Navigáció: kezdőlap / hírek / Gépbeszerzés a Nógrád megyei védett gyepterületek helyreállításához
2014. október 28., 13:24
Befejeződött a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő Nógrád megyei védett dombvidéki rétek és legelők élőhely-kezeléséhez kapcsolódó infrastrukturális feltételek megteremtése. A projekt keretében a különféle természetvédelmi kezelési igényű gyepes élőhelyek fenntartásához szükséges komplex gépsort vásároltunk. Így - többek között - traktorok, különböző területek kezelésére alkalmas szárzúzók és kaszák, hengeres bálázó, bálagyűjtő és szállító pótkocsi valamint UNIMOG és a gépek helyszínre szállításához, bálarakodáshoz szükséges egyéb eszközök állnak immár rendelkezésünkre. A pályázatból beszerzésre került gépek elhelyezésére, biztonságos tárolására alkalmas gépszínt is építettünk. A sikeres pályázat révén az utóbbi évek legjelentősebb mezőgazdasági gépvásárlását valósítottuk meg.
A projekt eredményeit 2014. október 22-én Garábon a projekt keretében megvalósított gépszín területén mutatták be.
Dr. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében elmondta: nagyon fontos a területkezelési ügyekben való előrelépés. A tíz nemzeti park igazgatóság harminckét hasonló projektet valósít meg a közeljövőben országszerte a természetvédelmi kezelés feltételeinek javítása érdekében. Saját használatban lévő területeink kapcsán példát kell mutatnunk más gazdálkodók számára azzal, hogy európai körülmények között szervezzük a gazdálkodásunkat, területkezelési tevékenységünket, miközben nem veszélyeztetjük a környék ökológiai értékeit. Az itteni beruházással évtizedekig biztosítható lesz a cserjésedés elleni küzdelem, az inváziós fajok visszaszorítása és az értékek fennmaradása.
Dr. Horváth Ákos, a Bükki Nemzeti park Igazgatóság igazgatója szerint egy rögös, de szép út egyik állomása a nógrádi átadás. Reményét fejezte ki arra, hogy az államigazgatás hosszú távon is fontosnak tartja majd a természetvédelem hatékony működtetését és az új objektum nem az enyészet, hanem valóban a természetvédelem szolgálatába fog állni.
Kovács Zoltán, Garáb polgármestere örömmel üdvözölte a beruházást és biztosította a jelenlevőket arról, hogy minden segítséget meg fog adni ahhoz, hogy Nógrád legkisebb településén minél élhetőbb környezetet alakítsanak ki az itt élők számára.
BNPI - Ökoturisztika és Környezeti Nevelési Osztály
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...