Navigáció: kezdőlap / hírek / A Vodafone jóvoltából újra látogatható Magyarország legmagasabb kilátója
2016. május 31., 08:57
Újra látogatható a Bálvány csúcsán található Petőfi-kilátó, jelentette be a Vodafone Magyarország, miután a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal együttműködve felújíttatta a korábban meglehetősen leromlott állapotú és így évekig lezárt kilátót.
A Petőfi-kilátót Bánkút felől egy 800 méteres sétával lehet megközelíteni, felsétálva a Bükk második legmagasabb csúcsára, a 956 méteres Bálványra.
Maga a kilátó 18 méter magas, az alsó szintjére az új biztonságos lépcsőkön, a felsőbb szintjére pedig a szintén biztonságos acél létrán lehet feljutni. A felső szinten a látogatókat fantasztikus panoráma várja, az immár újra látogatható kilátóról tiszta időben északra tekintve a Magas-Tátráig, nyugati irányban pedig a Kékestetőig illetve a Galyatetőig is el lehet látni.
A kilátó 1948-ban épült miskolci és diósgyőri turisták összefogásának köszönhetően. A kilátó építéséhez a Diósgyőri Vas és Acélgyár jelzőtornyának anyagát használták fel. Egy korabeli túrázó beszámolója szerint a vascsőelemeket a Bükköt szerető turisták kézben szállították fel Garadnától a Bálványra.
A kilátó első jelentősebb felújítására 1966-ban került sor, majd 2002-ben az építményt teljesen felújították, azonban balesetveszély miatt 2013-ban a kilátó tornyába vezető hágcsót a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság lezáratta a látogatók elől.
A kilátó, illetve az annak legtetején elhelyezett adók fontos szerepet töltenek be a környék 4G-s lefedettségében is. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Vodafone összefogásának köszönhetően a közelmúltban véget ért építési munkák során felújították a kilátó tartószerkezetét, valamint annak lépcsőit és padlózatát is, így a Vodafone által finanszírozott átfogó felújításnak köszönhetően a Petőfi-kilátó ismét várja a természetjárókat.
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...