Navigáció: kezdőlap / hírek / Vörös vércse mentés az AES Borsodi Hőerőműben
2010. október 4., 14:34
Ez év augusztusában az AES Borsodi Hőerőművében, Berentén épületbontási munkálatokat végeztek. Ennek során az ott dolgozó munkások jelezték, hogy a bontás alatt álló épült egyik tartóján egy vörös vércse (Falco tinnunculus) fészekalj található 4 fiókával.
Az építmény bontása folyamatban volt, amikor megtalálták a fészket, így nem volt lehetőség arra, hogy legalább 2 hétre leálljanak a munkálatokkal, amíg a fiókák biztonságosan ki nem repülnek. Ezért a fészekben található 4 fiókát, a bontást végző dolgozók segítségével kimentettük. A mentéshez 35 méter magasba kellet feljutni, amit az ott lévő darukkal és emelőkosárral oldottunk meg.
A sikeresen megmentett 4 fióka ezután a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba került, ahol az állatgondozók nevelték fel és "tanították meg" vadászni a fiókákat. Szeptember 14-én a már jól repülő és vadászó madarakat Sajóivánka határában engedtem szabadon. A madarak rövid időn belül csatlakoztak a területen vadászó vörös vércsékhez.
Érdekességként megemlítem, hogy a hőerőmű területén több védett madárfaj is költ, pl. másik 3-4 vörös vércse pár, valamint a csókák 30-50 páros fészkelő állománya.
Ezúton szeretném megköszönni az AES Borsodi Hőerőmű dolgozóinak a veszélyeztetett fészek bejelentését és a mentésben nyújtott segítséget, valamint a miskolci vadaspark gondozóinak a fiókák gondozását.
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20

2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33