• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2009. szeptember 15., 08:33

Tábor a Laskó-parton

Idén 16. alkalommal került megrendezésre a mindenki által csak "laskói tábornak" nevezett madárgyűrűző tábor 2009. augusztus 17-től 23-ig.

A helyszín, a tábor nevéből adódóan Újlőrincfalva és Sarud között a Laskó gát mellet volt. Hétfőn délután költözött le a csapat. Mindenki elkészítette a lakhelyét, azaz sátrat vert egy számára szimpatikus helyen. A konyhát is berendeztük, amely tulajdonképpen egy katonai sátor volt, különböző kiegészítőkkel, úgy, mint tábori székek, asztalok és élelmiszertartó dobozok, de hamar kiköltöztek a szinte feledésbe merült, de mégis klasszikus bádogbögrék és tányérok. A rutinos résztvevők hamar kitisztították a tábori tűzrakó helyet is, hiszen délután költöztünk ki, este pedig a tábornyitó bográcsolás nem maradhatott el.


A tábor alapítója, madárgyűrűzőnk és táborvezetőnk Tóth László volt. Vezetésével kerültek helyükre a madárfogó hálók. Az első hálósor a nádasban volt, ezt már táborépítés után felállítottuk, és hamarosan megfogtuk az első madarat is.


A madarat, a hálóból való kiszedés után egy vászonzsákba tesszük, majd beszállítjuk a táborba, ahol táborvezetőnk látja el őket alumínium gyűrűvel. A madár nagyságához mérten központilag meg van határozva, hogy milyen méretű gyűrűt kell rátenni. A gyűrű számát, a madár faját, és még több más adatot naplóban rögzítettünk, így követhetők nyomon a későbbiekben a madarak. Az apró nádi és erdei énekesmadarak elkülönítése nem mindig egyszerű feladat. Mindenkinek volt alkalma, hogy a madárhatározást gyakorolja. A nádas mellett egy kisebb erdőfoltban is voltak hálók. Így igazán változatos, fajgazdag fogásaink voltak. Közel 40 madárfaj egyedeit csodálhattuk meg kézből. Azt hiszem, elmondhatom, hogy a tábor szenzációja egy gyurgyalag csapat megfogása volt, ráadásként a gyurgyalagok közt sárgarigók is voltak. Legszebb színes madarainkat ilyen közelről látni, igazán nagy élmény. Minden érdekes, ritka, szép, és aranyos madarat fotóztunk, kattogtak a fényképezőgépek. Szokták mondani, hogy sok képből lesz jó kép, na meg sok élmény, és lesifotó.

Ahogy közeledett az este, úgy jöttek a szúnyogok, de a szúnyogokkal való küzdelmek hozzátartoznak a vízparti estékhez. Teljes sötétségben, fejlámpákkal felszerelve mentünk kiszedni az utolsó madarakat, s mire visszaértünk a késői fogással, már hívogatóan, vidáman pattogott az első tábortűz. Nyitó tábortűz, és a sok éhes ember a bogács körül. Ilyen egy igazi tábornyitó.


Másnap, és innentől, minden reggel 6 órakor indult az első ellenőrző körút. Minden kör után meg lettek gyűrűzve a madarak, és minden ritkább madárnál összegyűlt a tábor apraja nagyja, megnézni a nagy fogást. Hogy néhány fajt említsek a sok közül, fogtunk például kék és széncinegéket, énekes és foltos nádiposzátát, zöldikét, barátkát, füsti fecskét, gyurgyalagot és sárgarigót, törpegémet, nádirigót, őszapót, és egész apró füzikéket is. Minden nap nagyon meleg volt, és a déli órákban a madarak is pihentek, ilyenkor alig fogtunk valamit, az esti és a reggeli fogások a legjobbak.


Második nap végére rendeződött igazán össze a tábor. Mindennek megvolt a maga ideje. Úgy, mint az ellenőrzések kezdetének, a mosogatásnak, a főzésnek, az esti tollasozásnak, tudtuk, de már messziről hallottuk is, mikor jön, megy a gulya a gáton. A tehenek érkezése mindig feldobta kicsit a hangulatot. Mert a tehenek szenzációsak, különösen a gyerekeknek. Táborunknak sok látogatója akadt, az egész kicsiktől a felnőttekig. Néhányan állandó lakók voltunk, és voltak, akik jöttek mentek.


Esténként a tábor apraja nagyja körbeülte a tábortüzet, beszélgettünk és néztük a csillagokat. Jó volt jó emberek közt, egy szép helyen, távol mindentől tölteni, egy szép, emlékezetes, élményekben és madárban gazdag hetet.

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...