A túra különlegességét az adta, hogy a természetvédelmi kezelő szervezet (BNPI) szakemberei [a természetvédelmi törvény 41§ (1) bekezdésében és a 341/2004. (XII. 22.) Korm. Rendelet által meghatározott tevékenységek és alapfeladatok alapján] fokozottan védett, látogatóktól elzárt területeken, illetve jelzett turistautakon tartottak szakvezetést. Alapos előkészítés után az Északi-Bükkben (Gerenna-vár), illetve a Bükk-fennsíkon és a karsztfennsík déli homlokán húzódó ún. „Kövek vonulatán” (Három-kő) még költési idő és a vegetációs időszak előtt tudtunk számos természeti értéket közvetlen módon bemutatni az érdeklődőknek. Azt tudni kell, hogy a fokozottan védett természeti területre történő belépéshez a jelzett turistautak és tanösvények kivételével, a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges, amit a nemzetipark-igazgatóság szakértői véleményének figyelembevételével ad ki. Ugyanezen paragrafus szerint a természetvédelmi kezelést végző személyek engedély nélkül beléphetnek, sőt a 41§ szerint a tulajdonos vagy a vagyonkezelő köteles tűrni a védett természeti érték, terület oltalma és tudományos megismerése mellett a természetvédelmi kezelő bemutatás érdekében végzett tevékenységét is.