• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2017. június 2., 12:26

XIX. Bükk-Aggtelek kerékpártúra beszámoló

Május 27-én csodálatos idő fogadta a résztvevőket a XIX. Bükk-Aggtelek kerékpártúrán, amely az idén az Aggtelek-Bükk túra nevet is kaphatta volna hiszen ebben az évben megfordítva, Aggtelekről indult 10 órakor.

Az indítás előtti percekben Rónai Kálmánné a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója köszöntőjében elmondta ennek az okát: az idén 40 éves Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a túra végén a Bükkben kívánta vendégül látni a résztvevőket. Ez a kerékpártúra az Európai Nemzeti Parkok Napjához (Május 24.) kapcsolódik, ezen a napon, illetve a hozzá  legközelebbi szombaton a Bükki és az Aggteleki nemzeti park igazgatóságok közös túrája a két nemzeti parkot köti össze olyan útvonalon, amely kisforgalmú településeken vezet keresztül.

Több, mint 50 kerékpáros vágott neki a 65km-es útnak, amely a kellemes tavaszi-nyári napsütésben, egyenletes hátszél mellett még a hosszú emelkedők ellenére sem volt megterhelő.

Út közben két  frissítő megállóban, Putnokon a Holló László Galériánál és Upponyban a Közösségi ház udvarán a pihenés, folyadék- és energiapótlás mellett még a helyről, annak kulturális és helytörténeti érdekességeiről, az útvonalon érintett természeti értékekről is hallottak tájékoztatást a résztvevők.

A csodálatos Láz-bérci Tájvédelmi Körzeten átvezető vízparti szakaszt  követően már közúton tettük meg az utolsó 10km-t Szilvásváradig, ahol a Szilvásvárad MTB maraton versenyközpontjában egy teljesen más hangulattal találkoztunk: technika, adrenalin, pörgés, zene.

A csendes települések látogatása után ez a zsivaly sokakat zavart,de hamar elterelte a figyelmet a túra végén „szokásos” TOTO kitöltése, Koós Pista kiváló babgulyása és éppen a sátrunk melletti rögtönzött pályán zajló gyerek mtb verseny az 5 évesekkel, akik több körön át nagyobb elszántsággal küzdöttek az elsőségért mint a nagyok.)

A túra értékelése és a TOTO nyeremények, kisorsolt ajándékok átadása, új és régi barátokkal közös fotók után jóleső fáradsággal indultunk haza. Jövünk jövőre is!

Az idei nyertes csapat a Farkasfalka, egy hétvégi szállást kap 5 az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi területen.

 

Baczur János

BNPI

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...