• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2012. január 19., 14:13

Sasszinkron Dél-Hevesben

Január harmadik hétvégéjén, immár 19.-ik alkalommal került megrendezésre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Dél-Hevesi Tájegységében a sasszinkron. Ezzel egy időben zajlott a 9. országos sasszinkron is, melyet a Magyar Madártani Egyesület szervezett. Minden év január első felében kerül sor az itt telelő ragadozó madarak megszámlálására. A tájegység természeti adottságai, a mozaikos élőhelyek, a Tisza-tó közelsége valamint az ember által kialakított agrártáj egy olyan változatos élőhelykomplexet alkotnak, amely évről-évre bizonyítja, hogy közvetlen környezetünk milyen páratlan gazdagsággal és szépséggel rendelkezik.

A szombat reggeli indulóra mintegy 55 fő önként jelentkező természetbarát gyűlt össze Füzesabonyban és Tarnaszentmiklóson, hogy térképpel és távcsővel a kezében a korábban kialakított, mára már hagyományosnak mondható útvonalak mentén rögzítse az elé kerülő madarakat. A fajlista legfontosabb láncszemeit a legnagyobb ragadozók alkották, a parlagi sas, rétisas, valamint a szirti sas, de a szerencsésebbeknek további ékkövekkel lehetett kiegészíteni a látottakat, így például a kerecsensólyom, vándorsólyom, kis sólyom és a réti fülesbagoly is szem elé kerülhetett a túra során. A térségben 17 útvonalon folyt a számlálás, tapasztalt és megbízható szakemberek által vezetett szakaszokon, amelyek 10-15 km sétát jelentettek. Kiskörétől –Nagyfügedig, Poroszlótól- Hevesig változatos útvonalakon haladtak a csapatok. Volt, aki a Tisza-tó gátján, mások a Hamvajárási-gyepeken, vagy a Nagy-hanyi térségében, illetve a kömlői rónaságban talált rá az éppen vadászó sasokra, az elvágtató őzekre, a hangosan kakatoló fácánkakasokra, de még az ijedten eliszkoló nyulak mulatságos ugrándozása is okozott egy-két örömteli pillanatot a résztvevőknek.

A nap során tapasztalt élményeket egy kellemes gulyás mellett osztották meg egymással a résztvevők a tarnaszentmiklósi vadászházban. Az est folyamán kerültek összesítésre, a túra alkalmával felvett biotikai adatok. Az idei évben így összesen 37 parlagi sas, 23 rétisas, 1 szirti sas, 6 kerecsensólyom, 1 vándorsólyom, 2 kis sólyom, 3 réti fülesbagoly, valamint megközelítőleg 50 gatyás ölyv, több mint 500 egerészölyv és közel 120 kékes rétihéja került a távcsövek elé. Ez azt jelenti, hogy az idei évben a parlagi sasok létszáma egy kicsit erősebb a térségben, míg a rétisasok kevesebben vannak az ilyenkor megszokottnál. Kellemes meglepetése az évnek, hogy a gatyás ölyvek kellő lefedettséggel, vonalanként 2-3 példánnyal képviseltették magukat és sajnos egy rossz híre, hogy viszonylag kevés nagy őrgébics van szűkebb hazánkban.

Az ízes vacsorát követően egy látványos előadással indult az esti program, ahol Kovács András fotók segítségével elevenítette fel a parlagi- valamint rétisas kormeghatározását a résztvevőknek. Az est hátralevő részét a gyümölcsök különböző párlatainak áldozva, anekdotázva töltötte a baráti társaság.

 

 

Sasvári János (BNPI DHTE)

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...