Navigáció: kezdőlap / hírek / Pásztorok öröksége
Hagyomány, természet, szerves műveltség - Várhosszúréten (2010. május 29.)
2010. június 9., 15:54
Idén május 29-én, második alkalommal rendezték meg "A Pásztorok öröksége- Pásztorok áldomása" elnevezésű pásztortalálkozót a felvidéki Várhosszúréten - a Buzgó-fogadóban és környékén.
Birkanyírás, sajtkészítés, illetve pásztorkészségek, kések, kampók, szíjak és pásztorbotok mellett olyan jellegzetes pásztorműveszeti tárgyak is láthatók voltak, mint a szilicei kolomp, vagy az edelényi csengő, valamint megvásárolható volt - az alkalomra megjelent - Pál István nógrádi juhász "Zöld erdőben lakom" című palóc pásztorzenét tartalmazó CD-je.
A pásztordallamokat Juhász Zoltán és Dsupin Pál szerkesztésében hallhatjuk, akik furulyán, dudán, flótán és citerán kísérik Pál Pista bácsi énekét. A hangfelvétel megjelenését a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is támogatta, hiszen a határban legeltető pásztorok zenéje annak az ősi, szerves magyar műveltségnek a része, mely tájhoz való viszonya alapján igyekszik ma a természetvédelem meghatározni gyakorlati stratégiáját a tájak természetes, természetközeli fenntartása, a hagyományos tájhasználat és az extenzív gazdálkodási módok mentén (http://www.bnpi.hu/?c=vedelem).
Juhász Zoltán írja a CD-borítón: " Pál István 1919-ben született, egy Nógrád megyei pásztor-család első fiúgyermekeként. Az állattartás tudománya mellett a családban sajátította el a pásztorság sajátos és igen széles szellemi kultúráját. Sok száz népdalt, a furulyakészítés, a furulya- és dudakészítés fortélyait, mesék tucatjait, ember és állat gyógyításának hagyományos módszereit, a pásztorság által végzett szertartásokat - karácsonyi, újévi, Szent György-napi, Luca-napi mágikus cselekményeket - mindent, ami a magyar hagyományos műveltség lényegét, Teremtő és Természet kapcsolatának mély átérzését biztosítja." Valamint, tegyük hozzá, a Természet és az Ember viszonyát - remélve, hogy az ember szót is lehet még nagybetűvel írni.
Mindenesetre Várhosszúréten felejthetetlen élményben lehetett része a színes vásári forgatagba belecsöppent látogatónak. A pásztortalálkozón, melyet először 2008-ban Pál István, az utolsó dudás tiszteletére rendeztek, hitet meríthetett Felvidék, Mátraerdő (Gömör, Abaúj, Torna, Borsod, Heves, Nógrád és Hont) pásztorainak továbbélő tudományából, hagyományaiból - Pál István, Cselényi József, Árvai Sándor, Bárczy István, Katyi Gyula, Dobcsák János és Béla és még sokan pásztorok, juhászok, gulyások, kondások, valamint Pál Pista bácsi fogadott fiai, kiváló népzenészek és örökségőrzők, Agócs Gergely, Bese Botond, Juhász Zoltán és Dsupin Pál - jóvoltából. "A pásztortűz őre" vándordíjat idén Cselényi József és in memoriam Laczkó János kapta. Kő Pál szobrászművész megnyitó szavai csakúgy lelkesedéssel töltötték el a vendégeket, mint a mesemondók, furulyások, dudások és táncosok versenye, a táncegyüttesek fellépése, a "Zöld sziget- Zelený Ostrov" természetismereti bemutató (amelyben az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai is tevékenyen részt vállaltak), vagy Puskás Ferenc természetvédelmi mérnök vetítettképes előadása a "Kuvaszok és Nagyragadozók" című természetvédelmi programról, mely a kuvasz - mint magyar őrző pásztorkutyafajta -, illetve a törvényi védelmet élvező nagyragadozó fajok (farkas, medve, hiúz) megismertetését, bemutatását, védelmét szolgálja Magyarországon, Szlovákiában és Romániában (www.kuvaszokesnagyragadozok.hu).
Van még remény az elveszett Paradicsom feltámasztására, amely - Juhász Zoltán szavaival - azokon a legelőkön fog újra létesülni, amelyeken megint jár a juh. "Persze addig rengeteget kell még furulyázni." Köszönet a résztvevőknek és a szervezőknek: a Csemadok Várhosszúréti Alapszervezetének, a Meseszínháznak, a Gömöri Kézművesek Társulásának, valamint a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központnak!
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...