• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2010. június 15., 15:28

Ökoturizmus és természetvédelem - fókuszban a helyi és nemzeti parki termékek

Konferenciát rendezett a Vidékfejlesztési Minisztérium a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2010 nyitórendezvényeként Őriszemtpéteren 2010. június 11-én.

V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára megnyitó beszédében kiemelte a vidéki életminőség elengedhetetlen feltétele a falusi önfoglalkoztatás fejlesztése, s a helyi termékek védelme. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a természetvédelmi szakterület kezdeményezésére ebben az évben bejegyezték a Nemzeti Parki Termék védjegyet, melynek célja hogy támogassa a helyi termelőket, a helyben élőket, a vállalkozókat, valamint a szolgáltatókat.


A megnyitó után Bozzay Andrásné, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője kihirdette a volt környezetvédelmi és önkormányzati minisztérium, valamint a Magyar Turizmus Zrt. közös, "Az év ökoturisztikai létesítménye 2010" címmel meghirdetett pályázatának eredményét.


A címet két kategóriában osztották ki, látogatóközpont kategóriában az első helyen a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont végzett. A látogatóközpont külső és belső látványában egyaránt különleges építmény. A bemutatáshoz használt interpretációs eszközök fajtái és mennyisége kiemelkedő a hazai bemutatóhelyek között. A kiállítás minden része tartalmaz játékos, interaktív részt, az épület környékén pedig további számos, a természetet bemutató játék van (gólyalabirintus, nagy puzzle kirakójáték, madarakat ábrázoló márvány-dombornyomatok és csúsztatható képek stb.)


Tanösvény kategóriában első lett az Ipolyerdő Zrt. kezelésében álló Katalinpusztai tanösvények, amely a Naszály-hegy és a Gyadai-rét gazdag természeti és kultúrtörténeti örökségét mutatják be. A tanösvény útvonalának biztonságos és kényelmes bejárását szolgáló épített elemek közül több művészi igénnyel készült és a tanösvény kapcsolódik az erdei iskola környezeti nevelési programjaihoz is.


A konferencián érdekes előadásokat hallhattak a meghívott vendégek a nemzeti parki és helyi termékekről, bemutatkozott az első hazai nemzeti parki termékeket árusító bolt, bemutatta tevékenységét a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület ahol a szolgáltatók összefogásán túl intenzív marketinggel és saját minősítő védjegyrendszer kidolgozásával jelentősen hozzájárultak a térségi ökoturizmus minőségi fejlődéséhez.


A határmenti osztrák natúrparkok képviselője Thomas Böhm a regionális termékek értékesítését ismertette, Damjan Jeric (Muravidéki Fejlesztési Ügynökség, Szlovénia) Helyi termékek értékesítése a Muravidék ízei és illatai védjegy bevezetéséről és annak eredményeiről tartott előadást.

A konferenciát követően délután a vendégek egy része a határ túloldalán egy hagyományos sonkaüzemet látogatott meg, míg mások egy őrségi tökmagolajütőt tekintettek meg.

A rendezvény második napján, szombaton Szalafő-Pityerszeren a tíz hazai nemzeti park mutatkozott be, majd hagyományőrző kézművesek bemutatója és vására, "zöld forgatag", játékos természetismereti és turisztikai vetélkedők színesítették a programot. Idén a rendezvénysorozat új programmal bővül ki; "Magyar Nemzeti Parkok Ízei" címmel helyi élelmiszer készítményeket hoztak magukkal a nemzeti parkok képviselői. Az őrségi "Parasztolimpián" a települések mérték össze tudásukat tréfás és ügyességi vetélkedőkkel.


A nemzeti park munkatársai szombaton és vasárnap túrákra invitálták a vendégeket ahová gyalog, kerékpáron és szekéren, valamint elektromos autókon is el lehetett menni.

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...