• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2017. március 27., 13:08

Szakmai párbeszéd az erdők természeti értékeinek megőrzéséért

Sopron, 2017. március 22. – Sikerrel zárult a WWF Magyarország, az Europa Media Nonprofit Kft. és partnerei által szervezett Élő Erdő konferencia Sopronban. A szakmai rendezvényen jelenlévő több mint 200 résztvevő egyetértett: a Natura 2000 célok elérése közös felelősség, amelyet csak szoros együttműködésben lehet magasabb szintre emelni.

A Élet az Erdőben projekt keretei között megrendezett nemzetközi konferencia fókuszában a Natura 2000 területeken folyó erdőgazdálkodással és erdőkezeléssel kapcsolatos szakmai tapasztalatok megvitatása megosztása, megvitatása állt. „A külföldi és hazai előadók magas színvonalú, gondolatébresztő előadásai, a szekcióbeszélgetések és terepi programok valóban azzá tették a találkozót, aminek a szervezők szánták: érdemi fórumnak, melyen az egyes érdekcsoportok valódi párbeszédet folytathattak egymással az erdőgazdálkodást érintő kérdésekről” – emelte ki Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Elmondta: „jelentős előrelépés, hogy az olyan természetvédelmi kezeléssel kapcsolatos fogalmak, mint például a holtfa vagy a mikroélőhelyek egyre inkább a szakmai szóhasználat részévé válnak. Mindez megfelelő alapot teremt a természeti értékek eredményesebb megőrzéséhez és fejlesztéséhez.”

A magyar, lengyel, szlovén, német, osztrák és uniós szintű előadók számos aspektusból vizsgálták a Natura 2000 erdők kezelését. A résztvevők gyakorlati példákon keresztül átfogó képet kaptak a természetvédelmi célkitűzések érvényesítésének gyakorlatáról, azok erdőgazdálkodásba való integrálásáról. Részletekbe menően bemutatták a Natura 2000 értékek erdőgazdálkodás során való megőrzésének lehetőségeit, az elérhető természetvédelmi célú fejlesztéseket és támogatási rendszereket, valamint alkalom nyílt egyes jogszabályi kérdések megvitatására is.

Bódis Pál, az Élet az Erdőben projekt koordinátora összegzésében felhívta a figyelmet arra, hogy a téma súlyát és jelentőségét mutatja a megjelent nagy számú neves hazai és külföldi szakember az erdészeti, természetvédelmi és tudományos területekről. Hozzátette: „a konferencia sikerességéhez az is nagyban hozzájárult, hogy az erdészképzés alma matere, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara házigazdaként fogadta a szakmai fórumot.”

Egyetemi hallgatók számára a „Természetes Erdeinkért Pályázat” biztosított lehetőséget a Natura2000 erdők kezelésével kapcsolatos tudományos munkájuk bemutatására. A pályaművek a természetközeli erdőgazdálkodás, a közösségi jelentőségű fajokkal és élőhelyekkel kapcsolatos természetvédelmi célú erdőkezelés, illetve a Natura 2000 társadalmi és jogi kérdéseit járták körbe. A győztesként kiemelt pályázók részt vehetnek egy kétnapos külföldi tanulmányúton, amelyen a Közép-szlovákiai régió erdeinek erdészeti, természetvédelmi gyakorlatát és kihívásait ismerhetik meg.

Az előadásokról készült videófelvételek és a hallgatók pályaművei hamarosan elérhetők a projekt honlapján, a www.lifeinforests.eu címen.

 

Sajtókapcsolat:
Joó Zsófia
WWF Magyarország
Mobil: +36 30 399 0389
E-mail: zsofia.joo@wwf.hu 

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...