• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2015. március 30., 11:29

Keressük 2015 Ifjú Kócsagőrét

2015-ben ismét meghirdettük az Ifjú Kócsagőr programot, melynek célja a természetvédelmi tevékenységek bemutatása, népszerűsítése. Az Y Triász, a Földművelésügyi Minisztérium, a 10 hazai Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága konstruktív együttműködésének köszönhetően az idén is színes programokkal, külföldi tanulmányúttal jutalmazzuk a program nyerteseit.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a Prizma Junior különdíjjal jutalmazott Ifjú Kócsagőr program nagy népszerűségnek örvend az Y-generáció körében.

A teljes felhívás ITT olvasható

Az Y-Triász, melynek tagjai a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a 30Y zenekar és a Fürge Diák Iskolaszövetkezet 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az Ifjú Kócsagőr programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben.

A programra jelentkező 18 és 23 év közötti fiatalok egy előválogatón esnek át, majd akik bennmaradnak a szűrőn, részt vehetnek egy kéthetes szakmai gyakorlaton egy-egy természetvédelmi őr mellett az ország valamelyik nemzeti parkjában, vagy Budapest védett területein. A szakmai gyakorlat végén megrendezésre kerülő területi döntő nyertesei végül országos döntőn mérik össze tudásukat, ahol beszámolnak a gyakorlaton szerzett tapasztalatokról, ismereteikről, valamint könnyített természetvédelmi őri vizsgát tesznek. Ezt követően egy négytagú zsűri választja ki az ország Ifjú Kócsagőrét. Az első helyezett természetvédelmi őr és diákja (Matula és Tutajos) nyereménye, egy ingyenes, külföldi tanulmányút a Europarc 2015 Konferenciára Regensburgba, majd ezt követően 2 nap a cseh Sumava Nemzeti Parkba.

Az Ifjú Kócsagőr program eddigi sikerét bizonyítja, hogy az elmúlt években több száz diák jelentkezett a programra és az utóbbi 2 évben közel száz jelentkező ismerkedhetett meg a „magyar vadonnal” és a terepi természetvédelmi feladatokkal.

További részletek és a jelentkezéssel kapcsolatos információk a program honlapján találhatók: http://ifjukocsagor.furgediak.hu/

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...