Navigáció: kezdőlap / hírek / Európai Uniós projekt az illegális sasmérgezések visszaszorítására
2012. február 24., 11:51
Elkezdődött az Európai Unió által támogatott projekt az illegális sasmérgezések visszaszorítására.
Az elmúlt években drasztikusan megnőtt a védett és fokozottan védett madarakkal kapcsolatos bűncselekmények száma Európában. A mediterrán országok mellett Magyarország is az elsők között szerepel a problémás országok sorában, főként a közelmúltban elszaporodott madármérgezéses esetek miatt. A probléma nagyságát jelzi, hogy csak a világszerte veszélyeztetett parlagi sasból az elmúlt öt évben 59 példányt pusztítottak el hazánkban, miközben az egész EU állománya alig haladja meg a 200 költő párat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nyolc hazai partnerszervezetével támogatást nyert el az Unió LIFE+ természetvédelmi alapjából, így 2012-ben egy nagyszabású projekt indult, azzal a céllal, hogy véget vessen a védett madarak – azon belül is elsősorban a parlagi sasok – pusztításának. A projekt költségvetése mintegy 2,1 millió euró.
Az MME által koordinált projektben, részt vesz a Hortobágyi, a Bükki és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, a Fővárosi és a Jászberényi Állat- ésNövénykert, a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Országos Magyar Vadászkamara és a Természetfilm.hu Egyesület is. A projekt költségvetésének 75 százalékát az Európai Unió, 8 százalékát a Vidékfejlesztési Minisztérium, 17 százalékát pedig a projekt partnerek finanszírozzák. A munka során többek között létrehoznak egy országos állatorvosi hálózatot a sérült madarak kezelésére,megszervezik a veszélyeztetett fészkek őrzését, valamit ahol szükséges mesterséges fészkekkel, időszakos etetéssel segítik elő a madarak megtelepedését, túlélését. A bűncselekmények felderítési arányának növelése érdekében a résztvevő szervezetek fokozott őrjáratokat tartanak a veszélyeztetett területeken, amelyben speciálisan kiképzett keresőkutyák is segítik a természetvédőket, valamint fenntartanak majd egy közvetlen telefonvonalat, ahol a természetvédelmi bűncselekményekkel kapcsolatos bejelentéseket várják. A környezettudatos szemlélet kialakítása érdekében egy látogatóközpont is épül, ahol a ragadozó madarakkal kapcsolatos védelmi munkába és a „sas-barát” gazdálkodási technikákba nyerhetnek betekintést a látogatók. A program célja, hogy fenntartsa a hazai parlagi sas állomány lassú növekedését, elsősorban annak a segítségével, hogy az emberi tényezők okozta pusztulást minimalizálja.
A mérgezések mellett a védett fajok lelövése, csapdázása fészekfosztogatások és az elejtett példányok kereskedelme is rendszeresen előfordul Európa szinte valamennyi országában, így az Unió különös figyelmet fordít ezen illegális tevékenységek visszaszorítására. 1998 és 2011 között csak hazánkban több mint ezer védett és fokozottan védett madár esett bizonyítottan illegális mérgezés áldozatául, és a meg nem talált áldozatok száma ennek többszöröse lehet. A parlagi sasok mellett többek között 65 rétisas, 12 kerecsensólyom és 273 egerészölyv is szerepelt az áldozatok között.
Pongrácz Ádám BNPI
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...