• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2012. október 8., 07:30

Bővült a védett fajok listája

Módosult a Magyarországon védett és fokozottan védett fajok körét meghatározó miniszteri rendelet. A változtatás alapja az a megállapodás, amit a természetvédelmi és vadgazdálkodási ágazat állami, illetve civil képviselői írtak alá a februári Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításon (FeHoVa).

Bizonyos madárfajok állománya jelentősen csökkent, ezért felkerültek a védett fajok listájára. A jövőben oltalom alatt áll a hazánkon átvonuló csörgő és kerceréce. A menyét, mint a mezőgazdaság szempontjából is fontos pocok- és egérpusztító, szintén kiérdemelte a védetté nyilvánítást.

Vadászható lesz ellenben a jövőben a nyári lúd, ugyanis az elmúlt évtizedekben olyan mértékben megnövekedett a hazai állomány, amely időnként már komoly gondot jelentett a szántóföldi növénytermesztésben. A mezőgazdasági károk mérséklése érdekében korlátozottan és szigorú feltételek mellett vadászható lesz ez a faj.

A módosítással egyszerűsödik néhány szabály a trófeák behozatalával kapcsolatban. A könnyítés kizárólag olyan fajokra vonatkozik, amelyek Magyarországon nem honosak, vagy már gyakorlatilag eltűntek, más európai országokban viszont nagy állományban élnek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg a hazánkban kóborlóként előforduló barna medve itthon fokozott védelmet élvez, addig a külföldön jogszerűen elejtett példány trófeáját be lehet hozni az országba.

A rendelet emellett védelmet biztosít azoknak a gerinctelen állatoknak, amelyeket nagyban fenyeget az illegális kereskedelem, és óvja a 2001 óta hazánkban újonnan előkerült és veszélyeztetett növény- és állatfajokat is. Az új szabályozás védi azokat az állatcsoportokat is, amelyek kiemelt szerepet játszanak a növények biológiai sokféleségének megőrzésében, a beporzásban és a vízi ökoszisztémák működésében.

A módosítás kiterjedt a védelemben részesülő fajok listájának az uniós természetvédelmi irányelveknek való teljes körű megfeleltetésére, valamint a fajok aktuális veszélyeztetettségi helyzetére és az új rendszertani és tudományos eredmények alapján történő felülvizsgálatára is.

Utóbbi körbe sorolható egyes közösségi jelentőségű fajok védelmének erősítése, a nemzetközi kereskedelemmel és gyűjtéssel veszélyeztetett fajok, valamint a hazánk területéről újonnan előkerült kis állománnyal rendelkező, veszélyeztetett fajok védelem alá helyezése. Az elmúlt időszakban tovább növekedett a nemzeti és nemzetközi piacokon a kereslet néhány ritkulóban lévő növény- és állatfaj, különösen rovarfaj iránt. A Schengeni Egyezményhez való csatlakozásunk miatt határaink nyitottakká váltak a külföldről érkező gyűjtők számára, így e fajok jogi védelme kulcsfontosságú kipusztulásuk megakadályozásában.

A fajok természetvédelmi értékének felülvizsgálata is szükségessé vált, mivel társadalmi értékjelző szerepük erősen meggyengült, és nem volt elég erős a szabálysértések esetében a gyűjtéssel/károkozással okozott tevékenység kapcsán a visszatartó erejük.

Újdonság, hogy védelemben részesülnek egyes, a biológiai növényvédelemben, ökológiai, illetve biogazdálkodásban fontos állatcsoport képviselői (pl. hangyalesők, csőrös rovarok, futóbogarak) is.

A védelemben részesülő fajokat tartalmazó mellékletek szerkezetükben megújultak, a fokozottan védett és védett fajokat – rendszertani sorrendet követve – együttesen tüntetik fel, amely alapján könnyen áttekinthető, hogy egy adott csoporton belül mely fajok és milyen szintű védelmet élveznek.
A rendelet mellékletein a fajok nevezéktana a legújabb, már elfogadott tudományos besorolást és osztályozást követi.

A szakhonlapon (www.termeszetvedelem.hu) hamarosan elérhető lesz az egyedi lekeresés, a legfrissebb statisztika, az olvasók akár fotók segítségével is megismerkedhetnek egyes védett fajok képeivel.

A 100/2012 (IX. 28.) VM számú rendeletmódosítása a Magyar Közlöny 2012. évi 128. számában jelent meg.
Magyar Közlöny 2012. évi 128. szám védett fajlista (2,6 MB pdf)

Védett fajok listája a korábbi 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletben

(Forrás: MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Legfrissebb hírek

2018. május 26., 09:00

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...

2018. május 12., 10:00

Orchidea nap és fotós túra (boldogasszony papucsa)

Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...

2018. május 12., 09:30

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 8., 10:20

Erdei mesterdalnokok Felsőtárkányban

Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...

2018. május 7., 17:00

Egri Természetismereti Estek: A farkasok viselkedése

Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...

2018. május 7., 09:59

Kaptárkő Nap Szomolyán

2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...

2018. május 7., 08:36

Orchidea nap Felsőtárkányban - Boldogasszony papucsa fotózási lehetőség május 12-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...

2018. május 5., 09:00

A Bükk északi gerincén

A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...

2018. május 5., 09:00

Kaptárkő Nap Szomolyán május 5-én

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...

2018. május 3., 16:33

XX. BÜKK – AGGTELEK KERÉKPÁRTÚRA

Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...