Navigáció: kezdőlap / hírek / Éjszakai tanösvénybejárás és csillagászati bemutató július 9-én
2016. június 29., 12:18
Hogyan tájékozódtak egykor régen az emberek a sötét éjszakában? Telefon, GPS és egyéb eszközök híján a csillagok állásából tudtak maguknak utat találni. Izgalmas séta a sötét, holdfényes erdőben, és távcsöves megfigyelés, bemutató vár ránk. Éjszakai tanösvény-bejárást és csillagászati bemutatót tartunk Felsőtárkányban. Megfelelő időjárás esetén a Jupitert, több galaxist, gömb- és nyílthalmazt, illetve kettőscsillagot fogunk megfigyelni.
Egy éjszakai túra már önmagában is különleges élmény, hiszen ilyenkor az emberi érzékelés is más, a látás és a hallás kiélesedik, egészen más arcát mutatja a természet. Az állatvilág egy része is ilyenkor éled, így amellett, hogy a csillagos égboltban gyönyörködhetnek, több éjszakai állatfaj rejtett életét is megismerhetik a nemzeti parki „csillagséták” kirándulói. A szakképzett túravezetők irányításával zajló túrákon maradandó élményekben részesülhet minden résztvevő.
Az est folyamán lehetőség nyílik több millió fényévre lévő galaxisok, és a Tejútrendszer látnivalóinak megtekintésére. Továbbá égi kísérőnk, a Holdon kívül a „bolygók királyának” is nevezett Jupiter felhősávjait is szemügyre vesszük. E fő látnivalók mellett megnézzük az égboltra „száműzött” baglyot, melyet a rövid, 1 km-es éjszakai tanösvénybejárás közben is kis szerencsével láthatunk majd. Az eseményre várunk minden érdeklődőt!
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20

2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33