Navigáció: kezdőlap / hírek / "Ismerd meg és védd a természetet"
2010. május 25., 08:24
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság valamint a tenki Szent Imre Általános Iskola közös szervezésében hirdettük meg a Dél-Hevesi Tájegység alapfokú oktatási intézményei közötti természetismereti vetélkedőt.
A felkészülésre a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet színes állatvilágáról összeállított anyag is a tanulók rendelkezésére állt. A csapatok belépő feladatot is kaptak, mégpedig a lakókörnyezetük bemutatására szolgáló plakátot kellett elkészíteni.
A jó időnek köszönhetően az iskola udvarában található park adott otthont a rendezvénynek, ahol a gyerekek a hatalmas, 150 éves tölgyfák alatt adhattak számot tudásukról. A szervezők a Föld Napja alkalmából megrendezett megmérettetésen a témaköröket, e színes esemény köré fűzték fel.
Nyolc állomáson kellett választ adniuk a csapatoknak a feltett kérdésekre. Az állomásokon fel kellett ismerni hétköznapi rovar-, valamint a tájegységre jellemző madárfajokat, s ezek életéről, viselkedéséről, fészkelési szokásaikról kellett tesztlapokon bizonyítani ismereteiket. Egy feladat erejéig még a természetvédelmi őrök szerepkörébe is kellett bújniuk a gyerekeknek és a felmerülő problémákat meg kellet oldaniuk. A parkban elhelyezett kitömött madarakat távcső segítségével kellett megtalálniuk. Az egyik állomás a napjainkban felmerülő környezetvédelmi problémákra hívta fel a figyelmet.
A rendezvénynek nem titkolt szándéka volt a gyerekek ismereteinek bővítése a további jeles napok tekintetében is, így a Föld napjának kialakulása és története mellett a világon előforduló egyéb természetvédelmi jeles napok is napirendre kerültek.
A zsűri - amelyet a BNPI, az egri Eszterházy Károly Főiskola valamint a tenki önkormányzat egy-egy jeles képviselője alkotott - legnagyobb megelégedettségére színvonalas vetélkedőt tapasztalhatott.
Az eredmények nagyon szoros versenyt hoztak, mert a kiváló felkészítéseknek köszönhetően a harmadik helyezett Besenyőtelek is mindösszesen néhány ponttal volt csupán lemaradva a félponttal Poroszló előtt győzedelmeskedő házigazda tenki csapat mögött!
A szervezők törekedtek minden résztvevő díjazására, de természetesen a helyezettek külön elismerésben is részesültek. Különdíjat kapott az első helyezett tenki csapat, amely a BNPI-nek köszönhetően térítésmentesen részt vehetnek a Szent István barlangban egy vezetett túrán.
A Bükki Nemzeti Park Igatgatóság valamint a Szent Imre Általános Iskola jó kapcsolatát a jövőben is fent szeretnénk tartani a gyerekek környezeti nevelése érdekében. Szándékunk, hogy a jövő generációja környezettudatosan nevelkedjen, és kellő ismeretet kaphassanak a saját környezetük természeti értékeiről.
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...