Navigáció: kezdőlap / hírek / „Sólyomcsalogató” Felsőtárkány 2009.02.28.-03.01.
2009. március 6., 10:44
MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának éves szakmai konferenciája az idén 4. alkalommal került megrendezésre, az MME és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közös szervezésében.
Az ország minden tájáról, több mint 100 ragadozómadár specialista mutatta itt be a 2008-as év eredményeit, melyet az előadások után éjszakába nyúló konzultáció követett. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látta vendégül a szakembereket felsőtárkányi Nyugati Kapu Oktató-és Látogatóközpontjában.
A konferenciát Duska József, a BNP igazgatója nyitotta meg, majd Halmos Gergő az MME igazgatója méltatta a rendezvény jelentőségét.
Az első blokkban Észak-Magyarország ragadozómadár védelmének eredményeiről szóltak az előadások. E térségben él a legveszélyeztetettebb nappali ragadozómadarak jelentős része, így a hazai kerecsen-állomány 1/3-a és a parlagi sas állomány fele. A BNPI az MME Bükki helyi csoportjával együttműködve kiemelkedő eredményeket produkált az elmúlt 30 évben ezen a szakterületen.
A börzsönyi, pest-megyei és kiskunsági előadásokat az ún. fajvédelmi beszámolók követték. A programok vezetői ebben beszámoltak a kiemelten kezelt, fokozottan védett fajok országos programjairól, a költési eredményekről, aktuális kutatási-védelmi programokról. Hallhattunk beszámolót a feketególya, rétisas, parlagi sas, kék vércse, kerecsensólyom, vándorsólyom, uhu hazai helyzetéről.
Külön beszámolók hangzottak el a nagy nemzetközi pályázatokkal támogatott programokról, egyes veszélyeztető tényezők elhárítása érdekében tett erőfeszítésekről, a kerecsenek műholdas nyomkövezésének eredményeiről, a kékvércse védelemmel összefüggő vetési varjú-védelemről. Kovács András, az MME természetvédelmi igazgatója a hazai ragadozómadár fajok természetvédelmi prioritásáról és a középtávú tervezés szükségességéről beszélt.
Végezetül a sérült, mérgezett és áramütött ragadozómadarak gyógykezelésének lehetőségeiről számoltak be szakavatott állatorvosok.
A rendezvény rendkívül színvonalas és eredményes volt, olyan széleskörű és magas színvonalú munkáról adtak számot a beszámolók, ami példaértékű lehet a természetvédelem körében.
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...