• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2018. március 26., 19:25

Elpusztult hazánk egyik legidősebb parlagi sas példánya

A 22 éves madár élete során 13 sikeres költésből 24 fiókát nevelt fel, amellyel nagyban hozzájárult a veszélyeztetett hazai állomány növekedéséhez. Ez a madár volt a híressé vált „Remény” nevű parlagisas-példány biológiai anyja is, amelyet emberi zavarás miatt nem tudott kikelteni és felnevelni.

Szöveg és fotó: parlagisas.hu

2017. december 12-én lakossági bejelentés érkezett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME), miszerint egy parlagi sast elütött egy autó a Mátraalján. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) helyszínre érkező természetvédelmi őre begyűjtötte az idős parlagi sas példány tetemét.

A két méteres szárnyfesztávolságú és négy kg tömegű tojó madárból az MME szakemberei DNS mintát vettek, majd beszállították a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságára.

Forrás: parlagisas.hu

A kórbonctani és toxikológiai vizsgálatok eredménye meglepő eredményt adott. A madár pusztulását a vártnak megfelelően az ütközéses trauma okozta, azonban a madár májában magas (7,28 mg/kg) ólom-koncentrációt találtak. Az ilyen szintű ólom-mérgezés tünetekeként fellépő koordinációs zavar magyarázattal szolgálhat arra, hogy egy tapasztalt sas hogyan lehetett az általa jól ismert élőhelyén elütés áldozata. Ez a mérgezés is felhívja a figyelmet arra, hogy a vadászatok következtében hatalmas mennyiségben természetbe kerülő, és a táplálékláncban feldúsuló ólomsörét mekkora környezeti kockázattal jár.

Az Állatorvos-tudományi Egyetemen zajló DNS vizsgálatok eredményei pedig beigazolták a természetvédők félemét, miszerint az áldozat a közeli parlagisas-territórium tojó madara volt. Az „M06F1” kóddal azonosított példány volt a hazánkban ismert egyik legidősebb parlagi sas, mivel a fészek alól begyűjtött vedlett tollak genetikai vizsgálatával már 2000 óta nyomon követték a madarászok. Ekkor a tollazata alapján 5 éves korúnak határozott madár 1995 májusában kelhetett ki a tojásból, így pusztulásakor nagy valószínűséggel 22 éves és 7 hónapos volt.

A madár élete során 13 sikeres költésből 24 fiókát nevelt fel, amellyel nagyban hozzájárult a veszélyeztetett hazai állomány növekedéséhez. Emellett ez a madár volt a híressé vált „Remény” nevű parlagisas-példány biológiai anyja is, amelyet emberi zavarás miatt nem tudott kikelteni és felnevelni (a mesterségesen kikeltett, egy másik saspár által örökbe fogadott, majd két éves korában megmérgezett madár sorsáról bővebben >>ITT<< olvashatnak:

Az „M06F1” kódú madár a második legidősebb ismert hazai parlagi sas; a kor-rekordot továbbra is korábbi territórium-szomszédja, a 2002-ben 26 évesen elpusztult hím madár tartja („M01M1”), amelyet még 1976-ban a Vajdaságban gyűrűztek.

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...