Natura 2000 túra élménybeszámoló

A Kesznyéteni mocsarak világára lettem volna elsősorban kíváncsi, sajnos azonban a május-júniusi, hosszan tartó esős időszak közbeszólt, aminek következtében a Tiszalúc mellett folyó Takta gátját át kellett vágni, így a hatalmas mennyiségű víz éppen a kesznyéteni mocsarak felé vette az irányt. A kesznyéteni túra - hasonlóan a poroszlóihoz és a tiszabábolnaihoz - tehát az árvízhelyzet miatt elmaradt, de az érdeklődők így is olyan érdekes helyszínek közül választhattak, mint a kerecsendi Berek-erdő és a szomszédos Lógó-part, a Bükk egyik legértékesebb, DK-i területeit bemutató, Bükkszentlászló határában fekvő Nagy-sánc és Fehérkő-lápa környéke, a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzet legértékesebb részei közé tartozó Kozárd környéki gyepek és erdők, a szomolyai Kaptárkövek környékén fellelhető erdőssztyepp vegetáció a hozzá tartozó élővilággal, hazánk egyik legértékesebb növény- és állatvilágát rejtő gyöngyösi Sár-hegy területe. Vasárnap a Bükk és a Mátra északi előterében húzódó Heves-Borsodi-dombság Járdánháza településének határában elterülő Cselény-völgy, végül az egész túrasorozat záró akkordjaként szintén vasárnap az Eger városának határában meredeken az ég felé törő Nagy-Eged hegy bokorerdők és sztyepprétek, mint szubmediterrán élőhelyek világával ismerkedhettek meg a jelentkező "vendégek".

Kesznyéteni túra árvízi okokból bekövetkező elmaradásával végül úgy döntöttünk túratársammal Attilával, hogy éppen az ellentétes irányba, tehát Kerecsend felé vesszük az irányt. Az indulás előtti este egyeztettünk Andrással, a túrák fő szervezőjével, hogy busszal megyünk, így lehet hogy pár percet késni fogunk. Másnap megérkezvén a helyszínre megkönnyebbülve észleltük, hogy valóban megvárt minket a társaság.

Kezdetben a Polgármesteri Hivatalnál kb. 10-en gyűltünk össze, majd a nemzeti park terepjárói segítségével az indulás helyszínére érkezve még körülbelül ennyien csatlakoztak hozzánk. Az így összegyűlt közel húsz fő várakozott immár a Berek-erdő szélén, hogy pár perc múlva belépjen a pannóniai erdős-sztyepp tölgyesek egyik utolsó képviselőjébe, Magyarország legnagyobb tatárjuharos lösztölgyes maradványerdejébe.

Indulás után nem kellett sokat várni, hogy olyan dolgot lássunk, ami még a nemzeti park munkatársait is kissé meghökkentette, már amennyire lehet nekik újat mutatni egy általuk jól megkutatottnak nevezhető területen?! Ez pedig nem egy szép virág vagy egy színes madár volt, hanem a nyári pajzsosrák. Személy szerint még sosem láttam ilyen érdekes élőlényt, mintha egy távoli bolygóról érkezett volna ide vagy egy rég letűnt kor maradványaként maradt volna itt egy, az esőzések után megtelt kocsinyomban. András még a kezébe is vette, hogy a hirtelen feltámadt fotósáradat méretarányosan tudja lefotózni, de figyelmeztetett hogy gyorsan kattogtassunk, ugyanis nem elég, hogy groteszk kinézete van a kis élőlénynek, de ráadásul még "veszélyes" vérszívó is! Hogy igazat mondott-e vagy csak tréfálkozott, arra a mai napig nem tudom a választ, egyszer talán fény derül az igazságra... mindenesetre kinézem a kis űrlényből, hogy képes az emberre vetemedni.

Közben az érdekes kis lény után továbbhaladva András tájékoztatta a közönséget, hogy az útvonalon haladva milyen érdekesebb, sokszor védett növények fordulnak elő, s a növény biztos felismerését célzó eligazítás után mindig hozzátett pár dolgot az adott fajhoz. Egyszer a gyógyászati szerepét emelte ki, mint például az illatos macskamenta esetében, máskor pedig történelmi vonatkozásokat is beleszőtt a szövegbe, mint a foltos bürök esetében, ami állítólag Szophoklész végzetét is jelentette. Külön felhívta a figyelmet az ún. erdőszegélyt kedvelő fajok jelenlétére, mint például a védett nagyezerjófűre, melynek a túra vége felé sikerült még gyönyörű, fehéres alapon ibolyás erekkel díszített virágaival összetalálkozni. A másik dekoratív, még javában virágzó védett növény, a bíborlila virágairól már messzebbről is felismerhető bársonyos kakukkszegfű volt. A Berek-erdőben a túra során a következő növényekkel futottunk össze, a teljesség igénye nélkül: tatárjuhar, csertölgy, mezei szil, vadkörte, kökény, fagyal, ostorménfa, veresgyűrű som a fák és cserjék közül. A lágyszárúak tekintetében a fentebb említetteken kívül: a borsóképű bükköny, piros gólyaorr, fekete lednek, göcsös görvélyfű, sárga gyűszűvirág, borzas peremizs, baracklevelű harangvirág, magas gyöngyperje, erdei gyöngyköles, télizöld meténg, borzas orbáncfű, sárga gyűszűvirág, üstökös gyöngyike és a már elvirágzott, de András útmutatása alapján a terméseiről még felismerhető pázsitos- illetve tarka nőszirom.

A nagyezerjófű több érdekességgel is kecsegtethet, meleg, száraz, szélmentes időben például állítólag meg lehet gyújtani a növény körül a levegőt, amely annyira telítődik a növény által nagy mennyiségben kibocsátott illóolajokkal. Az illata egyébként tényleg nagyon kellemes, édeskés-citromszerű. Egy másik tulajdonsága, hogy ha a növény szára, termése a bőrrel érintkezik, egyeseknél allergiás reakciókat válthat ki. Útitársam Attila kipróbálta magán, hogy miben rejlik a "monda" igazsága és másnap, de főleg harmadnap már megtapasztalhatta, hogy a növény nedvei milyen mértékben irritálhatják a bőrt, ugyanis a keze égési sérüléshez hasonlatosan felhólyagzott. Tanult(unk) a leckéből az egyszer biztos!

A túra közben egy hatalmas tisztáson egyszer már feltűnt a távolban a később még látott Lógó-part, de ekkor még visszatértünk az erdő sűrűjébe. Később, már a túra végén egy helyi lovacska köszöntött minket, de az őrök felhívták a figyelmünket, hogy a viszonylag nyugodt külső, vadabb kedélyállapotot takar, ugyanis egy félig-meddig vad lóval találkoztunk, akit még ez idáig nem sikerült betörni, legalábbis a meglovaglás terén. A túra során a természetvédelmi őrök, László és János még egy dologgal előrukkolt a közönség irányába, nevezetesen néhány telepített odú közös ellenőrzése terén. Az egyikben felbukkanó mogyorós pelék tovább fokozták a már amúgy is kellemes hangulatot, egyedül talán én nem láttam őket, annyira lekötött a végre-valahára felbukkanó, még virágzó nagyezerjófüvekről egy jó fénykép készítésének lehetősége. A pelék ijedtükben kiugráltak a fészekből, a virág pedig még megvárt volna, de sebaj, a következő odúban látott széncinegék látványa némileg kárpótolt az elvesztegetett pillanatért. A túra végeztével a résztvevők - köztük a kerecsendi polgárőrök természetvédelmi téren is aktív tagjai - elbúcsúztak egymástól és mindenki jó érzéssel térhetett haza annak az érzésnek a tudatában, hogy sok új élménnyel gazdagodott a tatárjuharos tölgyesben eltöltött pár óra alatt.

Mondanám, hogy itt a vége, de ez korántsem igaz! A túravezetők ugyanis felvetették a lehetőségét annak, hogy ha valakit érdekel, akkor még szívesen elkalauzolják a vendégeket a korábban már említett Lógó-partra. Délelőtt ugyanis a nagy melegre való tekintettel a társaság úgy döntött, hogy az erős napsugárzás káros hatásait kivédve kihagyjuk ezt a részt. Szóval mindenki hazafelé vette inkább az irányt, azaz majdnem mindenki. Ketten Attilával mi úgy határoztunk, hogy mi szívesen megtekintenénk ezt az érdekes névvel ellátott földdarabot, hátha tartogat(hat) még valamit a számunkra?! Később kiderült, hogy bizony tartogatott!!

Szóval egy gyors kitérő után - megszomjazott a megmaradt társaság - két terepjáróval haladtunk tovább a Lógó-part irányába. A túra óta sokan feltették a kérdést, hogy honnan kapta ez a földdarab a nevét, de bevallom - valószínűleg nem voltam jelen a válasznál, mert éppen fényképeztem valamit - nem tudtam konkrét válasszal szolgálni ezzel kapcsolatban. A látottak alapján azt mondtam a kérdezőknek, hogy talán onnan kapta ezt a nevet, hogy a szomszédos kerecsendi erdő irányából az előttünk elterülő sík, már alföldi területek (Hevesi-sík) irányába egy viszonylag meredek "partfallal" ereszkedik alá, messziről szemlélve "a part szinte lóg a levegőben". Azt azonban már hallottam, hogy éppen ennek a meredek fekvésnek köszönhető, hogy az elmúlt évtizedek (talán évszázadok) során a területen gazdálkodók képtelenek voltak beszántani, birtokukba venni ezt a területet, így ezen a hosszan elhúzódó földdarabon jelenleg is látható, természetesebb állapotokat tükröző növényzet a hozzá kötődő állatvilággal ennek köszönheti a mai napig fennmaradását. Annyit azonban meg kell jegyezni, hogy a cserjésedés elég erősen rányomja bélyegét a területre, korábban ugyanis domináltak a füves nyílt (időszakosan kaszált) területek az ereszkedő térszíneken. Talán a hosszan elhúzódó esőzéseknek is köszönhető, de többé-kevésbé még virágpompa fogadott minket a területen, ami ilyen időtájt (június közepe) ezeken a részeken azért már nem nevezhető megszokottnak. A tömegesen virágzó heréken, a foltos véreslapun és a koloncos legyezőfüvön kívül olyan, már a Berek-erdőben is látott növényekkel találkoztunk, mint a borzas peremizs, megszemlélhettünk azonban olyan védett, az erdőben nem látott fajokat is, mint a réti iszalag, a dunai szegfű, a macskahere vagy a nyúlánk madártej. Valamennyi utóbb felsorolt faj hazánkban védettséget élvez.

A platóra felérve észrevehetően más volt a növényzeti összetétel, az erős galagonyás-kökényes borítás mellett bükkönyök, mezei here, taréjos csormolya voltak a meghatározó fajok és igazából itt futottunk össze az előbb említett védett nyúlánk sárma egyetlen példányával. Szintén egyetlen tő képében csodálhattuk csak meg a tetőtől nem messze húzódó kalászos vetés szélén a kék búzavirágot. Ez a korábbi évtizedekben még gyakori szántóföldi, elsősorban kalászosokra jellemző gyomnövény annyira megritkult, hogy András is új fajként regisztrálta a területről ezt szép kék virágot. Felbukkant még mellette a még mindig gyakori mezei szarkaláb is, valamint a pipitérek egy meg nem határozott faja is. Hogy ne csak virágokat említsek, nagyon érdekes látvány volt a színes gyurgyalag földön tapasztalt fészkelése, hiszen ez a szép madár elsősorban meredek partfalakba "vájja" ki fészkét. Természetesen a fészkelés ez esetben azt jelenti, hogy vízszintes, sík területen fúrta ki magának a madár a költőüregét. További érdekesség volt egy kicsit a földtan irányába is kitérve, a gyurgyalag fészkelőlyuktól nem messze fellelhető löszbabák megtalálása. Az általam fellelt legszebb "babát" Janinak az egyik természetvédelmi őrnek ajándékoztam azzal az üzenettel, hogy ez legyen a tárgyi emléke annak, hogy még valamikor visszatérek a Berek-erdőbe és a mellette húzódó Lógó-partra!

Ennyi lett volna a nap történéseinek összefoglalása, s zárásul csak annyit mondhatok, hogy nagyon jól éreztük magunkat és aki csak egy pici kis nyitottságot is érez a Természet iránt és fogékony a szép virágokra, madarakra, emlősökre, annak azt ajánlom, hogy látogasson el egyszer a maga nemében egyedülálló, Kerecsend határában fekvő Berek-erdőbe és a Lógó-partra. De ne feledje, hogy nemzetközi jelentőségű védett területeken bandukol majd, így "Mindent a szemnek, de semmit a kéznek"! Nem mondom, hogy ugyanekkor és ugyanitt, de remélem találkozunk jövőre is!