Navigáció: kezdőlap / hírek / IV. Transz-bükki Átkelés - Erőss Zsolt Emléktúra
2014. január 6., 09:25
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság negyedik alkalommal szervezi meg a „Transzbükki átkelés” elnevezésű, közel 30 km hosszú szakvezetett terepi tanulmányútját. A túra különlegességét az adja, hogy a természetvédelmi kezelő szervezet szakemberei – természetvédelmi törvény 41§ (1) bekezdésében és a 341/2004. (XII. 22.) Korm. Rendelet által meghatározott tevékenységek és alapfeladatok alapján – fokozottan védett, látogatók által elzárt területekre is bekalauzolja a résztvevőket. Ez által az Északi-Bükk egyik legszebb szurdokvölgyében, a Leány-völgyben, illetve a Bükk-fennsíkon és a karsztfennsík déli homlokán húzódó ún. „Kövek vonulatán” (Tar-kő) még költési idő és a vegetációs időszak előtt tudtunk számos természeti (főleg földtani) értéket közvetlen módon bemutatni.
Nagyvisnyóról (nyolc órai indulást követően) a Nagy-völgyön és a Leány-völgyön kapaszkodunk fel a Bükk-fennsíkra. Az Olasz-kapunál lesz az első frissítőpont, ahonnan a Fekete-sár-rét (karsztvápa töbrökkel) érintésével a felkeressük az ország legmagasabban elhelyezkedő rombarlangját, a fokozottan védett Kőrös-barlang (932 m tszf.). Innen a Tar-kőre megyünk, majd a Toldi-kapun át, a Király-úton leereszkedünk a Stimeczházhoz, ahol a második frissítőpont lesz. Egy utolsó öt kilométeres gyaloglás után – terveink szerint – 18.00 órára érkezünk meg a BNPI Nyugati Kapu Látogatóközpontjába, ahol az Erőss Zsolt tiszteletére állított kopjafa avatásával idézzük fel a Bükki Nemzeti Park védnökének, a 2013-as transzbükki átkelés túravezetőjének emlékét.
A rendezvény időpontja: 2014.01.25. 8:00-18:00-ig
Találkozó: 2014.01.25. Nagyvisnyó, "ÁFÉSZ" megálló, 7:45.
Részvételi díj: 2500 Ft
Jelentkezés: okoturisztika@bnpi.hu
Jelentkezéskor kérjük az alábbi adatokat megadni szíveskedjenek: Név, telefonszám, kor
Jelentkezési határidő: január 22.
Jelentkezéseket 50 főig, a beérkezés sorrendjében tudjuk fogadni!
A már hagyományos téli rendezvény az év első nagy túrája a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében, amely ezúttal megemlékezés Erőss Zsolt hegymászóról, aki társával, Kiss Péterrel a Himalájában a Kacsenzönga megmászása közben életét vesztette.
Erőss Zsolt 2013-ban vállalta, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság arcaként a természetvédelmet, a hazai természeti- és kulturális örökség megőrzésének fontosságát hirdeti.
A rendezvény főszervezője a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
Támogató partnerek: Egererdő Zrt. Természetjáró Szövetség, Kárpát Egyesület
Az előző transzbükki átkelésekről itt lehet tájékozódni:
http://bnpi.hu/hir/a-bukk-teli-arca-iii-transzbukki-atkeles-963.html
http://bnpi.hu/hir/video-az-i-transzbukki-atkelesrol-850.html
http://bnpi.hu/hir/transzbukki-atkelok-839.html
A program része a „Téli túrák nemzeti parkjainkban” című tematikus napnak, amelynek keretében január 25. és február 8. között országszerte több mint húsz túra közül választhat. Részletes információ: www.nemzetipark.gov.hu/okoturisztikai-rendezvenyek A tematikus nap a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége által koordinált Vidékjáró programsorozat részeként valósul meg.
BNPI - Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...