Navigáció: kezdőlap / hírek / Szeptember végi madárgyűrűzés
2014. október 7., 15:14
Madárgyűrűzést rendezett a Dél-Hevesi Tájegység 2014. szept. 24-én Szihalmon és szept. 25-én Kerecsenden az ottani óvodások, és általános iskolások számára.
Szihalmon a reggeli hűvös időt szerencsére hamar felváltotta az enyhe meleg, így egy kellemes, madarakban gazdag napot tölthettünk el a Rima-parton. A területen 4 hálót állítottunk fel. Szerencsére már az utolsó háló kihelyezése után a visszafelé vezető úton madarok voltak a hálóban, és egész nap jó fogásunk volt, így az első csoporttól az utolsóig tudtunk madarat mutatni a gyerekeknek. A gyűrűzési bemutatót a Dél-hevesi Tájegység munkatársai tartották. Ennek során először pár gondolatban összefoglalták miért is gyűrűzzük a madarakat, milyen sok tudományos eredmény köszönhető ennek a módszernek. Ezt követően különböző madárfajok kerültek elő azokból a speciális madárzsákokból, amelyekbe a befogást követően egyesével helyeztük bele őket.
Az alumínium gyűrű installációja és a méretek felvétele után már szabadon is engedtük a madarakat. A bevezető rész után, hogy a csoportok ne torlódjanak fel, három „állomást” alakítottunk ki, megosztva ezzel a feladatot és az időt. Az első állomáson a madarakat gyűrűztük, a másodikon a hálókat mutattuk be, míg a harmadik állomáson a gyerekeknek a környék jellegzetes madarait preparátumok formájában demonstráltuk. A nap folyamán nagyon sok széncinege és kék cinege lett meggyűrűzve, amelyek most is, mint általában, a leggyakoribb madaraknak bizonyultak a hálókban. A széncinegéknél lehetőség volt megmutatni az ivari különbségeket és a korhatározáshoz használt bélyegeket is. A nap során jégmadár, nagy fakopáncs, erdei szürkebegy, vörösbegy, csuszka és őszapó repült a hálóba.
Következő nap, szeptember 25-én Kerecsenden került sor ismét egy fél napos madárgyűrűzésre. Reggel összesen 5 háló lett felállítva egy napraforgó tábla és a Kerecsendi Berek-erdő között, ami nagyon jó helynek bizonyult, ugyanis a nap folyamán több, mint 75 madár lett meggyűrűzve. Itt is általános fajnak mondható a kék és széncinege, illetve a barátcinege. A gyerekek figyelmét a nagyobb (vagy éppen a kisebb) fajok, mint például a meggyvágó, a csuszka vagy a füzikék (csilpcsalp- és fitisz-) kötötték le, de izgatottan figyelték a barátposzáták esetében az ivari különbözőséget is. Érdekesebb fajnak számított még a cigánycsuk és a kerti rozsdafarkú. Mivel kifogtunk egy nagy veréb-és cinkecsapatot, így bőven volt látnivaló (és gyűrűznivaló is) az óvodások számára, de nekünk is nagy élményt és tapasztalatot jelentett az, hogy segíthettünk a gyűrűzés lebonyolításában.
Összességében elmondható, hogy 2 eredményes és sikeres napot tudhatunk a hátunk mögött, összesen 20 megfigyelt fajjal, és több mint 125 meggyűrűzött madárral. Reméljük, hogy a fiatal korosztály sok új információval és élménnyel gazdagodott, amelyet majd később ők is tovább adhatnak.
Gál Renáta, Kecskés Dóra
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...