Navigáció: kezdőlap / hírek / Szakmai tanácskozás Cserépváralján
2014. július 2., 12:06
Az Első Bükkaljai Mustra keretében, a térség polgármestereinek, önkormányzati képviselőinek és a LEADER közösségek képviselőinek részvételére alapozott tanácskozást rendezett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „A térségfejlesztés három pillére: nemzeti értéktár, natúrpark és természetvédelem” címmel – 2013. június 21-én.
Az eszmecsere aktualitását egyrészt az adta, hogy a vidékfejlesztési miniszter az év elején elfogadta a magyarországi natúrparkok szakmai koncepciójának első részét, másrészt pedig az, hogy egy éves a hungarikum-mozgalom. Az elmúlt hónapokban számos településen és a Bükkalján „osztozó” két megyében megalakultak a települési és megyei értéktárak, valamint az értéktár bizottságok – ugyanakkor több felelős közéleti személy és helyi lakos felvetette egy a tájegység településeit magába foglaló natúrpark megalakításának lehetőségét.
Ezért, a tanácskozás előadóinak e két térségfejlesztést segítő mozgalom előremozdításáért felelős szervezetek – a Vidékfejlesztési Minisztérium természetvédelemért felelős részlege, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet, a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat és a Magyar Natúrpark Szövetség – szakembereit kértük fel.
A házigazda – Dávid Zoltán polgármester és a rendező Bükki Nemzeti Park Igazgatóság nevében dr. Horváth Ákos igazgató köszöntötte a konferencia résztvevőit, előadóit, majd Gyaraky Zoltán főosztályvezető (Földművelésügyi Minisztérium), a Hungarikum Bizottság titkára adott áttekintést a Hungarikum-törvény végrehajtásáról, a nemzeti értéktár jelenlegi állásáról.
Ezt követően dr. Eperjesi Tamás, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet főigazgató-helyettese, a Vidékfejlesztési Igazgatóság igazgatója mutatta be a NAKVI helyi közösségekhez kapcsolódó feladatait, a vidékfejlesztési programokat: a LEADER Helyi Akciócsoportok, az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek, a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat tevékenységrendszerét, valamint a Zöldút mozgalmat, a Tanya programot és a falusi turizmus lehetőségeit.
Dudás György, a BNPI igazgatóhelyettese a természetvédelem alapfeladatait és a működési területen zajló természetvédelmi célú fejlesztéseket; Kary József, a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Irodájának vezetője a helyi, megyei értéktárak munkáját mutatta be.
A megbeszélés második blokk a natúrparkról, mint a térségfejlesztés egyik legfontosabb formájáról szólt. Először Básthy Béla (a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke, Kőszeg alpolgármestere) adott nemzetközi kitekintést az európai natúrparkokkal kapcsolatban, majd dr. Szilvácsku Zsolt a Magyar natúrpark Szövetség alelnöke a natúrparkok értékeire alapozott értékközpontú és eredményes vidékfejlesztésre hozott izgalmas példákat előadásában. Dr. Kiss Gábor (VM, Nemzeti Parki Főosztály, Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztály osztályvezetője) pedig a jelenlévőket a natúrparkok szakmai és szervezeti-működési kereteiről tájékoztatta. Végezetül Baráz Csaba (a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság oktatási szakreferense, a Heves megyei Értéktár Bizottság elnöke) a Bükkaljai tájművelésről, egy leendő natúrpark hátteréről szólt és az ebéd után a terepen is bemutatta tanácskozás résztvevőinek és a mustra érdeklődő vendégeinek e tájegység gazdag természeti és kulturális örökségének egy szeletét: a cserépváralja környéki kaptárköveket és a várat.
Mind a tájegységi értéktár, mind pedig egy Bükkaljára kiterjedő natúrpark létrehozása nagy kihívás – ugyanakkor nagy lehetőség, mely további térségfejlesztési lehetőségeket teremt.
BNPI
Bővebben: Zöld Horizont 2014/1-2. szám (Fejlődő pályán a natúrparkok)
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...