• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2009. szeptember 19., 13:49

Sólyom László köztársasági elnök úr látogatása a Bükki Nemzeti Parkban

A köztársasági elnök úr ezen a hétvégén a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vendége.

Pénteken Duska József igazgató és Mátrai Károly polgármester Répáshután fogadták a köztársasági elnök urat és kíséretét, majd délután Sólyom László a Bükk-fennsíkon tett gyalogtúrán ismerkedett a nemzeti park fokozottan védett területeivel, változatos élőhelyeivel. A karsztos plató hegyi rétjein, sziklagyepeken és bükkösökön át vezetett sétája közben kísérői, Duska József igazgató és munkatársai a helyszínen tájékoztatták az erdős nemzeti park élőhely-kezelési és fenntartási feladatairól.


A köztársasági elnök úr mai napi programja Felsőtárkányban a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontban kezdődött. Itt Duska József, Dr. Juhász Attila Simon polgármesterrel együtt fogadta a vendéget.


A köztársasági elnök úr köszöntőjében elmondta, hogy hazánkban a nemzeti parkok képviselik azt az értéket, amelyet a mai világunk feszültségével, eldurvulásával szemben a természeti gazdagság, a hagyományőrzés és kulturális örökség sokfélesége jellemez. Ezért döntött úgy, hogy végiglátogatja a nemzeti parkokat elindítva az "Értékőrző tájak és emberek Magyarországon" elnevezésű programsorozatot, amelynek nyolcadik állomása a Bükki Nemzeti Park.


Duska József igazgató és Dudás György igazgató helyettes tájékoztatást adtak a nemzeti park, a tájvédelmi körzetek és természetvédelmi területek, valamint az "ex lege" védett területek élőhely fenntartási, illetve rekonstrukciós programjairól, a közelmúlt fejlesztéseiről és azokról LIFE és KEOP pályázatokról, amelyek sikeres elnyerése és megvalósítása természetvédelmi szakmai feladatok, célok megvalósítását jelentősen segítik. A szakmai ismertetést követően a köztársasági elnök úr megtekintette a "Karszt és Élővilága" kiállítást, majd a Felsőtárkányi Általános Iskola diákjai köszöntötték rövid műsorral.


Az oktatóközpont belső udvarán Sólyom László találkozott azoknak a partner szervezeteknek a képviselőivel, amelyek munkájukkal, önkéntes közreműködésükkel segítenek az egyes természetvédelmi programokban, a lakosság tudatformálásban és a nemzeti park turisztikai kínálatának kialakításában.


A Bükki Településszövetség szervezésében a Bükk hegységben élő kézművesek saját helyi termékeikből tartottak bemutatót. A felsőtárkányiak rétessel kínálták a vendéget és kíséretét.

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...