• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2015. április 8., 10:45

Pályázati felhívás az ürge évének alkalmából

A Vadonleső Program valamint a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság a Földművelésügyi Minisztérium Természetmegőrzési Főosztályával, a Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, a Magyar Természettudományi Múzeummal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel karöltve, 2015. AZ ÜRGE ÉVE alkalmából „VERSengő ürgeképek” címmel ürge-vers illusztrációs és „Ürgefüttyök” címmel rövid („egyperces”) esszéíró pályázatot hirdet.

„Ninini: Ott az ürge, Hű, mi fürge, Mint szalad! Pillanat, S odabenn van, Benn a lyukban.” – írta Petőfi Sándor majd’ kétszáz éve. És az ürge – a versbéli ürge legalább is – azóta sem nagyon bújt a felszínre és mutatta meg magát, hiszen alig-alig született irodalmi alkotás ez időszak alatt, melynek témája a „pajkos ürge” lenne. Most azonban a Vadonleső „Év emlőse” kezdeményezésére egész kolóniányi ürgevers bukkant felszínre: több mint tíz, kortárs költőnk által írt ürgeverssel gazdagodtunk! A versek közt vannak játékosabbak, tudományosabbak, énekesebbek, elvontabbak, szomorúbbak, elgondolkodtatóak, viccesebbek és érzelmesebbek, tükrözve költőjük személyiségét, hangulatát. Ráadásul minden vers minden olvasóban más és más képeket, érzéseket idéz fel, melyeket eltérő módokon lehet papírra vetni egy-egy illusztrációban. Erre kérjük és hívjuk a fiatalabb korosztályt: illusztrálják az újszülött ürgeverseket, neveljük fel őket együtt!

Az óvó, védő ürgeszülők – elsősorban is az anyaállatok – különösen éberek akkor, amikor a fiatal kis ürgék első útjaikra a felszínre merészkednek. Amint feltűnik valami veszélyesnek látszó tereptárgy, egy rövid nyakú, hosszú farkú kerecsen sólyom, egy sárgás hasú pusztai görény, vagy akár egy kerepelő, piros traktor, azon nyomban éles füttyel figyelmeztetik körülöttük játszadozó csemetéiket, aki gondolkodás nélkül az ürgelyukba vetik magukat. Ilyen nagy hatású, rövid, csattanós esszéket, (Örkény István után:) „egyperceseket” várunk az idősebb korcsoporttól, mely felrázza az irodalmi tespedtségben élő, szépre és jóra nyitott fajtársainkat.

A sok, értékesnél értékesebb alkotással, a figyelem felkeltésével pedig hozzásegíthetjük ezt a veszélyeztetett, a szívünknek kedvesé vált ürgét, valamint különlegesen magyar élőhelyét a méltó fennmaradáshoz. Hogy Babiczky Tibor író szavaival éljünk: „Ami most részünkről, emberek részéről játékos figyelemfelhívás, az az ürgék részéről egy picit komolyabb. Ne felejtsék el: az ürgéknek az életük múlik azon, hogy ne haljanak ki.”


 

Pályázati feltételek:

 

„VERSengő ürgeképek”

  • 6-12 éves korig.
  • A lakhely szerinti nemzetipark-igazgatóság által közzétett versekre lehet illusztrációt készíteni.
  • Bármilyen színes technikával, kollázs technikával, esetleg számítógéppel készült egyedi mű.
  • Egy pályázó maximum két pályaművel vehet részt.
  • Egy pályázó maximum két vershez készíthet illusztrációt.
  • Postai úton, vagy jó minőségben, elektronikusan (min. 600 dpi, A4, vagy A3 1:1 méret, minden esetben színes beállítású, 8 bit színmélységű beolvasás, TIF formátum) a lakhely szerinti nemzetipark-igazgatósághoz benyújtva
  • A Bükki Nemzeti Park Igazgatósághoz az alábbi két vershez kapcsolódó alkotással lehet nevezni:

Molnár Krisztina Rita: Ürge

Szabó T. Anna:  Olyan fürge, az már kóros – így dalol az ürgekórus

 

Postacím: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, 3304 Eger, Sánc utca 6. A borítékra kérjük ráírni: VERSengő ürgeképek

e-mail: okoturisztika@bnpi.hu

 

„Ürgefüttyök”

  • 12-18 éves korig.
  • Rövid, csattanós történetek, melyek valamilyen módon az idei „Év emlőséhez”, az ürgéhez kapcsolódnak.
  • Formátum: elektronikus, formázatlan szöveg (doc, rtf, txt, odt stb.) formátum.
  • Terjedelem: szimpla sortávolság, 12p betűméret 1,5 cm margó a lap minden oldalától, maximum 3200 karakter (szóközzel együtt, mely egy gépelt oldalt jelent).
  • Egy pályázó maximum két pályaművel vehet részt.
  • Elektronikusan a lakhely szerinti nemzetipark-igazgatósághoz benyújtva

e-mail: okoturisztika@bnpi.hu

 

Pályázati jelentkezés:

 

Az egyéni pályamunkák benyújthatók 2015. június 12‑ig a lakóhely szerint érintett nemzetipark- igazgatósághoz. Kérjük, a borítékra, vagy az e-mail tárgyaként írjátok rá a pályázat címét: „VERSengő ürgeképek”, vagy„Ürgefüttyök”. Az igazgatóságok címei elérhetőek awww.magyarnemzetiparkok.hu oldalon is.

 

A pályaművekhez kérjük csatolni:

  • a mű címe,
  • a szerző neve,
  • kor/osztály,
  • település,
  • felkészítő tanár vagy szülő neve és elérhetőségei,
  • pályázó postacíme, telefonszáma, email címe és a
  • pályázat címe, amelyben nevez.

 

Pályázattal kapcsolatos értesítéseket e-mailen küldünk.

 

A pályázattal kapcsolatban további információk megtalálhatók a területileg érintett nemzetipark-igazgatóság saját honlapján, valamint awww.vadonleso.hu és a www.termeszetvdelem.hu honlapján.

 

A pályázatok elküldési és postára adási határideje: 2015. június 12.

Az alkotásokat pályázatonként értékeljük és jutalmazzuk.

 

Az eredményhirdetésre és a díjak átadására 2015. július 13-án, kerül sor a területileg érintett nemzetipark-igazgatóságon.

 

A legjobb alkotások 2015 novemberében egy országos gálaműsor keretében, neves művészek előadásában kerülnek bemutatásra, valamint megjelentetjük awww.vadonleso.hu  weboldalon is.

 

A pályamű beküldésével úgy tekintjük, hogy a törvényes képviselő beleegyezését adta a pályázaton való részvételhez és az alkotások esetleges kiállításon, honlapokon való megjelenéséhez.

A beérkezett alkotásokat nem küldjük vissza!

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...