Történelmi jelentőségű madármegfigyelés keselyűkről

Történelmi jelentőségű madármegfigyelés keselyűkről

"2015. szeptember 23-án az esti órákban Pély határában kék vércse szinkron-számlálást végeztünk, amikor egy közeli kis erdőfoltban fakó keselyűkre lettünk figyelmesek. A távcső látómezejébe kerülő első példányok alapos megfigyelése után, meglepésünkre  további egyedeket sikerült felfedezni a fák lombjai között, így a teljes sötét beálltáig 15 madarat számoltunk meg. " - írja Borbáth Péter kollégánk, aki a történelmi madármegfigyelés első szemtanúja, és a képek készítője.

A fakó keselyű hosszú távokat képes megtenni, ehhez azonban felszálló meleg légáramlatok (termikek) szükségesek, amelyek segítségével nagy magasságokba képes emelkedni. Szeptember 24-én ehhez kedvező feltételek alakultak ki, így 10 óra tájban felemelkedtek, és néhány tiszteletkör megtétele után északkeleti irányban elhagyták a területet. A legközelebbi megfigyelésükre már Miskolc környékén került sor, ahol szeptember 27-én látták a csapat egy részét.

Megkerülésükben külön érdekesség volt, hogy három madáron szárnykrotália volt megfigyelhető. Ezeket azért teszik fel a madarakra, hogy nagyobb távolságról, vagy akár repülés közben is lehessen azonosítani az egyes példányokat. Tulajdonképpen egy számmal, vagy számokból, betűkből álló kóddal ellátott lap, amely a madár szárnyára erősítve nem zavarja azt a repülésben, mégis, akár nagy távolságról is leolvasható. A faj elterjedési területén, számos országban jelölik a madarakat ezzel a módszerrel, így rövid nyomozást követően kiderült, hogy a Hevesben megfigyelt madarakat a szerbiai Uvac-szurdokban az idén, még fióka korban jelölték meg.

A fakó keselyű Európa egyik legnagyobb termetű madara. Testhossza a 90-110 cm-t, míg szárnyfesztávolsága akár a 230 – 265 cm-t is elérheti (összehasonlításképpen, a fent említett rétisas szárnyfesztávolsága 190 – 240 cm). A faj, nevét világosbarna alapszínéről kapta, evezőtollai sötétebbek, hosszú nyaka, és feje pedig a keselyűkre jellemző módon szinte kopasz, csak szürkés pihetollak borítják. A fiatalok nyakán lévő gallér világosbarna, az öregek esetében ez szürkésfehér. A fiatal madarak szárnyfedője egyszínű sötétbarna, míg a kifejlett tollazaton ezeknek világosbarna szegésük van. A fiatalok csőre szürke, az öregeké sárga színű. Fiatalkori tollazatukat 6 éves korukra cserélik le teljesen, ekkora alakul ki a fent jellemzett kifejlett tollazat.

Elterjedési területe jelenleg Portugália egyes területeit, Spanyolországot, Dél-Franciaországot, Szardínia szigetét, a Balkán-félsziget déli, délnyugati területeit, Görögországot, Kréta és Ciprus szigetét, Észak-nyugat Afrikát, Kis-Ázsiát, Ázsia déli vidékeit foglalja magába, egészen az indiai szubkontinens északnyugati területeiig. Legerősebb állományai Spanyolországban találhatók, ahol 20-25 000 pár körül becsülik az állományt, ami az európai állomány 80-90%-t teszi ki. Világállománya jelenleg enyhe létszámemelkedést mutat.

Fészkét sziklapárkányokra építi, ahol 10-20 párból álló laza kolóniákban költ. Tojását már decemberben, januárban lerakhatja, azonban a rendkívül hosszú kotlási és fiókanevelési időszaknak köszönhetően a fiókák leghamarabb júniusban kezdik meg első repüléseiket. Fészekalja mindössze 1 tojásból áll.

A madarak elsősorban döggel táplálkoznak, ritkán fordul elő, hogy élő állatra támadnak. A korábbi évszázadokban a települések mellett kihelyezett, vagy a legelőn elpusztult állatok tetemét a varjak, hollók mellett a keselyűk takarították el. 

A fakó keselyű a XIX. század végén, illetve XX. század elején még gyakran előfordult a Kárpát-medencében, napjainkra azonban rendkívül megritkultak a megfigyelések. A fajnak 1950 óta alig több, mint 40 előfordulási adata van hazánk területéről. A külterjes állattartás megszűnése, az állati tetemek egészségügyi okokból történő begyűjtésének következményeként, valamint egyes állatgyógyászati termékek káros hatásainak köszönhetően ez a faj több fajtársával együtt eltűnt a régióból, de egész Európában veszélyeztetett státuszba került. A mediterrán országokban megvalósult fajvédelmi programoknak köszönhető, hogy egyedszáma újra emelkedni kezdett a térségben, így a hazai megfigyelések száma is gyarapodott az elmúlt évtizedben.

Borbáth Péter, Ferenc Attila - BNPI