• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2016. március 24., 13:38

Kökörcsinek

A kökörcsinek a magyar nép régi ismerősei. Már a honfoglalás előtt, az eurázsiai sztyeppéken vándorolva találkozhattunk velük, ez ugyanis a legjellemzőbb élőhelyük. Nevük is ebből a korból származik, a régi török köznyelvben ugyanis a kök kéket jelentett, a kökörcsin ennek a szónak a kicsinyítő képzős alakja. Érdekesség, hogy a kök szó fedezhető fel a kék termésű kökény és – kissé módosulva – a lilás virágú kikerics a nevében is. Persze azóta már törökül sem kök a kék, de kicsit megváltoztatva megőrizték ezt a szót, hiszen az ég török neve ma is gök.

Régi magyar nevének fennmaradását az indokolhatta, hogy hasznos növénynek tartották, gyökerét juhok himlőjének gyógyítására és festék készítésére is alkalmazták. Állatorvosi célú felhasználását később azzal jelezték, hogy lókökörcsinnek nevezték. Mivel nálunk két kökörcsin faj gyakori, ezért a kisebb virágút megkülönböztetésül leánykökörcsinnek hívták, amiben a leány szó a másodlagosat jelenti. Érdekes, hogy az elmúlt évtizedekben a két faj neve felcserélődött és ma a nagyobb virágút hívjuk leánykökörcsinnek, a kisebb és bókoló virágú pedig a fekete kökörcsin. Tudományos nevét harangszerű virágairól kapta, a pulsare szó jelentése harangozni, rázni. A virágzó növényt pelyhes szőrzet borítja, ami egyedülálló látványt nyújt a kora tavaszi napsütésben. Még szebben csillognak ellenfényben a kökörcsinek csoportokban fejlődő aszmagtermései. A termések terjedését tollas repítő készülék segíti. A hegyes termések belefúródnak a talajba, és ha nedvesség éri őket, akkor tollas szárnyuk életre kel, kicsavarodik és segíti a magokat mélyebbre fúródni.

 

 

A leánykökörcsin hazánk számos vidékén előfordul, jellemzően középhegységeink napsütötte, gyorsan felmelegedő, délies lejtőit kedveli. Sztyepprétek, szikla- és pusztafüves lejtők növénye, de felhagyott szőlőhegyeken is megtalálható. Zala megyében a Keszthelyi-hegységen kívül több település határában vannak bizonyított előfordulásai. Impozáns, selymes szőrű, kékeslila virágaival szabályosan felhívja magára a figyelmet, azonban a növény 1982 óta törvényi védelem alatt áll, emellett Natura 2000 közösségi jelentőségű faj, így a gyűjtése szigorúan tilos!

Sajnos ezek az információk nem minden esetben jutnak el a nagyközönséghez. Lelkes kirándulók (egyben „tereprendezők”) előszeretettel „menekítik át” a töveket saját, jól védett, biztonságos, kis kertjükbe, amivel szabálysértést, jelentősebb kártétel esetén bűncselekményt követnek el, hiszen veszélybe sodorják a természetes állományt.

2016. március 18-án egy alig 40 m2-es száraz gyepi élőhely felmérését végezve, melyen a leánykökörcsin egy kis populációja élt, közel 20 gödör nyomait fedeztem fel, az állomány több mint felét kiáshatták.

 

 

A probléma nem egyedüli eset, több korábban ismert állomány eltűnése is a növény gyűjtésének számlájára írható. Ugyan a hazai állománynagyság a környező országokéhoz képest kimagasló, de a faj élőhelyein folyamatos állománycsökkenés figyelhető meg. Már az 1990-ben megjelent Vörös Könyv is mint potenciálisan veszélyeztetett növényfajt említi.

Valóban szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak ezek a virágok, de fontos tudni, hogy a kiásott tövek jelentős része megsínyli az átültetést és elpusztul. Ha maradnak is túlélők, nem megfelelő talajviszonyok között nem tudnak ugyanolyan szépen fejlődni és virágozni, mint eredeti termőhelyükön.

Ha valaki szívesen ültetne a kertjébe kökörcsineket, számos kertészetben megvásárolhatóak nagyobb virágú, hosszan virágzó példányaik, akár több színváltozatban is.

 

Őshonos fajainkat pedig őrizzük meg ott, ahol a helyük van, a természetben!

 

forrás:magyarnemzetiparkok.hu, dunaipoly.hu

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...