Navigáció: kezdőlap / hírek / „Ifjú Kócsagőröket” keres a Természetvédelmi Őrszolgálat
2014. április 4., 19:13
Az Y-Triász, melynek tagjai a 30Y zenekar, az idén 20 éves Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a tavaly 40 éves Hortobágyi Nemzeti Park, 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az „Ifjú Kócsagőr” programot, tekintettel a fiatalok kiemelkedő szerepére a természetvédelemben. A programban a Vidékfejlesztési Minisztérium és a 10 Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének köszönhetően 2013-ban a több száz jelentkezőből kiválasztott gyakornokok a nemzeti parkokban ismerkedhettek meg a természetvédelem titkaival.
2014-ben TIÉD A LEHETŐSÉG!
Jelentkezz a programra, vegyél részt a megmérettetésben!
Legyél Te a legjobb 2014-ben, és kiemelkedő munkádat, a programhoz illő szakmai díjjal jutalmazzuk!
Részvételi szándékodat jelezd az ifjukocsagor@furgediak.hu e-mail címen, ha
18 és 23 éves életkor közt vagy és
elhivatott vagy a természetvédelem iránt és
szívesen tanulnál gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett!
PROGRAM RÉSZLETEK
Jelentkezési határidő: 2014. április 22.
Jelentkezés módja: Küldd el önéletrajzodat és motivációs leveledet az ifjukocsagor@furgediak.hu e-mail címre, leveledben jelöld meg, hogy melyik Nemzeti Parkban szeretnél a programban részt venni. Több nemzeti parkot is megjelölhetsz!
Jelentkezéssel kapcsolatos további információk:
A jelentkezés feltétele 18-23 év közötti életkor.
A programban való részvétel önkéntes munkát jelent, mely a tapasztalatszerzést célozza meg, jövedelemszerzési lehetőséggel nem jár.
Mit várunk el a program résztvevőitől?
szakmai elhivatottság, önállóság, kreativitás, jó kommunikációs készség szóban és írásban egyaránt
átlagon felüli kitartás
megfelelő állóképesség
Előny, de nem feltétel:
szaktanári ajánlás
dokumentált szakmai múlt, elismerések, verseny eredmények
természetvédelmi egyesületek munkájában való aktív és igazolható részvétel
és ami még eszedbe jut, és a programhoz kapcsolódóan fontosnak tartod
A jelentkezés nem jelent automatikus felvételt az „Ifjú kócsagőr” programba, a gyakornokok kiválasztása több körben történik.
A program a gyakorlaton kívül, egy JÁTÉKOS MEGMÉRETTETÉS is A TERMÉSZETVÉDELMI ŐRÖK OLDALÁN.
A jelentkezések feldolgozása után, a program első fordulójába való bejutásról e-mailben értesíti a Fürge Diák a jelentkezőket, 2014. májusának első hetében. (Visszajelzést azoknak is küldenek, akik nem jutnak be az első fordulóba).
Az első fordulóba bejutott, kiválasztott jelentkezők területi megmérettetésen vesznek részt az Igazgatóságokon, 2014. május utolsó hetében (Európai Nemzeti Parkok Napján), az általuk a jelentkezéskor megjelölt Nemzeti Parkban. Itt kerülnek kiválasztásra az „Ifjú kócsagőr” program résztvevői. A területi megmérettetés programját az esemény előtt 1 héttel tesszük közzé.
Az „ifjú kócsagőr” program nyáron két hét intenzív természetvédelmi őri „terepgyakorlattal” folytatódik a megjelölt Nemzeti Parkban.
Milyen feladatokkal találkozhatsz, milyen ismereteket szerezhetsz a két hét alatt?
aktív részvétel a Nemzeti Park Igazgatóságokon belül működő természetvédelmi őri feladatokban, vagyis a természetvédelmi hatósági feladatokba való betekintés, biodiverzitás monitorozási feladatokban való együttműködés, természetvédelmi területkezelési feladatokban való részvétel, bekapcsolódás társadalmi elismertséget megalapozó, természeti nevelési, oktatási tevékenységekbe, szakmai csoportok vezetésébe
a természetvédelmi őri munka szervezésének megismerése, javaslattételi lehetőség, a természetvédelmi őrökre háruló adminisztratív terhek enyhítése
természetvédelmi őri munkát és a természetvédelmet népszerűsítő megjelenések, reklámok, hirdetések előkészítése
kapcsolattartás az adott nemzeti parkigazgatóság, és oktatási intézmények, szervezetek között (természetismereti klubok, szakkörök, speciál kollégiumok, és a többiek)
Amit ezen felül kínálunk:
betekintés a magyarországi természetvédelmi őrök valamint a Nemzeti Park Igazgatóságok munkájába
szakmai tapasztalatszerzés
szakmai gyakorlat megszerzése, gyakorlati hely biztosítása
jó csapat, kellemes légkör
változatos munkavégzés
kiváló referencia szakmai önéletrajzhoz
gyakorlati lehetőséget biztosít
A kéthetes nyári gyakorlatot az augusztus végi, Nemzeti Parkonkénti területi döntőt követően a Vidékfejlesztési Minisztériumban szervezett országos döntő zárja, szeptember elején.
A területi döntőben az egyes Nemzeti Parkok legjobbjait választjuk ki, a Minisztériumi döntőben ők mérik majd össze a tudásukat.
A Minisztériumi döntőt követően kerül sor az eredményhirdetésre.
A legjobb páros elismerése:
Matula és Tutajos díjjal és
EUROPARC Konferencia részvételi lehetőséggel
(az esemény Írországban kerül megrendezésre 2014. szeptember 28 és október 1 között.
Részletek: http://www.europarc.org)
A területi döntő győzteseinek jutalma:
3 napos „exkluzív természettábor” 2014.októberében
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...