• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2014. október 14., 14:50

Kék vércse gyülekezés Hevesben

Ismét megkezdődött az alföldi kora őszi időszak egyik leglátványosabb mozzanata, a kék vércsék gyülekezése. Valamint ezzel együtt, országszerte megkezdték a szakemberek is a gyülekező madarak szinkronszámlálását.

A számlálás az Alföldre és az egész Kárpát-medencére, beleértve a Partiumot és a Vajdaságot is kiterjed. Augusztus közepétől minden héten szerdán végzik a számlálást egészen október elejéig. Augusztus 19-én Dél-Hevesben is megkezdődött  a gyülekező madarak számbavétele. Kora este először csak néhány vércsét figyelhettünk meg miközben a fákon tollászkodtak, vagy éppen vadásztak. A behúzásra sötétedésig kellett várni, de azt hiszem mindenkinek megérte látni, ahogy egy kisebb felhőben megindultak a vércsék a kis facsoport felé, hogy elfoglalják a szálláshelyüket.

Fiatal kék vércsék gyülekezése alkonyatkor
Fotó: Borbáth Péter 

Ugyanis a kék vércsék az egész napon át tartó vadászat után jól behatárolható facsoportokban gyűlnek össze éjszakázni, alkalmanként akár több száz egyedből álló csapatokban. Az előző évekhez képest, az idei első szinkronszámlálás nagyon jó eredményeket hozott. Közel 400 madarat sikerült megszámolni. A kék vércsék nagy száma a táplálékban bővelkedő területekkel, valamint a jónak mondható költési sikerrel magyarázható.

Gál Renáta

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...