Navigáció: kezdőlap / hírek / Projektbemutató Mezőcsáton
2014. június 16., 10:01
Nagy érdeklődés mellett mutatta be Igazgatóságunk a Vizes élőhelyek rekonstrukciója a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén: a Dél-borsodi Tájegység tájrehabilitációja II. ütem (KEOP-3.1.2/2F/09-2010-0027) c. projektjét június 11-én Mezőcsáton. Az Általános Művelődési Központ - Kiss József Közösségi Házban tartott tájékoztatón csaknem hatvan környékbeli gazdálkodó vett részt.
Dr. Horváth Ákos igazgató a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság feladatairól illetve célkitűzéseiről beszélt, különös tekintettel a gazdálkodók és az Igazgatóság közötti együttműködésre tekintettel. Dudás György igazgatóhelyettes arról szólt, hogy a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet kiemelt szereppel bír az Igazgatóság fejlesztéseinek sorában.
A BNPI az elmúlt években igyekezett a lehető legtöbb pályázati forrást elnyerni a TK természetvédelmi célú fejlesztéseinek megvalósítására. Az igazgató-helyettes ismertette a már megvalósult és folyamatban lévő projekteket is. Vásárhelyi Szilárd projektmenedzser a vizes élőhelyek Dél-borsodi Tájegységben történő rekonstrukciója kapcsán arról szólt: a kétfordulós pályázat előkészítése hét éve kezdődött és számtalan nehézséggel kell megküzdeni, mire siker koronázta az erőfeszítéseket. A projekt keretében vízépítési beruházásra több mint 330 millió Ft-ot lehet fordítani. Ebből 186 beavatkozási helyszínen csatornákat, átereszeket, zsilipeket, tiltókat, töltéseket, hidakat állítanak helyre illetve valósítanak meg. Csaknem 10 millió Ft támogatás jut arra, hogy 9 helyszínen 3 db kilátót, 1 db zárt betekintőt építsenek, 1 fahidat helyreállítsanak valamint 10 db táblát kihelyezzenek. Seres Nándor őrkerület vezető a Dél-borsodi Tájegység flóráját és faunáját mutatta be. Mezei János tájegységvezető aról szólt, hogy a vizes élőhelyek rehabilitációja közös érdeke a BNPI-nek és a gazdálkodóknak. Arról is beszélt, hogy a projekt megvalósulása olyan járulékos elemekkel (pl. útjavítás, karbantartás) járt, melyek előnyösebb helyzetet teremtenek a korábbiaknál a gazdák számára. Az előadásokat követően a gazdálkodók tették fel kérdéseiket, illetve tettek javaslatokat a későbbi fejlesztésekre.
BNPI - Pályázatkezelési Osztály
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...