátait az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából szervezett kerékpártúrára. Könnyű tekergést kínálunk változatos tájakon, a helyi értékek megismerését kínáló pihenőkkel, a kikapcsolódás élményével. Tovább...
2013. április 27., 09:45
A tavasz beköszöntével mind több és több madárhangot hallhatunk erdeinkben. Aki meg szeretné tanulni hangjaikról felismerni a madarakat, annak itt a helye! Tovább...
2013. április 26., 09:28
A Magyarhoni Földtani Társulat alapításának 165. évfordulója alkalmából Videfalván szervezett megemlékezésen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai is kifejezték tiszteletüket az alapítók iránt. Tovább...
2013. április 25., 18:35
Termelői piac, és kézműves vásár várja a hozzánk látogatókat Ipolytarnócon, május 1-jén. Tovább...
2013. április 25., 10:38
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Heves Megyei Hírlap 2013. április 22-i számában a 13. oldalon megjelent tájékoztatását az alábbiak szerint pontosítjuk. Tovább...
2013. április 24., 13:54
Borbáth Péter munkájával jelentős eredményeket ért el a Hevesi-sík természeti értékeinek feltárása, megőrzése terén, kiemelkedő szerepet tölt be a speciális fajvédelmi programok megvalósításában és a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet komplex élőhely-rekonstrukciójának kivitelezésében. Tovább...
2013. április 22., 08:53
A tavasz beköszöntével mind több és több madárhangot hallhatunk erdeinkben. Aki meg szeretné tanulni hangjaikról felismerni a madarakat, annak itt a helye! Tovább...
2013. április 21., 09:27
Szeretettel várjuk az érdeklődő családokat, gyerekeket családi nyílt napunk alkalmából Tovább...
2013. április 21., 08:30
A Föld Napja alkalmából "Kézen fogva a természettel" elnevezésű városi központi rendezvény az egri Érsekkerben kerül megrendezésre. Tovább...
2013. április 20., 08:21
Úgy gondolod, ti főzitek a legjobb palócgulyást a világon? Ha igen, mérkőzzetek meg másokkal, és győzzön a jobbik! Tovább...
2013. április 16., 08:51
Megjelent a Turista magazin áprilisi száma Tovább...
2013. április 14., 09:00
A tavasz közeledtével érdekes és színes programokkal várjuk a kedves érdeklődőket Felsőtárkányban Tovább...
2013. április 10., 10:27
Beszámoló a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szervezeti Egységei 2013. január 1- március 31-ig megvalósított feladatairól Tovább...
2013. április 9., 19:33
Tavaly nyáron intézkedés közben a természetvédelmi őrre támadt egy fatolvaj Kesznyéten település külterületén. A bíróság elítélte az erőszakos támadót. Tovább...
2013. április 8., 14:26
Ipolytarnócon rendezte meg a határmegbízottak ez évi első munkaértekezletét a Nógrád Megyei Rendőr főkapitányság 2013. március 28-án. A 2-es számú határszakasz Nógrád megye és Pest megye határ-menti területét választja el a Szlovák Köztársaságtól. A szlovák csoportot a határmegbízott-helyettes, dr. Nagy Károly r. ezredes rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese fogadta. Jelen volt a fogadáson a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság részéről dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, határmegbízott helyettes. Tovább...
2013. április 8., 13:42
Virágzás hónapja…amikor a virágok a szirmaikat bontják. A madarak egyre többször fakadnak dalra, téli álmából éled a természet, s lassan-lassan felpezsdül az erdőben is az élet. Tavaszodik. Virágillatot hoz a szél. Várjuk hát együtt a Tavaszt, kint a természetben! Tovább...
2013. április 5., 14:47
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-hevesi tájegysége a természeti értékeink megóvása érdekében együttműködési lehetőségeket keres a működési területén tevékenykedő méhészekkel. Az elmúlt évek során tapasztalt felelőtlen emberi zavarásoknak köszönhetően szükségét érezzük egy társadalmi párbeszéd elindításának, amely biztosíthatja egyes védett és fokozottan védett fajok egyedeinek nyugalmát valamint védett, Natura 2000 gyepterület megóvását. Ennek első lépéseként fordul a méhészeti tevékenységet végzők irányába, mint a gazdálkodói környezetben aktívan és viszonylagos szabadsággal mozgó fél felé. Tovább...
2013. március 29., 10:29
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védjegyet kíván adományozni azoknak a jellegzetes helyi feldolgozott tejtermékeknek, amelyek a nemzeti park területén készülnek, és előállításuk a természettel összhangban történik. Tovább...
2013. március 27., 18:54
A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány által meghirdetett Madarak és Fák Napja Országos Verseny Nógrád megyei területi fordulója 2013. március 22-én került megrendezésre a salgótarjáni Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban. Tovább...
2013. március 27., 18:27
Március végén hosszabbított (nyári) nyitvatartási rend szerint várjuk kedves látogatóinkat Tovább...
2013. március 23., 12:53
Színes, érdekes programok április hónapban Ipolytarnócon Tovább...
2013. március 18., 09:00
Szeretettel várjuk osztályok, szakköri csoportok, közösségek jelentkezését előadással, terepi megfigyeléssel, madárhang vadászattal, vetélkedővel egybekötött ismeretterjesztő foglalkozásunkra Tovább...
2013. március 14., 02:27
Az idei hosszúra nyúlt, bőséges csapadékú tél után csodás látványt nyújtanak a Bükk időszakos karsztforrásai: a Lök-völgyben található Feketelen- és Imó-kő-források, illetve a Vörös-kő-völgyben lévő Vörös-kő-forrás, melyek Felsőtárkánytól 2-3 óra járásra található Tovább...
2013. március 4., 11:42
A harmadik alkalommal megrendezett Európai Év fája verseny győztese ismét egy magyar fa lett, az egri termálfürdő területén élő platán, melyre 14 205 szavazat érkezett. A második helyezett szintén egy platán, Lengyelországból, a harmadik pedig a Tölgykirály nevet viselő írországi fa lett. Az első díjjal jutalmazott keleti platán (Platanus orientalis) egyébként természetvédelmi oltalommal rendelkezik 1978 óta. Tovább...
2013. március 4., 11:26
Szeretettel várjuk osztályok, szakköri csoportok, közösségek jelentkezését előadással, terepi megfigyeléssel, madárhang vadászattal, vetélkedővel egybekötött ismeretterjesztő foglalkozásunkra Tovább...
2013. március 1., 20:11
A hétvégén zajlott le hét ország részvételével a ragadozómadarak illegális pusztítása ellen rendezett Kárpát-medencei műhelytalálkozó, amely során egyértelművé vált, hogy a probléma ugyan minden környező országban jelen van, de sajnálatos módon a hazánkban elpusztított madarak száma nagyságrenddel felülmúlja az összes környező országot. Csak az utóbbi egy hétben három ilyen eset is történt. Tovább...
2013. február 26., 09:03
A nagy érdeklődésre való tekintettel Erőss Zsolt fotókiállítása meghosszabítva március 3-ig (vasárnap) tekinthető meg Felsőtárkányban Tovább...
2013. február 20., 15:52
Sikeresen teljesítették a Szilvásvárad és Felsőtárkány közötti, mintegy 30 kilométeres távot a III. transzbükki átkelés résztvevői 2013. január 16-án. A program egyre népszerűbb, így a természetvédelmi érdekből megállapított létszámkorlátozásra való tekintettel néhány jelentkező sajnos már nem is fért bele a keretbe. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett túra talán azért is váltott ki ekkora érdeklődést, mert egyúttal része volt azon éves eseménysorozatnak, amelyen részt vesz Erőss Zsolt hegymászó is, aki 2013-ban intézményünk védnöke. Tovább...
2013. február 14., 13:03
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2013. március 2-án egy, az egész országot mozgósító rendezvényt tart a sikeres uniós fejlesztések bemutatására.A rendezvénysorozat egyik ilyen kiemelt helyszíne az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület, ahol a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2013 március 2-án nyílt kapuval várja majd az érdeklődőket. Tovább...
2013. január 25., 10:50
A periodika 2006-tól jelenik meg évente három-négy alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadásában. Eleinte az INTERREG 3A program keretében , az Európai Unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásában készült, majd a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének keretében Tovább...
2013. január 24., 16:00
Erőss Zsolt hegymászó, az első magyar "Hópárduc" vetített képes előadással egybekötött fotókiállítás megnyitója lesz 2013. január 24-én, 16:00-tól erdei iskolánk konferenciatermében. Tovább...
2013. január 18., 02:19
Lezárult az MME internetes szavazása a 2013-as év madaráról. A legtöbb szavazat a gyurgyalagra érkezett, így jövőre ennek a madárnak a védelmével foglakozik kiemelten az Egyesület. Egy hónap alatt 7.460 szavazat érkezett, ebből 3.247 a gyurgyalagra (43,5%), 2.827 az erdei fülesbagolyra (37,9%) és 1.386 a fürjre (18,6%). Tovább...
2013. január 16., 07:55
Erdeink egy régóta termesztett gyümölcsfaját, a házi berkenyét választotta az év fafajának az Országos Erdészeti Egyesület. A középhegységek melegebb, délies kitettségű oldalain és a régi gyümölcsösök, szőlők területén általában szálanként előforduló fafaj termését évezredek óta fogyasztja az ember, napjainkban leginkább a belőle főzhető pálinka révén ismert. A szakmai javaslatok alapján idén 18. alkalommal megválasztott év fájának az adott évben nagyobb figyelmet szentel az erdészeti szakma és kutatás, bemutatása az erdei iskola programok és az erdészeti ismeretterjesztés kiemelt témája Tovább...
2013. január 15., 11:45
Erőss Zsolt hegymászó, az első magyar "Hópárduc" vetített képes előadással egybekötött fotókiállítás megnyitója lesz 2013. január 24-én, 16:00-tól erdei iskolánk konferenciatermében. Tovább...
2013. január 6., 09:26
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén az utóbbi években egyes patakok tartósan kiszáradtak, mások folyókká duzzadtak a lezúduló esők hatására. Az utóbbiak kapcsán vízrendezési programok indultak kormányzati, társadalmi támogatottsággal és komoly pénzügyi háttérrel. A programok elsődlegesen a lakosság élet- és vagyonvédelmét hivatottak ellátni, de mindenképpen az élővilág-védelmi szempontok figyelembevételével. Álláspontunk szerint a vízügyi beavatkozások a természetvédelmi célokkal legtöbb esetben összhangba hozhatók. Tovább...
2012. december 17., 12:03
Mikulásnapi ünnep és télköszöntő napok kerültek megrendezésre a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Oktatóközpontban, Salgótarjánban. Tovább...
2012. december 16., 08:47
Készüljünk együtt a szeretet ünnepére Tovább...
2012. december 9., 14:00
Hollókő világörökséggé nyilvánításának 25. évfordulója alkalmából konferencia került megrendezésre a helyi Dr. Román András Látogatóházban Tovább...
2012. december 8., 08:45
Várjuk a Bükköt kedvelő természetbarátokat II. transzbükki átkelésünkre. Tovább...
2012. december 2., 08:34
December 2-án (vasárnap), 9:30-tól "Madárbarát kert" programra invitáljuk a madárbarátokat. Tovább...
2012. november 29., 11:36
Néhány évvel ezelőtt igen nagy népszerűségnek örvendett a terepmotorozás – igaz csak az érintettek körében. Akkor számos hatósági fellépés eredményeként jelentősen csökkenni kezdett ennek a sportnak az előfordulása a védett természeti területeken, a jelek szerint azonban nem tűnt el teljesen. Tovább...
2012. november 22., 10:18
December 2-án (vasárnap), 9:30-tól "Madárbarát kert" programra invitáljuk a madárbarátokat. Tovább...
2012. november 12., 15:16
Várjuk a Bükköt kedvelő természetbarátokat II. transzbükki átkelésünkre. Tovább...
2012. november 12., 08:56
Varázslatos botanikai élményben lehetett részük azoknak, akik a Nagy- és Kis-Egedre idén októberben is kilátogattak. A hosszú aszályos periódust követő esőzések hatására a „szokásos” őszi aspektus a paletta „ezer színével” festette meg a gyepeket, erdőfoltokat. Az ősszel tömegesen jellemző csillag őszirózsa (Aster amellus) tömegében – talán kissé váratlanul – a tavasz hírnökeinek megkésett (megelőlegezett?) virágzásában is gyönyörködhettünk. Tovább...
2012. november 11., 08:59
Természetismereti és madármegfigyelő túra Szentistván környékén. Tovább...
2012. november 8., 10:56
Az eddigiektől eltérően a Rejteki kutatóház december 31-ig fogad látogatókat. Tovább...
2012. november 8., 08:39
Egy salgótarjáni férfi tett bejelentést a rendőrségre 2012. október 15-én, mely szerint Salgótarjánban egy bokros területen gyanús személyeket lát, akik madarak befogásával foglalatoskodnak. Tovább...
2012. november 1., 20:59
A periodika 2006-tól jelenik meg évente három-négy alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadásában. Eleinte az INTERREG 3A program keretében , az Európai Unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásában készült, majd a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének keretében. Tovább...
2012. október 29., 15:05
Csillagászati szakkör indul közép- és főiskolás korúak számára Egerben. Az első foglalkozás várható kezdési időpontja: november 14. (szerda) Tovább...
2012. október 20., 08:24
Ehető és mérgező gombák meghatározása erdei gyalogtúra keretében Tovább...
2012. október 15., 14:50
Ehető és mérgező gombák meghatározása erdei gyalogtúra keretében Tovább...
2012. október 8., 07:30
Módosult a Magyarországon védett és fokozottan védett fajok körét meghatározó miniszteri rendelet. A változtatás alapja az a megállapodás, amit a természetvédelmi és vadgazdálkodási ágazat állami, illetve civil képviselői írtak alá a februári Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításon (FeHoVa). Tovább...
2012. október 5., 11:43
Előadás és bemutató az Állatok Világnapja alkalmából Tovább...
2012. október 2., 15:00
Új LIFE projekt indul a parlagi sasok védelmére Tovább...
2012. szeptember 29., 07:00
A MÁV-START Zrt. 2012. szeptember 29-én rendkívüli vonatot indít a régmúltba, az ősvilági katasztrófához! A Novohrad-Nógrád Geopark kapuja várja a bátor időutazókat. Tovább...
2012. szeptember 26., 12:15
A környezeti kezdeményezések, biodiverzitás és természetvédelem témájú prioritási területen a Keretmegállapodás értelmében 8,17 millió svájci frank áll rendelkezésre. Ezen prioritási terület keretében védett természeti értékekre való figyelemfelhívás célú tájékoztató kampányok, valamint Natura 2000 fajok és élőhelyek megőrzésével kapcsolatos feladatok alapjainak lefektetésére vonatkozó tanulmányok és mintaprojektek megvalósítására lehetett pályázni. A pályázati eljárás első fordulójában 2010. május 5. és 2010. október 15. között várta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a projektjavaslatokat. Tovább...
2012. szeptember 26., 09:13
Beszámoló - 2012. második negyedév Tovább...
2012. szeptember 25., 16:01
Érdekes, interaktív program vár mindenkit erdei iskolánkban az Állatok világnapja alkalmából Tovább...
2012. augusztus 27., 14:33
A MÁV-START Zrt. 2012. szeptember 29-én rendkívüli vonatot indít a régmúltba, az ősvilági katasztrófához! A Novohrad-Nógrád Geopark kapuja várja a bátor időutazókat. Tovább...
2012. augusztus 25., 20:00
Egy érdekes éjszaka denevérekről, ahol közelről is megcsodálhatjuk ezeket a csodálatos emlősöket Tovább...
2012. augusztus 23., 23:30
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 2012. augusztus 22-étől átmeneti időre. Tovább...
2012. augusztus 20., 23:55
Dr. Fazekas Sándor Vidékfejlesztési Miniszter Úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adott át a tavaszi Nagymezői avartűz oltásában tanúsított kiemelkedő helytállásáért a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság négy munkatársának Tovább...
2012. augusztus 13., 13:53
Idén sem múlhat el a nyár denevéréj nélkül. Töltsd velünk az estét 2012.08.25-én 17 órától Felsőtárkányban! Tovább...
2012. augusztus 12., 20:00
Csillagászati bemutató,vetített képes előadás, és a Perzeidák meteorraj megfigyelése derült idő esetén Tovább...
2012. augusztus 12., 08:52
Vasárnap - vásárnap Ipolytarnócon! Nógrádi termelők portékáiból rendeznek kézműves vásárral egybekötött termelői piacot augusztus 12-én a természetvédelmi területen. Tovább...
2012. augusztus 6., 10:18
Csillagászati- és húsevőnövény-bemutató,vetített képes előadás, és a Perzeidák meteorraj megfigyelése derült idő esetén. Tovább...
2012. augusztus 4., 21:15
Tanösvénytúra a sötétben, távcsöves megfigyelés, és ismerkedés az égbolt csodáival. Tovább...
2012. augusztus 2., 11:54
Eredeti állapotába kívánja helyreállítani természeti értékekben gazdag rétek és legelők növénytársulásait, pusztuló életközösségeit a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzet, a Lázbérci Tájvédelmi Körzet valamint a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet területén összesen több, mint 457 hektáron tervezik elvégezni ezeket a munkákat. Az elmúlt hónapokban befejeződött a projekt előkészítése. A munkák megvalósításának költsége megközelíti a 230 millió forintot. Tovább...
2012. augusztus 1., 13:00
Hazánk természeti értékeinek és kulturális örökségének megőrzésében vállalnak kiemelkedő szerepet a természetvédelmi őrök. Magyarországon már mintegy 40 éve működik Természetvédelmi Őrszolgálat a Nemzeti Park Igazgatóságok keretein belül. Jelenleg összesen 254 természetvédelmi őr dolgozik az országban, napi feladataik mellett az erdőtüzek megfékezésében, a veszélybe került állatok mentésében és illegális fakitermelés megakadályozásában is aktív szerepet vállalnak, sokszor az életüket is kockáztatva. Tovább...
2012. július 31., 09:38
Az idei évben július 23. és július 27. között került megrendezésre az immáron hagyományosnak számító táborunk, a "Túramanó" napközis tábor. Tovább...
2012. július 23., 08:38
Újra megrendezésre kerül a Bükki Nemzeti Park igazgatóság nyári tábora a "Túramanó" Tovább...
2012. július 13., 20:15
Az MME Bükki Helyi Csoportja ismét megszervezi a Bükki madár- és természetismereti tábort. A résztvevők a Bükk madárvilága mellett a madárgyűrűzés rejtelmeivel is megismerkedhetnek. A tábort oszlai kutatóházának szabad használatával támogatjaBükki Nemzeti Park Igazgatóság. Tovább...
2012. július 10., 15:09
Elkészült a kompenzációs területként kijelölt, „Tiszaújvárosi ártéri erdők” (HUBN22096) Natura 2000 terület hatékonyabb, természetvédelmi szempontokat is figyelembevevő fenntartható kezelését megalapozó Natura 2000 fenntartási terve. Tovább...
2012. július 7., 21:30
Éjszakai bátorságpróba, csillagászati megfigyelés és bemutató Tovább...
2012. július 3., 14:09
Tovább folytatódik a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén a komplex vizes élőhelyrehabilitáció. A beruházás célja a sérülékeny és a tájból mára eltűnt vagy erősen lecsökkent arányban meglévő élőhelytípusok visszaállítása. A beruházás eredményeként megmaradnak a vizes élőhelyek változatos életközösségei, és lehetővé válik az ezen élőhelyekhez köthető zászlósfajok (kiemelten Natura 2000 jelölőfajok) állományának növelése is. Tovább...
2012. június 24., 08:38
Előadás a növények gyógyító hatásairól gyógynövényismeretről Tovább...
2012. június 18., 13:33
Ingyenes szakvezetett túrák, programok a hét minden napján. A Magyar Nemzeti Parkok Hete minden évben megrendezésre kerülő rendezvény, ahol Magyarország nemzeti parkjai ingyenes programokkal várják a természet szépségei és a természetvédelem iránt érdeklődőket. Tovább...
2012. június 16., 20:31
Éjszakai bátorságpróba-túra, csillagászati megfigyelés és bemutató. Tovább...
2012. június 14., 16:34
Újra megrendezésre kerül a Bükki Nemzeti Park igazgatóság nyári tábora a "Túramanó" Tovább...
2012. június 13., 11:27
2012. június 13-án bejelentést érkezett, hogy kutyasétáltatás közben denevérkölyköt talált egy hölgy Salgótarjánban. Tovább...
2012. június 11., 14:01
Fedezze fel Magyarország természeti kincseit! A Magyar Nemzeti Parkok Hete idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre az ország 10 nemzeti parkjában. Mindazon programok látogatása ingyenes, amelyeknél részvételi díj nincs külön feltüntetve. Tovább...
2012. június 6., 20:28
20 éve alapították a Karancs-Medves Természetvédelmi Alapítványt. Az évforduló okán ünnepi faültetésre került sor. Tovább...
2012. június 6., 04:30
2012. június 6-án hajnalban a Vénusz átvonul központi csillagunk előtt Tovább...
2012. június 4., 21:35
Az esemény távcsöves bemutatására Egerben, 2012. június 6-án (szerdán) kerül sor. A következő hasonló jelenségre több, mint száz évet kell várnunk. Tovább...
2012. június 1., 13:53
Jó idő várta a kerékpárosokat az idei Bükk-Aggtelek kerékpártúrán. Május 26-án a megszokott helyszínen a szilvásváradi Lovas-stadionban rajtoltak el az idén már 14. túra résztvevői. Tovább...
2012. május 30., 14:09
2012. május 23-án este, a Zöld Hét rendezvénysorozat keretében, Brüsszelben ünnepélyes keretek között átadták a 2010-ben lezárult legjobb LIFE Természetvédelmi projekteknek járó díjat. Tovább...
2012. május 30., 13:04
Május elejétől augusztusig tart a fiókaszezon, ilyenkor rengeteg bejelentést kapunk megmentendő madarakról. Pedig a legtöbbjük nem árvult el, ezért a legnagyobb segítség számukra az, ha nem fogjuk be, ha pedig már megtettük, a megtalálás helyén mielőbb elengedjük őket. A mentésre szoruló egészséges fiókák gondozása legtöbbször jóval könnyebb feladat, mint a sérült felnőtt egyedeké, könnyen etethetők és az esetek túlnyomó többségében gond nélkül felnövekednek és elengedhetők. Tovább...
2012. május 29., 14:32
Kőzethorgonnyal rögzítették a leszakadó sziklatömböt Szomolyán. Az 1960-ban védetté nyilvánított Szomolyai kaptárkövek természetvédelmi terület és terepi bemutatóhely egyik sziklája a múlt évben megrepedt, ezért szükségessé vált a leszakadni készülő, ezért a látogatókra is veszélyt jelentő sziklatömb megerősítése. Tovább...
2012. május 29., 12:50
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Štátna Ochrana Prírody SR közötti együttműködési megállapodás alapján a 2012. évi szlovák-magyar természetismereti vetélkedő megtartására május 25-én, Füleken került sor. Tovább...
2012. május 29., 08:30
Bemutató filmvetítések, izgalmas kísérletek, érdekfeszítő előadások várják az érdeklődőket Ipolytarnócon Tovább...
2012. május 26., 08:27
Kerékpártúra a Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba Tovább...
2012. május 23., 08:00
A Natura 2000 területek az európai, közösségi jelentőségű ritka és veszélyeztetett fajok, illetve élőhelyeik hálózata. Kijelölésük célja a fajok és élőhelyek kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése, fejlesztése, illetve – szükség esetén – helyreállítása. Tovább...
2012. május 19., 08:25
Természetvédelmi monitoring a nagyközönség számára Tovább...
2012. május 17., 14:33
2012. június 2-án, szombaton vedd fel a kesztyűt újra! Fogjunk össze a tiszta Magyarországért, és a TeSzedd! hulladékszedési nap keretében mutassuk példát: tegyünk együtt a gazdátlan, elhagyott hulladékkupacok eltüntetéséért. Tovább...
2012. május 16., 20:10
Szemetet szedtek és rendbe tettek egy tanösvényt a Bükkben az egri Gárdonyi Géza Színház művészei Tovább...
2012. május 16., 14:41
2012. május 10-én Tepélypusztán, a Hotel Faunában mutatták be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai azt az induló projektet, amely egy évtizedek óta meglévő madárvédelmi problémára szeretne pontot tenni. Tovább...
2012. május 15., 14:26
Kovács László Ludányhalásziban élő szobrász alkotásaiból nyílt kiállítás a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban. Tovább...
2012. május 15., 14:12
Tiszaújvárosi ártéri erdők Natura 2000 terület fenntartási tervével kapcsolatos lakossági fórumot tartunk, melyre tisztelettel várjuk az érintetteket, érdeklődőket Tovább...
2012. május 12., 13:35
Május 7-11 között változatos programok zajlottak a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban Tovább...
2012. május 12., 08:36
Fotókiállítás nyílik Nehézy László madaras képeiből Tovább...
2012. május 11., 13:48
A tenki Szent Imre Általános Iskola 2012.április 26-án hagyományaként újra megrendezte a Természetvédelmi vetélkedőjét a Bükki Nemzeti Parkkal közösen. A verseny célja elsősorban, hogy a gyermekekkel megismertessük és megszerettessük a természet szépségét, csodálatos élővilágát. Tovább...
2012. május 10., 08:23
Ünnepli faültetés a Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpontban Tovább...
2012. május 10., 08:13
Színes programok a Madarak és Fák Napja alkalmából a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban Tovább...
2012. május 9., 10:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel meghívja Önt és barátait az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából szervezett kerékpártúrára. A könnyű tekergés változatos tájakon a helyi értékek megismerését kínáló pihenőkkel a kikapcsolódás élményével. Tovább...
2012. május 3., 17:36
Idén újra indul a "Rejtett értékeink" vetélkedő kisebb módosításokkal, megújult formában Tovább...
2012. május 3., 08:05
Program éjszakai lepkék megfigyelésére a Mátrai Tájegységben, Mátrafüreden Tovább...
2012. április 30., 08:11
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata fokozottan védett természetvédelmi értékek megóvása érdekében 2012.03.05-06.30. között az alábbiak szerint és a következő helyszíneken kiemelten ellenőrzi a hatályos jogszabályok betartását a Pes-kő, Három-kő, Tar-kő, Köpüs-kő, illetve a Dédesi Kisvár-szikla fokozottan védett természeti területeken. A látogatók számára fenntartott terület határát szalagozással jelöljük. Tovább...
2012. április 28., 19:35
Ismerkedés madárhangokkal a terepen, séta és madármegfigyelés a tavaszi madárdalos erdőben Tovább...
2012. április 27., 09:05
A periodika 2006-tól jelenik meg évente három-négy alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadásában. Eleinte az INTERREG 3A program keretében , az Európai Unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásában készült, majd a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének keretében. Tovább...
2012. április 23., 10:01
A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Nógrád Megyei Szervezete 2012. április 14-én közösségi programot tartott a Baglyas-kő Vár Természetvédelmi Látogatóközpontban. Tovább...
2012. április 22., 08:34
Föld Napja Ipolytarnócon - Családi nyílt nap Tovább...
2012. április 21., 08:32
Palócgulyás főző verseny Ipolytarnócon Tovább...
2012. április 20., 09:21
Érsekkerti rendezvény Egerben, a Föld Napja alkalmából. Tovább...
2012. április 20., 08:25
Természetismereti nap a Föld Napja alkalmából Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpontban Tovább...
2012. április 18., 08:35
Az utóbbi évtizedek legnagyobb békaállomány pusztulása történhetett az elmúlt télen a Mátra és Bükk hegység különböző területein. A szakemberek nem zárják ki, hogy a barna varangyok és más békafajok egyedeinél akár 75-80%-s volt a pusztulási arány a rendkívüli hidegben januárban ill. februárban. Tovább...
2012. április 17., 13:15
A vidékfejlesztési miniszter feloldotta az erdőkre és az erdők melletti területekre 2012. március 10-én elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat. A korábbi napok időjárása, valamint a meteorológiai előrejelzések alapján a tűzgyújtási tilalom fenntartása tovább nem indokolt. Tovább...
2012. április 16., 12:05
Dr. Fazekas Sándor miniszter a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságnál szervezett Föld Napja ünnepségen Pro Natura Emlékplakettet és Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott munkatársainknak Tovább...
2012. április 16., 08:17
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a részt vevő szervezetek a Föld Napja alkalmából szeretettel várják a családokat, gyermekeket, kisebbeket és nagyobbakat április 20-án az Érsekkertben és 22-én a Felsővárosban Tovább...
2012. április 10., 11:05
Mit kell tudni a hasznos és gyógyító növények gyűjtéséről? A gyógynövények erejével ismerkedünk és a gyógynövényekkel való gyógyítás hagyományáról mesél Gyuri bácsi, a bükkszentkereszti füvesember. Tovább...
2012. április 7., 10:38
"Ébredező" - kora reggeli madárlesre indulunk, majd ezt követően "Madárhang suliba" invitáljuk a gyermekeket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 34. sz. Bükki helyi csoportjának vezetésével Tovább...
2012. április 6., 20:23
2012 április 6 - május 6 között - Brazíliától Kelet-Afrikáig címmel - dr. Szendrőy István fotókiállítása tekinthető meg az Ősfenyő Belépő fogadóépületben. Tovább...
2012. április 6., 11:55
Fotókiállítás az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület Ősfenyő Belépő Fogadóépületében Tovább...
2012. április 3., 20:04
A mai nap ünnep, hiszen a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy a magyar állam külföldiektől vett vissza földet – jelentette ki Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Egerben tartott sajtótájékoztatóján. A rendezvényen Grédics Szilárd igazgató átadta az első haszonbérleti szerződést a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő olyan területre, melyet korábban a részben olasz tulajdonú Mariano Kft. jóval a piaci ár alatt bérelt. Tovább...
2012. április 3., 08:37
A Bükki Nemzeti Park területébe tartozó Nagymezőn 2012. március 26-án következett be avartűz, amelyben közel 2 ha erdő, valamint 40 ha gyep égett le. Tovább...
2012. március 29., 07:30
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az általa 2011. december 7.-én meghirdetett Haszonbérleti Pályázatokat elbírálta. Tovább...
2012. március 27., 10:50
Új valóságshow indul Magyarországon, ám ezúttal nem emberi "celebjelöltek" a szereplők, hanem egy pár fokozottan védett kerecsensólyom. A tét azonban itt sem kicsi, a szülők feladata azonban ez esetben valószínűleg sokkal nehezebb, mint egy megszokott valóságshow szereplőinek: öt tojás kiköltése, és a kikelt fiókák sikeres felnevelése, valamint felkészítése az önálló életre. Ráadásul nekik eközben még a napi betevőről is maguknak kell gondoskodniuk - az egész család számára. Ez a világon az első alkalom, hogy az érdeklődők ennek a ritka, veszélyeztetett fajnak a fészkelését követhetik nyomon a nap 24 órájában. A "kere-channel" a www.kerecsensolyom.mme.hu oldalon, a második projekt honlapján, a "webcam" menüpont alatt érhető el. Tovább...
2012. március 23., 08:07
Rázsi András meteorológus előadása a Meteorológiai Világnap alkalmából. Tovább...
2012. március 14., 10:29
A Vidékfejlesztési Miniszter által elrendelt tűzgyújtási tilalom miatt a március 31-re meghirdetett gasztrotúra egy későbbi időpontban kerül megtartásra Tovább...
2012. március 14., 09:52
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter 2012. március 11-től átmeneti időre. Tovább...
2012. március 12., 12:18
Az I. transzbükki átkelés 10 perces videóanyaga Tovább...
2012. március 12., 11:46
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2011. december 21-én nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdetett a Magyar Állam tulajdonában, Ajánlatkérő vagyonkezelésében lévő Hollókői Tájház üzemeltetésére. A pályázati felhívás a Magyar Nemzet c. napilap 2011. december 21-i számában jelent meg. A részletes pályázati kiírást a www.bnpi.hu honlapon tettük közzé 2011. december 21. és 2012. január 23. között. Tovább...
2012. március 12., 09:39
Játékos ismeretterjesztő foglalkozás a harkályok különleges életéről, terepi megfigyelés, madárhang vadászat, vetélkedővel összekötött előadás keretében. Tovább...
2012. március 11., 09:27
Több éves múltra visszatekintő önkéntes békamentési akció két helyszínen Tovább...
2012. március 6., 14:52
Beszámoló a BNPI szervezeti egységei 2011 évi értékeléséről Tovább...
2012. március 6., 08:21
A Vidékfejlesztési Minisztérium és a 10 hazai nemzeti park igazgatóság önálló standon mutatkozott be a 2012. március 1-én megnyílt Utazás kiállításon a Hungexpo területén. Tovább...
2012. február 29., 15:30
A Magyar Közlöny 2012. évi 19. számában megjelent rendelet szerint új, országos jelentőségű természetvédelmi terület létesült a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, Nógrád megyében. Tovább...
2012. február 24., 11:51
Elkezdődött az Európai Unió által támogatott projekt az illegális sasmérgezések visszaszorítására. Tovább...
2012. február 23., 09:13
Ökológiai lábnyom, klímaváltozás, boldogsági index, piaci verseny… Sejtelmes fogalmak, de vajon mit jelentenek pontosan? S tudjuk-e pontosan mitől is függ boldogságunk? Képesek vagyunk-e változtatni szokásainkon, hogy ne éljük fel éltető környezetünket? A Tükörben a Világ kiállítás mindezekre a kérdésekre igyekszik válaszolni, s művészi igénnyel mutatja be a fenntartható fejlődés lehetséges útjait, illetve az ember és a természet viszonyát. Tovább...
2012. február 20., 15:03
A 26 km-es „I. transzbükki átkelést”,minden résztvevő sikeresen teljesítette, szikrázó napsütés és kék ég mellett gyönyörködhettünk a látnivalókban. Tovább...
2012. február 18., 06:50
Egész napos túra észak-dél irányban Nagyvisnyótól Felsőtárkányig, mely során számos olyan élménnyel gazdagodhatnak a résztvevők, melyet a fokozottan védett területeken való átkelés nyújthat Tovább...
2012. február 13., 14:38
Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Nemzeti Parkokat népszerűsítő körútja második állomásaként pénteken felkereste a Bükki Nemzeti Parkot (BNP) , ahol helyi szakemberekkel találkozott Tovább...
2012. február 4., 09:30
Odúkészítés, kézműves foglalkozás a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 34. sz. Bükki helyi csoportjának szervezésében Tovább...
2012. február 2., 14:00
Játékos ismeretterjesztő foglalkozás a Vizes élőhelyek világnapja alkalmából 3 helyszínen. Tovább...
2012. február 1., 08:39
Különös madármérgezési esethez riasztották január közepén az MME-t és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot (BNPI). Egy sportvadász Heves megyei terepbejárása közben egy szlovák gyűrűt viselő, hat éves parlagi sas tetemét fedezte fel, röviddel később a madár elpusztult párja is előkerült. Az állatorvosi és toxikológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy mindkét madár szándékos mérgezés áldozatává vált. Tovább...
2012. január 31., 12:26
Engedély nélkül tartott védett madarakat két salgótarjáni férfi, ügyükben december elején jogerős ítéletet született. -- Favágás közben denevéreket pusztított el a láncfűrész az egri Érsekkertben. Tovább...
2012. január 31., 10:55
A tél közepén már javában etetjük a madarakat. Ha szeretnénk, hogy kedves barátaink a téli etetés után is a kertünkben maradjanak, fészkelésre alkalmas odút készíthetünk számukra. Tovább...
2012. január 30., 11:24
2012. január 26-án tartotta ünnepi jubileumi megemlékezését a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság abból az alkalomból, hogy 35 évvel ezelőtt alapították meg a Bükki Nemzeti Parkot. Tovább...
2012. január 26., 08:03
35 éves a Bükki Nemzeti Park - jubileumi rendezvény Felsőtárkányban Tovább...
2012. január 24., 16:07
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatja a Haszonbérleti Pályázati Kiírás 8. pontja alapján az érintett pályázókat, hogy a pályázatok bontásáról Tovább...
2012. január 23., 16:22
A vadászati idény a nagyvadas területeken február 28-ig tart. Tovább...
2012. január 23., 11:17
Az előre ismertetett túraszabályok és természetvédelmi előírások betartásával, képzett túravezető felügyelete mellett lehet a Domoszlói Önkormányzatnak túraprogramot szervezni a helyszínre – annál is inkább, mert a szurdok különösen balesetveszélyes. Tovább...
2012. január 19., 14:13
Január harmadik hétvégéjén, immár 19.-ik alkalommal került megrendezésre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-Hevesi Tájegységében a sasszinkron. Ezzel egy időben zajlott a 9. országos sasszinkron is, melyet a Magyar Madártani Egyesület szervezett. Minden év január első felében kerül sor az itt telelő ragadozó madarak megszámlálására. A tájegység természeti adottságai, a mozaikos élőhelyek, a Tisza-tó közelsége valamint az ember által kialakított agrártáj egy olyan változatos élőhelykomplexet alkotnak, amely évről-évre bizonyítja, hogy közvetlen környezetünk milyen páratlan gazdagsággal és szépséggel rendelkezik. Tovább...
2012. január 18., 14:19
2012. február 18. Az egész napos – közel 30 kilométer hosszúságú – túra Nagyvisnyótól Felsőtárkányig, észak-dél irányban szeli át a Bükk hegységet. Ennek során számos olyan élménnyel gazdagodhatnak a résztvevők, melyet a fokozottan védett területeken, erdőrezervátumokon való átkelés nyújt. A túrát a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei, a természetvédelmi őrszolgálat tagjai vezetik, akik számos rejtett, a természetvédelmi törvény értelmében csak engedéllyel látogatható értéket, helyszínt mutatnak be a túra résztvevői számára. Tovább...
2012. január 17., 15:29
A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület 2011. február elején levelet írt a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkárának, dr. Rácz Andrásnak a Kaptárkövek ex lege védetté nyilvánításának tárgyában. Tovább...
2012. január 3., 14:48
A periodika 2006-tól jelenik meg évente három-négy alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadásában. Eleinte az INTERREG 3A program keretében , az Európai Unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásában készült, majd a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének keretében. Tovább...
2011. december 21., 17:06
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc u. 6.) (továbbiakban Ajánlatkérő), az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4) Korm. rendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Magyar Állam tulajdonában az Ajánlatkérő vagyonkezelésében Tájház ("Hollókői tájház" )üzemeltetésére 2012. február 1-től 2016. december 31-ig terjedő időszakra. Tovább...
2011. december 20., 10:05
Befejeződött a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „A Bükki barlangok megőrzését, természeti állapotának helyreállítását szolgáló beruházások” elnevezésű projektje. A fejlesztés segítségével hét barlang természeti kincseit sikerül hosszú távon megóvni. A projektnek köszönhetően több olyan barlangban is végeztek állagmegóvási munkákat, amelyeket csak kutatási céllal lehet látogatni. A nettó 110 milliós fejlesztés Európai Uniós támogatásból valósult meg. Tovább...
2011. december 14., 20:00
Az év talán legszebb, és kevesek által ismert meteorrajának megfigyelése. Távcsöves bemutatóval és előadással várunk minden érdeklődőt. Helyszín: Felsőtárkány, Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont Információ és jelentkezés: Novák Richárd, 06-30-277-4970, novakr@bnpi.hu Tovább...
2011. december 14., 16:13
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2011. december 7-én meghirdetett pályázati felhívásában a 11.4 pont hibásan került megfogalmazásra. Tovább...
2011. december 10., 10:00
A hagyomány és a természet jegyében kézműves és sütögetős, mézillatú délelőtti program gyermekeknek, családoknak. Már javában az Adventi hónapban járunk, s türelmetlenül várjuk a Karácsony közeledtét. Mit is tegyünk a nagy várakozás közepette? Először is: élvezzünk ki minden pillanatot, öltöztessük díszbe környezetünket és lelkünket is, s hangolódjunk rá a nyugodt, pihentető téli napokra! Tovább...
2011. december 9., 09:00
2011. december 9-én 13:00 órától a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság madárkalács készítő napot tart általános iskolások részére a Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpontban (3100 Salgótarján, Karancs út 78.). A programban közreműködnek a Dornyay Béla Általános Iskola diákjai Drexler Éva vezetésével. Tovább...
2011. december 7., 10:21
Az év talán legszebb, és kevesek által ismert meteorrajának megfigyelése. Távcsöves bemutatóval és előadással várunk minden érdeklődőt. Helyszín: Felsőtárkány, Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont Információ és jelentkezés: Novák Richárd, 06-30-277-4970, novakr@bnpi.hu Tovább...
2011. december 6., 20:19
Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Mezőcsát települések külterületén található termőföldekre Tovább...
2011. december 1., 12:07
A hagyomány és a természet jegyében kézműves és sütögetős, mézillatú délelőtti program gyermekeknek, családoknak. Már javában az Adventi hónapban járunk, s türelmetlenül várjuk a Karácsony közeledtét. Mit is tegyünk a nagy várakozás közepette? Először is: élvezzünk ki minden pillanatot, öltöztessük díszbe környezetünket és lelkünket is, s hangolódjunk rá a nyugodt, pihentető téli napokra! Tovább...
2011. november 30., 13:12
A Középső-Ipoly-völgy és maga az Ipoly folyó jelentős természeti értékeket rejt, melynek következtében – a folyó szlovákiai szakaszához hasonlóan – közösségi, Európai Uniós védettséget nyert: részét képezi a Natura 2000 hálózatnak. A folyó völgyét a természetes víztestek jelentős kiterjedése (természetes folyószakaszok, hullámterek, holtágak és medermaradványok) jellemzi, melyhez nagy kiterjedésű külterjesen hasznosított rétek és legelők kapcsolódnak, melyek gazdálkodási szempontból is igen jelentősek. Az Ipoly völgyének természeti képe azonban nem ennyire idillikus. A víztestek, a vonalas létesítmények (utak, vasutak, csatornák) és a lakott területek irányából nagy arányú özönnövény is megtelepedhetett a területen, melyek térfoglalása számos ponton már komoly veszélyeket rejt. Ezen idegenhonos fajok száma meghaladja a 30-at, melyek több mint 1/3-a özönnövényként léphet fel a területen. Tovább...
2011. november 28., 09:43
2011. december 9-én 13:00 órától a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság madárkalács készítő napot tart általános iskolások részére a Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpontban (3100 Salgótarján, Karancs út 78.). A programban közreműködnek a Dornyay Béla Általános Iskola diákjai Drexler Éva vezetésével. Tovább...
2011. november 18., 09:23
Az elmúlt évszázadban kialakult gyakorlat szerint a madáretetés a fagyos, havas, ónos esős időszak, tehát a késő ősztől kora tavaszig tartó hónapok madárvédelmi tevékenysége. Hazánkban szerencsére nincs szükség az egész éves etetés gyakorlatának bevezetésére, ezért a költési időszak márciusi kezdetével fejezzük be a kert madarainak etetését. Ennek nemcsak elvi, de madárvédelmi oka is van. Megfigyelések számolnak be arról, hogy a cinegék hajlamosak az etetőben maradó napraforgóval táplálni a fiókáikat, akik ezt nem tudják megemészteni, és a gyomortól a nyelőcsőig felgyülemlő magoktól megfulladhatnak, elpusztulhatnak. A magvak fiókakori emésztése nem egyszerű feladat, erre néhány nálunk élő faj képes csak (ezeknél a magokat a szülők előemésztik), ezért magevő madaraink többsége is rovarokkal eteti fészekben fejlődő fiókáit. Tovább...
2011. november 11., 09:30
A hazai biológiai és ökológiai kutatások hatékonyabbá tételére a Debreceni Egyetem és a Hortobágyi, a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Parkok létrehozták a Füves Élőhelyek Kutatóközpontot. Tovább...
2011. november 6., 18:52
Előadás a téli madáretetésről, délelőtti családi foglalkozás: madáretető és madárkalács készítés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 34.sz. Bükki helyi csoportja szervezésében. A program előreláthatólag novemberben lesz megtartva! Információ és előzetes jelentkezés: Rausz Rita, tel.: 0630-518-6113 Tovább...
2011. november 2., 08:26
Nyolc országot átfogó, nemzetközi program keretében védi a Duna-völgy rétisasállományát 13 érintett nemzeti park. A Duna-parkok (Danubeparks) projekt eredményeiről Tegnap és ma Szekszárdon konferencián számolnak be a benne résztvevő természetvédelmi szakemberek. A konferencia házigazdája a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóság volt. Tovább...
2011. október 31., 08:13
Cered községhatárban a Medvesalján, 2011. október 20-án érkezett bejelentés egy legyengült sasról. A madarat a helyi vadásztársaság vadőre találta és értesítette a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi munkatársát, aki az információt továbbította a BNPI természetvédelmi őrszolgálatának. Tovább...
2011. október 25., 11:50
A Vidékfejlesztési Minisztérium 2011. október 24-i hatállyal feloldotta az országos tűzgyújtási tilalmat az erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre. Tovább...
2011. október 24., 15:17
A periodika 2006-tól jelenik meg évente három-négy alkalommal a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadásában. Eleinte az INTERREG 3A program keretében , az Európai Unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásában készült, majd a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének keretében. Tovább...
2011. október 24., 13:23
Az inváziós fajok világszerte az egyik legjelentősebb veszélyforrásnak tekinthetők a biológiai sokféleség szempontjából. A vizes élőhelyek, különösen a folyó-völgyek (mint ökológiai folyosók) kiemelt élőhely-komplexeknek tekinthetők az élővilág megőrzése, fenntartása szempontjából. Másrészt viszont, az egyik legsérülékenyebb élőhelyek, melyek természetességét az inváziós fajok („özönfajok”) jelentősen veszélyeztetik. Tovább...
2011. október 18., 12:50
Uj vezetőt nevezett ki két nemzeti park élére Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója Grédics Szilárd lett, míg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot Puskás Zoltán irányítja. Mindkét szakember átvette kinevezését. Tovább...
2011. október 15., 09:00
Gyalogtúra a bükki földvárakhoz. A túra útvonala: Bélapátfalva Gyári-tó - Katonasírok - Kelemen széke. Találkozási pont: Bélapátfalva, Gyári-tó. A találkozás időpontja: 9.00 órakor (Időtartam: kb. 6 óra). Jelentkezés: Baráz Csaba, tel.: (30) 475-4113. Tovább...
2011. október 13., 08:19
Hagyományteremtő szándékkal idén első alkalommal rendezte meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az Állatok Világnapja alkalmából a Vizslák Napját. Tovább...
2011. október 11., 15:16
A világhírű ipolytarnóci ősmaradványok 175 évvel ezelőtt elkezdődött földtani kutatásához és geológiai tanösvénye folyamatos túravezetéseinek 25 évvel ezelőtti bevezetéséhez kötődően a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tudományos emlékülést tart. A 2011 október 20-án, 13 órakor kezdődő rendezvényre az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület Ősfenyő Belépő fogadóépületében kerül sor, ahová az érdeklődőket szeretettel várják. Tovább...
2011. október 11., 09:11
2011.09.28-29-én madárgyűrűzéssel egybekötött ismeretterjesztő foglalkozást tartottak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai: Tóth László tájegységvezető, Ferenc Attila és Sasvári János természetvédelmi őrök, Ferenc Luca és Széles Tamás közmunkások, a szihalmi, füzesabonyi, kerecsendi iskolásoknak és óvodásoknak. Tovább...
2011. október 10., 16:46
Az EUROPARC Federation (Európai Nemzeti Parkok Szövetsége) idei konferenciáját és közgyűlését 320 delegált résztvevővel a németországi Bad Urachban és a Swabische Alb Bioszféra Rezervátumban tartotta. A Szövetség ebben az évben új elnököt választott, a svéd Thomas Hansson személyében a jelenlévők nagy többségével. Tovább...
2011. október 9., 11:09
Gyalogtúra a bükki földvárakhoz. A túra útvonala: Bélapátfalva Gyári-tó - Katonasírok - Kelemen széke. Találkozási pont: Bélapátfalva, Gyári-tó. A találkozás időpontja: 2011. 10.15., 9.00 órakor (Időtartam: kb. 6 óra). Jelentkezés: Baráz Csaba, tel.: (30) 475-4113. Tovább...
2011. október 6., 13:42
Október 5-én indul, és egészen az év végéig tart az a 13 részes sorozat, mely hetente egyszer, szerda délutánonként kerül adásba az m1-es csatornán "Válogatás az Országos természetfilm-fesztivál kisfilmjeiből" címmel. Tovább...
2011. október 5., 22:32
Hirdetmény leadott pályázatok pályázók részére történő visszaadásáról Tovább...
2011. október 3., 22:00
Haszonbérleti pályázat visszavonása Tovább...
2011. szeptember 29., 08:47
Tájékoztatás a felvett pályázati csomagok számáról Tovább...
2011. szeptember 27., 20:36
"Csillagoségbolt-parkok Magyarországon"címmel szakmai konferenciát rendezett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban. A napot Dudás György, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese nyitotta meg, köszöntőjében kiemelte, hogy nagyszerű kezdeményezésnek tartja ezt a tanácskozást, kiváló alapot ad a munka további folytatására, melynek eredményeképpen a BNP Igazgatóságon keresztül a BNP is bevonható a nemzetközi csillagoségbolt-park hálózatba. Tovább...
2011. szeptember 24., 08:45
Játékos termésgyűjtő túra a vöröskő-völgyi tanösvényen, majd az erdei termések "életre keltése": kézműves foglalkozás családoknak a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban. Találkozási pont: Felsőtárkány, kisvasút állomása 9:15 Tovább...
2011. szeptember 21., 08:07
Tájékoztatjuk az érdeklődő gazdálkodókat, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, mint Kiíró, a 692/2011. I. sz. egység azonosítójú 2011. szeptember 1-jén meghirdetett pályázati felhívását 2011. szeptember 22-vel visszavonja. A pályázati felhívással érintett földrészletek megváltozott szempontok szerinti pályázati kiírását a Kiíró a közeljövőben megjelenteti. Tovább...
2011. szeptember 20., 16:23
Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Mezőcsát települések külterületén található termőföldekre Tovább...
2011. szeptember 17., 08:43
A túra útvonala: Szilvásvárad: Szalajka-völgyi kerékpárkölcsönző, Archeopark, Orbán ház, faluismertető – Dédestapolcsány: Kézművesház megtekintése – körtúra a Lázbérci-tó körül – visszaút Szilvásváradra. Az indulás időpontja: 2011. szeptember 18. (vasárnap), 9.10 óra. Időtartam: kb. 5 óra. Táv: 36 km. A találkozási helyszíne: Szilvásvárad, Szalajka-völgy Kerékpárkölcsönző. Tovább...
2011. szeptember 15., 08:16
Túlnépesedés, klímaváltozás, élelmiszer-kilométer, vízlábnyom… Sejtelmes fogalmak, de vajon mit jelentenek pontosan? Tudjuk-e, mitől függ igazán boldogságunk? Képesek vagyunk-e változtatni szokásainkon, hogy ne éljük fel éltető környezetünket? A Tükörben a Világ kiállítás mindezekre a kérdésekre igyekszik válaszolni, s művészi igénnyel mutatja be a fenntartható fejlődés lehetséges útjait, illetve az ember és a természet viszonyát. Tovább...
2011. szeptember 13., 10:50
A Szeleta-barlang október végéig nem látogatható rekonstrukciós munkálatok miatt Tovább...
2011. szeptember 8., 08:16
A túra útvonala: Szilvásvárad: Szalajka-völgyi kerékpárkölcsönző, Archeopark, Orbán ház, faluismertető – Dédestapolcsány: Kézművesház megtekintése – körtúra a Lázbérci-tó körül – visszaút Szilvásváradra. Az indulás időpontja: 2011. szeptember 18. (vasárnap), 9.10 óra. Időtartam: kb. 5 óra. Táv: 36 km. A találkozási helyszíne: Szilvásvárad, Szalajka-völgy Kerékpárkölcsönző. Tovább...
2011. augusztus 27., 19:00
Szakmai előadás és terepi hálózás, detektorozás során ismerhetjük meg ezeket a különleges állatokat. Tovább...
2011. augusztus 25., 23:38
Országos favágó verseny és találkozó kerül megrendezésre Bükkzsércen, 2011. augusztus 27-én Tovább...
2011. augusztus 25., 23:33
Idén is megrendezésre kerül a denevérek éjszakája, 2011. augusztus 27-én Tovább...
2011. augusztus 24., 18:32
A Catopta thrips (Hübner, 1808) [sztyeplepke] a gyökérrágó lepkék (Cossidae) családjába tartozik, taxonómiai értelemben a molylepkék (Microlepidoptera) közé soroljuk. Sztyep területeken élő, eremiális eredetű, posztglaciális reliktum. A nevezéktani törzsalak Közép-Ázsiában honos. Az ürmös pusztákhoz kötődő faj a sztyep zónát követve Ázsia nagy kiterjedésű síkságairól jutott el Kelet-Európa országaiba. E populációk Catopta thrips polonica (Daniel, 1953) néven önálló alfajként kerültek leírásra, amely Lengyelországból, Romániából és Magyarországról ismert. Tovább...
2011. augusztus 13., 09:30
A Medves-fennsík megtekintése, kirándulás a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetben. A túra útvonala: Salgóbánya-Vecseklő-Medvespuszta-Somoskő Tovább...
2011. augusztus 12., 19:30
Ezen az augusztusi éjszakán az égbolt csodáival ismerkedhet meg a tisztelt közönség, mely egybe esik az év leglátványosabb meteorrajával, a Perzeidákkal is. Tovább...
2011. augusztus 10., 16:51
AZ IDŐ /más/KÉP/p/EN címmel nyílik kiállítás az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület Ősfenyő Belépő Látogatóközpontjában augusztus 17-én. Tovább...
2011. július 31., 09:26
A hagyományos Túramanó tábor idén is lezajlott, nagy sikerrel. Tovább...
2011. július 30., 09:00
Előadás, és terepi lepkehatározás szakember segítségével. Tovább...
2011. július 20., 09:59
2011. július 19-én (kedden) lezajlott a KEOP-3.1.2/2F/09-2010-0008 sz. pályázat zárókonferenciája Felsőtárkányban. Tovább...
2011. július 15., 23:53
A vidékfejlesztési miniszter tűzgyújtási tilalmat rendelt el Tovább...
2011. július 4., 09:16
Jüling Krisztián légifotós különleges képeit nem csupán madártávlatból nézhetik az érdeklődők. Július 5. és augusztus 7. között az Ősfenyő Belépő fogadóépületben közelről is megtekinthetők a légies fényképek. Tovább...
2011. június 30., 12:05
„Emlékedet örökbecsű nagy munkáid, virágaid, növényeid milliói fogják tovább őrizni” Borbás Vince halálakor, gyászoló hitvese eme meggyőződéssel teli gondolattal búcsúzott, amely a mai napig olvasható a tudós sírján. Munkásságát élete során rengeteg támadás érte, sok ellenzője és kritizálója volt tevékenységének, halála után azonban gyorsan átértékelődött életútja, ma pedig már egyenesen „a 19. század legnagyobb magyar botanikusának” nevezik – ezt is megtudhatták mindazok, akik megjelentek a napokban a Baglyaskő vár Természetvédelmi Látogatóközpontban. Tovább...
2011. június 26., 10:24
Ismét látogatható az Anna-barlang Miskolc-Lillafüreden, a mésztufa- és cseppkőképződmények újból megtekinthetők. A barlang csaknem fél évig volt zárva a látogatók előtt. A közel hat hónapig tartó világítástechnikai rehabilitációs beruházás célja az Anna-barlang természeti állapotának hatékony és korszerű megőrzése volt. A barlangban 114 ledes fényforrást szereltek fel a régi világítótestek helyére. Ezek nemcsak jobb megvilágítást adnak, hanem lényegesen kevesebb az energia felvételük is. A világítás költsége a jövőben 1/10 –ére csökken, azaz 90%-os !! a megtakarítás. A beruházás összesen 57 millió forintba került. Tovább...
2011. június 26., 10:02
Stimecz-háza megálló – Vörös-kő-völgyi tanösvény – Vörös-kő forrás – Toldi-kunyhó – Bodzás-lápa – Imó-forrás – Tamás kútja Túravezető: Fitala Csaba. Jelentkezés: Novák Richárd, tel.: 30/277-4970 Indulás a Stimecz-háza megállótól 10:00-kor Tovább...
2011. június 25., 09:02
Mátrafüred végállomástól túra a Gyöngyösi Sár-hegy természetvédelmi területen átvezető tanösvényen Gyöngyösig. Túravezető: Magos Gábor /36 30 3491790/ Indulás a Mátrafüred-alsó megállótól 9:00-kor Tovább...
2011. június 24., 09:50
Gloriett-tisztás megálló – Istállós-kői Ősember-barlang – Katona-sírok –Kelemen-széke földvár, Töröksánc – Bácsó-völgy – Szilvásvárad Túravezető: Regős József /mobil: +36 30 4916531/ Indulás a Gloriett-tisztás megállótól 9:50-kor Tovább...
2011. június 23., 16:02
Az immár hagyománnyá váló tanévzáró piknik az idei évben az egészség jegyében zajlott a Szent Imre Általános Iskolában Tenken. A rendezvény ideje minden évben az utolsó tanítási nap, idén június 15-re esett. Tovább...
2011. június 23., 14:37
Igazgatóságunk 2011 július 19.-én rendezi a „Vonalas létesítmények természetkárosító hatásának mérséklése a Bükkben” című, KEOP-3.1.2/2F/09-2010-0008 azonosító számú pályázatához kapcsolódó záró-konferenciát és munkaértekezletet. Tovább...
2011. június 23., 10:59
Garadna végállomás – Szentléleki-völgy – Köpüs-tető – Látó-kövek – Szentléleki kolostor-rom – Farkas-nyak-völgy – Ómassa – Garadna végállomás Túravezető: Barta Zsolt /mobil: +36 30 2397345/ Találkozó: kisvasút Garadna végállomás 10:15-kor Tovább...
2011. június 22., 09:15
Igazgatóságunk a Magyar Nemzeti Parkok Hete alkalmából kerékpártúrát szervez Tovább...
2011. június 22., 09:03
2011.június 21-én (kedden) Schmotzer András, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kutatási referensének vezényletével az érdeklődők botanikai túrán vehettek részt a környéket övező NATURA 2000 területen. Tovább...
2011. június 21., 15:00
A résztvevők szakvezetett botanikai túra alkalmával nyerhetnek bepillantást a környék növényvilágába Tovább...
2011. június 20., 12:37
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Émász közös, ingyenes programjában fehér gólya gyűrűzésre kerül sor. Tovább...
2011. június 20., 09:37
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság idén nyáron is napközis táborokat szervez általános iskolás gyerekek részére Tovább...
2011. június 20., 08:45
Szarvaskői körtúra, számos látnivalóval Tovább...
2011. június 19., 09:45
A túrán résztvevők ezen a napon a Bükki Nemzeti Park fokozottan védett Ősbükkös területére léphetnek be, szakvezetett túra keretében Tovább...
2011. június 17., 12:59
Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzeti Parkok Hete hazai természeti és kulturális értékeinkre, nemzeti parkjaink ökoturisztikai programjaira kívánja felhívni a figyelmet. Az egyhetes programsorozat nyitórendezvényén a hazai 10 nemzeti park igazgatóság munkatársai játékos vetélkedőkkel, kézműves termékekkel, bio ételkóstolóval várják az érdeklődőket. A látogatók információkat kaphatnak a nemzeti parki bemutatóhelyekről, valamint a természetvédelmi és ökoturisztikai programokról is. Tovább...
2011. június 15., 19:18
Az idei év egyetlen hazánkból is megfigyelhető holdfogyatkozása a holdpálya felszálló csomójának közelében következik be a Kígyótartó csillagképben, mintegy 7°-ra az M8 ködtől. A Hold mélyen belemerül a Föld árnyékába a ritka hosszú esemény alatt: a totalitás fázisa maga 100 percig(!) tart. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság részéről Novák Richárd tart előadást a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban, valamint távcsöves megfigyelést az egri Dobó téren. Tovább...
2011. június 15., 13:44
A vándorsólyom több mint 40 évvel ezelőtt tűnt el a Bükk hegységből és Magyarországról is. 1997-től ismét megjelentek fészkelő párok először a Dunakanyar környékén majd onnan kelet felé terjeszkedve kezdtek el költeni a Mátra majd a Bükk hegységekben. Az első megjelenése a fajnak 2000-ben volt a Bükkben. A madarak a korábbi tradicionális költőhelyeket foglalták el, ahol évtizedekkel ezelőtt is költöttek. Bizonyítékul szolgálnak a korábban solymászok által kihelyezett, több évtizede rozsdásodó sziklamászó eszközök a ma lakott fészkeknél. Láthatjuk, hogy a madarak szinte kivétel nélkül ugyanazokat a költőhelyeket választják, amelyeket őseik használtak évtizedekkel ezelőtt. Tovább...
2011. június 10., 08:10
Az 1P58 kódú fekete gólyát három helyen figyelték meg. Azonosítását a lábára 2003-ban erősített műanyag gyűrű segítette. Tovább...
2011. június 1., 16:27
A mai naptól Igazgatóságunk honlapjáról letölthetőek az adatbekérő és a kaszálás bejelentő formanyomtatványok az alábbi linken Tovább...
2011. május 28., 08:10
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kerékpártúrája az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából. A túrák a már jól bevált útvonalon, de az eddigiektől eltérően egyszerre két irányból indulnak. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szilvásváradról indítja kerékpárosait, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kerekesei pedig Aggtelekről indulnak. A két mezőny Putnokon találkozik, ahol a Gömör Múzeumban frissítőt biztosítunk, játékos természetismereti és helytörténeti vetélkedőt tartunk. Ehhez kapcsolódóan nyeremények, és múzeumlátogatás várja a résztvevőket. Ezt követően a kerékpárosok visszaindulnak a rajthelyükre. Tovább...
2011. május 24., 15:55
Az EUROPARC Szervezet (Európai Nemzeti Parkok Föderációja) május 24-ét nyilvánította az Európai Parkok Napjává. 1909-ben ezen a napon a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kezdeményezésére Svédországban Európa első nemzeti parkjaiként egyszerre hét nemzeti park alakult meg. Ennek a napnak a 100. évfordulóján 1999-ben kezdeményezte szervezet az Európai Nemzeti Parkok Napja megünneplését. Tovább...
2011. május 21., 08:09
Csatlakozz Te is Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akciójához 2011. május 21-én! „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” mottóval a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködve nagyszabású hulladékgyűjtő akciót szervez, mely során reméljük, megmozdul az egész ország, hogy együttes erővel tisztítsuk meg hazánkat. Tovább...
2011. május 20., 08:39
Az idei év egyetlen hazánkból is megfigyelhető holdfogyatkozása a holdpálya felszálló csomójának közelében következik be a Kígyótartó csillagképben, mintegy 7°-ra az M8 ködtől. A Hold mélyen belemerül a Föld árnyékába a ritka hosszú esemény alatt: a totalitás fázisa maga 100 percig(!) tart. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság részéről Novák Richárd tart előadást a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban, valamint távcsöves megfigyelést az egri Dobó téren. Tovább...
2011. május 19., 20:41
Csatlakozz Te is Magyarország legnagyobb hulladékgyűjtési akciójához 2011. május 21-én! „TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért” mottóval a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködve nagyszabású hulladékgyűjtő akciót szervez, mely során reméljük, megmozdul az egész ország, hogy együttes erővel tisztítsuk meg hazánkat. Tovább...
2011. május 19., 16:15
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kerékpártúrája az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából. A túrák a már jól bevált útvonalon, de az eddigiektől eltérően egyszerre két irányból indulnak. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szilvásváradról indítja kerékpárosait, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kerekesei pedig Aggtelekről indulnak. A két mezőny Putnokon találkozik, ahol a Gömör Múzeumban frissítőt biztosítunk, játékos természetismereti és helytörténeti vetélkedőt tartunk. Ehhez kapcsolódóan nyeremények, és múzeumlátogatás várja a résztvevőket. Ezt követően a kerékpárosok visszaindulnak a rajthelyükre. Tovább...
2011. május 18., 07:46
Interaktív vulkánshow az Ősfenyő belépő fogadóépületében Ipolytarnócon 2011. május 26-án. Tovább...
2011. május 16., 10:11
2011. május 2-6. közötti időszakban a Lágymányosi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium (Budapest) negyedik osztályos diákjai egy hetet töltöttek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban. Tovább...
2011. május 13., 13:23
Hivatalosan is átadásra került a Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpont. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „Magyarország Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 – HUSK 2008/01” keretében valósította meg a Novohrad–Nógrád Geopark infrastruktúrájának fejlesztése elnevezésű projektjét. Tovább...
2011. május 13., 13:19
A felsőtárkányi oktatóközpontban megrendezésre került a "Hangszerek természete, a természet hangszerei" elnevezésű program. Tovább...
2011. május 13., 13:15
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által több éve támogatott, a BAZ megyei Környezeti Nevelők Egyesülete, és a BAZ megyei Pedagógiai, Szakmai, Szakszolgálati, Közművelődési és Sportintézet szervezésében a Madarak és Fák Napjához kapcsolódó környezet- és természetvédelmi vetélkedő megrendezésére 2011. május 11-én (szerdán) került sor. Tovább...
2011. május 11., 07:49
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel meghívja Önt, és minden érdeklődőt a Zöld Fiatalok és a Cellux Csoport alkotóinak "Tükörben a világ" című interaktív kiállítására Tovább...
2011. május 10., 14:00
A két általános iskola tanulói műsorral készülnek e jeles nap alkalmából, majd ezt követően madarakat, és hangjukat fogjuk megfigyelni, meghallgatni az oktatóközpont közelében Tovább...
2011. május 7., 08:06
A Madarak és Fák, jeles nap alkalmából színes programokkal várjuk Önöket az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen. Tovább...
2011. május 6., 07:49
Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen található "Lombkorona büfé" üzemeltetésére kiírt pályázat összefoglalója Tovább...
2011. április 30., 21:38
A Keleti-Bükk lábánál, a Nyögő-patak völgyében felduzzasztott varbói záportározó mentén 2002 óta folyik szervezetten a barna varangyok (Bufo bufo) mentése, melyet a 2010-ig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai civilek közreműködésével végeztek. A Zöld Akció Egyesület közel kilenc éve kapcsolódott be a munkálatokba. Tovább...
2011. április 30., 21:06
Idén május 7-8-án Muray képekkel ünneplik a Madarak és Fák Napját az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál. A Magyar Madártani Egyesület nógrádi munkatársainak segítségével lehetőség lesz távcsöves madármegfigyelésre és madarakról szóló filmek megtekintésére Tovább...
2011. április 30., 09:45
Ismerkedés a madárhangokkal a terepen, séta a tavaszi madárdalos erdőben. Tovább...
2011. április 23., 10:37
Rejtélyes sziklák nyomába eredhetnek a túrázni vágyók Cserépváralja községben, és közvetlen környezetében Tovább...
2011. április 23., 10:07
Zeneszerzői koncert a Szent István barlangban április 23-án 18:30-as kezdettel Tovább...
2011. április 21., 09:36
A Föld Napja alkalmából Dr. Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter Drávaszentesen átadta a Pro Natura díjakat és Miniszteri Elismerő okleveleket. Tovább...
2011. április 20., 09:56
Érsekkerti rendezvény Egerben a Föld Napja alkalmából. Tovább...
2011. április 19., 17:15
2011. április 14-én a Magyar Madártani Egyesület munkatársa jelentette, hogy feltehetően mérgezett, gyűrűs, fokozottan védett parlagi sast (Aquila heliaca) találtak Tard község határában. Kleszó András, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság őrkerületvezetője a helyszínre érkezve, és a madarat megvizsgálva megállapította, hogy valóban egy fiatal, jó kondícióban-tehát nem táplálékhiány miatt legyengült- parlagi sasról van szó, amely tipikusan mérgezéses tüneteket mutat. Tovább...
2011. április 18., 11:35
Az eddigi hagyományokat követve, immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre a központi Föld Napja rendezvény az egri Érsekkertben Tovább...
2011. április 9., 09:07
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatához 2011 április 04.-én érkezett lakossági bejelentés természetkárosítás ügyében, mely szerint a Miskolc-Bükkszentlászló Nagysánc helyi védettségű területén előző nap (04.03.) kiránduló turisták az általuk is ismert leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) és tavaszi hérics (Adonis vernalis) populáció élőhelyén nagy mennyiségű ásásnyomot tapasztaltak. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ismeretlen tettes(ek) elleni feljelentést tett. Tovább...
2011. március 22., 08:00
Március 22. a víz világnapja alkalmából szakmai nap és terepi bemutató várja a kedves vendégeket Tovább...
2011. március 17., 13:13
Kleszó András Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetést vehetett át Dr. Fazekas Sándor miniszter úrtól Tovább...
2011. március 17., 13:10
A Pes-kő, Három-kő, Tar-kő, Dédesi Kisvár-szikla fokozottan védett területein a szabályok betartását a Természetvédelmi Őrszolgálat a 2011.02.20. és 2011.06.31. közötti időszakban kiemelten ellenőrzi. Tovább...
2011. március 16., 08:41
Az ENSZ 47. Közgyűlése az 1992-es dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította, 1994-óta emlékezünk meg globálisan e természeti kincsünkről. Magyarország területének több mint 95 százaléka nemzetközi vízgyűjtőre esik, így hazánk számára a felszíni és a felszín alatti vizekkel való gazdálkodás területén is különösen fontos a vízgyűjtőn osztozó országokkal való együttműködés. A határokon átnyúló vízgyűjtők témakörének jelmondata: "Határokkal megosztott vizek - megosztott lehetőségek". Tovább...
2011. március 11., 15:00
Közeleg a tavasz, és egyre több madarat hallhatunk az erdőben. Március hónapban a "Harkályok ideje" alkalmával egy nagyszerű előadást tekinthetnek meg, és terepi programokon vehetnek részt a Tisztelt Érdeklődők. Tovább...
2011. március 10., 08:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság rajzpályázatot hirdet „Béka a fa tövén, ezeréves, csodavén” címmel óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak a 2011. március 11-tól megrendezésre kerülő Békamentő akcióhoz kapcsolódóan. Tovább...
2011. március 8., 13:11
Minden évben több millió hóvirág esik áldozatul a Valentin- és nőnapon szokásos virágcsokor ajándékozásnak. A gátlástalan „gyűjtőszenvedély” mára veszélybe sodorta a védett növény hazai állományát. Pótolhatatlan természeti értékünk megóvása érdekében arra kérünk mindenkit, hogy hóvirág helyett inkább cserepes virággal, könyvvel vagy egy mosollyal ajándékozza meg szeretteit a közelgő ünnepeken. Tovább...
2011. február 18., 08:23
Országra szóló játék indul általános iskolások és iskoláik részére a környezettudatosság jegyében. A Zöldi Ákos és a Földvigyázók program online vetélkedője 2011. február 28-tól május 27-ig tart, melynek végén a diákok között egyéniben, az iskolák között pedig régiók szerint is eredményt hirdetünk. Tovább...
2011. február 15., 10:18
Sárosi Eleonóra "Farkas - Fekete vagy fehér" című grafikai kiállításának megnyitója nagyszámú érdeklődőt vonzott, erdei iskolánk konferenciatermét az iskolai osztályok zsúfolásig megtöltötték. Tovább...
2011. február 15., 09:57
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság rajzpályázatot hirdet „Béka a fa tövén, ezeréves, csodavén” címmel óvodásoknak, általános- és középiskolásoknak a 2011. március 11-tól megrendezésre kerülő Békamentő akcióhoz kapcsolódóan. Tovább...
2011. február 14., 15:00
Sárosi Eleonóra grafikai kiállításának megnyitója a Nyugati Kapu Látogató- és Oktatóközpontjában, Felsőtárkányban. Tovább...
2011. február 7., 15:11
A szakmai berkekben csak sasszinkron néven emlegetett programra január harmadik hétvégéjén került sor, amelynek bázist a tarnaszentmiklósi vadászház adott. A megfigyelést 53 fő végezte, akik gyalog tették meg a 10-12 km-es utat, melynek során 29 rétisast és 28 parlagi sast számláltak össze Tovább...
2011. január 24., 14:33
Azok a gazdálkodók, akik az EMVA-ból nyújtott agrár-környezetgazdálkodás támogatásokra jogosultak, a 61/2009.(V.14.) FVM rendelet szerint az alábbi bejelentési kötelezettségeket is vállalták 2009.szeptember 1 - 2014. augusztus 31 között. Tovább...
2011. január 12., 14:50
Meghívó A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természeti értékeinek kutatása I.: "Az Ipoly-vízgyűjtő vizes élőhelyeinek komplex felmérése, közösségi jegyzékeinek kidolgozása" (HUSK0801/066) című konferenciára és záró munkaértekezletre. Tovább...
2011. január 5., 10:01
Felhívjuk vendégeink figyelmét, hogy a lillafüredi Anna-barlang elektromos felújítási munkálatok miatt a 2011. augusztusig zárva tart. Tovább...
2010. december 18., 10:00
Karácsonyi teaházzal egybekötött ajándékkészítő foglalkozásra várjuk a kicsiket, nagyokat és a családokat 2010. december 18-án, szombaton Felsőtárkányban a Nyugati Kapu Oktató-és Látogatóközpontba. Tovább...
2010. december 15., 10:19
A Mezőcsáti kistérséghez kilenc település tartozik (Mezőcsát, Ároktő, Gelej, Igrici, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszakeszi, Tiszatarján, Tiszavalk), ezek a települések a Borsodi Mezőség területén találhatóak. Többször érkezett már felkérés az itt dolgozó pedagógusok, és más gyermekekkel foglalkozó szakemberek részéről, hogy segítsük munkájukat előadásainkkal, kirándulások szervezésével, melyek a mezőség természeti kincseit mutatják be. Tovább...
2010. december 8., 10:42
Karácsonyi szöszmötölés Felsőtárkányban az Erdei Iskolában Tovább...
2010. november 24., 10:18
Hagyomány és természet - Kézműves és barkácsoló délelőtti program gyermekeknek. Tovább...
2010. november 9., 15:25
A Sajószentpéteri Központi Általános Iskola a Sajószentpéter város önkormányzatának támogatásával november 8-án ünnepélyes keretek között átadta a Pipiske tanösvényt, amelynek létrejöttéhez a nemzeti park is nyújtott szakmai segítséget. Tovább...
2010. november 6., 10:00
November 6-án, szombaton, 10.00 órától "Madárbarát kert" programra invitáljuk a Madárbarátokat. Tovább...
2010. november 5., 12:28
Az ÉMÁSZ és az ELMŰ dolgozói önkéntes munka keretében újították fel a Bükk-fennsík Bánkút térségében lévő turistautak jelzéseit. Tovább...
2010. október 31., 10:00
Nincs olyan növény, amelynek ne lenne valamilyen hatása. Egyre szívesebben foglalkozunk a gyógyfüvekkel, feltárva a számunkra hasznos, jótékony és gyógyító hatásukat. Tovább...
2010. október 13., 11:06
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága úgy döntött, hogy az Ipolytarnóci ősmaradványok természetvédelmi terület számára odaítélt Európa Diplomát - a terület példás természetvédelmi kezelése és látványos geoturisztikai fejlesztése miatt - 2020. szeptember 11-ig meghosszabbítja. Tovább...
2010. október 13., 10:54
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Novohrad-Nógrád Geopark és a Gelka System Kft.által közösen meghirdetett 3-dimenziós fotó- és filmpályázatra 15 alkotó küldte be munkáit. Tovább...
2010. október 12., 11:39
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata terület ellenőrzése során észlelte, hogy Tiszalúc település külterületén egy személy hurokvetéses módszerrel 9 db ürgét (Spermophilus citellus) fog be. A tetten ért személy a cselekmény elkövetését elismerte, azt állítólag azzal indokolta, hogy 13 nélkülöző gyerekét szándékozott etetni. Tovább...
2010. október 12., 11:30
Nincs olyan növény, amelynek ne lenne valamilyen hatása. Egyre szívesebben foglalkozunk a gyógyfüvekkel, feltárva a számunkra hasznos, jótékony és gyógyító hatásukat. Tovább...
2010. október 4., 14:58
Napjainkra a hagyományos állattartás, legeltetés és gyepgazdálkodás visszaszorulásával egyre több ma már védett és fokozottan védett állatfaj élőhelye csökken, illetve szűnik meg. Tovább...
2010. október 4., 14:34
Ez év augusztusában az AES Borsodi Hőerőművében, Berentén épületbontási munkálatokat végeztek. Ennek során az ott dolgozó munkások jelezték, hogy a bontás alatt álló épült egyik tartóján egy vörös vércse (Falco tinnunculus) fészekalj található 4 fiókával. Tovább...
2010. október 4., 13:44
Az Alacska községben található református templom tornyában hosszabb ideje költ egy gyöngybagoly (Tyto alba) pár. Tovább...
2010. október 4., 11:19
Tájékoztatjuk a látogatóközönséget, hogy a lillafüredi Anna-barlangot október 4-től zárva tartjuk. Tovább...
2010. október 4., 11:13
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Novohrad-Nógrád Geopark és a Gelka System Kft. által közösen meghirdetett 3-dimenziós fotó- és filmpályázatra 15 alkotó küldte be munkáit. Tovább...
2010. szeptember 17., 11:50
A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Belügyminisztérium által létrehozott Európai Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Bizottság pályázatot írt ki az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre. A nemzeti szintű tájdíj pályázat a hazánkban 2008-ban hatályba lépett Európai Táj Egyezménnyel összhangban került kiírásra. Tovább...
2010. szeptember 15., 09:47
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 1,634 milliárd Ft összértékű, az UMFT keretében a KEOP pályázati konstrukcióban benyújtott hét projektje a megvalósítási szakaszba ért. Az eddigi eredményekről zárókonferencián kívánunk számot adni. Tovább...
2010. szeptember 13., 20:12
E jeles napok alkalmából természetbarát közlekedési módot választva kerékpárra szállunk és Szilvásváradról a Lázbérci-tóhoz kerekezünk át. Három településen haladunk keresztül, ahol megismerkedünk a falvak kultúrtörténeti és néprajzi értékeivel, majd végcélunkat, a Lázbérci Tájvédelmi Körzetet elérve, a Lázbérci-víztározó látványában gyönyörködhetünk, s a tavat megkerülve betekintést nyerhetünk a védett terület egy kis szegletébe. Tovább...
2010. szeptember 9., 14:26
A nagyragadozók hazai megjelenésével kapcsolatos híradások szinte mindig nagy feltűnést keltenek. Sajnálatos módon többségében egyoldalú, gyakran a megjelenő fajok tulajdonságaival alapvetően ellentétes, gyakran indokolatlan pánikkeltést eredményező hírek látnak napvilágot, ami ezen fajok tárgyilagos megítélését a nagyközönség számára olykor kétségessé teheti. Tovább...
2010. augusztus 28., 17:30
A denevérek nagyon hasznos állatok, bár keveset tud róluk az átlagember és ezért a nemszeretem állatok között tartják őket számon. Tovább...
2010. augusztus 13., 19:30
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
csillagász estet rendez
augusztus 13-án, pénteken 19:30 órától
a felsőtárkányi látogatóközpontjában.
Tovább...
2010. augusztus 2., 00:00
"Túra Manó" nyári napközis tábort szervezünk a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontba Tovább...
2010. július 30., 13:22
Minden kedves érdeklődőt szertettel várunk Ipolytarnócra, ahol a héten befejeződött beruházás új létesítményeit kipróbálhatják a vendégek. Tovább...
2010. július 29., 13:40
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2008-ban nyújtotta be pályázatát, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület korábban megkezdett turisztikai célú fejlesztéseinek a folytatására. Tovább...
2010. július 22., 09:43
Igazgatóságunkhoz az elmúlt napokban két bejelentés érkezett arról, hogy a Bükk-fennsík Bálvány csúcsán épített kilátó járófelületének deszkái korhadtak. Tovább...
2010. július 15., 00:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság fotópályázatot hirdet „A Bükki Nemzeti Park” című fotóalbumban történő megjelenésre. Olyan képeket várunk, amelyek az alábbi tematika szerint bemutatják a Bükk hegységben található természeti és kulturális örökséget, a karakteres tájrészleteket, e vidék különös és egyedi értékeit, az itt élő, az itt munkálkodó emberek életét.
Tovább...2010. július 13., 09:19
Eddig soha nem látott, - pontosabban hallott - mennyiségben lepték el a harisok a Borsodi-Mezőséget. Tovább...
2010. július 13., 08:33
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén lévő védett természeti területeket 6-8 éve több terepmotor is bátran szelte át. Az idők múltával sokak előtt világossá tette a Természetvédelmi Őrszolgálat, hogy ezt a sportot nehezen tartjuk a természet védelmével összeegyeztethetőnek. A tevékenység intenzitása azóta érezhetően csökkent, de teljesen nem szűnt meg. Tovább...
2010. július 8., 14:08
Már hetek óta nézegettem a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által idén tervezett/szervezett Natura 2000 területeket érintő túrákat, mindenféleképpen szerettem volna az egyiken részt venni. Tavalyhoz hasonlóan most is 10 helyszínen hirdették meg az ingyenes túrákat, amely hat tájegységet fed le s most is az a cél lebegett a szervezők előtt, hogy a nagyközönséggel megismertesse a nemzetközi jelentőségű védett természeti területeket, a jelölő élőhelyeket és szerencsés esetben a túra során előforduló úgynevezett jelölő fajokat, amelyek megőrzése - elsősorban - hazánk számára kiemelt közösségi érdek. Tovább...
2010. június 28., 00:00
"Túra Manó" nyári napközis tábort szervezünk a felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontba. Tovább...
2010. június 25., 11:05
Információk a Túra manó napközis táborokról. Tovább...
2010. június 20., 00:00
2010. június 14 - 20-a között valamennyi magyarországi nemzeti park szélesre tárja kapuit az érdeklődők előtt.
Az idén immáron negyedik alkalommal megrendezett Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében egymást érik majd az érdekesebbnél érdekesebb programok Magyarország nemzeti parkjaiban. Lesznek vezetett túrák szárazföldön, vízen és barlangokban, gyalogosan és kerékpáron, természetvédelmi előadások, bemutatók, a gyerekek számára pedig játékos vetélkedők, tanösvénytúrák, kézműves foglalkozások, játszóházak.
A családok számára is remek alkalom ez a hét a közös időtöltésre, hiszen az eseménysorozat a nyári szünidő elejére esik.
Tovább...
2010. június 15., 16:59
2010. június 14 - 20.

2010. június 15., 15:28
Konferenciát rendezett a Vidékfejlesztési Minisztérium a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2010 nyitórendezvényeként Őriszemtpéteren 2010. június 11-én. Tovább...
2010. június 15., 13:44
A Taktán kialakult, az eddigi LNV-t jelentősen meghaladó árvízszint miatt, a folyó felső folyása mentén fekvő települések védelmében szükségessé vált a Takta töltésének megnyitása a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén. Tovább...
2010. június 12., 00:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 6 tájegységének 10 területére szervez nyílt, ingyenes túrákat, amelyek során bemutatásra kerülnek a nemzetközi jelentőségű védett területek és azon jelölő fajok és élőhelyek, amelyek megőrzése kiemelt közösségi érdekünk. Általános információ, túraajánlat: Schmotzer András, tel.: (30) 349-5701, E-mail: schmotzer@bnp.kvvm.hu. Tovább...
2010. június 10., 17:18
Június 3-án Vulkán Nap volt Ipolytarnócon. Az ELTE Kőzettan-Geokémia Tanszékének munkatársai remek előadásokkal és szemlétes vulkánkitörésekkel népszerűsítették a tűzhányókat. Tovább...
2010. június 9., 15:54
Idén május 29-én, második alkalommal rendezték meg "A Pásztorok öröksége- Pásztorok áldomása" elnevezésű pásztortalálkozót a felvidéki Várhosszúréten - a Buzgó-fogadóban és környékén. Tovább...
2010. június 9., 15:42
2010. június 9., 10:43
Június 5-én, szombaton délután 18.03-kor Tiszalúcnál a Taktán kialakult rendkívüli árvíz-helyzet kezelése céljából az ÉKÖVIZIG szakemberei átvágták a Takta gátját. Tovább...
2010. június 4., 13:39
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Novohrad-Nógrád Geopark és a Gelka System Kft. 3-dimenziós fotó- és filmfesztivált hirdet Tovább...
2010. június 4., 13:27
Miután sikerült a május 16-án és a június 1-én történt vízbetörések során lerakódott iszapot eltávolítani és a banlang járófelületeit kitakarítani, igazgatóságunk újra megnyitja a barlangot.
Június 4-től a látogtási rend szerint látogatható a barlang. Tovább...
2010. június 3., 11:38
2010. június 1., 10:11
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 6 tájegységének 10 területére szervez nyílt, ingyenes túrákat, amelyek során bemutatásra kerülnek a nemzetközi jelentőségű védett területek és azon jelölő fajok és élőhelyek, amelyek megőrzése kiemelt közösségi érdekünk. Általános információ, túraajánlat: Schmotzer András, tel.: (30) 349-5701, E-mail: schmotzer@bnp.kvvm.hu. Tovább...
2010. május 29., 00:00
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig kerékpártúra indul. A túra útvonalán 12 településen és védett területeken haladunk keresztül; néhol megszakítva azt, a megállóhelyeken kultúrtörténeti emlékeket és természeti értékeket Tovább...
2010. május 29., 00:00
Földtani örökségünk népszerűsítésére Európa geoparkjai minden nyár elején megrendezik éves fesztiváljukat, az Európai Geoparkok Hetét. A rendezvénysorozat a földtudományi értékek és a hozzájuk kapcsolódó emberi kultúra, népszokások megőrzésére hívja fel a figyelmet, egyben tájékoztatja a nagyközönséget a geoparkok oktatási és geoturisztikai tevékenységeiről. ( Európa 37 geoparkjának fesztiválprogramja a http://www.geoparks.eu/egnweek2010/ webcímen érhető el.) Tovább...
2010. május 26., 08:54

2010. május 25., 15:34
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig kerékpártúra indul. A túra útvonalán 12 településen és védett területeken haladunk keresztül; néhol megszakítva azt, a megállóhelyeken kultúrtörténeti emlékeket és természeti értékeket látoga-tunk meg. Aggteleken játékos természetismereti és helytörténeti vetélkedő, nyeremények, és ingyenes barlanglátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2010. május 25., 10:03
2010. május 17-én délelőtt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-hevesi Tájegységéhez lakossági bejelentés érkezett, miszerint Jászivány külterületén, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzethez tartozó védett területen befogtak "egy keselyűt". Tovább...
2010. május 25., 08:24
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság valamint a tenki Szent Imre Általános Iskola közös szervezésében hirdettük meg a Dél-Hevesi Tájegység alapfokú oktatási intézményei közötti természetismereti vetélkedőt. Tovább...
2010. május 21., 12:01
A Dél-Hevesi Tájegység természetvédelmi őrei a föld napja alkalmából - az áprilisi időjárás miatt kissé ugyan megkésve, május 10-én - ellátogattak a kerecsendi Magyary Károly Általános Iskolába. Tovább...
2010. május 19., 13:14
Hosszú évek vagy talán már több mint egy évtizede nem volt Rally a Bükk útjain. Tovább...
2010. május 17., 13:56
A hétvégi heves esőzések nyomán rendkívüli sebességgel megemelkedett a barlangjáratokon leszivárgó víz mennyisége és karsztvíz betörés keletkezett a Szent István-barlangban. Tovább...
2010. április 30., 08:12
Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait Tovább...
2010. április 21., 12:00
A kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola tanulói közül harmincan vettek részt erdei iskola programon, a Bükki Nemzeti Park Nyugati Kapu Oktatóközpontjában, Felsőtárkányban. Tovább...
2010. április 19., 15:13
A malajziai Langkawi Geoparkban, 2010. április 14-én a Novohrad-Nógrád Geopark küldöttsége átvette - az európai után- a Globális Geopark Hálózati tagságunkat igazoló dokumentumot. Tovább...
2010. április 19., 14:32
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az egyetemek, főiskolák természetvédelmi képzéseihez a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben megfogalmazott – a hallgatói munkavégzésre vonatkozó – szabályok szerint kapcsolódik. Támogatjuk a hallgatók szakmai gyakorlatainak, tanulmányútjainak az igazgatóság tájegységeiben, a működési területünkön lévő védett természeti területeken történő lebonyolítását. Természetvédelmi kezelési, fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódóan témavezetést, gyakorlatvezetést, szakmai felügyeletet – előzetes egyeztetéseket követően, korlátozott számban és az alábbi feltételekkel vállalunk. Tovább...
2010. április 15., 09:21
Az UNESCO globális geopark-hálózatának immár hivatalos tagja a Novohrad-Nógrád Geopark. Tovább...
2010. április 10., 00:00
Április 10-én, szombaton 9.30 órától madárismereti programra invitáljuk a Madárbarátokat: Ébredező, itt a tavasz! Éled a természet, az eddig alvó rügyek is kipattannak, lábunk előtt a barna avart felváltja a zöld aljnövényzet, finom virágillat terjeng a széllel, miközben vonuló madaraink lassan-lassan visszatérnek. Egyre többet és melegebben süt a nap, csalogatólag hat a madarakra is, már egyre több hallatja hangját, bújik elő, szemünket, lelkünket örvendeztetve meg. Tovább...
2010. április 6., 10:22
Április 10-én, szombaton 9.30 órától madárismereti programra invitáljuk a Madárbarátokat:
Ébredező, itt a tavasz! Éled a természet, az eddig alvó rügyek is kipattannak, lábunk előtt a barna avart felváltja a zöld aljnövényzet, finom virágillat terjeng a széllel, miközben vonuló madaraink lassan-lassan visszatérnek. Egyre többet és melegebben süt a nap, csalogatólag hat a madarakra is, már egyre több hallatja hangját, bújik elő, szemünket, lelkünket örvendeztetve meg.
Tovább...
2010. március 31., 08:27
Március 29-én indult a Bringázz munkába tavaszi kampánya. Tovább...
2010. március 31., 08:23
Az igazgatóság Húsvétkor is nyitva tartó kiállítóhelyei: Tovább...
2010. március 31., 07:54
Pályázati lehetőségek a Novohrad- Nógrád Geopark területén élő általános iskolai tanulók részére. Tovább...
2010. március 27., 09:30
Március 27-én Vöröskő-völgyi forrástúra Tovább...
2010. március 26., 11:48
Ez év októberében bükki és bakonyi barlangkutatók feltárták az első tipikus átmenőbarlangot Magyarországon. Az "átmenőbarlang" olyan üregrendszer, melynek a vízvezető járata a víznyelőtől a forrásig ismert és bejárható. Tovább...
2010. március 18., 15:23
Március 15. alkalmából újabb két kollégánk vehetett át kitüntetést a környezetvédelmi és vízügyi minisztertől, Szabó Imrétől. Tovább...
2010. március 17., 08:12
A természet minden vidéki ember számára jelent valamit. Van, aki pihenésre használja a rendelkezésére álló szabad időt és az egyre szélesedő turisztikai kínálatból válogatva dönt, hogy az ébredő tavaszt egy bővizű hegyi patak mellett sétálva tölti vagy a nyári kánikulát az árnyat adó erdők hűvös ölelésében keresi. Tovább...
2010. március 10., 15:24
A Natura 2000 területek közül, az Élőhelyvédelmi Irányelv alapján kijelölt természetmegőrzési területek szakmai kijelölését az Európai Unió, a Pannon Biogeográfiai Szeminárium keretében áttekintette és felülvizsgálta (Sarród, 2005.09.25-27) . A konzultáció során azt vizsgálták, hogy az élőhelyvédelmi irányelv mellékletein szereplő, hazánkban előforduló fajokra és élőhelytípusokra a területkijelölés megfelelő volt-e. Összesen 19 faj és 7 élőhelytípus esetén a Bizottság véleménye szerint újabb területek kijelölésére volt szükség. A különböző szakmai felmérések, adatgyűjtések és a Pannon Biogeográfiai Szeminárium jegyzőkönyve alapján 2007. decemberére elkészült a bővítésre javasolt területek listája, valamint a területekhez kapcsolódó adatbázisok. Tovább...
2010. március 10., 09:34
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet, valamint a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól szóló 269/2007. (X. 18.) Kormányrendelet a kaszálás időpontjának nemzeti park igazgatóságok felé történő bejelentését írja elő. Tovább...
2010. március 9., 12:10
Idén, január 11-én adtunk hírt a Vöröskői-alsó-forrás ritka, téli működéséről: http://www.bnpi.hu/?m=hir&id=553 Tovább...
2010. március 4., 08:40
Igazgatóságunk működési területén is megkezdődött a békamentési szezon. Tovább...
2010. március 3., 14:42
Az idei hóban, esőben gazdag tél miatt az átlagosnál nagyobb a tavaszi vizek mennyisége a tájvédelmi körzetben. Tovább...
2010. február 26., 08:43
Az idén 10. születésnapját ünneplő Miskolci Kocsonyafesztivál immáron harmadik alkalommal várta látogatóit a "zöldeknek, a zöld szemléletnek" berendezett sátorba. Tovább...
2010. február 26., 07:50
A "Madarak és fák napja" vetélkedőt először 1994-ben a Pécsi Állatkert hirdette meg. A 2009/2010. tanévre a Pro Vértes Nonprofit Zrt. hirdeti meg a "Madarak és fák napja" Országos Versenyt. Tovább...
2010. február 25., 10:48
"Varázslatos Magyarország" címmel új természetfotós pályázat indul márciusban, amelyet neves magyar természetfotósok szerveznek és a nemzeti parkok is támogatnak. Tovább...
2010. február 24., 07:46
2010 január 22-én Salgótarjánban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság részéről Duska József igazgató partnerségi megállapodást írt alá több, a Neogradiensis Eurorégió területén tevékenykedő intézménnyel és szervezettel egy szakmai partnerségi hálózat létrehozása érdekében. Tovább...
2010. február 18., 09:08
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság újra működteti a Rejteki Kutatóházát. Tovább...
2010. február 18., 07:52
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság előadással egybekötött terepi programra invitálja az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket. Tovább...
2010. február 9., 11:15
Az idén a Víz Világnapja mottója: "Tiszta vizet az egészséges világért!" Tovább...
2010. február 8., 09:18
2010. február 4., 11:52
Minden egyes nap óriási számú növény és állat tűnik el örökre a földünkről. Világszerte tapasztalható, hogy az emberi tevékenység okozta pusztulás aránya több százszor magasabb, mint a természetes pusztulás aránya, amely alól Európa sem kivétel. Az európai emlősök, madarak, lepkék, kétéltűek, hüllők és édesvízi halak 30 - 50 %-a kipusztulás szélén áll, míg néhány európai országban az emlősök, madarak és lepkék közel egynegyede már ki is pusztult. Tovább...
2010. február 2., 09:00
1971. február 2-án az iráni Ramsar városában fogadták el az ún. Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Tovább...
2010. február 1., 09:15
2010. január 20-án szerdán a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságon tartotta alakulóülését a Bükkaljai Kő-út Turisztikai Klaszter Egyesület. Tovább...
2010. január 22., 13:04
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület önkéntesek segítségével 2010. január 16.-án 17. alkalommal rendezte meg a dél-hevesi régióban tartózkodó telelő sasok számlálását, a 7. Országos Sasszinkronnal egyidőben. Tovább...
2010. január 13., 12:43
1971. február 2-án az iráni Ramsar városában fogadták el az ún. Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Tovább...
2010. január 11., 13:52
A Bükki Nemzeti Park különleges karsztjelenségei az ún. időszakos karsztforrások. Tovább...
2010. január 8., 11:29
Igazgatóságunk vetélkedősorozatot hirdetett a 2009/2010-es évben, amelyhez még lehet csatlakozni. Tovább...
2010. január 6., 09:25
2009.12.18-án Istenmezeje községhatárban egy erdei út mentén fakitermelő munkások találtak rá egy számukra ismeretlen madárra, amely nem tudott felrepülni. Tovább...
2009. december 17., 14:54
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2005 óta sikerrel pályázik a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiírt "A nemzeti parkok fenntartása" című közmunka-programokra, amely a hátrányos helyzetű embereknek biztosít jobb anyagi- és életkörülményeket, továbbá segítséget nyújt a nemzeti parkoknak a természeti értékek, az állami vagyon-megőrzésében. Tovább...
2009. december 12., 00:00
December 12-13-án, az évben utoljára kinyitja kapuit az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület. Tovább...
2009. december 3., 08:35
Az adventi gyertyagyújtás első napján, a "Hagyomány és természet" összefonódása jegyében együtt készültünk a közeledő téli ünnepekre 32 kisdiákkal, kisgyermekkel és anyukával a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont erdei iskolájában. Tovább...
2009. november 23., 14:41
Idén a Forrás Gyermek- és Ifjúsági Szabadidőközpont adott helyet igazgatóságunk és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 34. sz. Bükki helyi csoportjának közös "Madárbarát kert" elnevezésű, közösségi gyermekeket és családokat csalogató programjához. Tovább...
2009. november 19., 14:33
KÉZMŰVES DÉLELŐTT A FELSŐTÁRKÁNYI NYUGATI KAPU OKTATÓ- ÉS LÁTOGATÓKÖZPONTBAN Tovább...
2009. október 28., 14:31
Az idei évben 153 pár kék vércse költött a BMTK területén, ezzel az elmúlt évek legmagasabb fészkel őállományát regisztráltuk ebben a térségben Tovább...
2009. október 22., 12:52
2009. október 22-én ünnepélyes keretek között adta át a natúrpark címet Szabó Imre környezetvédelmi- és vízügyi miniszter, Hollókőn a Cserhát Natúrpark tagjainak. Tovább...
2009. október 19., 13:30
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a 2009/2010 tanévben is meghirdeti a "Rejtett értékeink" vetélkedősorozatát. Tovább...
2009. október 16., 10:00
2009. október 14., 11:25
2009. október 9., 13:01
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Felsőtárkányi Oktatóközpontjában 2009. október 16-18. közt kerül megrendezésre a VII. Magyar Denevérvédelmi Konferencia. Tovább...
2009. szeptember 30., 16:35
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az Eleven Televízió és a bükkábrányi Jánosházi Sándor Községi Könyvtár természetfotó-kiállítást szervez "Tájaink és kincseink" címmel. Tovább...
2009. szeptember 30., 14:50
Európában több mint egy évtizede, október első hétvégéjén madárbarátok, természetbarátok ezrei kémlelik az eget, járják a vízpartokat, pusztákat és erdőket hogy megfigyelhessék az országon átvonuló madarakat. Tovább...
2009. szeptember 30., 14:38
Idén ősszel két gyűrűzőtábort is szervez a Magyar Madártani Egyesület Bükki helyi csoport, az egyiket Les-réten, a másikat Szőlőcskén. Tovább...
2009. szeptember 30., 14:08
Október 18-án, vasárnap, a Tiszta hegyek Napja (szeptember 26.) alkalmából tanösvény-karbantartó túrára indulunk a Rejtek - Répáshuta tanösvény egy szakaszán, a Hegyező Kerékpáros és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve. Tovább...
2009. szeptember 30., 13:39
Szeptember 22-e mára már szinte mindenki számára közismert természet- és környezetvédelmi jeles nap, amikor is a szeptember 16-ai napon megkezdődött Európai Mobilitási Hetet az Európai Autómentes Nap rendezvénnyel zárjuk. Tovább...
2009. szeptember 21., 14:05
A Castrum Bene Egyesület és a Heves Megyei Múzeumi Szervezet Dobó István Vármúzeuma megkeresésére a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködést kötött a 2009. évi 11. Nemzetközi Castrum Bene konferencia (Gyöngyös-Mátrafüred, 2009. szeptember 3-6.) megrendezésével kapcsolatban. Tovább...
2009. szeptember 19., 13:49
A köztársasági elnök úr ezen a hétvégén a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vendége. Tovább...
2009. szeptember 15., 08:33
Idén 16. alkalommal került megrendezésre a mindenki által csak "laskói tábornak" nevezett madárgyűrűző tábor 2009. augusztus 17-től 23-ig. Tovább...
2009. szeptember 14., 15:03
Elindult egy Európában egyedülálló természet-megfigyelő rendszer, a Vadonleső program, melyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hozott létre és tart fent. A programot csütörtök délután mutatta be sajtótájékoztatón Haraszthy László természetvédelmi szakállamtitkár. A program olyan internet alapú megközelítést használ, amely lehetővé teszi számos állat- és növényfaj adatainak gyűjtését, az egyetlen helyen történő ismeret átadást, interaktív szemléletformálást és a megfigyelések műholdfelvételek segítségével történő helymeghatározását és rögzítését. A program célja, hogy a társadalom széles rétegeit bevonja a természetvédelem izgalmas és felelősségteljes munkájába, mely a szaktudás továbbítása mellett a szemléletformálás és a környezeti nevelés egyik leghatékonyabb eszköze. Tovább...
2009. szeptember 2., 15:44
A 2009. Augusztus 20.-i Állami Ünnep alkalmából két munkatársunk, a természetvédelem területén tett kimagasló munkája elismeréséül, kitüntetést vehetett át. Tovább...
2009. szeptember 2., 14:53
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának, Kleszó András természetvédelmi őrnek a fotóiból, több helyszínen kiállítást rendez az Eleven Televízió és a bükkábrányi Községi Könyvtár. Tovább...
2009. augusztus 31., 15:02
Augusztus 29.-én szombaton a rossz időjárás előrejelzések ellenére is nagyon sokan eljöttek az Európai Denevér Éj elnevezésű programunkra, amelyet Felsőtárkányban rendeztünk meg. Tovább...
2009. augusztus 26., 16:05
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében a Nyugati Kapu Oktató-és Látogatóközpontban augusztus 10-től 14-ig ismét megrendezésre került a „Túra Manó” tábor. Tovább...
2009. augusztus 26., 12:05
A bőregerekkel vagy más néven a denevérekkel köthetnek közelebbi ismeretséget azok, akik ellátogatnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által immár 4. alkalommal megrendezésre kerülő Európai Denevér Éj elnevezésű programra. Tovább...
2009. augusztus 10., 00:00
Június 29. – július 3. és augusztus 10 – 14. – „Túra Manó” Napközis tábor: túrázások, kirándulások, ismerkedés a természettel. Tovább...
2009. augusztus 5., 08:04
A tavalyi évhez hasonlóan idén nyáron is megrendezésre került a napközis „öko suli” a több éve ökoiskolaként működő tenki Szent Imre Általános Iskolában. Tovább...
2009. augusztus 4., 17:33
Újabb ritka fajt sikerült kimutatni a Borsodi-Mezőségből. A sztyeplepke (Catopta thrips), azonban nem csak ritka – recens előfordulásai jelenleg csak néhány helyről ismeretesek az országban: Gyöngyös: Sár-hegy, Pitvarosi-puszták, Hortobágy: Darassapuszta. – hanem aktuálisan veszélyeztetett is az IUCN Vörös Könyv kategorizálása szerint. Hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100.000 Ft, Natura 2000-es faj. Tovább...
2009. július 17., 12:44
„Working Together for Tomorrow’s Future” – Dolgozzunk együtt a holnap jövőjéért. Ez a jelmondata a Fife Air Cadets Conservation Group nevű skót szervezetnek, amely az egyik önkéntes munkatáborát hozzánk, a Bükki Nemzeti Parkba szervezte. Tovább...
2009. július 13., 14:30
A Pásztói Múzeum 1982 óta nyaranta rendez középiskolás fiatalok számára egy kéthetes őslénytani kutatótábort. A tábor célja, hogy egyrészt kivigye a fiatalokat a négy fal közül a természetbe, megtanítsa velük a nomád életstílus kultúráját. Tovább...
2009. július 7., 12:04
Június 29-től július 3-ig 16 alsós diák vett részt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett Túra Manó napközis táborban. Tovább...
2009. július 6., 00:00
Július 6 – 11. – ”Bükki Vándor” vándortábort hirdetünk felső tagozatos diákok számára az egri Kárpát Egyesülettel közös szervezésben. A Bükk erdeit barangoljuk be hátizsákos, bakancsos formában.
A tábor útvonala: Felsőtárkány – Tamás kútja – Répáshuta. Tovább...
2009. június 29., 00:00
2009. június 22., 23:24
Magyar Nemzeti Parkok Hete 2009 rendezvénysorozat nyitórendezvényére a Tihanyi Levendula Fesztivál keretében került sor június 20-án, szombaton. Tovább...
2009. június 22., 16:02
Jól zárult az idei év fiókaszám- mérlege a kerecsensólymoknál . 96 sólyom fióka nevelkedett az igazgatóság területén, főleg a faj védelmében folyó Life Nature pályázat kapcsán kihelyett mesterséges fészkekben. Tovább...
2009. június 18., 09:03
Civil és állami természetvédők az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Nyrt. segítségével mentettek ki három fiókát egy kidőléssel veszélyeztetett parlagisas-fészekből Tovább...
2009. június 17., 09:00
Május közepén megjelent a várva-várt új agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatásokról szóló 61/2009 (V. 14.) FVM rendelet. A 2007-2013 közötti gazdasági tervezési időszakot felölelő Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) már beharangozott vidékfejlesztési intézkedések száma jelentősen gyarapodott a korábbi, hasonló jellegű programok intézkedéseihez képest. Az ÚMVP mintegy 50 intézkedése négy fő tengely mentén helyezkedik el. Ezek közül a második, „A környezet és a vidék fejlesztése” elnevezésű intézkedéscsoport tartalmazza az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatásokat. E támogatások igénybevételének részletes feltételeit sorolja fel a nemrég napvilágot látott rendelet. Tovább...
2009. június 10., 11:41
A Gyöngyösi Sár-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési terve. Tovább...
2009. június 9., 08:21
2009. május 30-án kerékpártúrát szervezett az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósággal karöltve a Bük-ki Nemzeti Park Igazgatóság. A túra immáron tizenegyedik éve került megrendezésre az Európai Nemzeti Parkok Napja (május 24.) alkalmából. Tovább...
2009. május 30., 00:00
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig (bővített alternatív útvonalon át a Szlovák-karszt Nemzeti Parkba: Gömörhorkáig) kerékpártúra indul. Tovább...
2009. május 25., 09:20
2009. május 22., 13:49
Túra a Bükk-fennsíkon
Az igazgatóság 2009. május 24-én túrát szervez a Bükki Nemzeti Parkba. Tovább...
2009. május 19., 13:46
2009. májusában a Natura 2000 területek botanikai feltárása során az Egerhez közeli Kis-Egeden előkerült a fokozottan védett pókbangó (Ophrys sphecodes) kicsiny populációja. A faj jelenleg az Északi-középhegységben igen ritka, csak a Naszályról illetve a Kis-Egeddel átellenben található Nagy-Egeden fordul elő. Tovább...
2009. május 19., 10:12
A program a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében került megrendezésre Poroszlón. A túra célja az itteni különleges pusztai élőhelyek, állat- és növényvilágának, bemutatása volt. A túrán, bárki szabadon, ingyenesen részt vehetett, szerencsére szép számmal, 29 fővel, és a 2 vezetővel, Tóth Lászlóval és Schmotzer Andrással vágtunk neki a poroszlói szikesek különleges világának. Tovább...
2009. május 14., 12:24
Idén harmadik alkalommal hirdette meg a "Fészkelődő" Odúkészítő pályázatot Heves, Borsod és Nógrád megye általános iskolai diákjai számára a Magyar Madártani Egyesület Bükki helyi csoport és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Tovább...
2009. május 11., 09:11
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 7 tájegységének 10 területére szervez nyílt, ingyenes túrákat, amelyek során bemutatásra kerülnek a nemzetközi jelentőségű védett területek és azon jelölő fajok és élőhelyek, amelyek megőrzése kiemelt közösségi érdekünk. Tovább...
2009. május 7., 11:52
Több mint ezer egri és Eger környéki óvodás, kis- és nagydiák, valamint felnőtt vett részt a Föld napi programon Egerben, az Érsekkertben, amely idén már harmadik alkalommal került megrendezésre. Tovább...
2009. május 6., 11:46
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig (bővített alternatív útvonalon át a Szlovák-karszt Nemzeti Parkba: Gömörhorkáig) kerékpár-túra indul. Tovább...
2009. május 4., 14:10
Közel 40 éve megszületett egy ötlet, amelyből elindult egy mozgalom, s mára behálózza szinte az egész világot. Tovább...
2009. április 28., 09:45
Áprilisban, több kitüntetést is kaptak az igazgatóság munkatársai, a természetvédelem területén végzett munkájuk elismeréseként. Tovább...
2009. április 23., 11:26
2009 tavaszán új helyszínnel, amely Tiszabábolna határában található Sár-állás bekapcsolódtunk az úgynevezett CES programba. Tovább...
2009. április 23., 10:58
Április hónapban elkezdődtek a lepke-kutatások a Borsodi-Mezőség területén. Tovább...
2009. április 21., 14:45
Mátrafüred, 2009. április 15. Tovább...
2009. április 19., 11:05
Bringázz a Munkába! /BAM!/ Az országos kampány újra indult Április 6-tól május 8-ig. Tovább...
2009. április 17., 11:53
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szeptemberében meghirdetett „Rejtett értékeink” elnevezésű 3 fordulós vetélkedősorozata véget ért. Tovább...
2009. április 16., 18:56
2009. április 15., 14:13
A Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Parkba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig (bővített alternatív útvonalon át a Szlovák-karszt Nemzeti Parkba: Gömörhorkáig) kerékpártúra indul. Tovább...
2009. április 14., 13:10
Cápafogakkal hintett tengerparti föveny, szubtrópusi erdő hatalmas, megkövesedett fái, egzotikus növénylenyomatok, ősvilági szörnyek lábnyomai, a területet elpusztító vulkáni tufa áradatában összesült maradványok 20 millió éves emlékhelye – ez az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület. Tovább...
2009. április 7., 15:09
Szereted a kihívásokat?
Elég bátornak érzed Magad, hogy kipróbálj egy igazi kalandot?
Ha elég kitartást érzel, hogy végigcsináld életed nagy kalandját, gyere és járd be velünk a Bükk titokzatos világát.
Tovább...
2009. április 4., 00:00
2009-et a Csillagászat nemzetközi évének nevezte ki a Nemzetközi Csillagászati Unió és az UNESCO, amelynek a mottója, "Az Univerzum: benne élsz, fedezd fel!" Tovább...
2009. április 3., 12:03
Húsvét alkalmából játékos terepprogramot és kézműves foglalkozást szervez kicsiknek és nagyoknak, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Tovább...
2009. április 1., 15:19
Rendkívüli természeti képződményről kaptunk Egerből bejelentést néhány napja: a Berva-patak mellett újonnan keletkezett víznyelő megjelenése aggasztja az ott lakókat. A földben eltűnő patak vizétől a közelben található Bervai Vízmű ivóvízként használt tiszta karsztvizét féltik. Aggodalmuk nem teljesen alaptalan, a patak vize nem tekinthető szennyeződés mentesnek. Tovább...
2009. április 1., 09:59
2009-et a Csillagászat nemzetközi évének nevezte ki a Nemzetközi Csillagászati Unió és az UNESCO, amelynek a mottója, "Az Univerzum: benne élsz, fedezd fel!" Tovább...
2009. március 30., 16:05
Sajnos több esetben előfordult az utóbbi években, hogy védett ragadozómadarak mérgezésnek estek áldozatul. Legutóbb múlt héten talált az illetékes természetvédelmi őr mérgezés miatt elhullott madarakat. Tovább...
2009. március 25., 11:25
Szabó Imre, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a nemzeti ünnep alkalmából Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott, Kollárcsikné Varga Gabriellának a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrének. Tovább...
2009. március 25., 10:08
A 2009. évi Március 15.-i Nemzeti Ünnep alkalmából kitüntették Ilonczai Zoltánt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területi felügyelőjét. Tovább...
2009. március 23., 00:00
Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Tovább...
2009. március 17., 10:37
A Madarak és Fák Napja alkalmából a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki helyi csoport és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „Fészkelődő” címmel Odúkészítő pályázatot hirdet Tovább...
2009. március 17., 10:08
Az ENSZ 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte ezen a napon ünneplik egyik legféltettebb kincsünket, a vizet. Tovább...
2009. március 6., 16:06
A március-április hónap a békamentés ideje. A tavasz egyik biztos jele a különböző békafajok megjelenése a tavak, kisebb vízfolyások közelében. Az első „ébredezők” a gyepibékák a barnavarangyok és az erdei békák. Tovább...
2009. március 6., 10:44
MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának éves szakmai konferenciája az idén 4. alkalommal került megrendezésre, az MME és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közös szervezésében. Tovább...
2009. március 2., 11:57
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Föld Napja alkalmából terepi csapatversenyt hirdet Heves megye általános iskolái 7.-8. évfolyamos diákjai részére. Tovább...
2009. február 27., 14:27
Az egyedi természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékekkel és látnivalókkal bíró tíz hazai nemzeti park és a védett természeti területek ökoturisztikai és oktatási ajánlataival találkozhat a nagyközönség a budapesti Hungexpo területén 2009. február 27. és március 1. között az Utazás 2009 nemzetközi Kiállításon és Vásáron. Tovább...
2009. február 27., 14:14
A minden évben rendszeresen megjelenő programajánló füzetünkkel segítséget kívánunk nyújtani látogatóink utazásai, kirándulásai megtervezéséhez, szabadidejének tartalmas eltöltéséhez. A mintegy 20 oldalas kiadványunkban bemutatjuk az igazgatóság által kezelt védett természeti területek látogatható értékeit, bemutató- és kiállítóhelyeinket, természetismereti sétaútjainkat, tanösvényeinket, szálláshelyeinket, ismeretterjesztő kiadványainkat, az általunk szervezett turisztikai és oktatási programokat, túraajánlatainkat, valamint a természetvédelmi oktatást és környezeti nevelést segítő tevékenységünket, melyek sora a szakvezetett túráktól az erdei iskolán át a felnőtt továbbképzésekig, a szakképzésben történő részvételig terjed. Tovább...
2009. február 19., 14:31
Az idei évben újra ott leszünk a „Zöld” Sátorban (Apeh parkoló, Kandia u. 12-14.)! Mindhárom napon felkereshetik standunkat, ahol igazgatóságunk védett területeinek látogathatóságáról, ökoturisztikai és oktatási ajánlataival, bemutatóhelyeiről tájékozódhatnak. A programok és túraajánlatok mellett természetismereti kiadványainkat is megtalálhatják, s legújabb monográfiáinkat, ajándéktárgyainkat is beszerezhetik nálunk. Ingyenes tájékoztató anyagaink alapjai lehetnek az évközbeni kirándulásaiknak, utazásaiknak. Tovább...
2009. február 18., 11:28
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az esztergomi Duna Múzeummal közösen az idén is pályázatot hirdet iskolásoknak a március 22-ei Víz Világnapja alkalmából. Internetes és tésztahíd-készítő verseny, irodalmi és képzőművészeti alkotópályázat valamint hazai és határon túli iskolák közös programjai kategóriákban lehet vetélkedni kétfordulós, felmenő rendszerben. Tovább...
2009. február 16., 13:25
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Ragadozómadár Védelmi Szakosztály országos konferenciája idén Felsőtárkányban lesz megrendezve, házigazda a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Tovább...
2009. február 9., 12:46
Február és március hónap a harkályok territórium foglalásának és párválasztásának az ideje. Tovább...
2009. február 4., 12:34
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2008. november 17-től tablókiállítást indított útjára Nógrád megye általános és középiskoláiban. Tovább...
2009. január 28., 13:04
Itt van a tél, és itt van újra a falopások évada. Ilyenkor nem tétlenkednek a nem is mindig megélhetési tolvajok, és nem tétlenkedik a Természetvédelmi Őrszolgálat sem. Tovább...
2009. január 23., 12:45
Még tavaly év végén talált a Természetvédelmi Őrszolgálat és a Rendőrség lakossági bejelentés alapján egy berzéki férfinál több madarat, amelyekről kiderült, hogy a pintyfélék családjába tartozó csízt, kenderikét, és tengelicet, amelyeket le is foglaltak. Tovább...
2009. január 19., 17:48
2009 január második hétvégéjén immár 15. alkalommal került sor a dél-hevesi sasszinkron megrendezésére. Tovább...
2009. január 9., 09:34
Február 2. A vizes élőhelyek világnapja Tovább...
2008. december 19., 13:04
A Maconkai-rét természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési terve 2009-2018. Tovább...
2008. december 18., 14:47
A látogatók pontos tájékoztatására közöljük a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő kiállítások év végi ünnepi nyitvatartási rendjét Tovább...
2008. december 12., 13:52
Erre a hétvégére - Luca-nap alkalmából - ismét látogatható lesz az ipolytarnóci őslábnyomos természetvédelmi terület, a november elején bezárt "ősvilági Pompeji". Az évmilliókkal ezelőtti időkbe vezető túrák és a mindezt átélhetőbbé tevő különleges, négydimenziós mozielőadás mellett színházi és kézművesprogramokat is szerveznek ezen a helyszínen. Tovább...
2008. december 8., 15:21
Egy tizennyolc méter magas, lucfenyő lesz az ország karácsonyfája, amelyet kedden a honvédség segítségével vágtak ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Répáshután. Tovább...
2008. december 5., 09:43
Az MME becslései alapján az évente országszerte áramütés következtében elpusztuló madarak száma meghaladhatja a harmincezer példányt, az eszmei értékben kifejezett természetvédelmi kár pedi