Navigáció: kezdőlap / hírek / Első Bükkaljai Mustra
2014. június 30., 10:08
Június 21-én, szombaton kellemes kora nyári időjárásban, gazdag programokkal vártuk az érdeklődőket a cserépváraljai Setét-völgyben az Ifjúsági tábor területén.
A dél-bükki települések „seregszemléjén” 8 település képviseltette magát. Cserépváralja, Cserépfalu. Bükkzsérc, Bükkábrány, Szomolya, Bogács, Noszvaj és Felsőtárkány helyi termelői, kézművesei és hagyományőrző énekes, hangszeres és táncos csoportjai mutatták meg a bükkaljai térségből megőrzött értékeiket, tradícióikat.
A 10 órától kezdődő programokra sokan eljöttek a környező településekről, a kijelölt ideiglenes parkolóra dél körül már ki lehetett tenni a megtelt feliratot. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által hagyományteremtő céllal kezdeményezett rendezvényen a főzési tapasztalataikat is összemérhették az egyes települések, szarvashús alapanyagból kellett főzni bográcsban. Nehéz dolga volt a zsűrinek, amikor meghozta a döntését, hiszen a 12 csapat mindegyike remek ételt készített. Végül a fődíjat – egy ingyenes ipolytarnóci hétvégét - a cserépfalui Ínyencklub nyerte. A szervezők a kicsikre is gondoltak: a játszóházi sátorban nemezelés, virágkép készítés, testfestés, valamint természetismereti játékok várták a gyerekeket.
A természetvédelem jegyében vezetett túrát indítottunk a közeli kaptárkövekhez, de botanikai és rovarász kiránduláson is rész vehettek az érdeklődők. A napot a Gajdos zenekar jó hangulatú népzenei koncertje zárta.
BNPI - Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...