Navigáció: kezdőlap / hírek / Fontos információ túrázóknak, lovasoknak, kerékpárosoknak
2013. szeptember 1., 17:01
Tájékoztatás az erdőtörvény módosítása kapcsán túrázóknak, kerékpárosoknak, lovasoknak
A nemrégiben a lovaglás "liberalizálása" kapcsán módosított erdőtörvényt a természet védelméről szóló rendelkezésekkel összhangban kell értelmezni. Ezt a rendelkezést a törvény módosítás nem érintette, a természetvédelmi törvényt pedig egyáltalán nem.
Ennek alapján fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet, hogy a védett természeti területeken tartózkodókra -legyenek akár gyalogosan, akár kerékpárral, akár lóval - az erdőtörvénynél némileg szigorúbb szabályok vonatkoznak.
Védett természeti területeken tehát a közösségi események, tömegsportrendezvények, valamint a járművel történő közlekedés - az arra kijelölt utak, az engedélyezett tevékenységek végzéséhez szükséges munkagépek, valamint a feladatukat ellátó (külön jogszabályokban erre feljogosított) - személyek járművei kivételével - a természetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött.
Fokozottan védett területen pedig - a természetvédelmi kezelésen és a közvetlen élet-, és vagyonvédelmi beavatkozásokon túl - minden tevékenység engedélyköteles, a kijelölt turistaúton gyalog történő keresztülsétálást kivéve. A kijelölt útvonalakról letérni tilos.
Ezen túl a Tvt. 37.§ alapján a közlekedést és a tartózkodást a természetvédelmi hatóság egyébként is korlátozhatja, vagy megtilthatja.
Felhívjuk a lovasok figyelmét arra is, hogy a védett természeti területen a legeltetés engedélyköteles, az Evt. 61.§ pedig erdőterületen kifejezetten tiltja.
Dr. Barta Levente - BNPI Jogi és Igazgatási Osztály
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...