• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2012. június 1., 13:53

XIV. Bükk – Aggtelek kerékpártúra élménybeszámoló

Jó idő várta a kerékpárosokat az idei Bükk-Aggtelek kerékpártúrán. Május 26-án a megszokott helyszínen a szilvásváradi Lovas-stadionban rajtoltak el az idén már 14. túra résztvevői.

A túránkra 2-5 fős csapatok jelentkezhettek, hogy aztán a közösen bejárt vidék és településeinek megismerése után az aggteleki célban az útvonal látnivalóival, a természeti értékekkel kapcsolatos kérdésekből összeállított TOTO kitöltésével mérjék össze tudásukat.

Az első megálló Dédestapolcsányban a régi településrész (Bántapolcsány) református templománál volt, ahol a frissítők és pogácsák elfogyasztása után Szűcs Endre lelkész ismertette a templom történetét, majd Győrfy András az Élmények-völgye Turisztikai Egyesületet mutatta be és a térség turisztikai lehetőségeire hívta fel a vendégek figyelmét.

Upponyt elhagyva Borsodbótánál jött az első komoly emelkedő, szerpentin vezetett fel az egész Lázbérci TK-ra és mögötte a Bükk-hegységre is kilátást nyújtó magaslatra. Itt  Győrfy Hunor természetvédelmi őr kollégánk beszélt a tájvédelmi körzet értékeiről.

Sajómercsén keresztül Putnokig kellemes lejtős úton haladt a mezőny, majd megkezdődött a szóródás, lemaradás a Szörnyű-völgy emelkedőjén. A hely szépsége rácáfol a nevére. Itt csak egy dolog lehet szörnyű a völgyben: az emelkedő, amely minden kanyar után újabb domb leküzdését kínálja.

Kelemér után volt még egy kis emelkedő, hogy aztán könnyed lejtőzéssel lehessen lesuhanni Ragályba. Az aggteleki kollégák ide, a Balassa-kastélyhoz szervezték a pihenő megállót.

A kastélykert árnyas fái között jólesett a rövid pihenő. Itt Dusza Dániel polgármester úr beszélt a településről és a kastélyról. Az 1743-ban épített Balassa kastély ma több intézménynek ad otthont: a polgármesteri hivatalnak, a kultúrotthonnak, a falumúzeumnak. Egy kiállítást rendeztek Balassi Bálint életéről, munkásságáról.

Ragály után újabb megpróbáltatások következtek, a trizsi dombok…Viszont az Aggtelek előtti hosszú, egyenes lejtő kárpótolta a fáradozásokat.A táv végére szétszóródott mezőny, végül megérkezett a Baradla-barlang bejárathoz a célba.

Következett a TOTO kitöltése, amit a csapatok komolyan vettek, hiszen a két nemzeti park igazgatóság értékes nyereményeiért folyt a küzdelem.

Az idei túrán 63 fő indult, akik kellemesen elfáradva, új ismertekkel, és a szerencsés nyertesek értékes jutalmakkal gazdagabban térhettek haza. Sokan azonban foglaltak szállást és maradtak a hétvégére Aggteleken.

 

BNPI  - Közönségszolgálati Osztály - Baczur János

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...