Navigáció: kezdőlap / hírek / 40 éves a Bükki Nemzeti Park – Sajtótájékoztató és a védnöki cím ünnepélyes átadása
2017. január 27., 13:43
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság sajtótájékoztatót tartott a 2017-es év védnöki programjáról és a jubileumi évben megrendező programokról. Rónai Kálmánné igazgató a nemzeti park 40 éves évfordulója alkalmából sajtótájékoztatót tartott 2017. január 26-án Egerben. A sajtótájékoztatón sor került a nemzeti park 2017-es védnökének felkérésére. A védnöki program 2012-ben indult. A januári sajtótájékoztatón Horkai Zoltán adta át védnöki posztját a 2017-es év védnökének, a Kaláka együttesnek. A védnöki tisztségét Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője vette át, aki örömmel jelentette be, hogy a hazai természetvédelem egyik legnagyobb közönségrendezvénye, a Magyar Nemzeti Parkok Hete ebben az évben Egerben, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kaláka Fesztivál közös szervezésében kerül megrendezésre. A 2017-es év kiemelt programjairól, terveiről és az előttünk álló feladatokról is szó esett. A kiemelt programjai a Barlangok Hónapja, melynek országos nyitórendezvényét Egerben tartják, a Bükk-Aggtelek kerékpártúra, a IV. Bükkaljai Mustra, a pecsétgyűjtő túrasorozat. A március 30-án tartandó jubileumi ülésre is felhívta a figyelmet igazgató asszony, ahol a nap zárásaként a Kaláka együttes tart családi koncertet Miskolcon.
40 éve a természet szolgálatában
1977. január 1-én 38.774,6 ha -os védett területtel megalakult hazánk sorrendben harmadik nemzeti parkja, a Bükki Nemzeti Park - ugyanakkor az első, amely hegyvidéki területet foglalt magába. Rendeltetése, hogy biztosítsa a természetes növény- és állatvilágának, földtani, tájképi és kultúrtörténeti értékeinek fennmaradását, és a további kutatásához szükséges feltételeket. A nemzeti park területét az alapítást követően kétszer bővítették. Napjainkban csaknem az egész Bükk-hegységre kiterjed, magába foglalva annak legszebb, természeti értékekben leggazdagabb részeit. Mai területe jogszabály szerint 43.169 hektár, melyből 6.009 ha fokozottan védett.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság irodája 1979-ig Miskolcon volt, majd Egerbe költözött. Ma a város északi részén, Felnémeten a Sánc utca 6. szám alatt található. Igazgatóságunk szerepköre a megalakulás óta eltelt 40 év alatt sokat változott, természetvédelmi felügyeletünkben álló védett természeti területek, tájvédelmi körzetek száma folyamatosan bővült.
Napjainkban három megyét (Heves-; Nógrád; Borsod-Abaúj-Zemplén-megye) is érintő működési területünkön - a kezelésünkben álló természetvédelmi területeken - elindított élőhely- és fajmegőrzési, valamint kutatási programokat folytatunk.
A természetes élőhelyek megőrzési felelőssége a védett területek határain túl terjed. A még megmaradt élőhely-töredékek fenntartását a Natura 2000-hálózat biztosítja. Számos nemzetközi, határ menti természetvédelmi együttműködési program segítségével alakítottuk ki azt a szakmai hátteret, amelyre a hosszú távú élőhely fenntartás alapozható.
A természetvédelmi értékek megőrzésével együtt - a természeti környezet terhelhetőségét szem előtt tartva - a természetjáráshoz, turizmushoz, a környezeti neveléshez kapcsolódó igényeket is szolgáljuk. Ökoturisztikai programkínálatunkban a kiállítások, tanösvények és terepi bemutatóhelyek hálózata mellett több olyan eseményt, szakvezetett túrát ajánlunk, amelyen a résztvevők a természeti értékek mellett megismerhetik a térség kulturális, néprajzi és gazdálkodási hagyományait is.
Kiemelt jubileumi rendezvényeink:
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védnökségi programja
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tevékenységének szélesebb körű bemutatására 2012-ben indítottuk útjára védnökségi programunkat, melynek keretében évről évre olyan ismert közéleti személyiségeket, művészeket, kérünk fel a Bükki Nemzeti Park védnökének, akik személyiségükkel, hivatásuk kapcsán híven képviselik a természetvédelem ügyét.
Az első védnök Szabó Attila, a Csík Zenekar prímása volt, akitől 2013 januárjában Erőss Zsolt – minden idők legsikeresebb magyar hegymászója, a Mount Everest első magyar meghódítója – vette át a védnöki tisztséget. Erőss Zsolt – bár nagy tervei voltak védnöki tisztségével kapcsolatban – nem tudta feladatait befejezni, hiszen 2013 májusában életét vesztette a Kancsendzönga csúcsán. Emlékét a „Transzbükki átkelés – Erőss Zsolt emléktúra” minden év januárjában való megrendezésével őrizzük. 2014-ben Borbás Marcsi, televíziós műsorvezető, nagy sikerű gasztronómiai műsorok szerkesztője fogadta el felkérésünket. A Nemzeti Parki Termék Védjegy programot, védjegyes termelőinket több ízben is bemutatta műsoraiban. Aktívan részt vett a védjegyes pályázatokat értékelő bírálati tanács munkájában.
2015 őszén szakembereink több éves munkája eredményeként nagy sikerrel számolhattunk be a bükki farkasok megtelepedéséről, dokumentálhattuk szaporodásukat. 2016-ban Horkai Zoltán, a nemzetközi filmipar elismert állatkoordinátora segítségével hívtuk fel a figyelmet a természet önszabályozó képességét megtestesítő nagyragadozókra. Az év folyamán a téma iránt érdeklődők több programunkon is találkozhattak Horkai Zoltánnal és farkasaival.
A Bükki Nemzeti Park védnöke 2017-ben újra a népzene művelői közül kerül ki. A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten. Verseket énekelnek, népzenét játszanak saját feldolgozásban. Muzsikájuk sokszínű, és a versekből következően sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja.
A Kaláka együttes tagjai és hangszereik:
Becze Gábor: nagybőgő,gitár
Gryllus Dániel: furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
Gryllus Vilmos: cselló, gitár, charango, koboz, doromb
Radványi Balázs: mandolin, 12 húros gitár, ukulele, cuatro, brácsa, kalimba
A Kaláka együttes 2000. március 15-én, 30 éves jubileuma alkalmából Kossuth-díjat kapott, 2004-ben Prima Primissima kitüntetést, 2014-ben pedig Magyar Örökség Díjat.
Gryllus Vilmos 2015-ben a „Természet nagykövete” címet kapta a Földművelésügyi Minisztériumtól. A természetvédelemért felelős tárca ezt a címet olyan művészeknek adományozza, akik munkáságukkal, műveikkel, természetszerető és természetvédő magatartásukkal a társadalom széles rétegét fordítják élő örökségünk megismerése és megóvása felé. Nagyköveti minőségében azóta is örömmel tesz eleget a felkéréseknek, hogy dalaival, verseivel hitelesen és szerethetően közvetítse a természetvédelem számára fontos ismereteket.
„A népzene tehát a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene.” Bartók Béla
Fotók: Kozma Attila
2018. május 26., 09:00
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...
2018. május 12., 10:00
Egyedülálló lehetőséget biztosítunk a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Tovább...
2018. május 12., 09:30
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 8., 10:20
Madármegfigyelés és madárhangvadászat a Felsőtárkány környéki erdőkben, ahol a tavaszi madárvilág képviselőivel és a természet egyéb szépségeivel ismerkedhetünk meg túránk során. Távcsöveket korlátozott számban biztosítunk. Tovább...
2018. május 7., 17:00
Időpont: 2018. május 7. (hétfő) 17:00 Tovább...
2018. május 7., 09:59
2018. május 5-én második alkalommal rendeztük meg Szomolyán a Kaptárkő Napot, amelynek célja a kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra (a 2016-tól a Magyar Értéktár, majd pedig a Hungarikumok Gyűjteményének részei) megóvása, gondozása, bemutatása, népszerűsítése a célja. Tovább...
2018. május 7., 08:36
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság egyedülálló lehetőséget biztosít a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) fokozottan védett növény megfigyelésére és fotózására. Az elzárt élőhelyre való belépést szakvezetőink segítik. A kora nyári idő miatt idén hamarabb virágzik a növény, ezért az előzetesen meghirdetett május 19.helyett május 12-én várjuk az érdeklődőket. Regisztráció szükséges. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bánkútról induló túra célja a természetvédelem, a madárvilág és a régészeti értékek (őskori, ókori és középkori várromok) megismertetése a Bükk északi részének bükköseiben. Természetvédelmi őrünk olyan fokozottan védett helyeket is bemutat, ahová egyébként tilos a belépés. Tovább...
2018. május 5., 09:00
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Egyesület és a Szomolya Község Önkormányzatával közösen rendezi meg május 5-én, szombaton a Kaptárkő Napot Szomolyán. A színes programok és szakmai rendezvények mellett, helyi termelők, kézművesek, nemzeti parki védjegyes termékek, tájjellegű ételek, borok és színpadi műsorok várják az érdeklődőket. Tovább...
2018. május 3., 16:33
Az Európai Nemzeti Parkok Napján kerékpártúra indul Bükki Nemzeti Parkból az Aggteleki Nemzeti Park-ba, Szilvásváradról az aggteleki Baradla-barlangig. A túra során 12 településen és védett területeken hala-dunk keresztül megállókkal, ahol a helyi kultúrtörténeti örökségről és természeti értékekről hallhatunk ismer-tetőket. Az aggteleki célban játékos természetismereti és helytörténeti TOTO, nyeremények, és ingyenes bar-langlátogatás várja a kerekezőket. Tovább...