http://www.bnpi.hu/?m=hir&id=553 ">
Navigáció: kezdőlap / hírek / Újra aktívak a Bükk időszakos karsztforrásai!
2010. március 9., 12:10
Idén, január 11-én adtunk hírt a Vöröskői-alsó-forrás ritka, téli működéséről: http://www.bnpi.hu/?m=hir&id=553
Általában március végétől május közepéig tart a források tavaszi működése, de idén, a Bükk-fennsík nyugati felére, a fekete-sár környékére hullt nagy mennyiségű hó viszonylag gyors olvadása és a bőséges kora tavaszi csapadék következtében a fennsík résüreg-rendszere hamar feltöltődött. Időszakos karsztforrásaink pedig a bükki karsztvíz jelentős megemelkedésének hatására kezdik meg működésüket. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején történt rendszeres mérések nyomán dr. Tóth Géza a következő tapasztalatokat fogalmazta meg a források tavaszi aktív periódusának lefutásáról: "A kezdeti meredek ívelést első tetőzés követi, majd vízhozam-visszaesés és újabb vízhozam-maximum, a második tetőzés következik. A vízhozam-csúcsértékeket kiegyenlített, lassan lefelé ívelő vízhozamgörbék követik az inaktivitásig. A források a megindulást követően 2-3 naptól 7-8 napig érik el az első tetőzést. A két tetőzés közötti idő általában 8-12 nap. A második, magasabb tetőzéstől a forrásműködés megszűnéséig, néhány naptól néhány hónapig tartó kiegyenlített, folyamatosan csökkenő vízhozamértékekre számíthatunk." (Tóth Géza: A Magas-Bükk déli peremén fakadó időszakos karsztforrások karszthidrográfiai jellemzése. Hidrológiai Közlöny 1984. 3. sz.)
A Bükk-fennsík felől áramló karsztvíz egy része - a működés idején helyi karszterózióbázist alkotó források alatt - tovább mozog déli irányba. A karsztvíz egy része a hegységperem állandó vizű kasztforrásainál tör föl, másik része a medenceüledékekkel fedett, mélybe süllyedt karsztrendszerbe áramlik, ahonnan langyos vagy meleg karsztvízként lép ismét a felszínre. A hegység déli lábánál, a Bükkalján több termális karsztforrás fakad: ilyenek az egri, a kácsi és a miskolctapolcai források. Ezeken a természetes vízkilépéseken kívül több helyen mélyfúrással tárták fel a karsztos hévizet (Bogács, Demjén, Egerszalók, Mezőkövesd), melyek közül néhányat hasznosítanak is gyógyászati, fürdési céllal.
Míg a hegység karsztforrásainak hőmérséklete hideg (~10 °C), addig a hegységperem közelében 15-22 °C-os langyosvizek fakadnak (Mónosbél, Almár, Kács, Sály), Eger belvárosa alatt 25-32 °C, délebbre, 8-10 km távolságra a tápterülettől - Egerszalók, Demjén, Bogács, Mezőkövesd határában -, már 60-73 °C a feltárt karsztvíz hőmérséklete.
A Bükk, mint karsztos hegység és az előterében mélybe süllyedt, többnyire vízzáró kőzetekkel fedett karbonátos kőzetek egységes karszthidrodinamikai rendszert képeznek (lásd: ábra). E hatalmas karsztvízkincsnek a tápterületét a hegység felszíni karsztos kőzetei adják, itt történik a vízutánpótlás, az olvadék- és csapadékvizek elnyelése. A második egység az átmeneti öv: itt játszódik le a hegység felől áramló ásványi sókban szegény, hideg karsztvíz és a medenceüledékek alatt, a mélyből áramló meleg vagy forró, ásványi sókban gazdag vizek keveredése. Ebben a szintben alakultak ki az egri gyógyforrások is. Itt törmelékes üledékes kőzeteken keresztül, töréssíkok mentén kiemelkedett, vízzáró rétegekkel határolt, karbonátos kőzetekből álló, eltemetett sasbércekből felszálló forrásokat alkotva törnek a felszínre a meleg karsztvizek. A karszthidrodinamikai rendszer harmadik egysége a karsztos hévizek tartománya. A mélybe süllyedt, elfedett karbonátos kőzetekben a törésrendszerek mentén mozgó vizek a mélyben uralkodó magas hőmérséklet miatt felmelegednek, oldott sótartalmuk megnövekedik. Itt alakulnak ki a gyógyászatilag jelentős és értékes meleg karsztvizek (Eger, Miskolctapolca). A meleg karsztvizek igen sok időt töltenek a felszín alatt: az egri források vize 7.300 évvel ezelőtt, az egerszalóki kútból kifolyó víz 13.200 éve, a bogácsi strand vize 15.000 éve hullott csapadék formájában a hegység karsztfelszínére és szivárgott a mészkőtömeg belsejébe.
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...